Regisztráció Blogot indítok
Adatok
pruitt igoe

0 bejegyzést írt és 158 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Három hír apropóján szeretnék elmélkedni arról, hogy a vallások mennyire nem tisztelik az emberi alapjogokat. A három hír az iszlámról és a katolicizmusról szól, tehát a két legnagyobb hatalmú vallásról a világon. Nyilván lehet olyan vallás, ahol hasonló példát nehéz volna…..
Eltűntek a városból a csendkabinok. Sokan észre sem vették, vagy csak az utolsó pillanatban. Pedig majdnem egy hónapon keresztül szinesítették a köztereket, plázákat... De aki lemaradt, annak sem kell búsulnia, az akció a szervezők ígérete szerint minden évben meg fog ismétlődni…..
pruitt igoe 2012.05.31 16:40:19
@Steven C Kovacs: jó tudni, már bánni kezdtem, hogy lemaradtam róla...
Gyurcsányt 1989. január 12-én mindössze 2,5 hónapra választották meg a KISZ KB titkárának, pontosan addig, amíg a kongresszus majd összeül... Gyurcsány két nappal később a KISZ lebontásának szükségességéről és (több más intézmény mellett) annak újjáépítéséről…..
  „Bemászok ablakon, kimászok kulcslyukon, Előttem tágul az akadály, Figaro remekül viszi az ügyeket, Figarót veheted, hívhatod, viheted, A munka szépen megy a kezében, Ő megcsinálja, te meg csak állj! Mert előtte tágul az akadály!” Gioacchino Rossini/Cesare…..
pruitt igoe 2012.04.19 11:21:03
Örkény István születésének 100. évfordulójára emlékeznek április 5-én a közmédia csatornái. Az m1 Örkény 100 című műsora az egypercesek stílusát idézve rajzol portrét az íróról, és levetíti az Örkény-novellákból készült Az ember melegségre vágyik című filmet is…..
Legalábbis egy Magyarországgal foglalkozó holland online újság a Hoongarijevanddaag szerint. A cikk szerint, Schmitt volt barátnője azt állítja, hogy Schmittnek vitája volt Orbánnal, nem akart lemondani és még nyomást is gyakorolt a miniszterelnökre. A holland újság angol nyelvű…..
pruitt igoe 2012.04.04 11:00:21
Meghalt a király, éljen a király! Most, hogy Schmitt Pál lemondott, egykettőre vége lett az elmúlt napok hisztijének, a szappanopera ott folytatódik, hogy ki legyen az új elnök? Sokan azt rebesgetik, hogy a Fidesz Kövér László mellett teszi le a garast, de én ezt nagyon nem…..
pruitt igoe 2012.04.03 09:19:10
  Szeretve tisztelt Fideszes felebarátaink megszokták a feltétlen támogatásunkat. Látni kellett volna az orcájukat, amikor az ember finoman felemlegette nekik, hogy ezt így egy szoci kormány idején is el lehetett volna intézni. Meg voltak sértve. Amíg még szóba álltak…..
pruitt igoe 2012.04.02 12:06:28
@d.z.: +1

"a Fidesz egy demagóg néppárt és magasról szarik a jobboldali értelmiségre. Elmúlthúszévezéssel és nemleszvizitdijazással nyeri a választásokat, nem pedig szépen kidolgozott konzervatív kormányprogrammal, ami hozzátenném nem is volt a választások előtt."

ezt kéne felfogni már végre...
pruitt igoe 2012.04.02 12:15:00
@Trompf: hát ez az.

