Regisztráció Blogot indítok
Adatok
F.T. - törölt (törölt)

0 bejegyzést írt és 177 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szent és bűnös Egyház? Az utóbbi években szentszéki nyilatkozatok és ökumenikus események kapcsán katolikus és nem katolikus teológusok részéről újra meg újra vitatják a zsinati egyháztant, nevezetesen a Lumen Gentium 8. pontját. A párbeszédet a Hittani Kongregáció 2000-ben…..
F.T. - törölt (törölt) 2009.12.27 22:17:07
HOGYAN EGYEZTETHETŐ ÖSSZE AZ EGYHÁZ SZENTSÉGE A BENNE TAPASZTALHATÓ BOTRÁNYOKKAL?

Válasz:
Az Egyház szentségét nem csökkenti, ha egyes tagjai súlyos bűnösök. Az Egyház ui. Jézus Krisztus keresztáldozatának és a Szentlélek megszentelő tevékenységének köszönheti szent mivoltát.

Magyarázat:
Az Egyház szent, mert a végtelen szent Isten alapította; szent, mert jegyese, Jézus Krisztus sugárzik át rajta, aki életét adta az Egyházért; és szent, mert a Szentlélek őrzi. Az Egyház szentsége természetesen nem jelenti tagjainak bűntelenségét. Az Egyház nem tagjaiban, hanem céljaiban és Főjében szent. Azáltal szent, akihez tartozik és aki alapította, s nem azok által, akik hozzá tartoznak, annak ellenére, hogy nem ritkán egyes tagjaiban is felragyog az Egyház szentsége. Az atyák az Egyházat „bűnösökből álló bűntelennek" nevezték, sőt Clairvaux-i Szt. Bernát kifejezése még élesebb: Sancta Meretrix (Szent Szajha).
A bűnös ember így az Egyház szentségét meg sem karcolhatja. Vagy azért, mert a bűnös tagnak olyan súlyos a vétke, hogy el is veszítette az Egyházhoz való tartozását, vagy azért, mert bűnbánata és Krisztus kiomló vére által megszentelődik.

Igazolás:
Szt. Pál apostol tanítja, hogy Krisztus szentségessé tette Egyházát: „Ragyogóvá akarta tenni az Egyházat, amelyen sem szeplő, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplőtelen" (Ef 5,27). Az Apostol szerint: „Isten temploma szent, ti vagytok az" (1 Kor 3,17). Ezért mondjuk: Szent Egyház.
Szt. Pál apostol is súlyos hibákat és bűnöket talál már a korai Egyházban is, de meg sem fordul a fejében, hogy az Egyház megszűnt volna Egyháznak és szentnek lenni. Kiközösítést követel és nem új alapítást: „Egyébként az a hír járja, hogy paráznaság fordul elő köztetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok közt sincs, hogy tudniillik valaki apja feleségével él. S ti még kérkedtek, ahelyett, hogy bánkódnátok, és kizárnátok magatok közül, aki effélét művel" (1 Kor 5,1).
Júdás is bemocskolta személyét és apostoli hivatalát, de az a többi apostolt nem érintette. Bűne és következményei csak reá szállottak, nem az Egyházra: „Közénk számított, a mi szolgálatunk jutott neki is részül. Gonoszsága bérén telket szerzett magának, amikor pedig lezuhant, kettérepedt és kifordultak a belei" (ApCsel 1,17).
Szt. Péter is megtagadta Jézust, de bűnbánatát elfogadta Krisztus, és az Egyház vezetője maradt, bár Jézus megkövetelte tőle a hitvallást: „Majd harmadszor is megkérdezte tőle: »Simon, János fia, szeretsz engem?« Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: »Szeretsz engem?« S így válaszolt: »Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.« Jézus ismét azt mondta: »Legeltesd juhaimat!«" (Jn 21,17).
Maga Jézus is megmondta, hogy a bűnök és a botrányok elkerülhetetlenek egy közösségben, ez azonban csak a személyre nézve jár következményekkel: „Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak. De jaj annak, aki okozza őket!" (Lk 17,1).
Sokan úgy gondolják, hogy a Római Egyház már rég megromlott s csak idők kérdése, mikor omlik végleg össze. Ennek határozottan ellentmond Jézus csalhatatlan ígérete, hogy ü Egyházával marad „mindennap, a világ végezetéig" (Mt. 28, 20), s az a másik kijelentése is, hogy amíg az Egyház Szent Péter sziklatalapzatán áll, addig „a pokol kapui nem vesznek erőt rajta" (Mt. 16, 18).
w Karácsonyi ének 2009.12.08 11:30:00
Bronzvasárnap után vagyunk, ami egy viszonylag újkeletű ünnep, a naptárak még alig jegyzik, de annál inkább a kereskedők és a shoppingriportokkal virító média. Ez a harmadik hétvége a karácsony előtt, amikor már mindenkinek illik elkezdeni a vásárolgatást, hiszen nemsokára…..
Galileit - Kolumbuszhoz és Semmelweishez hasonlóan - gyakran hozzák fel példának arra, hogy a forradalmian új gondolatok megalkotóit általában meghurcolják a szkeptikusokhoz hasonló figurák. Galilei az ilyen elbeszélésekben a tudomány mártírjaként tűnik fel, aki távcsövével vizsgálódva…..
F.T. - törölt (törölt) 2009.12.12 00:09:56
Galilei ügye aprólékosabb vizsgálódást igényel, de egyet meg kell jegyezni. Legendák keringenek Galilei megkínzásáról és bátorságáról. Az igazság az, hogy sem meg nem kínozták, sem bátor nem volt. A per elsősorban nem tudományos kérdést feszegetett, hanem kánonjogit. Ui. Galilei törvénytelenül szerzett egyházi jóváhagyást könyvére, és több pamflettben gúnyolta a pápát, aki bár nem zárkózott el Galilei gondolatai elől, hallgatva korának tudományos közvéleményére, óvatosságra intette Galileit. A pápa ettől függetlenül külön vigyázott Galilei jólétére. Az ügy végül tudományos jellegűvé vált, és az egyházi bírák tévedésbe hajszolták magukat. Azonban itt is van mentség, mert bár Galilei fő állítása, miszerint a föld forog, alapvetően igaznak bizonyult, igazolásai azonban nem állták meg a helyüket. (Pl. az ár-apályt hozta fel bizonyítékul, mely köztudottan nem a Föld forgásának, hanem a Hold Föld körülötti keringésének az oka.) Ez azonban nem érinti az Egyház tévedhetetlenségének kérdését, mert az Egyház nem a tévedhetetlenség igényével adta elő Galilei elítélését. Valóban volt tehát tévedés az Egyház részéről is, de egy közel 400 évig működő intézmény egyszeri tévedését felhánytorgatni a kettős mérleg megnyilvánulása. Galilei idős korában az Egyházzal kibékülve, szabadon halt meg. Lányai apácák lettek. Bangha Béla S.J. hasonló módon tanított: „Nem áll, hogy az Egyház Galilei felfedezését elítélte. Csak azzal szállt szembe, hogy Galilei a felfedezéseit könnyelműen és feleslegesen oly hangon hirdette, amely látszólag a Szentírással szegezte őt szembe.
Galilei érvei a föld mozgásáról csakugyan nem voltak meggyőzőek, s a föld forgásának igazi felfedezője nem is ő volt, hanem Kopernikus, a lengyel kanonok. Hogy Galileit »megégették« volna, vagy hogy Rómában kegyetlen börtönben tartották, éppoly történelemellenes kitalálás, mint az, hogy egyházi bírái előtt lábbal dobbantva azt mondta volna: »Megis mozog a föld!« Ezek mind egyházellenes kitalálások, szabadgondolkozó mesék. Galilei mélyen hívő katolikusként élt és halt meg, s legjobb barátai éppen papok és jezsuiták voltak. Abban azonban kétségtelenül tévedett, hogy csillagászati véleményeit a Szentírással ellentétbe helyezte. Erre nem is volt szükség, mert a Föld forgása a Nap körül csak látszólag áll ellentétben a Szentírással. Kopernikus ezt nem tette s azért az Egyház ő ellene sohasem lépett fel. Galileivel szemben sem egy elavult fizikai nézetet, hanem a Szentírás tekintélyét akarta védelmezni.

