Regisztráció Blogot indítok
Adatok
aszekelyek

0 bejegyzést írt és 22348 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egészen visszavett az arcából, mert kiderült, mégse ők Európa jövője...
aszekelyek 2019.03.26 15:08:25
@Nekoashi2005: Az első Orbán kormány -koalícióban bár , nagyon jól végezte a feladatát. Igaz , hogy akkor a koalíciós partnerei akadályozták meg, hogy már akkor kivezessék azt a már akkor tudhatóan csak a nyugdíjkassza megrövidítését szolgáló manyup rendszert , amit a szocik még kötelezővé is tettek.Horn kormánya. Több komoly szakember már a bevezetésekor is tiltakozott.De fittyet hánytak rájuk , ahogy a ballib szokása az általában. Pedig eleinte azt mesélték be , hogy az önkéntes... Most hasonlóan állunk és hasonlóan költséges dolgot akarnak ránk kötelezővé tenni. Az a belátható időn belül is igen költséges dolog.Több szempontból költséges és több módon nagy költséggel járó.
Mindvégig hagyták érintetlenül , megint csak a szoc-lib kormányok , pedig már 2006-ban az IMF tanácsolta , hogy kezdjenek azzal valamit, mert csak viszi a pénzt. Ténylegesen csak vitte a pénzt és tudható volt, sosem teljesítheti az eredetileg elmesélt funkcióját. A válság előtt már két évvel tudható volt a szoc-lib kormánynak az IMF megmondta, de ők figyelmen kívül hagyták és kölcsönből fizették inkább a beígért 13.havi nyugdíjat ... -nincs alibizés ! - még messze volt a válság. Máig nem feltárt az oka, hogy Ők miért csak 2011-re akarták a végelszámolással megszüntetését megcsinálni. Mondom a véleményemet erről.Szerintem azok működése eleve egy sor káder állás volt és a nyugdíjkasszából finanszírozták. Mindegy , milyen káderek voltak , mert koalíció volt , szerintem kiegyeztek, innen hányan, onnan hányan kapnak ott zsíros állásokat. Ez is séma volt náluk, ami sosem változik, ma is ezen marakodnak folyvást.Bár a rendszerváltás idején , azt hazudta az szdsz , hogy a szocik politikai ellenfele és kérlelhetetlenül. Aztán kiderült ,hogy korántsem. De hogy mégis mit óhajtana ön a szemére hányni Orbán kormányának , az elsőnek , az talány. A leírtak fényében pedig még nevetséges is.
aszekelyek 2019.03.26 15:32:24
@nemecsekerno_007: ez az amit csinálnak de nem a szenilitás az oka. Hanem a zavaros fejűek még jobban összezavarása. Pl a Dávid Ibolya féle módszer. Ha ide ütök , jobbra , nekem fütyül, ha ide ütök , balra ,..nekem fütyül... Ami érthető is most még inkább, , hogy összehordanak hetet ,havat és annak az ellenkezőjét is egyszerre. Ami nyilvánvalóan a hazugság biztos jele. De ezt csak a magasabban képzettek tudják.Ők meg láthatóan opportunisták az ellenzékben. Mert a célcsoportjuk is pontosan olyan , kaotikus, mindenfelé küldenek üzenetet , mert mindegyikre utaznak , bárhol is van az Orbán gyűlölő , egykori táboruk most. Összesepregetik őket , legalábbis azt látom , hogy próbálnák.
