Adatok
d'Anthina
0 bejegyzést írt és 41 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Már többször írtunk arról, hogyan segíthetnek a családtagok, barátok, ismerősök, és a társadalom a nemi erőszak túlélőinek. Ezekben a cikkekben feltételeztük, hogy minden, a traumát átélt nő, gyerek környezetében vannak olyan emberek, akiket foglalkoztat, mi lesz az…..
d'Anthina
2010.05.18 13:21:41
@Lultimaa:
Szia! Nem egy nap alatt sikerült mindez, hanem (most már) 16 éves munkám van benne, sokáig elfojtottam, aztán a szüleimre haragudtam, hogy miért nem tudtak megvédeni jobban, aztán lassan kibogoztam a szálakat, jártam pszichiáterhez is. És gondolkoztam, mi miért történt, mire tanít mindez a pokoli szenvedés. Hogyan védjem magam. Miközben szép nagy páncélt vontam magam köré, ami megint csak más, erőszakos alakoknak lett kihívás. Ma, 31 évesen ott tartok, hogy bontogatom lefele a nagyra duzzasztott, olykor agresszivitásra is hajlamos énem és próbálom a sündisznótüskéimet kiszedegetni. Megy. Eleinte nehéz. 3 éve már, hogy egyáltalán nem ért bántalmazás, pedig nem letten öregebb vagy csúnyább (bár, a bántalmazás nem ennek függvénye, 14 évesen egyáltalán nem voltam kibékülve magammal se belül, se kívül). Csak magabiztosabb vagyok. Egy párszor be kellett törnie a fejemnek ahhoz, hogy végre ne a saját dühömben és elkeseredettségemben fürödjek, hanem próbáljak megérteni másokat is. A bűn, a szégyen nem az enyém, de a pipogyaság, a naivság (vidéken, csupa jóindulatú ember között nőttem fel) sajátom volt. Ha változtatunk ezen, akkor a körülöttünk élők is "cserélődnek". Akinek ez nem fog tetszeni, az jobb is, ha távozik. Ami a lényeg, keményen kell dolgozni magunkon, nekem legalábbis sokat kellett, a pszichiáter szerint a sok nőgyógyászati betegség (nekem volt minden, ami elképzelhető) akkor jön, amikor a tudatalatti tisztul. Tehát végső soron ez jó. Emiatt akart valami antidepresszáns vackot adni, amit visszautasítottam. Úgyhogy maradtak a testi-lelki kínok, de aztán ezek is enyhültek, hullámokban. (Az erőszak utáni trauma is hullámokban jött, először mély depresszió, aztán stagnálás, még mélyebb depresszió, aztán kicsit jobb lett, majd hónapok múltán beállt egy olyan szintre, hogy ez a sz.r uralja a mindennapjaimat, még ha mással foglalkozom, tanulok, sportolok, akkor is, mindeközben persze a látszatot fenntartottam, hogy jól vagyok. Ha beszéltem volna róla, akkor azt nem bírtam volna ki, valószínűleg, ha idejében szembenézek azzal, mi is történt, ezzel kapcsolatban olyan érzésem volt, hogy abba beleőrülnék. De persze mindenkinek eltérő a személyisége. Ezzel együtt SENKI-nek nem javaslom, hogy eltemesse ezt az egészet magában, hanem nézzen szembe vele, lehetőleg minél előbb. Ha sikerül, abba egy kicsit belehalunk, de utána sokkal jobb lesz. Igen ez és ez történt, ami rosszabb a rossznál, tengernyi kín, de ha ezt az egészet a javamra fordítom, akkor már nyertem.)
Egy "túl aranyos" kislány könnyebb céltábla, a naivságból, túlzott szerénységből lett aztán a gőg, az agresszió, ami szintén nem volt járható út. Bosszút álltam, forraltam egy időben még a legártatlanabb beszólás miatt is, de aztán amit megtanultam, "ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel". Azaz dobd vissza, és ne állj ott tétlenül. Hogy aztán most minden szuper lesz, arra nincs garancia, naponta meg kell érte dolgozni, ezt nem lehet lespórolni, ha tényleg boldogok akarunk lenni.
