Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Barbie66

670 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Felkavaró, rémséges és mégis jelentős regény a diktatúra pszichológiájáról. Sokan és sokféleképpen írtak már a dicstelen 20. század közepének zsarnokairól, elnyomó rendszereiről, közelítették már alulról, az elnyomottak szemszögéből, követték már végig családok hányattatásait generációkon keresztül,…..
Radnóti Miklós remek feldolgozásában élvezhettem a Búsképű lovag kalandjait, aminek kifejezetten jól állt a szűkebb terjedelem. Szerintem nem tett volna hozzá az olvasmányélményhez az a 700+ oldal, sőt, inkább elvette volna a kedvem az egésztől. Így azonban szívesen eredtem Don Quijote nyomába, aki…..
Még tavaly ősszel kezdtem el ezt a terjedelmes kötetet, és azóta türelmesen várta az éjjeli szekrényemen, hogy időről-időre elővegyem. Egy-egy magával ragadó, nehezen engedő regény után remek "búfelejtőnek" bizonyult, amíg készen nem álltam egy újabb történetre, elterelte a gondolataimat. Nem éppen…..
Végre-végre megszületett az a regény, ami a helyére teszi a kicsavarodott, embertelen viktoriánus közerkölcsöt! Ez a mindent (de különösen a nőket) gúzsba kötő, merev és képmutató rendszer az alapvető emberi érzelmek teljes elnyomását írta elő, miközben kettős mércét alkalmazott nők és férfiak,…..
Itt a tavasz, dagad a ... kebel a romantikus érzésektől, a madárcsicsergés és a virágillat meghozza a kedvet az olyan művekhez is, amik nem állnak másból, mint szerelmes levelekből. Borongósabb időben lehet félredobom Rousseau irodalmi enyelgését, de most nem volt szívem hozzá. A fiatal párocska…..
"Grabowski kész. Kilépett, meghasonlott. Thoreau-t olvas és nyers koszton él."  Végre fény derül arra, hogy ki is az a titokzatos "toró", akit a Macskafogóban emlegettek. Nem más, mint a szerző, aki amerikai diákok generációinak életét keserítette meg. Aki állítólag kivonult a természetbe, és ott…..
Kerülgettem már egy ideje Wass Albert könyveit, de valahogy eddig még nem tudtam rászánni magam egyikre sem. Talán volt bennem egy kis dac, hogy csak azért sem olvasok olyan szerzőtől, akit ennyire "hájpolnak" bizonyos körökben, aki egy csapásra kötelező olvasmány lett minden "igaz magyar" számára,…..
Ezt a rövid kis regényt nem sikerült hamar magam mögött hagyni. Először ugyanis elolvastam eredetiben, olaszul, de nem sokat értettem belőle. Aztán átrágtam magam a fordításon is - és nem lettem sokkal okosabb. Végül rájöttem, hogy nem csak a nyelvi korlátok gátoltak a regény megértésében, hanem a…..
Most, hogy a filmváltozat második része hamarosan a mozikba kerül, gyorsan elolvastam a könyvsorozat következő kötetét, nehogy befolyásoljanak a filmvásznon látottak. Közben viszont eszembe jutott, hogy az első film nagyjából a könyvváltozat felét dolgozta fel, így még az is lehet, hogy a Dune…..
Nem ez az első novelláskötet, amit King-től olvastam, így nem ért váratlanul az amerikai szerző féktelen fantáziája. Ismét bebizonyította, hogy a leghétköznapibb tárgyak is gyilkos eszközzé válhatnak, és hogy az emberi elme a legsötétebb borzalmak tárhelye. Tehetségét mi sem példázza jobban, mint…..
Kis magyar valóság. Ha akarom, könnyfakasztó vígjáték (főleg, ha a belőle készült filmet is felidézem), aminek legendás mondatait a mai napig emlegetjük. Ha viszont úgy akarom, akkor elég elkeserítő képet tár fel a vidéki magyar társadalomról, amiből nem hiányzik a családon belüli erőszak, a…..
Fogalmam sincs, hogy Rice ezzel a regénnyel akarta-e lezárni a Vámpírkrónikák 13 részt számláló ciklusát, de van egyfajta sorozatfinálé hangulata az egésznek. Sajnos ezt már sosem fogjuk megtudni, mivel az írónő 3 évvel utolsó regényének megjelenése után elhunyt. A Blood Communion-nal búcsúzunk…..
Már minden megvolt egyszer, már minden megtörtént egyszer. És már mindent megírtak egyszer. Egy sorozat utolsó részét olvasni - ha igazán tetszett a történet - keserédes érzés. Egyszerre várjuk, hogyan is végződnek hőseink kalandjai, és sajnáljuk, hogy többé nem olvashatunk róluk. Ha tényleg…..