Ha visszatekintünk a Fidesz- kormány elmúlt 9 évére világosan látszik, hogy 3 nagy alappillérre épül: a kommunizmus legsötétebb napjait idéző propagandára, a korrupcióra és az úgynevezett családtámogatásra. Az első kettő elég egyértelmű, viszont azon sokat gondolkodtam, miért pont ez a terület az a…..
aszekelyek 2019.02.16 18:03:20
@röf: érezzünk együtt vele legalább... Tényleg borzasztó lehet. Meg szerintem árt az egészségnek is. Annyi ostobaságot összehordtak erről alig egfy hét alatt, hogy hajmeresztő. Azt az alapvető dolgot sem képesek felfogni, olvastam ilyet fentebb, hogy egyáltalán, aki szóbajöhet egy ilyen hitelnél, az még véletlenül sem a tanulatlan, kiskereesetű, vagy állástalan, ám több gyereket vállaló, mint ahányat el tudna tartani a munkájával. Ilyenek nek csak akkor adhattak hitelt bankok, amikor egészen más kormányzat volt. Akik persze köpködik ezt is, mint 9 éve mindent. Úgy tesznek, mintha minden, a 3 gyerekhez is adómentesség, persze ki, minél tanultabb, összegben annál több,..de ők nem is kapnak semmiféle szociális támogatást, meg ingyen étkezést. Viszont pörgetik a fogyasztásukkal a gazdaságot.Mert a jól kereső 3 gyerekes, az bizony vesz a 3 gyerekének elég sok mindent,.nem tartja a markát az ingyenért , örökké. Iparkodott , tanult és olyan életmódja van
Lehet , hogy ez már felfoghatatlanul bonyolult is , tanulatlanabbaknak.
A 444-nek már a második olyan, vágatlan videót juttatta el  a Kunigunda úti Mély Torok, ami egy normális országban simán alkalmas lenne arra, hogy vizsgálat induljon, és fejek hulljanak, mármint abban az értelemben, hogy a közszolgálat és a hiteles tájékoztatás szemen köpése miatt valakinek felelnie…..
aszekelyek 2019.01.18 08:45:53
@Konteó Béla: már megbeszéltük , hogy nem tegez. Ezeken a rokokóra alakított konteókon jót nevettem. Az én szintemen ezeken elnézően szokás mosolyogni. Derültséget kelt.Már akkor sejtettem , hogy ezt kik terjesztik , amikor először értesültem erről , vannak kicsit defektes ismerősei. naná, hogy onnan jött a megosztás, meg a bizony , ez így van. Kihagyta a plejádokat , meg a laposföld hívőket. Kirekesztőőőő:) Egyébként is pont ugyanannyi joga van ebben a felsorolt elméletcsoport valamelyikében hinni bárkinek , mint a kedves filantrópunknak abban , hogy a legnagyobb jó , amit az emberiséggel tehet , hogy a nagy ívű elképzelését végrehajtatja azokkal , akik arra hajlandóak A túlnépesedett afrikai, egyéb terültekrőlEurópába. Az a sok fáradság vesszen kárba, amivel a globalisták elérték, hogy a család egy kacat legyen a padláson. A fő érték pedig a pénz , hírnév , karrier , amiben a gyerek csak hátráltat mindenkit.Meg az idősek is. Kivéve a kedves migrálni kívánókat. Mint valami utángyártott alkatrésszel , velük óhajtják a létszámot feltölteni. Per kopf alapon. Ez véleményem szerint agyrém. Az ezt végrehajtami hajlandókból is elég sok van. Családom tudja , első kézből, hogy jól bírom a bolondokat. Minden nagyobb rendezvényen mellém ültetik a problémásakat. De ez már az általános iskola alsó tagozatában is így volt. Egyébként megsúgom, hogy fogtam már kezet olyan illetővel, bemutatkozáskor, aki olyan benyomást tett rám, mintha egy hüllővel fogtam volna kezet. Ez intuitív dolog. Ettől még nem állítom , hogy az illető szíriuszi gyíkember, meg egyébként is piszok régen Bécsben él. Még folytatom.