Szia! Nem egy nap alatt sikerült mindez, hanem (most már) 16 éves munkám van benne, sokáig elfojtottam, aztán a szüleimre haragudtam, hogy miért nem tudtak megvédeni jobban, aztán lassan kibogoztam a szálakat, jártam pszichiáterhez is. És gondolkoztam, mi miért történt, mire tanít mindez a pokoli szenvedés. Hogyan védjem magam. Miközben szép nagy páncélt vontam magam köré, ami megint csak más, erőszakos alakoknak lett kihívás. Ma, 31 évesen ott tartok, hogy bontogatom lefele a nagyra duzzasztott, olykor agresszivitásra is hajlamos énem és próbálom a sündisznótüskéimet kiszedegetni. Megy. Eleinte nehéz. 3 éve már, hogy egyáltalán nem ért bántalmazás, pedig nem letten öregebb vagy csúnyább (bár, a bántalmazás nem ennek függvénye, 14 évesen egyáltalán nem voltam kibékülve magammal se belül, se kívül). Csak magabiztosabb vagyok. Egy párszor be kellett törnie a fejemnek ahhoz, hogy végre ne a saját dühömben és elkeseredettségemben fürödjek, hanem próbáljak megérteni másokat is. A bűn, a szégyen nem az enyém, de a pipogyaság, a naivság (vidéken, csupa jóindulatú ember között nőttem fel) sajátom volt. Ha változtatunk ezen, akkor a körülöttünk élők is "cserélődnek". Akinek ez nem fog tetszeni, az jobb is, ha távozik. Ami a lényeg, keményen kell dolgozni magunkon, nekem legalábbis sokat kellett, a pszichiáter szerint a sok nőgyógyászati betegség (nekem volt minden, ami elképzelhető) akkor jön, amikor a tudatalatti tisztul. Tehát végső soron ez jó. Emiatt akart valami antidepresszáns vackot adni, amit visszautasítottam. Úgyhogy maradtak a testi-lelki kínok, de aztán ezek is enyhültek, hullámokban. (Az erőszak utáni trauma is hullámokban jött, először mély depresszió, aztán stagnálás, még mélyebb depresszió, aztán kicsit jobb lett, majd hónapok múltán beállt egy olyan szintre, hogy ez a sz.r uralja a mindennapjaimat, még ha mással foglalkozom, tanulok, sportolok, akkor is, mindeközben persze a látszatot fenntartottam, hogy jól vagyok. Ha beszéltem volna róla, akkor azt nem bírtam volna ki, valószínűleg, ha idejében szembenézek azzal, mi is történt, ezzel kapcsolatban olyan érzésem volt, hogy abba beleőrülnék. De persze mindenkinek eltérő a személyisége. Ezzel együtt SENKI-nek nem javaslom, hogy eltemesse ezt az egészet magában, hanem nézzen szembe vele, lehetőleg minél előbb. Ha sikerül, abba egy kicsit belehalunk, de utána sokkal jobb lesz. Igen ez és ez történt, ami rosszabb a rossznál, tengernyi kín, de ha ezt az egészet a javamra fordítom, akkor már nyertem.)
Egy "túl aranyos" kislány könnyebb céltábla, a naivságból, túlzott szerénységből lett aztán a gőg, az agresszió, ami szintén nem volt járható út. Bosszút álltam, forraltam egy időben még a legártatlanabb beszólás miatt is, de aztán amit megtanultam, "ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel". Azaz dobd vissza, és ne állj ott tétlenül. Hogy aztán most minden szuper lesz, arra nincs garancia, naponta meg kell érte dolgozni, ezt nem lehet lespórolni, ha tényleg boldogok akarunk lenni.
d'Anthina
2010.05.25 15:50:45
@cleopatra-nyusz:
Nincs olyan ok, amiért egy embernek érdemes lenne magát megölnie. Én is hiszek a Jóistenben, már csak miatta sem. Ha elhiszed, hogy terve van veled, még ha most semmi jel nem is mutat erre.