Nézzük, mi történt az állítólag meghurcolt Galileo Galileivel:

Galilei 1610 körül kezdte hangoztatni a heliocentrikus világkép helyességét, amiért valóban feljelentették őt az inkvizíciónál, mivel a katolikus egyház néhány vezetője korábban a geocentrikus világkép mellett foglalt állást. Az inkvizíció felmentette őt, de azzal sem vesztett volna sokat, ha nem, ugyanis az inkvizíció nem foglalkozott emberek elégetésével, megkínzásával és más csacskaságokkal, csupán azt vizsgálta, méltó-e a megvádolt személy az egyház gondoskodására. Aki látványosan tagadta az egyház tanítását, többé nem mehetett templomba, nem temették megszentelt temetőbe, és a gyermekét sem keresztelték meg. Ateistáknak ez valószínűleg nem is volt olyan nagy veszteség...

Élete során Galilei mindvégig a heliocentrikus világkép mellett érvelt, többek között egyházi tudósokkal is vitába szállva. Senki sem kívánta ezért megégetni vagy kiátkozni. Sőt, 1632-ben VIII. Orbán pápa és az inkvizíciós testület jóváhagyásával jelenhetett meg Dialogo sopra i due massimi sistemi del mondo (Két világmodell összevetéséről szóló párbeszéd) című könyve, amelyben a korábbi évtizedek során lezajlott vitáinak összegzését tartalmazta. Ennél ékesebb bizonyítéka nincs is annak, hogy az egyháznak semmi baja nem volt tanításaival. Más oka volt, hogy mégis inkvizíciós bíróság előtt kellett felelnie. A könyvben a heliocentrikus világkép mellett saját nevében, a ptolemaioszi geocentrikus elmélet mellett pedig egy Simplicio (azaz "Együgyű") nevű fiktív karakter nevében érvel. Ez megfelelt VIII. Orbán azon kérésének, hogy a könyvben mindkét világkép mellett és ellen hangozzanak el a kor tudományos érvei, illetve hogy saját pápai véleménye is szerepeljen benne, mint az egyház hivatalos álláspontja. Csakhogy Galilei, egyfajta fricskaként, a pápa szavait Simplicio szájába adta, köznevetség tárgyává téve az egyházfőt. VIII. Orbán ugyan könnyedén vette a tréfát, de a továbbiakban nem támogatta a tudóst, aki így kiszolgáltatottá vált az akkoriban komoly politikai hatalmat képviselő egyházi vezetők számára.

Az inkvizíció azonban még csak nem is ezért állította bírósága elé. Az utókor rendesen megkeverte az eljárás történetét, és a történelemhamisítók ezt saját javukra fordították. Galileit évekkel könyve megjelenése előtt idézték Rómába, mert nyíltan vitatta a Biblia bizonyos passzusait, képtelenségnek minősítve a Szentírás bizonyos részeit. A per tárgya az az állítása volt, hogy a Biblia valótlanságot állít Józsué könyvében, ahol azt írja:

"És megálla a nap, és vesztegle a hold is, a míg bosszút álla a nép az ő ellenségein. Avagy nincsen-é ez megírva a Jásár könyvében? És megálla a nap az égnek közepén és nem sietett lenyugodni majdnem teljes egy napig."

Illetve a Zsoltárok Könyvében, ahol ez állt:

"Mondjátok a népek között: Az Úr uralkodik; megerősítette a földet, hogy meg ne induljon; ő ítéli meg a népeket igazsággal."