aszekelyek 2019.01.18 09:22:08
@Konteó Béla: Viccet félretéve, tegnap megszavazta az E P, hogy honnan teremtik elő a pénzt a feltétel nélküli betelepítés finanszírozására. Az eset néztem szanyi kapitányt, aki próbálta finomítani a dolgot, hogy azért az nem egészen úgy van,.. mert csak a kormányt hagyják ki a dologból , úgy egyébként célzottan adnak EU támogatást , amire ők gondolják , hogy akarnak. Ezt sajnos nem fejtette ki bővebben , mit és kiket juttatnának hozzá. :) Azért va n elképzelésem. Amiről nem beszélnek , ott van a lényeg , így hát nem voltam elégedett azzal , amit előadott erről. Nem szokása a szociknak sem kibontani a teljes igazságot. A konklúzió az, az enyém, hogy megvannak a módszerei arra az EU vezetésének, hogy a választói akaratot felülírja. Ha esik, ha fúj, akkor is oda kerüljön az a pénz, ahová ők akarják. Majd jól elmagyarázzák, hogy az mitől lesz kohéziós. ügy, amire ők akarják azt adni. van egy sejtésem arról, hogy ez bizony összefügg a betelepítéssel. Olvasom, megint elkezdte a dk képviselője a kvóta szerinti elosztás témáját nyekeregni. Tudja, ami az mszp-sek szerint nincs is. Mondta is , szanyi kapitány, hogy ez a kitalálunk egy indokot, amiért a kormány nem férhet hozzá a kohéziós alapokhoz , már gyakorlat , történt már ilyesmi. Ködösen de beszélt arról is, hogy nem az országot sújtja ez , hanem a kormányokat , akikről ők kijelentik , hogy korrupció van, juj de nagy....és jogálam sincs , bla, bla...és itt jönnek a szíriuszi gyíkemberek a történetben. Pont ugyanannyi a valóságtartalma mindkét megvezető mesének. Nem nagyobb a korrupció , mint bárhol de miután vannak szent tehenek az EU -ban , nincs min csodálkozni. Ahol Gyurcsány családi cégéhez köthető illetők vehetnek részt az EU-s pénzek felhasználásának ellenőrzésében, ott bármi megtörténhet. Ez pedig nem konteo. Ez a rideg valóság. Hallom , Sargentini kierőszakolt még egy magyar kormányt földbe döngölő vitanapot. Mert a Tanács szerinte nem elég gyorsan pattog az ő elvárásaihoz. Pedig neki és Avramopulosz úrnak valami nagyon sürgős lehet. Tegnap olvastam, hogy azt találta mondani Avramopulosz biztos úr, hogy az utolsó lehetőség ez , meg kell gyorsan ragadni. Ezen is mosolyogtam. Mi lesz? Világvége? Kiknek? Hova is rohannak és miért?
aszekelyek 2019.01.18 12:05:24
@Konteó Béla: de tényleg , miért pont szíreket mondott Muttika anno ? p.s.
Mondtam már , hogy iráni leánynak udvarol egyik fiatalember rokonom ,aki családalapításra készül ?Persze itt tanult a szépség , egyetemet végzett , remek állása is van , szépen beszél magyarul , tündéri akcentusa van , világszép is. Na , erre varrjon gombot. Ha tud. Egy fia gyík , sem szír , sem más nincs a történetben. Perzsa a lelkem.
Ha valaki megkérdezné tőlem, csak úgy, kontextus nélkül hogy akarom-e, hogy az EU a magyar parlament kihagyásával, saját hatáskörben bárkit letelepíthessen az országban, gondolkodás nélkül nemmel felelnék. Egyrészt ez nyilvánvalóan olyan kérdéskör, amiről minden esetben a nemzeti parlamenteknek…..
Megrázó volt látni, ahogy több száz kis birkózó példaképe, a szőnyegen oroszlánként küzdő Lőrincz Viktor a könnyeivel küszködve, magába roskadva áll értetlenül az elcsalt bronzmeccs után. Korosztályos edzőtáborokból közel tíz éve ismerem Lőrincz Viktort. Már akkor is ő volt a legelszántabb,…..
aszekelyek 2016.08.16 13:57:30
Szegény viacolor kiselemes térkő nem tehet arról, hogy a különböző pályázati pénzek és központi források eltapsolásának megszemélyesítőjévé vált az elmúlt években. Megújult főterek és sétálóutcák díszkőfelületeibe temetett milliók jelzik, hogy egyes döntéshozók hol érzékelik a legnagyobb lemaradást…..