És jobban vagy?
Nincs olyan ok, amiért egy embernek érdemes lenne magát megölnie. Én is hiszek a Jóistenben, már csak miatta sem. Ha elhiszed, hogy terve van veled, még ha most semmi jel nem is mutat erre.
És jobban vagy?
Nemi erőszak és túlélés
Miért érdemes beszélni a minket ért erőszakról, illetve kinek és hogyan?
2010.02.18 14:42:00
Az erőszak egyik legkárosabb velejárója a csönd lehet. Titokban kell tartani, nem lehet róla beszélni. A legtöbbször maga az erőszaktevő kényszeríti hallgatásra az áldozatát, akár úgy, hogy megfenyegeti valamivel (megöli, intézetbe küldi, bántani fogja a kistestvérét is,…..
d'Anthina
2010.03.11 15:21:15
@szárnyas fejvadász:
Szia! Mi újság veled? Egy ideje eltűntem, egyéb gondok kötöttek le, de jól vagyok.
Szia! Mi újság veled? Egy ideje eltűntem, egyéb gondok kötöttek le, de jól vagyok.
d'Anthina
2010.03.12 13:11:42
@szárnyas fejvadász:
Szia!
Örülök, hogy újra hallok Rólad! Nem tudom, hogy írtál-e privátba, nem kaptam meg. De az a lényeg, hogy megvagyunk. :-)
Köszönöm, én jól vagyok, eléggé felpörgött az életem, elköltöztem - egyedül, és nem félek. Na jó, néha BKV-n, ha késő este megyek haza. Munkával is igen el vagyok látva.
Nos, a pasik. Szerelmes az nem vagyok, de randizgatok. Megy, az ágyban is. :-)
Igazából, családi gondok kötnek le.
És veled mi újság? Jársz még a pszichológushoz, vagy most nála is szünetet tartasz? A párod a jelek szerint megvan. Ez jó.
Szia!
Örülök, hogy újra hallok Rólad! Nem tudom, hogy írtál-e privátba, nem kaptam meg. De az a lényeg, hogy megvagyunk. :-)
Köszönöm, én jól vagyok, eléggé felpörgött az életem, elköltöztem - egyedül, és nem félek. Na jó, néha BKV-n, ha késő este megyek haza. Munkával is igen el vagyok látva.
Nos, a pasik. Szerelmes az nem vagyok, de randizgatok. Megy, az ágyban is. :-)
Igazából, családi gondok kötnek le.
És veled mi újság? Jársz még a pszichológushoz, vagy most nála is szünetet tartasz? A párod a jelek szerint megvan. Ez jó.
d'Anthina
2010.05.05 15:56:32
@Donald19:
Szia! Érintett vagyok és 17 év távlatából azt mondom, vidd el szakemberhez! Az nagy dolog, hogy mellé állsz, de minél több idő telik el terápia nélkül, annál rosszabb lesz. Ne kritizáld, csak dicsérd, ne kezdd el sajnálni, pláne nem siránkozni a történteken (bocs, nem ismerlek, és csak a saját tapasztalataimat írom le). Ne játssza meg magát, nézzetek szembe most, mert a szőnyeg alá söpréstől később csak rosszabb lesz az egész. Én így látom.
Szia! Érintett vagyok és 17 év távlatából azt mondom, vidd el szakemberhez! Az nagy dolog, hogy mellé állsz, de minél több idő telik el terápia nélkül, annál rosszabb lesz. Ne kritizáld, csak dicsérd, ne kezdd el sajnálni, pláne nem siránkozni a történteken (bocs, nem ismerlek, és csak a saját tapasztalataimat írom le). Ne játssza meg magát, nézzetek szembe most, mert a szőnyeg alá söpréstől később csak rosszabb lesz az egész. Én így látom.