A fenti idézet úgy is fordítható, hogy "a föld szilárdan áll, nem mozog". Károli Gáspár már az itt látható formában értelmezte és fordította magyarra, ez is mutatja, hogy az idézet allegorikusan értendő. Galilei azonban szó szerint értelmezte, és a tudomány nevében megkérdőjelezte a Szent Biblia szavát. Rontott a helyzeten, hogy jónéhány hittudós szintén szó szerint kívánta értelmezni a nyilvánvalóan szimbolikus sorokat. A per évekig húzódott, és még folyamatban volt, amikor a Dialogo sopra i due massimi sistemi del mondo megjelent. Galilei végül elvesztette a pert, nem kis részben a pápával szembeni említett pimaszsága miatt, aki visszavonta a könyvhöz adott hozzájárulását. Az utókornak ezt már úgy mesélik, hogy az egyház "betiltotta" Galilei könyvét, holott ez nem igaz, csak nem nyomtatták ki, ami gyakorlatilag egyet jelentett az ellehetetlenítéssel, hiszen akkoriban a könyvnyomtatás és -terjesztés szinte teljes egészében az egyház felügyelete alatt volt. Az sem igaz, hogy élete végéig házi őrizetre ítélték volna, mert az inkvizíciónak nem állott hatalmában ilyen intézkedést elrendelni. Nem állt őr Galilei háza előtt, csupán a kiátkozás veszélye fenyegette, ha elhagyja az épületet, vagy látogatót fogad. Élemedett korára a tudós elvesztette látását, ekkor már engedélyezték számára, hogy vendégeket fogadjon. Ekkor jutott el Hollandiába a "rabsága" alatt írt utolsó könyve, s ott nyomtatták ki. Aki olvasta Thyl Ulenspiegel kalandjait, tudhatja, hogy miért pont ott.

S bár mindenkinek ez jut eszébe elsőként, ha Galilei nevét meghallja, mégsem mondta, soha hogy "és mégis mozog". Ez a mondatot 124 évvel később adta a szájába első életrajzírója, a szintén tudós Vincenzio Viviani. 1761-et írtak akkor, nagy szükség volt "felvilágosult" hősökre, akiket a "sötét középkorban" meghurcoltak haladó munkásságukért... Néhány évvel később alakult meg a hírhedt Illuminátus Rend, akik kezdettől fogva ikonként emelték fel Galileit, mint "az idejétmúlt vallási dogmák áldozatát", bár ő nyilván tiltakozott volna, lévén hogy mélyen hívő római katolikus volt. A Rotschild- és Warburg-családok pénzelte Illuminátusok kezdettől fogva a katolikus egyház lerombolását célozták, napjainkra nem is kevés sikerrel. Az sem véletlen, hogy a Magyarországot 1918-ban felforgató egyik titkos társaság neve Galilei Kör volt. Ennek a társaságnak Rákosi Mátyás volt a titkára, s mellesleg ma is működik.
Úgy tűnik, lassan hétköznapi dologgá válik, hogy az ateisták és a hívők (elsősorban a katolikusok) hitvitája az utcán, illetve az utcán látható posztereken zajlik. Még el sem múlt az első nagy felháborodás, amelyet a Brit Humanista Szövetség szervezett, itt is van a…..
F.T. - törölt (törölt) 2009.12.01 00:23:40
"Ki hinné, hogy lapos a Föld?

Ma már természetesen senki. Mindenkinek elmagyarázzák apró gyermekkorában, hogy egy gömbforma sárgolyón élünk, helyesebben geoid formájún, de ezzel majd csak hatodikban lepik meg a felnövekvő állampolgárt a cseles földrajztanárok, és mindjárt hozzáteszik azt is, hogy régen buták voltak az emberek, és azt hitték, hogy a Föld lapos. Sőt, aki azt merte mondani, hogy gömbölyű, azt istenkáromlásért máglyára vetették, mert ezek tényleg ennyire buták voltak. Szerencsére jött a felvilágosodás, és...

És a helyzet az, hogy ebből éppen úgy nem igaz egy szó sem, mint az inkvizíció állítólagos rémtetteiből. A középkorban ugyanis senki sem hitte, hogy a Föld lapos, és senkit sem égettek meg érte, ha ezt vitatta. Mindez modern társadalmunk egyik szándékosan terjesztett propagandahazugsága, történelemhamisítás, amit nagyon is jól meghatározott céllal agyaltak ki azok a körök, amelyek a XVIII. század környékén felforgatták társadalmunkat. A lapos Föld meséje azt hivatott elhitetni az emberekkel, hogy volt valamiféle éles váltás, úgynevezett "felvilágosodás", "tudományos forradalom", amikor az emberiség néhány "nagy gondolkodó" hatására egyik napról a másikra elvetette az úgynevezett "babonákat", és azóta mindenki okos, egyre okosabb. Ha ez így lenne, nem lennének tele a női magazinok horoszkóppal meg boszorkánysággal, és a gyerekek ma is tudnák, hogy a tehén nem lila. Ne dőljünk be a szabadkőműves marhaságoknak, az emberiség nem egyik napról a másikra találta fel a tudományt, s ehhez nem kellett az egyházat sem lerombolni.

Bármily furcsán hangzik azoknak, akik még sohasem hallották, a feudális rendszer az emberiség legfejlettebb társadalmi rendje volt. Tudniillik több, mint ezer éve volt kiforrottá válni, míg a modern demokrácia száz éves sincs (kivéve az Egyesült Államokat és Svájcot), a kommunizmus és egyéb kísérleti rendszerek pedig még fiatalabbak, és nem sok eredményt hoztak. Tetszik-e vagy sem, a feudalizmust soha nem sikerült megfelelően működő rendszerrel kiváltani. Helyette csupán olyan rendszerek születtek, amelyek az ember mohóságát hivatottak kielégíteni, felélve bolygónk szűkös erőforrásait. Ám ez nagyon is megfelel azoknak, akik hisznek benne, hogy a még több autó, még több műanyag, még több űrhajó előbb-utóbb határtalan boldogságot hoz, nekik pedig érdekük - akár tudatosulva, akár nem - hogy a demokrácia előtti rendszereket ostoba, elavult, korlátolt világnak állítsák be. A legtöbb ember számára pedig nem kell, hogy tudatosan higgye ezt. Elég, ha úgy nő fel, hogy látja: ma van televízió meg autó, háromszáz éve nem volt, ma "szabadok" vagyunk, háromszáz éve pedig a földesúr dirigált. Az az összefüggés, hogy ma a földesúrnál ezerszer rosszabb erők dirigálnak, és a "jogtalan" tizednél százszor többet szednek el a nehezen megszerzett keresetből, már meghaladja a legtöbb ember felfogóképességét, vagy ha mégsem, bekapcsol a jól ismert önigazoló reflex, és magyarázatot talál erre a különös jelenségre. Például hogy a modern társadalom mennyivel többet nyújt a ma emberének ezért a több pénzért, több adóért, több munkáért.