Vendégszerzőnk, Lányi András egyetemi docens, környezetvédő aktivista írása   Niklas Luhmannak sajna, igaza van: a média olyan zárt rendszer, amelybe a külvilágból érkező értelmetlen zörej – a néhai valóság, ha tetszenek rá emlékezni – nem hatolhat be addig, amíg a…..
aszekelyek 2016.07.15 16:25:27
@Herr Stacheldraht Leger: ez jó... :D
aszekelyek 2016.07.15 16:34:41
@marko11: Disneylandet nem lehet csak úgy, ahhoz kell a nagy testvérék beleegyezése is.....hatalmas biznisz. Csak a pontosság kedvéért. Vannak mutatványosok egyébként , időnkét. Még az is...., pfujj.. Szakállas nők inkább csak a tévében már... Sztem szántsuk fel az Andrássy utat is, mert akkor még több lesz a szép ződ gyep , meg a Stefániát is.Ujjé, a ligetbe nagyszerű...! György Péter megmondósága , hűdeszakértőé ,.. Láttam Hírtv-ben,.. A tervezővel is undokoskodni.., a Vár kapcsán kieszelt , " na de azt nem lehet , hogy erkélyt..." ügyben. Eszembe jutott, mit összehordott az akkor is ellenzék , nagyon független és hozzáértő értelmiség..., a Nemzeti Színház ellen és a MÜPA se volt nekik jó.. Leginkább semmi.
Dermesztő írás jelent meg kedden a magyarnarancs.hu-n. A „ligetvédő” rasztafári, Komáromy Gergely (művésznevén Gregory G Ras, édesjóistenem) körbenyalogatásának dokumentuma több szempontból is fájdalmas. A műfajilag behatárolhatatlan betűhalmazban, amelyet a Narancs interjúnak titulál, ilyen…..
aszekelyek 2016.07.13 09:52:01
@annamanna: a talaj eddig jól bírta azokat a lepusztult romos, vackokat.. és egyéb, felújítandókat is. Ez bla , bla.... kötekedős fajta.
Vendégszerzőnk, Hörcher Ferenc egyetemi tanár írása Egy kicsit megkönnyebbülhettek a brüsszeli folyosókon: egy EU-s körökben jól ismert politikussal kell majd végigtárgyalni a Brexit folyamatát. Theresa May ugyanis már hatodik éve belügyminisztere hazájának, így volt alkalma elégszer találkozni…..
aszekelyek 2016.07.12 10:04:17
@Doomhammer: úgy is van , a munkaadók úgyis rühellik, ha valakinek gyereke mer lenni.Kiskorú... ,na az pláne... Hanem ez a hölgy , pont azért alkalmasabb , mert neki magyarázhatnak, blődliket, eltéríteni nem fogják tudni ahogy nem tudták Thatchert sem akaratától. Voltak ők már nagyobb slamasztikában is és megállták a helyüket. A Labour és UKIP is felkötheti. :D Ők se a nyaralásra készülhetnek.
A magyar válogatott kiesése után szembesítették Bernd Storck szövetségi kapitányt korábbi nyilatkozatával, hogy szerinte a magyarok milyen pesszimisták. A kapitány erre azt válaszolta, hogy az emberek boldogok és rengeteg támogatást adtak a csapatnak. És ez az a pillanat, amikor egy ilyesfajta…..
aszekelyek 2016.06.27 13:24:18
@GNDL: ön láthatóan el szem szakadt ettől..
aszekelyek 2016.06.27 13:30:38
@sesa: ...és erre is nagyon készülnek a normális emberek...