Egyre különösebb fordulatokat vesz Sapkowski közép-kelet-európai fantasy-je, és egyre jobban tetszik, hogy nagyon nem amerikai, nagyon nem tipikus és egyáltalán nem kiszámítható. Nem vezet egyenes út a végkifejlethez, sőt, már abban sem vagyok biztos, hogy lesz-e valaha végkifejlete a regényeknek.…..
Ember és természet összecsapásának klasszikus témája jelenik meg Hemingway Nobel-díjas kisregényében. A Havanna partjainál éldegélő idős halász, Santiago hónapok óta semmit sem fogott, elpártolt tőle a szerencse, amikor egy napon élete fogása akad a horgára. Megkezdődik a tapasztalt tengeri róka…..
Passuth ezúttal az ókor és középkor határára kalandozott el, amikor a gót fejedelem, Theodorik életét állította regénye középpontjába. A magyar mondákban "Vasfejű Detre"-ként megjelenő uralkodó igazán különleges történelmi alak, aki hidat vert ókor és középkor, barbár és római, kelet és nyugat…..
Nincs mese, a blogon folytatódik a Vaják-őrület a 2024-es évben is, és most már tényleg nem nyughatok, amíg a sorozat végére nem érek. Vannak ugyan könyvek, amik sokkal régebben ücsörögnek már a várólistámon, de az olvasás nem lehet egy végletekig precízen megtervezett tevékenység, hagyni kell…..
Végre utolértem a könyvekkel a sorozatot, úgyhogy számomra innentől válik igazán izgalmassá a történet. Eddig nagy vonalakban tudtam, hogy a szereplőknek honnan hova kell eljutnia, nem voltak hatalmas meglepetések, hiszen a tévében már láttam egyszer a vaják kalandjait. Az első kötet kritikájánál…..
Annyi szerencsétlen könyvválasztás után eldőlni látszik, hogy az évet Sapkowski fantasy-sorozatával fogom zárni. Egész egyszerűen nem esik most jól sem a klasszikus, sem a szépirodalom, de egy igényes kalandregény, aminek ráadásul már ismerem az előzményét, biztos választásnak tűnt. Így is lett, két…..
Van valami egészen bájos abban, ahogy a modern emberiség próbál visszanyúlni régen elvesztett ártatlanságához, ahhoz a természetközeli, idilli állapothoz, amiben a kőkorszakban élt. Saunders ezt a nosztalgiát tette novellája alapmotívumává, de csavart rajta egyet azáltal, hogy ezt az őskori…..
Mi, emberek mindig is abban a hitben éltünk, hogy a Föld nevű bolygó csak a miénk, egyedül a mi otthonunk. Úgy tekintünk rá, mint saját, kizárólagos tulajdonunkra, ami csak arra várt, hogy az evolúció csúcsát elérő élőlény, az ember, birtokba vegye. Mintha minden, évmilliárdok óta zajló folyamat…..
Tüdőm beszívja az Idő szelét,melyben sívó homok szitál… Ideje volt már szerét ejteni a sci-fi klasszikus elolvasásának, noha sejtettem előre, hogy nem fogja könnyen adni magát. Mi is lenne kézenfekvőbb, mint a regény fő helyszínéül szolgáló sivataghoz hasonlítani: látszólag egy élettelen,…..
Passuth utolsó regénye méltó lezárása egy monumentális életpályának. Bár az Anselmus terjedelmében és történelmi keresztmetszetében is szerényebb alkotás, mint az író korábbi munkái, mégsem hiányzik belőle semmi, teljes egészet alkot. A Passuth által annyira kedvelt 17. századi spanyol történelemhez…..
litfan Stephen King: Joyland (2013) 2023.10.20 15:27:59
Furcsa ilyet írni egy Stephen King-regényről, de igazán kellemes élmény volt elolvasni. A mester ezúttal félretette a horrort, a véres részleteket, és írt egy laza krimit, minimális természetfölöttivel. Szinte már „feel good”- regénynek is beillik, annyira szívderítő volt egy-egy epizód. A Joyland…..
Sok lehetőség rejtőzött ebben a fantasy-regényben, amit sajnos nem sikerült maradéktalanul kiaknáznia. Pedig ígéretesnek tűnt a miénktől kis, de nem jelentéktelen részletekben eltérő világ, "alternatív Anglia", ami kicsit máshogy, de mégis őrzi angolságát. Különleges volt a kvázi észak-európai…..