A szabadkőművesek, akiknek mai modern világunkat köszönhetjük, a kezdetektől fogva mindent megtettek, hogy ezeket a hiedelmeket elhintsék. Ezek egyike a "lapos Föld" meséje, és az az állítás, hogy bizonyos "nagy gondolkodókat" - akik természetesen mind hozzájuk tartoztak, például Galilei, aki az Illuminátusok tagja volt, és ezen állításukban az sem zavarja őket, hogy akkoriban az Illuminátusok még meg sem alakultak - a velejéig gonosz és ostoba egyház üldözte. Minden társadalmi reformermozgalomnak megvan a maga hamis szenvedéstörténete, még a református egyháznak is. Közkeletű mese, még "korabeli metszeteken" is ábrázolták, hogy az inkvizíció gályarabnak adta el a református lelkészeket. Aki azonban ismeri a hajózás történetét, ezen csak elmosolyodik. Egyrészt gályákat már régen nem használtak a középkorban, másrészt amikor használtak, akkor sem rabszolgák ültek az evezőknél, hanem jól fizetett, profi tengerészek. Tele van ilyen tévhitekkel és mesékkel a középkorról alkotott képünk.

A lapos Föld meséje is ilyen közhiedelem. Olyannyira az, hogy a Brit Történelemtudományi Társaság 1945-ben másodikként említette ezt a húsz legelterjedtebb történelmi tévhitet felsoroló kiadványában. A felforgató propagandisták szándékosan mosták össze a különböző korok ismereteit. Az emberiség ugyanis már az ókorban rájött, hogy a Föld nem lehet lapos. Arisztotelész idejében, Kr. e. 330 körül ez már köztudomású volt. A nagy filozófus már akkor bizonyította a Föld gömbölyűségét például azzal, hogy ha dél felé utazunk, a horizont fölött egyre magasabban látjuk a déli félteke csillagait, illetve a hajósok először a hegyek csúcsait látják meg a szárazföldből, s a part felé közeledve egyre többet. Krisztus születése előtt pár évvel Sztrabón felhívta a figyelmet, hogy a Föld holdfogyatkozáskor megfigyelhető árnyéka mindig kör alakú, márpedig csak egy gömb vet minden irányba kerek árnyékot, egy korong lapított ellipszist mutatna. Erasztothenész pedig néhány egyszerű megfigyelés nyomán kiszámította a Föld kerületét is: 252 ezer sztadion, azaz nagyjából 40 ezer kilométer. Ez Kr.e. 240 körül történt, jóval azelőtt, hogy valaki kitalálta volna, hogy a történelmet korokra ossza.

A korai középkorban ugyan voltak keresztény szerzők, akik kétségbe vonták a Föld gömbölyű voltát, de a többség nem foglalkozott a kérdéssel, mert teológiai szempontból jelentéktelennek tartották. Ilyen volt például Caesareai Bazil (329-379). Több vezető főpap is említést tett teológiai műveiben arról, hogy a Föld gömbölyű, és hogy jelentéktelen porszem egy hatalmas univerzumban. Így például Izidor sevillai püspök (560-636) ezt írta Etymologiae című enciklopédiájában, ami a kor Wikipediája volt, Rabanus Maurus IX. századi püspök pedig félgömbként írta le a Föld lakott, északi részét, lakatlannak képzelve a déli féltekét. Számos ilyen mű maradt
ránk mind a korai középkorból, mind a későbbi időkből. Aquinói Szent Tamás is a Föld gömb alakjáról beszélt, Hermannus Contractus, XI. század egyik legjelentősebb hittudósa pedig megismételte Erasztotenész mérését. Dante Isteni színjátéka is említi a Föld gömb alakját. Mi több, az európai keresztény királyok közismert hatalmi jelképe, az "országalma" (helyes nevén: globus cruciger) is a gömbölyű Földet jelképezi, rajta a kereszttel, ami Isten uralmát fejezi ki e gömb alakú világ felett. Nem kell tehát messzire mennünk annak cáfolatáért, hogy a középkorban laposnak képzelték volna bolygónkat, csak a Parlamentbe kell benéznünk az óránként induló turistacsoporttal.

A középkor-ellenesek számos történetet hoznak fel arra, hogy a gömbölyű Föld elméletét hangoztatókat az egyház üldözte. Állításuk szerint nem csak Galileit, hanem már Vergilius salzburgi püspököt (cc. 700-784) is azért átkozta ki az egyház, mert "Istentől elrugaszkodott, sátáni tanokat oktatott", nevezetesen a Föld gömbölyű voltát. Zakariás, az utolsó bizánci pápa döntése szerint "aki abban tesz hitet, hogy más világok léteznek, és ilyen más világ létezhet a föld alatt, melyet emberek laknak, vagy ilyen világ létezik más napok vagy holdak körül, vitessék egyházi tanácsunk elé, fosztassék meg minden rangjától, s egyházunk kebeléről kiátkoztassék." De az ítélet nem arról szólt, hogy a Föld gömb alakjának állításáért járna ilyen súlyos büntetés, hanem azért, ha valaki azt tanítja, hogy léteznek valahol emberek, akik egy más világon élnek, ezért nem Ádámtól és Évától, következésképpen nem Istentől származnak. Vergiliust egyébként pár száz évvel később rehabilitálták és boldoggá avatták.

Közkeletű tévhit az is, hogy Kolumbusz Kristóf nagyon bátor volt, mert annak ellenére indult el nyugat felé hajóival, hogy a korabeli tudósok meg voltak róla győződve, hogy arrafelé le fognak zuhanni a Föld szélén. Természetesen ebből sem igaz egy szó sem. Kolumbusz érdekes figura volt, térjünk ki személyére néhány szóban.