A délután és esti program ehhez van igazítva.. :) Nem csak hétfőn hajnalban lesz ünneplés , de délután-este is kinek mikor fért bele. Akinek nehéz , az meg a tévére fog tapadni és a munkahelyeken a rádióra,.. mobilra... A legjobb sztori az volt, az első meccsnél, hogy a lányom kérdezte messengeren , hazafelé a buszon,.. mi van , mert szakad a netje.. , kisvártatva írta , köszi , bemondta a buszvezető...:D Hát így és szép volt ..és Hajrá Magyarország ! Hajrá magyarok ! Hüledezhettek hogy honnan vettük ezt a szurkolótábort..., majd feldolgozzák , lassan.
Nem vagyok brit állampolgár, nem szavazok a Brexit-referendumon, hatásom annak végkimenetelére nulla. Különös tekintettel arra, hogy az általam ismert britek jelentős része meggyőződéses EU-szkeptikus. Ugyanakkor egy ilyen, itthon távolinak tűnő, de valójában történelmi jelentőségű, egész Európa és…..
Keddre virradóra az LMP hirtelen kiesett a 2018-as parlamentből. Hajnalban került ki az Indexre az interjú, amelyben Schiffer András bejelenti: lemond LMP-társelnöki posztjáról és parlamenti mandátumáról is. Az őszi ülésszakban már nem lesz ott a patkóban, nem tesz fel kínzó kérdéseket…..
Várható volt, hogy nem tarthat örökké a türelem, kitesznek bennünket az ajtó elé, mint a macskát mosni. Időnként majd dobnak egy kis mócsingot, de egyébként csináljunk, amit akarunk. NATO tagság marad, az Unió ügyeibe való belepofázásra nem lesz lehetőségünk, és a pénz sem fog csordogálni.Amikor a…..
aszekelyek 2016.05.12 17:27:35
Molnár Csaba,értem. Nos, nem ilyen egységes az EU , a bizottságban vannak hangok..de még mindig nem tudjuk tőlük sem, mikor írtuk mi azt alá, amit kötelezővé tennének.Azzal is támadnak, hogy mi, valójában befogadunk, elég sok országból, valóban rászorulót és olyanokat , akik igazoltan menekültek is .., csak a korlátlanságot és a kötelező betelepítést nem díjazzuk. Az illegális bejutást és az embercsempészek tevékenységét és azt bizony sehol nem nagyon ünneplik. A magyarok fenyegetésére fordított energiát kéne inkább az embercsempészet megnehezítésére fordítaniuk , szerintem. Meg azt se kéne hazudni , hogy igazán jelentéktelen létszámról lenne szó. Minden esetre, dzsihadistákból kettő is sok.Módunk ennek vizsgálatára sem felajánlott , a hírek szerint. Eddig is befogadtunk, nem kis létszámot és önként. Miért is tesznek úgy, mintha ez nem is létezne ?Csak ahhoz ragaszkodunk, hogy arról, mi dönthessünk , ahogyan a lengyelek , kik jelentenek nálunk kockázatot és kik nem. menekülteket írok, mert őket humanitárius kötelesség ugye.. Az sem világos nekem, miért óhajtanak, védelemre szorulókat bárhová is deportálni. Hogy ott lássák el őket, ahol sokkal kevesebb jut arra. Minden felzárkózni kívánó ország ez a kategória. Gazdasági bevándorlók esetén pedig, amint először elmondták, ott van szükség olcsó munkaerőre , ahová ők eredetileg is menni akartak. Hol abban a humanizmus, hogy fogjuk és elküldjük egy szegény országba, ahol a nyelvet is piszok nehéz megtanulni?Lényegesen nehezebb, mint a német vagy angol. A világ egyik legnehezebb nyelve. Nincs anélkül is elég bajuk már? Igen , a menekült vagy idevándorolni kényszerülteknek ?Mi lenne nekik abban olyan jó? Azon felül, hogy rájuk parancsolnak.. és kész, mentek oda....
