Regisztráció Blogot indítok
Adatok
SzilKa

21 bejegyzést írt és 50 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Subba Reptéri lehúzás 2011.05.11 16:37:00
Jó szájízzel érkezz, vagy hagyd el kishazánkat! Lehet ennél jobban bemutatni Magyarországot?Számla a reptéri Leroy étteremből: Egyé ezeröccázé bundáskenyeret, és fizess még egyszer annyit a felszolgálásért! Reakció az étterem vezetőjétől:És egy EPIC Handrástól…..
Valahogy (fogalmam sincs, hogy) sikerült negyed ötkor felkelnünk. Elraktuk a maradék cuccot (pizsi, fogkefe, stb), megkentem gyorsan pár szendvicset az útra. Aggodalmunk ellenére sikerült Kornélnak is odaérnie értünk időben. Gyorsan rendet vágtunk a konyhában és a hálóban, aztán…..
Reggel még úgy volt, hogy talán Aix en Provence-ba megyünk Leonnal, csak mi ketten. Erről lebeszéltük magunkat, egyrészt attól tartottunk, hogy eltévednénk, másrészt nem tudtuk, hogy akkor most rendben vannak-e a kocsi papírjai – mi nehezen magyaráznánk ki magunkat egy rendőri…..
Hamar ébredtünk, kényelmes reggeli után meg is érkeztek értünk Kornélék. Megint hátrazsúfolódtam a gyerekek közé, majd elindultunk. A gyerekek ma nagyon elevenek voltak, volt, hogy egyszerre sikítottak, Kornél időnként helyre tette őket, de nem sokáig maradtak megilletődve.…..
Ma reggel kelés után kényelmesen megreggeliztünk, rendbe szedtük magunkat, aztán körbenéztünk kicsit a házikónk körül, mögötte egy kicsiny patak is csörgedezik, annál szélesebb nádas szegélyezi, azon keresztül lehetett átbújni a patakhoz, elég izgalmas. Az idő ekkor még…..
Ülünk a TGV-n és olyan fáradtak vagyunk, hogy mire a vonathoz értünk, már csak összeomolni lett volna erőnk. Hosszú nap ez a mai és sok ezer km-t tettünk meg és teszünk még meg. Reggel fél 10-re jött a rendelt taxi, s egy félóra alatt ki is értünk Ferihegy 1-re. Ez annyiból…..
Mivel minél kisebb csomaggal próbáltunk nekivágni az 5 napra, laptop helyett mindössze egy kis füzetkét és tollat vittem magammal naplóírás céljából (bár odafelé még így is túlsúlyosra sikeredett a bőröndünk, majd ezt is elmesélem). Emiatt némi csúszás várható, mert még…..
Reggel hiába kezdtem el mocorogni már korán a napkelte ígérete miatt, miután láttam fél szemmel is, hogy borongós az ég, átfordultam a másik oldalamra és húztam tovább a lóbőrt. Ennyit a gyönyörűséges napkeltéről. :) 8 körül keltünk végül, reggeli után még a maradék…..
A mai nap volt az utolsó teljes napom itt (anyunak nem, ő marad tovább a következő turnusra is, az egyik barátnője jön holnap a következő csapattal, ő vált engem). Sajnos a tegnapi rahyogó napsütés ma megint elmaradt, egész nap borús és néha esős volt az idő, ami azért…..
SzilKa 2009.10.07 22:25:34
@tiboru: nekem a kőrözött paprikás, ebben nem volt, de ha nagyjából elvonatkoztatunk, akkor rá lehet húzni :)

Hot cheese salad
ingredents:
whey cheese, feta cheese, hot pepper, soya bean oil, water, vinegar, egg yolk, sugar, salt, mustard

Mostanában rákaptam a csípős, pepperónis, chilis cuccokra. Hány évente változik az ember ízlése radikálisan?
SzilKa 2009.10.07 22:28:03
@tiboru: nem tudom, régebben miért nem volt ismert zöldség nálunk, én pl azelőtt a létezéséről sem tudtam. Mostanára meg padlizsánfüggő lettem. Szerencsére két erdélyi származású ismerősöm is meglep időnként az igazival (a majonézes verzióra bukom).

Anyám meg egyszerűen felkarikázza és megsüti, aztán olvaszt rá sajtot. Nyamm!
SzilKa 2009.10.07 22:28:38
@SzilKa: pontosabban padlizsánkrémfüggő :)
Talán még most sem hiszem el, de igen, igen, igen! Megyünk egy hónap múlva Franciaországba!Tegnap este skype-on kaptuk egyik régi jó barátomtól a meghívást. Marseille-től nem messze (cirka 70 km-re) lakik. Azt mondta, nov. 2-ig van egy kégli, ami már ki van fizetve (albérlet), de az…..
SzilKa 2009.10.03 12:14:35
@tiboru: a belépő ára is fent van a honlapon?