A közhiedelem abban nem téved, hogy valóban Kolumbusz ötlete volt nyugatnak indulva megtalálni Indiát. Azt már nemigen jegyezték fel, hogy nem egyedül dolgozta ki az útitervet, hanem testvére, a térképrajzoló Bartolomeo segítségével. Kolumbusz roppant erőszakos ember volt, kitűnő szervező, ám nagyon rossz hajózási szakember. Alfraganus arab földrajztudós térképeit tanulmányozva arra jutott, hogy India Spanyolországtól nyugati irányban mindössze néhány ezer mérföldre lehet. Nem fordult meg a fejében, hogy Alfraganus - aki természetesen pontos térképeket rajzolt - nem olasz, hanem arab mérföldben számolt, ami csaknem hatszáz méterrel hosszabb. Helytelen számításaival, amelyek egy sokkal kisebb Földet feltételeztek, sorra kereste fel az európai uralkodókat, hajót és támogatást kérve expedíciójához, amelytől komoly profitot remélt. 1485-ben II. János portugál királynak, 1486-ban II. Ferdinánd és I. Izabella spanyol uralkodóknak, bátyja pedig az angol VII. Henriknek mutatta be a terveket. Azonban az uralkodók hajózási szakemberei a javaslatokat átvizsgálva mindenhol arra jutottak, hogy a számítások tévesek, és a terv nem megvalósítható. A korabeli hajók hatótávolságának ugyanis korlátot szabott a szállítható élelmiszer és ivóvíz mennyisége. Feltételezve, hogy Európa és Ázsia között homogén óceán terül el, ennek a távolságnak hajóval nekivágni öngyilkosság lett volna. Kolumbusz tudta ezt, ám ragaszkodott elképzeléséhez, és kitartott amellett, hogy a feltételezett távolság sokkal kisebb, mint Eraszthotenész kiszámította.

Annak ellenére, hogy tervei elutasításra kerültek, a spanyol királyi udvarban tisztelettel övezték. Olyannyira, hogy uralkodói utasításra évi 12 ezer maravedi javadalmazást ítéltek meg neki, s egy menlevelet is kapott, amely kötelezte a szabad királyi városokat, hogy számára ingyen szállást és ellátást biztosítsanak utazásai során. Kitartó lobbizása végül eredménnyel járt. Amikor a spanyolok visszafoglalták Grenada városát a móroktól, Alcazár várában ismét találkozott Izabellával és Ferdinánddal. A királynő ismét elutasította tervét, ám Ferdinándnak megtetszett az ötletéhez makacsul ragaszkodó hajós, és futárt szalajtott utána, visszahívta a várba, és tanácsadói véleményét felülbírálva három hajót ajánlott fel neki. A három hajó nevét is helytelenül jegyezte meg az utókor: Santa Maria, Pinta és Santa Clara, nem pedig Niña, az csak beceneve volt az egységnek tulajdonosa, Juan Niño de Moguer után. A történet további folytatását ismerjük: az erőszakos Kolumbusz addig ütötte a legénységet (szó szerint), amíg el nem jutottak az Indiának hitt Bahamákig. A békés őslakosokkal könnyen szót értettek a spanyolok, mindjárt el is raboltak néhányat, hogy odahaza bemutathassák. Kolumbusz még háromszor tért vissza Amerikába, haláláig azt hivén, Ázsia partjaihoz jutott el. Szolgálataiért komoly jutalmakban részesült, kinevezték a "Nyugati Indiák" kormányzójává, ám olyan durva módszerekkel kormányzott, hogy 1500-ban letartóztatták, és bátyjával együtt fél év várfogságra ítélték. Királyi kegyelmet kapott ugyan, és még megtehette negyedik útját nyugat felé, de állami pozíciót már sohasem kaphatott. Ezen az útján kiderült, hogy vannak a tengeren nála nagyobb droidok is: Santo Domingo kormányzóját hiába figyelmeztette egy közeledő hurrikánra, az nem hitte el, hogy ekkora vihar létezhet, és pontosan a közepébe küldte az aztékoktól elrabolt arannyal hazafelé tartó kincses flottáját.

De hagyjuk most történelmi nagyjaink különös életét, s nézzük, hogyan alakult a továbbiakban a Föld alakjáról folyó vita, és hogyan jutottunk el odáig, hogy ostobaságokat tulajdonítsunk a középkor nagyon is felvilágosult emberének. Nézzük, mi történt az állítólag meghurcolt Galileo Galileivel, és voltaképpen miért is szenvedett máglyahalált 1600-ban kortársa, Giordano Bruno. Az ő idejükben már nem volt mit vitatni a Föld gömbölyűségéről, ám hogy melyik égitest kering melyik körül, még vita tárgyát képezte.

Galilei 1610 körül kezdte hangoztatni a heliocentrikus világkép helyességét, amiért valóban feljelentették őt az inkvizíciónál, mivel a katolikus egyház néhány vezetője korábban a geocentrikus világkép mellett foglalt állást. Az inkvizíció felmentette őt, de azzal sem vesztett volna sokat, ha nem, ugyanis az inkvizíció nem foglalkozott emberek elégetésével, megkínzásával és más csacskaságokkal, csupán azt vizsgálta, méltó-e a megvádolt személy az egyház gondoskodására. Aki látványosan tagadta az egyház tanítását, többé nem mehetett templomba, nem temették megszentelt temetőbe, és a gyermekét sem keresztelték meg. Ateistáknak ez valószínűleg nem is volt olyan nagy veszteség...