A kormány eltörli a vasárnapi nyitva tartást korlátozó szabályozást – jelentette be hétfőn Rogán Antal. Rogán szerint „a Fideszben úgy ítélik meg, hogy olyan sokan ellenzik a zárva tartást, hogy nem éri meg belemenni a vitába. A kormány szerint a nők körében különösen népszerűtlen volt a vasárnapi…..
aszekelyek 2016.04.11 15:27:12
@I_Isti: lassan, önnek, kifejtem, hogy a multiknak volt elég idejük kiszámolni, melyik éri meg nekik.Tobb munkaerővel jelen lenni ezen a piacon , esetleg továbbra is letagadni a nyereséget es kivonulni.Ugyanezzel a munkaerő létszámmal sem fognak tudni ezentúl vasárnap is nyitva tartani.Az adóbevételekrol is a kormány dolga gondoskodni es joga is...., meg az üzleti környezet kialakításáról is dönteni.Orban harmadik kormánya elvégezte, amit nem mertek a szocik, a koalícióban.Ott csak kicsik mertek lenni.Mondhatni elblicceltek az általuk képviseltek érdekeinek védelmet. Ami a hatalomba kerültek kötelezettsége.Ma nem csak úgy tesznek, mintha kormányoznának.
aszekelyek 2016.04.11 15:37:48
@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: persze az egy blodli , hogy a lopást megelégelok es hasonlók.......,ne ár , hogy az uszitottak kedvéért csupán......Van olyan, hogy gazdasági érdek es ez is amiatt van.A
marhaságokat rikoltozok miatt semmi butaságot nem tettek, ami ártani tudott volna.Az a politikai propaganda, amit ön itt előad.Az is a gazdasági érdekeink miatt volt, hogy eleddig volt vasárnapi zarvatartas a túl nagyoknak......
Vendégszerzőnk, Szabó Gergely, a Pénzriport szerzőjének írása   Arthur Schopenhauer német filozófus szerint minden igazság három lépésen megy keresztül: először kinevetik, majd erőteljesen ellenzik, végül pedig, mint maguktól értetődő dolgokat, elfogadják őket. Úgy tűnik a pénzteremtés folyamata…..
aszekelyek 2016.03.06 22:12:31
@aLEx: ez is ismert tény már , ráadásul külhoni közlés és ez csak '89 után történhetett de folyamatos volt. nem puszta hiedelem.
aszekelyek 2016.03.06 22:14:47
@Benderik: be kell jelenteni előre és nem kapod meg a teljes betétedet. mert ők azért, hogy forgatták, tőled kérnek pénzt. Ügyes.
aszekelyek 2016.03.06 22:16:20
@pitcairn2: az pedig elég sok szakember szerint a legrosszabb a gazdaságnak. Így aztán rövid életű lesz az a fogyasztási mámor. Megéltünk olyat már, nem is volt régen.
„Ki látta a Saul fiát?” – ezzel a kérdéssel nyitott a Pázmány frissen indított holokauszttörténet-kurzusán Mezei Balázs vallásfilozófus, a PPKE BTK tanszékvezetője, aki a „holokauszt filozófiájával” is foglalkozik, bár saját bevallása szerint azért nem ez a…..
aszekelyek 2016.02.27 10:32:43
@bbjnick: megemlítem , hogy ezen csak nem vallásos illetők akadnak ki. Köves Slomo , majdnem szó szerint írta ezt , egy nyílt levelében , pár évvel ezelőtt. A dolog szépséghibája ,.. hogy akkor még ment a nem vizslás , jobbik féle akolba terelése a birkáknak , kiket pont ezzel a slendrián megfogalmazással gyűjtöttek be a párthoz. Ismert , nem széleskörű műveltségüket felhasználva e tárgyban is, meg a filozofálási hajlam hiányát. ment a hecckampány. Az átöltözéskor sokadszorra, mára, nem változott ez meg. Minden országban megtalálható réteget , akik ennyire egyszerűek, fejben is..... fel lehet és szoktak is használni. Az általános , kollektív zsidózással. Holott mind az áldozat , mind az őket feláldozó szerepkörben megtalálhatóak voltak.A holokauszt egész történetében. Mára elhagyták a nagyon kereszténykedést is.., jobbikék. Keveset hallani a reformátusok szégyenéről , akinek neje azért be van építve , jó helyre. Még azon sem lennék meglepve, ha egyszer az is kiderülne, hogy ebben is ott van a keze azoknak,.. akiknek a világuralomra törekvés kedves.