Amúgy büszke vagyok magamra, franciául rendeltem meg online a TGV jegyeket, pedig 10 éve nem beszéltem farancijájul. Kiderült, hogy nuku normál vonat Párizs és Marseille közt. Kettőnknek oda-vissza 232 EUR... De legalább látjuk Párizst kétszer 2,5 órára.
SzilKa 2009.10.03 12:16:13
@tiboru: a vendégposztot nem merem megígérni, de talonban tartom a lehetőséget majd.
SzilKa 2009.10.07 08:55:12
@tiboru: ne is, látod, milyen szavahihetetlen vagyok. :)
Szombat: Egész nap szar, esős időnk volt, nem is volt nagyon kedvem kimozdulni. Reggel elmentünk a pékségig, ettem isteni meleg sajttal töltött péksüteményt, s ennyiben ki is merült a napi jó dolog. Aludtam, pihentem, filmet néztem a laptopon, s ezzel valahogy el is telt a nap.…..
Nagyon korán keltünk, fél 6-kor (otthoni idő szerint az csak fél 5!), hogy a fél 7-es busz indulásig magunkhoz térjünk, reggelizzünk, felöltözzünk és pakoljunk is, amit kell (jelezték, hogy strandcuccot is vigyünk, a városnézés után strandolunk is, ha jó az idő). Háááát, az…..
Fél 9 körül ébredtem. Kényelmes reggeli után (nem tudom megunni a tzatikis és a padlizsánsalátás wasa-kenyeret, rá se nézek az otthonról hozott szalámikra) kibattyogtunk a közeli térre. A keddi tájékoztatón mondták, hogy nem csak ezzel a kisvonat-szerű turista-szállító…..
9:23-kor indult a vonatunk az állomásról, ami gyalog kb félórányira van a szálláshelyünktől. Odasétáltunk (közben majdnem eltévedtünk, de aztán szerencsére a jó tájékozódóképességem segítségével mégis megtaláltuk a célpontot. Egy felüljárón kell átmenni a…..
Ülök a teraszunkon, ami egész kellemes, már alkonyodik, legalábbis a nap már lebukott az Olympos hegy mögé. A mai nap számomra leginkább a pihenésről szólt, mivel a buszos utunk 21 óra hossznyira nyúlt a macedón határőrök jóvoltából...   Tegnap délben indult a busz a…..
Idén a tervezett külföldi utazásunk ismét Görögországot célozza meg, ahogyan tavaly is. Az utazási iroda ugyanaz (meg voltunk velük elégedve, csak a honlapjukon döbbenek le mindig, fájón gagyi), a helyszín is ugyanaz lesz: Nei Pori (Vagy Neoi Poroi, de hívtuk mi neporojj-nak is),…..
SzilKa 2009.08.27 11:13:36
@tiboru: köszi szépen! :)
SzilKa 2009.09.26 12:46:49
@tiboru: mindössze némi szabadidő szükségeltetne hozzá, de az nagyon.

Kis türelmet kérnék :)
A reggel 6 órás kelés asszem mindkettőnket eléggé megviselt. Nagy nehezen összekapartam magam, elmentünk reggelizni, megint ettünk mindenféle finomat (croissant, sajtok, halva, röszti). Még visszaszaladtunk a táskáinkért és megejteni egy gyors wc-zést, aztán a recepción már…..
SzilKa 2009.07.14 21:38:38
@tiboru: nem titok, én vagyok a szélesebbvásznú nőszemély, Lotus meg a keskenysávú. :)
SzilKa 2009.07.14 23:21:48
@black-lotus: cin-cin! Hű de pajkos ma valaki! ;)
SzilKa 2009.09.26 12:44:03
@tiboru: időutazó vagyok :)))

Valóban el vannak írva, gőzöm sincs, hogy csináltam. Vicces, hogy eddig senkinek nem tűnt fel :)
Ma reggel úgy 6 körül magamtól ébredtem, így kihasználtam az alkalmat és bevonultam a fürdőbe hajat mosni. Kényelmes tempóban reggeliztünk, így pár percet végül el is késtünk a recepcióról, Mariann már várt minket. Azt mondta, az arabok reggelire babot szoktak enni (olcsó)…..
SzilKa 2009.06.30 22:04:08
@black-lotus: Remélem Zig Zag felvilágosít bennünket! :)
SzilKa 2009.06.30 22:22:22
@black-lotus: az biztos, hogy megdolgoztattuk Mariannt :)

