Regisztráció Blogot indítok
Adatok
alhikmet

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Most másszunk le egy kicsit a politika egyre unalmasabb témáiról (jaj, mi lesz még itt áprilisig...) és nézzük meg azt a Magyarországról szóló rövidfilmet, amit naponta mintegy tízezren mások is. Íme:   A filmet Madarász István sokszoros díjnyertes…..
alhikmet 2009.10.30 11:28:21
Igen: profi munka.
Igen: hatásos.
Igen: csak külhonba szól.
(Bár ez a zenei kíséret egy ideje már csépelődik. Ennek hallatára azt vártam, hogy képernyőmre mindjárt bekúsznak az m1-spotok és egyebek által giccsbe hajlított magyarnépmesék-féle indák.)

De: mit is értünk meg e film által ÖNmagunkból?
Értem én, hogy mindez kifelé, nem befelé szól, S hogy meggyőzőnek köll lennie, nem pedig igaznak (meg hogy ezt magán-, s nem közérdekeltségű szervezeteket szolgál).

Mégis az ilyen és ehhez hasonló kifelé mutatott arculatot karakteres, kompakt és életképes önképnek kellene megalapoznia. Ám efféle nem rajzolódik ki a mai Magyarországból. Rohad szét az egész.
Mindezt pedig nem BMW-ülésekből vagy Andrássy úti kávéház-asztaloktól meg mécses-fényes trattoria-teraszokról lehet majd összekapni.

Nem mondom, van ilyen Bp. és M.o. is. S kell is. De a többi tényleg néma csönd?

Nem ez a bezzeg-film tehát. (Cukormáz csak. Persze pontosan ennek kell lennie.)
Félreértés ne essék: nem valami plebejus düh szól belőlem. Nem anatémát kiálltok tehát. De az aránytévesztés hibáját.
(Ennek ellensúlyozására persze nem csupán a pápriká-gulás-puzta vadromantika vagy a beton-kutyaszar gettóérzés szolgálhatna ellenszeréül. Nem kizárólag a látni- és fogyasztani-való város képzete lehetne érvényes, hanem akár az élhetőé is.)

Vigyázat a hamis illúziókkal. Az imázs mögé józan számvetést is!