Regisztráció Blogot indítok
Adatok
glubba

0 bejegyzést írt és 16 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Barátommal több, mint három éve vagyunk együtt, de 2(!) éve nincs köztünk semmi "testiség"! Egyszerűen nem akar velem szexelni. . . amikor kezdeményezek vagy csak szeretgetni szeretném mindig elfordul, eltol magától és arra hivatkozik, hogy fáradt vagy olyan gyerekesen kezd…..
Sandytől kaptuk ezt a levelet, amelyben egy az iskolai tankönyvekkel kapcsolatos megdöbbentő élményét meséli el. Arra még fel van készülve az ember, hogy a tankönyvek megvásárlása sokszor gondot okoz a gyereknek, illetve szüleiknek, és mindent el is követ azért, hogy az ezzel…..
glubba 2009.10.09 11:39:57
@Masni:
szövegértés egyes, leülhetsz.
mellékesen divat lett a tankönyv lopás a suliban. a 8 éves lányomnak minden évben újra meg kell vennem az angol cuccát, mert mikor a megrendelési lista alapján -tanítás alatt- kiosztják, délutánra eltűnik a padjából! na ja, úgy látszik sokan nem akarják kifizetni érte a 3-4 ezer forintot, egyszerűbb lenyúlni másét.
az első esetet véletlennek tartottam, de a másodiknál rutinosan megrendeltem neten újra, és akkor már beleírt névvel vitte otthonról suliba. érdekes, azután nem tűnt el!
A mi „kis” történetünk 1995-ben kezdődött (és még most is tart) a fiú, vagyis én 22év, a lány 19 mindkettőnknek első munkahely egy kisvárosban.Nagyon megtetszik a lány, aki egy volt iskolatárs barátnője. Állandóan egymást kerestük a munkahelyen, és persze meg is…..
glubba 2009.09.23 15:08:40
@sunblind:

én tanultam pszichológiát az egyetemen. általánost, fejlődés és nevelés pszichológiát is. te is?
kizárólag a vétlen fél szemszögéből nézem a leírtakat, és egyre gusztustalanabbnak látom a helyzetet.
a családot tönkretette, és ezen már nem tud változtatni.
Az internet arctalanságot ígér, amit sokan ki is használnak. A kérdés az, hogy megéri-e? Ugyanis, ha találkára kerül a sor, akkor a nyers valóság mindent elárul. Még azt is, hogy az illető fiú-e vagy lány…   Ennyi pompás történet után, gondoltam, megosztom én is az…..
Ne feledjétek, munkanélküli olvasóink számára lehetőség nyílik ingyen és bérmentve hirdetni blogunkon, részletek ITT.Aktív álláskeresőinket megtekinthetitek ITT. Kedves Munkahelyi Terror!Összefutottam egy régi ismerőssel, aki most egy nagy közüzemi szolgáltató telefonos…..
Az alanti, jó hosszú történet, amiben egy magyar kislányt elüt egy autó Horvátországban, igen vicces lesz. No persze nem emiatt, még akkor sem, ha a kislány azóta jó úton halad a teljes gyógyulás felé. A sztoriban az a vicces, hogy Zolee teljesen jogos felháborodással idézi fel,…..
glubba 2009.08.07 13:03:26
@lilly67: aki szülő, az nem ítél el miatta. mert minden gyakorló anyuka és apuka tudja, hogy néha 2 mp, vagy 3 milliméter választ el attól, hogy elérd a gyereket és megmentsd a balesettől!
Akinek pedig nincs gyereke, annak a véleménye ebből a szempontból irreleváns.
Sziasztok!Nekem is van néhány "problémám". A barátommal 3 és fél éve ismerkedtünk meg neten keresztül. Minden szépen és jól indult. Hetente találkoztunk 3-4 napot, mert ő Pesten lakik, én meg vidéken. Akkor még a gyakorlatomat töltöttem, meg készültem az…..
glubba 2009.08.04 15:54:27
@Lord_Cica: bakker, beelőztél!!! pont erre gondoltam. lehet, hogy olyan gáz a csaj, hogy inkább cselédnek tartja a srác. a csaj meg nem TUD váltani.
glubba 2009.08.04 15:57:46
@AntiChrist: értettem, végig olvastam/szenvedtem a teljes posztot:)
csak nehezen hiszem, hogy ezt egy csaj eltűri, beveszi, stb.:)
és egy 25 éves "férfi" tarthatna akár 5 nőt is egyszerre, bírnia kéne a strapát:)
StormST jelentkezett egy mérnöki állásra, de kiderült, hogy kizárólag gépészmérnök lehet a befutó. De miért nem lehet ezt már a hirdetésben megjelölni?Álláshirdetésekhez és fejvadászcégekhez csak ennyit:2007-ben végeztem a Pannon Egyetemen, végig azt verték belém, hogy…..
glubba 2009.07.23 15:47:10
@kgl: bocsi, de szerintem pedig nem rossz a grafton. a mostani munkahelyemet rajtuk keresztül szereztem, és nagyon kedvesek voltak mint interjúztatáskor, mint utókövetésnél. végig segítettek mindenben, amikor a céghez jöttem interjúra, utána felhívtak, hogy milyen volt, hogy tetszett, stb.
abszolut pozitív a véleményem róluk!
Irtózatosan off, mindenkitől elnézést a dizájnidegen, öncélúan szellemeskedő posztért, de a különlegesen nagy hozzáadott értéket képviselő blogok önzetlen promotálása közcél. A rovatokon csendes erőszakot téve így a Why The F*** Do You Have A Kid tematikáját és…..