A történetet a túlélő kérésére töröltük. ..
d'Anthina
2010.03.23 13:06:48
@Alette77:
Szia! Azt hittem, nekem sem lesz soha normális anyám, de végül a sors úgy hozta, hogy lettek úgymond pótszüleim is. Ezzel mindenki jól járt.
Amit még akarok kérdezni tőled is, meg aki esetleg még olvas, hogy hogy sikerül ilyen előzmények után egyáltalán harmonikus párkapcsolatot kialakítani? Nekem ez soha nem ment, talán most. Talán. 17 év elteltével, mondhatom, itt lenne az ideje. Köszi, hogy meghallgattál.
Szia! Azt hittem, nekem sem lesz soha normális anyám, de végül a sors úgy hozta, hogy lettek úgymond pótszüleim is. Ezzel mindenki jól járt.
Amit még akarok kérdezni tőled is, meg aki esetleg még olvas, hogy hogy sikerül ilyen előzmények után egyáltalán harmonikus párkapcsolatot kialakítani? Nekem ez soha nem ment, talán most. Talán. 17 év elteltével, mondhatom, itt lenne az ideje. Köszi, hogy meghallgattál.
d'Anthina
2010.03.24 18:44:04
@Alette77: Szia Alette!
Köszi a választ. Talán újra bízni a legnehezebb, legalábbis számomra. A másik pedig az, hogy néha már azt sem tudom eldönteni, hogy kell-e egyáltalán kapcsolat. Egy nő boldogsága csak egy férfihoz való viszonyában mérhető? Mindenáron nem kell kapcsolat, de kétségtelenül, ha családot szeretnék, előbb-utóbb "muszáj" lesz. Persze, tudom hogy nem minden férfi szemét, csak a kisebbségi érzéssel küzdő idióták, csak néha belefáradok abba, hogy felépítsek valamit, ami rendszerint balul sül el. Miközben mindenki más erőlteti és őszintén nem értik, miért vagyok még mindig egyedül. Egy elkezdett nemi erőszakkal (majdnem 15 évesen), egy munkahelyi, valamint egy tanári zaklatással és két erőszakos partnerrel a múltamban örülök egyáltalán annak, hogy jókedvű tudtam maradni. A többi meg majd alakul. Azt hiszem, a kulcsmondatot kimondtad: nem az áldozat felelőssége az egész. Úgyhogy ha azt nézzük, még jól is jártam, hogy mások bűncselekményein szépen felfejlesztettem/fejlesztem magam, anélkül hogy én hibás lennék mindebben. Hogy miben változtam? Bölcsebb, határozottabb, megértőbb, erősebb lettem - azt hiszem. Nem vagyok hajlandó haragot dédelgetni, mert csak magamnak ártanék. Ez az elkövető ügye. Ilyen lelkülettel élni, mint ezeknek, mindenesetre biztos nagyon sz... lehet. :-D :-D
Köszi a választ. Talán újra bízni a legnehezebb, legalábbis számomra. A másik pedig az, hogy néha már azt sem tudom eldönteni, hogy kell-e egyáltalán kapcsolat. Egy nő boldogsága csak egy férfihoz való viszonyában mérhető? Mindenáron nem kell kapcsolat, de kétségtelenül, ha családot szeretnék, előbb-utóbb "muszáj" lesz. Persze, tudom hogy nem minden férfi szemét, csak a kisebbségi érzéssel küzdő idióták, csak néha belefáradok abba, hogy felépítsek valamit, ami rendszerint balul sül el. Miközben mindenki más erőlteti és őszintén nem értik, miért vagyok még mindig egyedül. Egy elkezdett nemi erőszakkal (majdnem 15 évesen), egy munkahelyi, valamint egy tanári zaklatással és két erőszakos partnerrel a múltamban örülök egyáltalán annak, hogy jókedvű tudtam maradni. A többi meg majd alakul. Azt hiszem, a kulcsmondatot kimondtad: nem az áldozat felelőssége az egész. Úgyhogy ha azt nézzük, még jól is jártam, hogy mások bűncselekményein szépen felfejlesztettem/fejlesztem magam, anélkül hogy én hibás lennék mindebben. Hogy miben változtam? Bölcsebb, határozottabb, megértőbb, erősebb lettem - azt hiszem. Nem vagyok hajlandó haragot dédelgetni, mert csak magamnak ártanék. Ez az elkövető ügye. Ilyen lelkülettel élni, mint ezeknek, mindenesetre biztos nagyon sz... lehet. :-D :-D
Anonimus jeligével érkezett a következő történet:Mindenek előtt szeretnék gratulálni a bloghoz. Nagyon jó kezdeményezés, és nagyon hasznos.Velem tavaly júniusban történt, hogy az exem (mert azóta sem sikerült kapcsolatot teremteni) megtette velem, megerőszakolt. Már egy ideje…..