amúgy meg én is az a konzervatív szavazó volnék, akit egyetlen mai magyar pártnak sem sikerül megszólítani.
Nívó Miben bízik Schmitt? 2012.03.30 18:29:00
Itt állunk a nagy bejelentés előtt, pénteken délután hatkor, és egyre csak olyan hírek jönnek, hogy Schmitt valószínűleg nem mond le. Megpróbál 1-2 nap alatt fordulatot hozni a megítélésében.Pedig a helyzet igen egyszerű: lebukott, elvették doktori címét, kb. az egész ország…..
pruitt igoe 2012.03.30 20:39:21
@Cobs: Schmitt benned bízik :D
15 óra 10 perckor a Hallgatói Hálózat elfoglalta a SOTE rektori irodáját egy nappal azután, hogy az egyetem vizsgálóbizottsága kiadta vizsgálati eredményét Schmitt Pál plágium ügyében. Élő közvetitésünket itt olvashatják:Az eseményről készült videóval és képekkel…..
pruitt igoe 2012.03.28 16:21:11
@magyar ember teli szájjal: álljon ki, és nézzük meg!
  Sokak előzetes várakozására cáfolt rá a Milla március 15-i tüntetése. Egyrészt a szervezet nem túl sikeres Alternatív Köztársasági Elnök-választása és az Orbán-kormány korábbiaknál konszolidáltabb politikája ellenére is a tavalyival nagyjából megegyező, több…..
pruitt igoe 2012.03.19 18:52:51
@dolgozni kék: nem mondok :) én most arra utaltam, hogy az lmp sokak által is választható alternatívának indult, aztán kiderült, hogy mégse az. nagyon kicsi a támogatottsága, pedig nem csinált semmi rosszat azon kívül, hogy bejutott a parlamentbe :p
pruitt igoe 2012.03.19 19:11:02
@dolgozni kék: azt hiszem, egyetértünk.
A délelőtti órákban 5-10 centi friss kokain hullott Kispesten. Az ott dolgozó rendkívüli hómunkásokat onnan lehet megismerni, hogy le van horzsolva a homlokuk. Akár 10 centit is elérheti a Kispesten hullott csapadék, amiről kezdetben azt hitték hó, de kiderült, hogy kiváló…..
pruitt igoe 2012.02.19 17:29:21
@bgp: @Kis ember:

most már biztos, hogy nem ettem elég havat :DD
pruitt igoe 2012.02.19 17:35:39
@Kis ember: azért sejtettem én ezt... :)
Nagyszerű hírt közölt a Hollywood Reporter: az ITV Studios America és a HDFILMS bejelentette, hogy remake-t terveznek az 1970-es évek kultikus űroperájából, az Alfa Holdbázisból. Az eredetileg Space: 1999 címre hallgató, két évadot (48 epizódot) megélt sorozatot Gerry és Sylvia…..
Mostanában újra tombol a rémálom, elkezdtek a megosztó politika falai, a kritikátlan gyűlölet politikai oszlopai felépülni. Kurva szuggesztív egy dolog, és mivel a politikában mindenkinek megvan a saját igazsága, egyszerű is. Azok a fogalmak amiket az elmúlt 1 évben temetni…..
pruitt igoe 2012.01.24 14:00:40
@Aszteroida-bányász metal énekes:

a "liberális" soha nem lesz pozitív jelző, lévén ószittya szitokszó, ami csak hangyányival sértőbb, mint a "politikus".
pruitt igoe 2012.01.24 14:10:38
@Leonard Zelig: hehe, épp a napokban merült fel baráti körben, hogy csányi vilmost köztársasági elnöknek, mert ehhez az országhoz etológus kell!
A tömeg 16 órakor nem fért el a Hősök terén, 17 órakor nem fért el az Andrássy úton, 18 órakor nem fért el a Kossuth téren. Így tudnám összefoglalni, hogy hányan voltunk. Alább egy kis képriport a saját fotóimmal: A Felvonulási tér felől érkezőben. Kb. 15:45-kor már nem…..
pruitt igoe 2012.01.22 21:45:30
@Panther_V: "minden párt vegyen részt a kormányzásban"... miért, attól jobb lesz? :D
pruitt igoe 2012.01.22 21:52:17
@Panther_V: ez elméletileg igaz lehet, de

1. nem tudom őket elképzelni, amint összefognak.
2 nem is szeretném.