Éppen ezért, mert ráültek, meglovagolták a trianoni tragédiát is. Mintegy kisajátították.Hadd emlékeztessek, milyen tematikával gyűjtötték a párthoz a népséget. nekem nincs ínyemre, kicsit sem. A séma pedig pontosan fedi azt , kik , kiket..és miért..., mindig.
aszekelyek 2016.02.27 10:46:21
@Vincenzo6: bocsánat , eszköz az. Ezért van tele a média vele , szünet nélkül. Nem csupán kifogás, meg hivatkozási alap. Igen, ellenerők komolyan munkálnak azon, hogy a trianon bagatellé és valami egészen elfogadhatatlanul kis sérelemként legyen felmutatva de inkább ne is emlegessük. Magyarokkal szemétkedni is része volt annak,.. ami a világuralomra törés nagy tervében állt. Ez annak , akinek van szeme a látásra , ki is veri a szemét.Erre konkrét példát tudok említeni a közelmúltból. Richard Field féle Budapest beaconnak, egy két hónapja jelent meg olyan cikke,. melyben elvárásként jelent meg, hogy ezt az irredenta szöveget a trianonról, most már befejezni és belenyugodni mindabba, ami ennek súlyos következménye lett. Volt akiknek alapítottak államot, volt akiknek elvették a kétharmadát , a világháborúk után és ez nyilván evidensen állt hatalmukban és az a szándék megkérdőjelezhetetlen.Mintegy felfedi a háborúk indításának céljait is.A világhatalomra törést.Mindig sok éven át építették ki, első és második előtt is azt a konfliktust generáló helyzete, melynek a vége a z európát érintő világháborúk voltak. egy bohóc is volt mindig. A bűnbak , kinek szarvára tűzték bűneiket , ősz szokás szerint és kihajtották a pusztába. Ez is eszköz.., fel is használják, ma is állandóan Hitlereznek , ha valaki a világuralomra törekvés , az Új világrend kotta szerint lejátszásában kis homokszemet jelent a kerekek között. Látom, hogy a fiataljainknak, akiknek ez a jövőjét fogja meghatározni, durván,.. ezt felfogni sem képességük , sem tudásuk , sem hajlandóságuk nincsen. Ami komoly baj. Az iszlamizálás is eszköz. A média ezért is van tele , az arról szóló hazugságokkal is. A média tulajdonlása európai területeken is , szorosan tartozik ehhez. A szegény túlterhelt diákok és az ő pedagógusaik. Körültáncolják az aranyborjút ... és hedonisták. Mózes ma is kettétörhetné a kőtáblákat.
aszekelyek 2016.02.27 10:50:17
@aszekelyek: nekem sem meg a gépelés ma. ... "Ősi" szokás szerint , szarvára tűzték a bűneiket...
Ez a cikk nem az oktatásügyről szól, habár a szerdai tüntetések adják az apropóját. Annak az apropóját mégpedig, hogy néhány szót szóljak arról a bizonyos, rengeteget emlegetett emlékezetpolitikáról. Az apropót nem kell egyébként nagyon keresgélni. Miközben a KLIK tényleg rosszul működik, s…..
aszekelyek 2016.02.05 10:51:56
@Tehéntőgy: érdekes , nekem nem ez , hanem József Attila jutott eszembe. " Magadat mindig kitakartad , sebedet mindig kivakartad , Hány hét a világ , mondd! " - erről a beteges ragaszkodásról. Arról, hogy de márpedig rohadjál meg te , mert nekem a felmenőimet ez , meg az érte... - mert nem egészséges. A történelem sem ott kezdődött. Előtte is voltak komoly sérelmek , nagyon sok nélet érintők,.. nem lehet kipécézni egyet , hogy csak az érvényes de az örökké... Tudjuk hova vezette ez József Attilát is. Most nem beszélek a fasiszta kommunizmusról , jó ? Még ekkora zseni is , ugye ,.. mint ő , beleesett de ő legalább tudta , hogy ez bizony nem a jó út nem egészséges.