Élete során Galilei mindvégig a heliocentrikus világkép mellett érvelt, többek között egyházi tudósokkal is vitába szállva. Senki sem kívánta ezért megégetni vagy kiátkozni. Sőt, 1632-ben VIII. Orbán pápa és az inkvizíciós testület jóváhagyásával jelenhetett meg Dialogo sopra i due massimi sistemi del mondo (Két világmodell összevetéséről szóló párbeszéd) című könyve, amelyben a korábbi évtizedek során lezajlott vitáinak összegzését tartalmazta. Ennél ékesebb bizonyítéka nincs is annak, hogy az egyháznak semmi baja nem volt tanításaival. Más oka volt, hogy mégis inkvizíciós bíróság előtt kellett felelnie. A könyvben a heliocentrikus világkép mellett saját nevében, a ptolemaioszi geocentrikus elmélet mellett pedig egy Simplicio (azaz "Együgyű") nevű fiktív karakter nevében érvel. Ez megfelelt VIII. Orbán azon kérésének, hogy a könyvben mindkét világkép mellett és ellen hangozzanak el a kor tudományos érvei, illetve hogy saját pápai véleménye is szerepeljen benne, mint az egyház hivatalos álláspontja. Csakhogy Galilei, egyfajta fricskaként, a pápa szavait Simplicio szájába adta, köznevetség tárgyává téve az egyházfőt. VIII. Orbán ugyan könnyedén vette a tréfát, de a továbbiakban nem támogatta a tudóst, aki így kiszolgáltatottá vált az akkoriban komoly politikai hatalmat képviselő egyházi vezetők számára.

Az inkvizíció azonban még csak nem is ezért állította bírósága elé. Az utókor rendesen megkeverte az eljárás történetét, és a történelemhamisítók ezt saját javukra fordították. Galileit évekkel könyve megjelenése előtt idézték Rómába, mert nyíltan vitatta a Biblia bizonyos passzusait, képtelenségnek minősítve a Szentírás bizonyos részeit. A per tárgya az az állítása volt, hogy a Biblia valótlanságot állít Józsué könyvében, ahol azt írja:

"És megálla a nap, és vesztegle a hold is, a míg bosszút álla a nép az ő ellenségein. Avagy nincsen-é ez megírva a Jásár könyvében? És megálla a nap az égnek közepén és nem sietett lenyugodni majdnem teljes egy napig."

Illetve a Zsoltárok Könyvében, ahol ez állt:

"Mondjátok a népek között: Az Úr uralkodik; megerősítette a földet, hogy meg ne induljon; ő ítéli meg a népeket igazsággal."

A fenti idézet úgy is fordítható, hogy "a föld szilárdan áll, nem mozog". Károli Gáspár már az itt látható formában értelmezte és fordította magyarra, ez is mutatja, hogy az idézet allegorikusan értendő. Galilei azonban szó szerint értelmezte, és a tudomány nevében megkérdőjelezte a Szent Biblia szavát. Rontott a helyzeten, hogy jónéhány hittudós szintén szó szerint kívánta értelmezni a nyilvánvalóan szimbolikus sorokat. A per évekig húzódott, és még folyamatban volt, amikor a Dialogo sopra i due massimi sistemi del mondo megjelent. Galilei végül elvesztette a pert, nem kis részben a pápával szembeni említett pimaszsága miatt, aki visszavonta a könyvhöz adott hozzájárulását. Az utókornak ezt már úgy mesélik, hogy az egyház "betiltotta" Galilei könyvét, holott ez nem igaz, csak nem nyomtatták ki, ami gyakorlatilag egyet jelentett az ellehetetlenítéssel, hiszen akkoriban a könyvnyomtatás és -terjesztés szinte teljes egészében az egyház felügyelete alatt volt. Az sem igaz, hogy élete végéig házi őrizetre ítélték volna, mert az inkvizíciónak nem állott hatalmában ilyen intézkedést elrendelni. Nem állt őr Galilei háza előtt, csupán a kiátkozás veszélye fenyegette, ha elhagyja az épületet, vagy látogatót fogad. Élemedett korára a tudós elvesztette látását, ekkor már engedélyezték számára, hogy vendégeket fogadjon. Ekkor jutott el Hollandiába a "rabsága" alatt írt utolsó könyve, s ott nyomtatták ki. Aki olvasta Thyl Ulenspiegel kalandjait, tudhatja, hogy miért pont ott.

S bár mindenkinek ez jut eszébe elsőként, ha Galilei nevét meghallja, mégsem mondta, soha hogy "és mégis mozog". Ez a mondatot 124 évvel később adta a szájába első életrajzírója, a szintén tudós Vincenzio Viviani. 1761-et írtak akkor, nagy szükség volt "felvilágosult" hősökre, akiket a "sötét középkorban" meghurcoltak haladó munkásságukért... Néhány évvel később alakult meg a hírhedt Illuminátus Rend, akik kezdettől fogva ikonként emelték fel Galileit, mint "az idejétmúlt vallási dogmák áldozatát", bár ő nyilván tiltakozott volna, lévén hogy mélyen hívő római katolikus volt. A Rotschild- és Warburg-családok pénzelte Illuminátusok kezdettől fogva a katolikus egyház lerombolását célozták, napjainkra nem is kevés sikerrel. Az sem véletlen, hogy a Magyarországot 1918-ban felforgató egyik titkos társaság neve Galilei Kör volt. Ennek a társaságnak Rákosi Mátyás volt a titkára, s mellesleg ma is működik.

Galilei történetét megismerve ugorjunk vissza néhány évet, és ismerkedjünk meg Giordano Brunóval. A hivatalos történelemírás szerint 1600-ban ítélte máglyahalálra az inkvizíció - a heliocentrikus világkép hangoztatása miatt. Ugye, ott az a bizonyos szög a fejekben? Hiszen ez éppen tíz évvel azelőtt történt, hogy Galilei ugyanezt hangoztatta volna. Vajon mi történt az inkvizícióval, hogy egyszer megégetett embereket, ám néhány éven belül már pápai jóváhagyással írhatta meg ugyanazt egy másik ember? Természetesen Bruno halálának semmi köze sem volt a tudományhoz!

A Stanford Encyclopedia of Phylosophy szerint 1600-ban az egyháznak nem volt álláspontja a kopernikuszi világképről. Következésképp Giordano Brunót sem nyilváníthatták eretneknek. Az egyház csak évekkel később, Galilei idején kezdett foglalkozni a kérdéssel egyáltalán. Ugyanezt írja az 1908-ban kiadott Katolikus Enciklopédia is: Brunót nem a heliocentrikus világkép elmélete, nem is a szerinte emberek által lakott világok sokaságának leírása miatt fogták perbe, hanem olyan állítások miatt, mint hogy Krisztus nem Isten fia volt, csak egy ügyes varázsló, a Szentlélek nem más, mint a világ lelke, illetve hogy az ördög üdvözülhet. Bruno mártírságának legendája éppen úgy évszázadokkal halála után született, mint Galileié.