az egész politikai elitből vagyok kiábrándulva tokkal-vonóval, és talán nem is én egyedül... és nincs hova mennem.
pruitt igoe 2012.01.22 22:03:33
@Panther_V: éppen ezért, mivel nincs alternatíva, nagyon úgy fest, hogy a jelenlegi kormány marad. ennél jobb ötlete az ellenzéknek sincs, hiába ugrálnak.
Sosem hittem volna, hogy valaha is Bayer Zsolttal egy véleményen leszek valamiben. És most mégis úgy tűnik, hogy szombaton együtt fogunk menetelni. Nem mintha ettől megváltozna a mélyen elítélő véleményem róla, a stílusáról és az egész elrugaszkodott politikai…..
Fülke Miért ne legyél katolikus? 2012.01.09 07:00:00
Olvasd a Sárdobálót is!− Te miért lettél katolikus? − Bonyolult. Majd egyszer elmesélem. Katolikus vagyok, a saját választásomból. Ahhoz szoktam, és a barátaim is ahhoz szoktak, hogy a dolgokat meg kell magyarázni. Márpedig első nekifutásra könnyebbnek…..
pruitt igoe 2012.01.09 13:17:45
@Kalmár: ha jól látom, az enyém a 250-edik komment - na ezért volt érdemes kirakni a posztot a címlapra, úgy látszik, vitát gerjeszt.
A bulvárlapok egymásra licitálva rémisztgetik a jó népet. Szerdán a Blikk asztrológusa fokozta a világvége hangulatot azzal, hogy a csillagokból nukleáris katasztrófákat, háborúkat és forradalmakat jósolt 2012-re, de így visszaolvasva lófasz volt ahhoz képest, amit a…..
pruitt igoe 2012.01.08 13:25:27
pruitt igoe 2012.01.08 14:06:34
@panic_button: azt mondod, hogy fluor tomi nem taxizik, és cristofel sem lakik a plasztikcicánál? egy világ omlott össze bennem.
Bloáf a Jókai tér sarkán még rágyújtott egy búcsúcigire. Épp elköszöntünk volna, amikor egy hatalmas palesztin sálkendőt viselő, kb. 16 éves leányka ugrott oda hozzánk, és megkérdezte: bocs, az Opera erre van vagy arra? Biztosan elsőtüntető. Jó is az...
Mert ugye egy kép többet mond ezer szónál. Két kép meg még annál is többet. MTV Híradó fél nyolc vs RTL Klub Híradó fél hét. Az MTV vagy egy másik tüntetésen járt, egy másik Operaház előtt, egy másik tér-idő kontinuumban, vagy inkább a köztévé pár sarokkal elvétette a…..
pruitt igoe 2012.01.03 16:30:21
@soproni1: ez eddig a legjobb! monnyonle a lakosság! :DDDD
pruitt igoe 2012.01.03 16:34:38
@Bazsa Rózsi: a tízezer zehntausend az olyan nagy szám, hogy nem is tudom kimondani :P
pruitt igoe 2012.01.03 16:49:32
@Trompf: de abból sem élünk meg, hogy nincs alternatíva.
Tegnap este, amikor az oslói támadások elsői hírei után már folyamatosan a CNN breaking newst néztem, a műsorvezetőkkel és szakértő kommentátorokkal együtt egyre nőtt bennem is a meggyőződés: iszlám fundamentalisták voltak. Már megint ők. Hát persze. Nem akartam azt a hibát…..
pruitt igoe 2011.07.24 10:35:15
Nem titok, hogy a tévésorozatok készítői nem minden esetben (sőt, az esetek nagy többségében) törekednek arra, hogy sorozataik tinédzserkorú szereplőit valóban tinikorú színészek alakítsák - ennek nagyrészt az az oka, hogy nem találnak megfelelő korú színészt, és komoly…..
 Igen, hallottuk! Egyszerre sóhajtott fel mindenki a számítógép előtt: micsoda természetes szépség! Ugye? Nem hiába lett királynő...Szóval az van, hogy Amerika sír és zokog. Minap az ABC-n is bejelentették, hogy Eden Wood, minden idők kedvenc szépségkirálynője nyugdíjba…..
pruitt igoe 2011.07.15 09:36:23
@ZöPö (inda):

És úgy is kérdezi, mint Leslie Winkle! Tetszik :DD
addict Lottó az életeddel 2011.06.13 10:00:00
Ha fel akarod hívni az emberek figyelmét egy fontos társadalmi problémára (és nem akarsz meztelenkedni), érdemes belehelyezni őket egy számukra idegen szituációba, ahol talán másképp látják majd a dolgokat. Ezt a mechanizmust követte a svéd Save the Children is, amely mint az a…..
pruitt igoe 2011.06.14 17:21:37