Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Zabszem

14 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
2010. március 19-21-ig került megrendezésre a Greenexpo, ahol a sárga REVAi is látható volt. Akik kilátogattak láthatták az Expo sokszínűségét. A standunknál lehetőség volt közelről megnézni a REVA-t, beleülni, és olyan kérdéseket feltenni, amire a honlapunkon nem kaptak…..
Igen, igen, elkezdődött az Új Év! 2010-et írunk...Hogy volt-e újévi fogadalmam? Igen. Egyrészt: szeretném megismerni jobban Magyarországot. Például nagyon kevés helyen jártam Dunántúlon... pedig gyönyörű. Szóval kisebb hétvégi utazások vannak a tarsolyomban ebben az évben.…..
"Big enough to save the world!"..
Ha belegondolok, csak most lomtalanítottam a tavalyi cuccaimat, és már megint itt a Karácsony! Amíg gyermek voltam igazi misztikum lengte körül: a fa díszítés, a sütemények illata, meg az izgalom, hogy mi van a fa alatt. Igen, gyermekként ez fontos volt. Mára változtam, felnőttem,…..
Unalmas is lenne a hét frekvenciabalhés poénok nélkül. Nemrégen még olyan megható volt, ahogy Bochkor betelefonálgat a sorstársakhoz, a korábbi konkurenciához, Sebestyén Balázsékhoz, és ott is zokog egy rövidet. Most viszont a danubiusos Jáksó László hirtelen hangnemet váltott.…..
2009.október 29-én délelőtt láthattuk a budapesti Aréna Plázában a sajtótájékoztatót, melyen az NXR-t és az NXG-t a fővárosi/országos sajtó és meghívottak is láthatták. Az indiai nagykövet, Mr. Ranjit Rae megtisztelte az eseményt azzal, hogy ő nyitotta meg - büszkeséggel,…..
Azt gondolom, hogy többeknek leesett az álla... Imádom figyelni az emberek reakcióját, amikor meglátják a két új modellt. Várnak valami "olyasmire", mint az általam hőn szeretett REVAi, és kapják a "NeXt Generation"-t. Néhány mondatban leírom, hogyan történt a…..
Átadásra került az első megrendelt REVA Magyarországon.A debreceni sajtótájékoztatót - melyen a REVA két új modellje került bemutatásra: NXR és NXG - Szabó János a COMTEX Green Zrt. Vezérigazgatója nyitotta meg azzal az örömteli feladattal, hogy átadja Magyarország első REVAi…..
Az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy felkértek előadás tartására Eger városában a "Fenntartható Város Eger" konferencián. Az előadások sokszínűségét a Ma és Holnapnak is köszönhetjük. Nagy örömünkre szolgált, hogy a visszajelzések nagyon pozitívak voltak az…..
Először voltama Frankfurtban autókiállításon, és csak ámultam és bámultam a csodaszép autókat! Természetesen a német gyártók standjai hatalmas méretűek voltak, nem győztem kattingtatni a fényképezőmmel! Íme néhány gyönyörű külsejű koncepcióautó:…..
Először is: ennek a "találkozónak" nem is lehetett volna szebb és jobb helyszínt találni, mint a festői Melk. Megérkezésünkkor néhány óráig nem értettem, hogy mi nem stimmel, és végül rájöttem: több autó nagy sebességgel ment a versenypályán, de semmi zaj, semmi…..
...nagyon várta már a napot, amikor a kocsira kerülhet, a virágok közé. Szépen lemosták, tisztították, kívül és belül csillogott - hogy méltó legyen az alkalomra. És végül augusztus 18-án elhelyezték a virágkocsin. Szorgos kezek vigyázták, és díszítették körülötte a…..
Számoltam: átlagban 50 autóból 1-ben ül kettőnél több ember a városban. Milyen különös, hogy ezt eddig nem vettem észre... Az pedig, hogy egy ember mennyit "szaladgál" a városban egyenlőre a saját tapasztalataimból kiindulva tudom konstatálni: otthonról - munkahelyre,…..
Most kaptam a hírt, hogy a 10 darab extrás REVA-ból már négy elkelt! Matekból közepes voltam, de ha jól számolok, akkor még 6 db van. 6 REVA klímával, bőr ülésekkel alapáron. MONDOM 6 REVA VAN MÉG ALAPÁRON, EXTRÁKKAL!!! Sürgősen gazdira várnak! Szerintem klassz az első 10-ben…..