A per okát máshol kell keresnünk. Giordano Bruno ugyanis nem csak a katolikus egyházat, hanem a zsidókat is támadta műveiben. Spacio della Bestis Trionfante című, 1584-ben megjelent művében például ezt írta róluk: "ezeket a leprát terjesztő, közveszélyes férgeket jobb lenne kiirtani és elpusztítani még születésük előtt." Írta ezt annak ellenére - vagy éppen azért? - hogy jól ismerte őket, hiszen tudományos munkája során tüzetesen tanulmányozta a Kabbalát és más zsidó iratokat. Az inkvizíció korrupt tisztségviselőire nagy befolyással bíró zsidóknak pedig szokásuk volt elevenen elégetni azokat, akiket nem kedveltek: így járt Samuel ibn Zarza rabbi is, akit Valenciában égettek el saját hitsorsosai, mert azt mondta, hogy a teremtés előtt is létezhetett világ. (Ezt azonban számos történész tagadja.) De Girolamo Savonarola is így járt, miután Firenze városának vezetőjeként megpróbálta betiltani az uzsorát, a szerencsejátékot, a bordélyházakat és egyéb, akkoriban és azóta is (lásd King's City) a zsidók érdekeltségébe tartozó üzletágakat.

Sem Galilei, sem Giordano Bruno, sem Savonarola ítéletét nem írta alá a pápa, akinek pedig jóvá kellett volna hagynia az inkvizíció határozatait. Mindhárom per formailag érvénytelen volt a maga idejében, ahogyan a nürnbergi per is az volt, mégis végrehajtották. Az inkvizíciónak eleve nem is lett volna joga világi büntetést elrendelni, például Giordano Bruno esetében. Bár az ítéleteket nem az egyház hozta, a XX. században a Vatikán mégis bocsánatot kért "az inkvizíció bűneiért", eleget téve a katolikus egyházba köztudottan mélyen beépült szabadkőművesek követelésének.

Giordano Brunónak 1889-ben, Róma elfoglalása után szobrot állítottak Rómában, talapzatán a következő felirattal: "A katolikus egyház ölte meg, a tudomány ellensége." A szobrot Giovanni Bovio alkotta, az Olaszországi Nagyoriens Páholy nagymestere. A szobrot felavatásakor száz szabadkőműves zászlóval vették körül, s ma az ateisták kedvelt szimbolikus találkozóhelye. Ennek sem biztos, hogy örülne szegény Giordano Bruno, hiszen ő maga katolikus pap volt. De kit érdekel ez ma már, a halott azé, aki megszerzi...

Adós vagyok még annak nevével, akinek köszönhetően ma azt hisszük, a középkori ember a Földet laposnak hitte. Az az állítás, hogy Kolumbuszt azért nem támogatták, mert azt hitték, a Föld lapos, és a hajók lezuhannak a széléről, Washington Irving (1783-1859) amerikai romantikus regényírótól származik, aki 1828-ban tette közzé The Life and Voyages of Cristopher Columbus (Kolumbusz Kristóf élete és utazásai) című, világsikert aratott könyvét. Tőle származik az az állítás is, hogy a matrózok lázadó hangulatban tették meg az utat, rettegve attól, hogy leesnek a Föld széléről, noha ez nem igaz. Hiszen a tengerészek tudták a legjobban, hogy a Föld gömbölyű, megfigyelhették egész életük során számtalanszor, ha parthoz vagy másik hajóhoz közeledtek. A matrózok valójában Kolumbusz dilettantizmusa miatt rettegtek, hiszen kellemetlen halál a tengeren eltévedve éhen veszni. Washington Irving feladatának tekintette megszépíteni Kolumbusz karakterét az utókor előtt, ami nem is csoda, mivel valószínűleg maga is szabadkőműves volt. Erről ugyan soha nem vallott, de életútját követve valószínűsíthető. Nevét George Washington után kapta, akinek gyermekkorától nagy tisztelője volt, és vele való találkozását festményen is megörökítette. Fiatal kora jelentős részét a szabadkőművesség fellegvárának számító Párizsban töltötte, ahol aktívan részt vett a társasági életben.