aszekelyek 2016.02.05 10:54:20
@annamanna: az rtl-ről nem szólnak az atv-n véletlenül? ott nyomják a jó és kegyes , mindig neki van igaza , véreskezű uralkodóról szóló filmet. A célcsoport imádja..., ami őket minősíti.
Csak gyilokról, ármányról és cselszövésről szól...
„’Magas’ vagy ’mély’ kultúra? Nemesi, ’történeti’ vagy paraszti, népi műveltség? Hol van a magyar élet alapja, melyre a nemzeti mult és jövő épülni fog?” – teszi fel a kérdést a „tragikus” népi-urbánus vita elmérgesedése után, 1941-ben megjelent tanulmánykötet, az Úr és paraszt a magyar élet…..
Mily irtózatosak azok a tilalmak, amiket a mohamedánizmus ír elő a követőinek! A fanatikus őrjöngés mellett, ami oly veszélyes egy emberben, mint a veszettség a kutyában, ott van az a félelmetes, fatalista apátia. Ennek hatásai jelen vannak számos országban: könnyelmű szokások, szervezetlen…..
Vendégszerzőnk, Bencsik Gábor írása   A matematika a természettudomány költészete. Ahogy a vers, a számtudomány is alkalmas a valóság jelenségeinek sűrített megragadására és leírására. Amikor tehát a tapasztalati valóságot sehogy sem tudjuk értelmezni, jól tesszük, ha…..
aszekelyek 2016.01.20 12:24:06
@Doomhammer: A C.Levi-Strauss elmélet egyébként nem ennyi és nem így van a személyiségpszichológia tankönyvekben és szeretnék látni itt, egy Csíkszentmihályi nevezetű, magyar, ám ugyanolyan elismert és ugyanott tanított elmélet megalkotóját..., mint vendégszerzőt. Ez ugyanolyan kivonatos, mint az összes , médiában gyakran bepöckölt dolog. A jó része nem is érti, azoknak, akik el is olvassák. Előtanulmányok nélkül igen nehéz is.
aszekelyek 2016.01.20 12:26:51
@gyalog.galopp: jó a kérdés. tegnap atv-ben az ÉS főszerki és még valaki eljátszotta, mintha nem tudnák, hogy az osztrákoknál külön törvényt hoztak, éppen a taxikról... és nem volt az olyan régen, amikor ez közzé is volt téve , a magyar médiumokban is. Amikor éppen a mi alkotmányunkat, a mostanit támadták, mindenfelől...
Vendégszerzőnk, Sayfo Omar írása. * Hogy kik vagytok, valószínűleg soha nem fogjuk megtudni. A német sajtó bizonyára mindent meg fog tenni azért, hogy homályban tartsa, hogy egykor a szüleitek, vagy az elmúlt év során ti magatok költöztetek egy szebb jövő reményében…..
aszekelyek 2016.01.06 09:44:49
aszekelyek 2016.01.06 09:46:27
@Arcade Macho: mire kigondolnád , az is meglesz..
aszekelyek 2016.01.06 09:51:16
@Exploiter: hogyne, de beilleszkedésről papolt a Mutti már majdnem egy éve..
mostmeg a németeknek adnak újabb viselkedési kódexet. Nincs itt valami bibi ? Legalábbis nem furcsa ? távoltartást kihirdetni ugyanennyibe kerülne. nem mehetnek nők közelébe, slussz. Itt pedig ez a rend és ha nem tetszik,,.. fel a repülőre , oda ahol az a módi , amit itt csinálnak , és kitiltás. megvannak rá a törvényes keretek. Valamiért nem ez történik. A kérdés az , miért nem.