d'Anthina
2010.03.11 15:21:15
Az elmúlt hetekben két cikk is foglalkozott a nemi erőszakkal kapcsolatban egy olyan témával, amit (legalábbis Magyarországon) hatalmas hallgatás vesz körül. Ez az erőszak közben átélt orgazmus. Az első cikk véleményem szerint teljesen korrekt, mert néhány nővel…..
d'Anthina
2009.09.16 13:28:15
@szárnyas fejvadász:
Szia Drága! Mi újság veled? Elvesztettem a fonalat az utóbbi időben. Hogy vagy mostanában?
Szia Drága! Mi újság veled? Elvesztettem a fonalat az utóbbi időben. Hogy vagy mostanában?
Nemi erőszak és túlélés
Az én történetem-Félelmek és küzdelem a nemi erőszak megtörténte után
2009.05.28 14:20:00
Egy névtelenséget kérő, nemi erőszakon és zaklatásokon átesett levélíró küldte el nekünk ezt az írást, ami arról szól, hogyan érzett, mire gondolt, mitől félt; és milyen folyamatok hatására jutott el sokszor arra a pontra, amikor úgy érezte, nem tudja folytatni a küzdelmet.…..
d'Anthina
2009.08.08 20:45:23
@szárnyas fejvadász: Minden kapcsolatot megvisel egy ilyen szörnyűség.. A másiknak sem könnyű, ezt tapasztalatból tudom. És hát a párunk sem ülhet örökké a szoknyánk mellett. A párod nem akarta lepofozni ezt a f..t? Az nem csoda, ha nem tudsz vele szeretkezni, de ez is változni fog, erőltetni kár. Illetve hát lehet, de tapasztalatom szerint nem érdemes belehajszolni magunkat hamar a szexbe, csak ahogy majd jól esik.
Nekem az volt a szar, hogy a későbbi barátom nem tudta kezelni ezt az egészet, és már nekem lett elegem abból hogy "deffektesként, szellemi fogyatékosként" kezel, ha érted miről beszélek. Mintha nem értelmes lény lennék, hanem csökkent életképességű személy vagy valami kis háziállatka, akit elütött egy autó, na most ezt jól elmondtam, de valahogy ezt éreztem végig. Nyilván valahol igaza volt, de ha ezt éreztetik is veled nap mint nap, az eléggé lehúzó.
Emelt fővel, igen.. Azt hiszem, ez a legjobb hozzállás. :-)
Ne viccelj, én tanultam Tőled. Mégpedig azt, hogy az érzéseket nem temetni kell, hanem feldolgozni. Lehetőleg minél előbb. Ha kimondom, azzal már elindult a változás.
Érdekes életutak vannak, és feltűnt, hogy mennyire sokoldalú itt mindenki. Túl büszkén hangzik? Lehet, de hát basszus, legyünk már időnként büszkék magunkra, hamár az életünk egy - nekem jelentős hányada - 0 (alatti) önbecsüléssel telt! Mostanában egyre többször és hosszabb időre érzek boldogságot, és ez olyan jó. Nem bírom ki, hogy ne osszam meg Veled.