Mennyi érdekes infóról maradnak le azok a turisták, akik csak fapofával végighallgatják a kötelező kiselőadását és ennyi, slussz-passz!
SzilKa 2009.06.30 22:25:40
@black-lotus: önvédelmi tréningre gondolsz? :) Egyébként helyi kísérővel gondoltam a vegyülést, aki nem hagyja, hogy megvegyenek minket kilóra :)
Igazán fárasztó napon vagyunk túl. Keltünk reggel, ahogy elterveztük. Elég éberen aludtam szokásomtól eltérően, a légkondi miatt a vállam fázott kicsit, viszont deréktól lefelé megsültem a takaró alatt (lepedő-pokróc kombó, ilyennel görög apartmanban találkoztam először).…..
SzilKa 2009.06.23 23:13:03
@SzilKa: pardon, megtaláltam a stílus legördülőt is végre :)
SzilKa 2009.06.29 17:52:03
@black-lotus: a kiskölyök nyakában való tevegelés kevéssé lehet érdekes a turisták számára, azt hiszem. :)
SzilKa 2009.06.29 21:06:12
@Zig Zag: ez érdekes infó, nem tudtam, hogy "télen" feketében járnak! Állítólag a közember meg kabátban jár abban a fene nagy "hideg"ben :)
Nehéz nap volt a mai. Kezdődött azzal, hogy alig bírtam magamhoz térni reggel, amikor Kriszti keltegetett. Állítása szerint már 10 perce próbált bökdösni és szólongatni, de én csak akkor kezdtem el mocorogni, amikor letekerte a boltív függönyét, s világosabb lett a szobánkban…..
SzilKa 2009.06.29 16:52:28
@Bélabéla: köszönöm! Örülök, tényleg.
SzilKa 2009.06.29 19:23:41
@tiboru: ott és akkor, biztos ami biztos alapon elbúcsúztam ám lélekben mindenkitől, aki fontos számomra.
SzilKa 2009.06.29 20:31:37
@Zig Zag: hú, szegény utasok... Mi már az 50 perces barkácsolástól is sík idegek voltunk.
Hogy brutálisan őszinték legyünk, az albán fővárosnál jártunk már látványosabb, érdekesebb és színesebb településen is; Tirana (amely nevét – állítólag – Teheránról kapta, de ez ne vegye el a kedveteket a dologtól) nem az impozáns épületeivel, elképesztően…..
Engem ne várjon senki soha, ha ez ezzel jár. sziasztok, már régóta olvasom a blogot, és azóta érlelődik bennem, hogy én is megosztok pár történetet a nagyközönséggel. pár hete egy kisebb baráti összejövetelen megszavaztuk a két legérdekesebbet, utólag talán már tudok…..
Igazából helyi idő szerint már éjjel egy óra van (és csütörtök). Ülök a jó széles ágyon, a szoba kellemes, ízlésesen berendezett, klíma van, a fürdőszoba gyönyörű, wifi is van... csak éppen fizetős, méghozzá nem is olcsó, egy órára 35 egyiptomi dollárt képesek…..
SzilKa 2009.06.25 13:33:57
@Crohnicle: a tömbházak lakói általában bérlők, nem tulajdonosok, tehát simán lehetnek mélyszegények (pontosan nem emlékszem, mennyi a lakbér egy kevésbé menő kerületben, de pitiáner összeg), akik szemetelnek.

Én inkább azt nem értem, hogy amely házak üresen maradnak, azokat miért érte meg felépíteni és miért építenek továbbiakat is. Azért azokba jócskán került építőanyag...
SzilKa 2009.06.25 13:35:56
@Zig Zag: egyébként én olyat is láttam, hogy ott teregetnek a legfelső, befejezetlen szinten. Meg sok tetején ott a galamház, szeretik a galambot (enni).
SzilKa 2009.06.25 13:36:25
@SzilKa: galamház=galambház :)
Az 5 napos utazást egy tombolán nyertem. Az Angolai Nagykövetség (ott dolgozik egy kedves hallgatóm, általa lettem meghíva) szervezte idén az Afrika-napot (2009. május 26.), s ezen a rendezvényen az én nevem húzták ki, mint az egyik fődíj nyertesét.Mivel egyszemélyes utat nyertem,…..
SzilKa 2009.06.23 16:43:33
@tiboru: Köszönöm :)
Bennem fel sem merült, hogy megkértetek volna, hogy vendégposztoljak Nálatok... Túl jók vagytok, én nem tudok olyan jól és okosan írni. A lemiles vendégposzttól is félek kicsit, attól tartok, inkább csak képekkel tudok szolgálni, s kevés érdemi infóval. De azt még majd egyeztetjük, mert megígértem. :)
SzilKa 2009.06.24 22:59:43
@Zig Zag: értem a célzást :)
A Tirana főterén álló kis mecset (vagy dzsámi) az egyik olyan dolog, amit a fővárosban érdemes megnézni. A nevét többféleképpen láttam leírva: Et'hem Bey vagy Ethem Beu - mindenesetre a nevezett bejnek még az apukája kezdte el építeni. Hogy mikor, arra vonatkozóan szintén több…..