Miért tetszenek a fiatal pasik? Mert ők általában nem rontanak ajtóstól a házba. Még rajtuk van egyfajta természetes félszegség, főleg egy idősebb csajjal szemben, és ez olyan izgi. Még nem alakult ki bennük az önzés, legalábbis nekem ilyen irányú tapasztalataim vannak. Az sem baj, ha 5-10 évvel fiatalabb, ciki, vagy nem ciki, azon már túl vagyok, hogy érdekeljen, ha megszólnak. A pletyka csak 3 napig érdekes, az élmények viszont megmaradnak és egy kicsit feledtetik a sok rosszat.
Nekem az volt a szar, hogy a későbbi barátom nem tudta kezelni ezt az egészet, és már nekem lett elegem abból hogy "deffektesként, szellemi fogyatékosként" kezel, ha érted miről beszélek. Mintha nem értelmes lény lennék, hanem csökkent életképességű személy vagy valami kis háziállatka, akit elütött egy autó, na most ezt jól elmondtam, de valahogy ezt éreztem végig. Nyilván valahol igaza volt, de ha ezt éreztetik is veled nap mint nap, az eléggé lehúzó.
Emelt fővel, igen.. Azt hiszem, ez a legjobb hozzállás. :-)
Ne viccelj, én tanultam Tőled. Mégpedig azt, hogy az érzéseket nem temetni kell, hanem feldolgozni. Lehetőleg minél előbb. Ha kimondom, azzal már elindult a változás.
Érdekes életutak vannak, és feltűnt, hogy mennyire sokoldalú itt mindenki. Túl büszkén hangzik? Lehet, de hát basszus, legyünk már időnként büszkék magunkra, hamár az életünk egy - nekem jelentős hányada - 0 (alatti) önbecsüléssel telt! Mostanában egyre többször és hosszabb időre érzek boldogságot, és ez olyan jó. Nem bírom ki, hogy ne osszam meg Veled.
Miért tetszenek a fiatal pasik? Mert ők általában nem rontanak ajtóstól a házba. Még rajtuk van egyfajta természetes félszegség, főleg egy idősebb csajjal szemben, és ez olyan izgi. Még nem alakult ki bennük az önzés, legalábbis nekem ilyen irányú tapasztalataim vannak. Az sem baj, ha 5-10 évvel fiatalabb, ciki, vagy nem ciki, azon már túl vagyok, hogy érdekeljen, ha megszólnak. A pletyka csak 3 napig érdekes, az élmények viszont megmaradnak és egy kicsit feledtetik a sok rosszat.
d'Anthina
2009.08.08 20:48:26
@Selkt-Sa: Ki előbb, ki később, igen, de legalább beszélünk róla. Így már nem fáj. 16 évnyi hallgatás után, nagyon felszabadító érzés... Te hogy vagy mostanában? (épp akkor kapcsolódtam be, amikor Te elmentél egy kis időre).
A már előzőekben említett Amnesty International által írt "Tanulmány a szexuális erőszakról" című munkában szó kerül a nemi erőszak hatásairól. Ebben leírják, hogy azok a nők, akiket családon belüli erőszak ér, gyakran ezzel együtt alanyai szexuális erőszaknak…..
Sziasztok! Szeretném én is leírni a történetemet nektek. Igaz, konkrétan nem erőszakoltak meg, de még mindig eszembe jut néha- néha, ami történt velem. Kicsi voltam, azt hiszem, hatéves lehettem, vagy még nem is voltam iskolás, nem emlékszem pontosan, jó 15…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Magamra semmiképp se haragszom, hisz miért tenném. Nem engem minősít a tett, szégyenkeznem sem nekem kell. Úgy értem, a harag egy negatív érzés, az emberi szervezetet betegíti, ha bent ragad, ezért ki kell jönnie. Én a magunk, a túlélők érdekében nem javaslom senkinek, hogy dédelgesse, táplálja a rossz érzést, és ez nem egyenlő az elfojtással, hanem igenis mondjuk ki, tomboljuk ki, de aztán engedjük el, mert - legalábbis én - a következő évet, évtizedet nem szándékozom minden reggel, délben, este azzal indítani, hogy "az a szemétláda...". A magam érdekében.