Számos tévhitet ilyen írók hintenek el a köztudatban. Gondoljunk csak Dan Brownra, aki az Illuminátusokat próbálta mesebeli szervezetté formálni ostoba, ám világszerte százmilliós példányszámban eladott regényében, a Da Vinci-kódban, vagy Steven Spielbergre, aki soha meg nem történt eseményeket tett "valósággá" megható játékfilmjeiben. A felforgató mozgalmak mindig is nagyon jól tudták, hogy a történelemhamisítást a populáris kultúrában kell kezdeni, mert az átlagember jobban szeret tanulni, ha szórakozásnak hiszi, mint egy egyetemen ülni és tények közt szelektálni. Figyeljünk oda, mit olvasunk, mit nézünk és mit hiszünk el, mert az agymosásnak mindannyian célpontjai vagyunk. Bármit szabad hinnünk, csak azt nem, hogy a jelenlegi világrend nem jó. Ennek pedig az a legbiztosabb megelőzése, ha e világrend minden alternatíváját butának, elavultnak, erőszakosnak vagy barbárnak állítják be előttünk. Az átlagember úgyse fog utánajárni."
Döbbenetes nyilatkozatot tettek a svájci óriás hadronütköztető vezető tudósai legutóbbi sajtótájékoztatójukon. Az egyéves kényszerpihenő után újraindított szerkezet közel két heti munka után nem várt eredményt hozott: semmit. A nemzetközi tudóscsoport arra a…..
F.T. - törölt (törölt) 2009.11.30 23:23:06
teremtés és fejlődés, teremtés és evolúció: Az Egyház ősi hitvallásai szerint a mindenható Isten „kezdetben”, az idő kezdetén a semmiből teremtette az eget és a földet, minden látható és láthatatlan lényt (DH 29, 60, 75). E hitvallások azt fejezik ki, hogy a kinyilatkoztatás Istene öröktől fogva abszolút független, egyedül ő a világ alkotója és fenntartója. Filozófiailag: a világ, a fejlődő világegyetem létében függ a mindenható Istentől, tehát a teremtés transzcendens okság, amely lényegében különbözik a teremtett világban működő, a természettud-ok által tanulmányozott immanens, másodlagos okságtól. - A teremtésteológia újabban összekapcsolja a protológiát és az eszkatológiát, és Jézus Krisztust helyezi a kezdet és vég eseményeinek középpontjába: Ő a kezdet és a vég, minden Általa és Érte lett, és minden Őbenne áll fenn (vö. Jn 1,1-5; Kol 1,15-20; Ef 1; 1Kor 15). Mivel Isten a világot az emberért teremtette, valamiképpen már az ember előtti fejlődés is az üdvösség drámájának színterét készíti elő, amelynek középpontjában Jézus Krisztus áll (vö. RH 8). - Szellemtörténészek, pl. Pierre Duhem, rámutattak arra, hogy a teremtés kinyilatkoztatott, zsidó-keresztény eszméje segítette a gondolkodókat abban, hogy elkerüljék a panteizmust. A monoteizmusból, pontosabban a teremtés hitéből kibontakozó teol. szabadította fel az észt, s ennek következtében válhatott a mítoszba v. teogóniába hajló kozmogónia kozmológiává. Így születtek meg az autonóm tudományok. Teol. forr-ra volt szükség, hogy az istenített égitestek elveszítsék rangjukat, és a tudósok ki merjék mondani, hogy az égitesteket, a Nap keringését, a tenger apályát és dagályát, a meteorok hullását ugyanazon törv-ek vezérlik. „A modern tudományt az a szikra gyújtotta meg, amely a hellén pogányság teológiája és a kereszténység teológiája közötti ütközésből pattant ki” (Pierre Duhem: Le systeme du monde. II:453). - 1. A ~ és Darwin. Napjainkban a fejlődés természettudományosan bizonyított tény, bármilyen modellt v. elméletet fogadnak is el a szakemberek a tény magyarázatára. Az élővilág fejlődésének eszméje összekapcsolódott Charles Darwinnal, aki 1859: adta ki A fajok eredete c. művét. Elméletének, melyet több kortárs tudós is átvett, lényege ez: a fajok fejlődését a külső környezethez való alkalmazkodás és a természetes kiválasztódás határozza meg a létért való küzdelemben, s az így szerzett tulajdonságok öröklődnek. Darwin művéből, bizonyos módosításokkal néhány év alatt 6 kiadás jelent meg. Darwin nem tudta megmagyarázni a tulajdonságok átöröklését, melynek nyitját csak 1865: Johann Gregor Mendel OSA találta meg. A tudományos világ csak 35 évvel később ismerte el Mendel törvényeinek egyetemes érvényét. Darwin 1871: adta ki második fő művét Az ember származásáról és a nemmel kapcsolatos kiválasztásról. E műve még nagyobb feltűnést és ellenkezést váltott ki vallásos körökben, mivel a „majomtól származó” ember gondolatát népszerűsítő darwinizmus ideológusai a vallás és a Biblia ellen használták fel az elméletet. Darwin lényegében azt állította, hogy az emberi faj természetes kiválasztódással fejlődött ki a főemlősök családjából. Különös, hogy még 2000 k. is jelentkezik a félremagyarázott darwinizmus, s ennek ellenhatásaként a fejlődést tagadó kreacianizmus. Darwin azt állítja, hogy az emberi faj olyan ősöktől származik, amelyek a majmokhoz hasonló tulajdonságokkal rendelkeztek, de ősidők óta kihaltak, csak kövületekből ismertek. Ezért nem is lehet azokat azonosítani a ma ismert majomfajtákkal. - A darwini elméletet lényegesen módosították a legújabb genetikai, főleg az emberi agy kifejlődésével kapcsolatos felfedezések. A paleontológiai kutatások eredményei, élőlényeknek a geológiai rétegekben talált kövületei is cáfolják, ill. módosítják Darwin elméletét a lassú változások folyamatáról, hiszen a gének módosulásával ugrásszerű változások történnek. - 2008: már senki sem állíthatja, hogy az ember a majomtól származik, mert az ember és a majom egy korábbi, közös őstől ered, és a jelenlegi majmok nem az emberiség ősei. A Homo, az Ember a fejlődés fájának központi törzsét képviseli. A hominizáció, az emberré válás pontos idejét nem tudja megállapítani a kutatás, hiszen 10.000.000 éves fejlődésről van szó. A Homo sapiens, a hominizáció utolsó lépcsőfoka kb. 300.000 éves. - A Darwin halála óta eltelt időben a paleontológia, kozmológia, biológia, genetika és más tud-ok eredményei perdöntően igazolták az evolúció tényét, és Darwin néhány intuícióját módosítva több elmélet született a világ genezisének módjáról. A kb. 15 milliárd évvel ezelőtt történt ősrobbanástól („Big Bang”) a kozmogenezis-biogenezis-antropogenezis fázisain át az emberig, a fejlődés nyílhegyéig v. virágáig tart ez a felfelé ívelő lendület. Sőt, Pierre Teilhard de Chardin szerint, aki a hívők körében népszerűsítette a kezdetben visszautasított fejlődéselméletet, a fejlődés tovább tart a szellem szférájában: a noogenezis, az összpontosulás, a planetáris egységesülés által egy Ómega-pont felé tart, aki nem más mint a feltámadott Krisztus, aki amorizálja, 'szeretettel hatja át' a ma még széthúzó, önzésektől megosztott emberiséget, azokat, akik megnyílnak a felülről ható szeretet-energiának. Ezen fordul meg az emberi fejlődés sikere, fajunk jövője: egységesülés vagy önpusztítás. - Teilhard volt, aki az elsők között hangoztatta: az evolúció ténye és eszméje nem ellentétes a teremtéssel, hiszen a fejlődés csak a transzcendens teremtő aktus kifejeződése térben és időben. A teremtés helyes felfogása, valamint a Biblia helyes - nem betű szerinti - értelmezése tette lehetővé, hogy a 3. évezred elején már bizonyos konkordizmus, a Biblia tanítása és a természettudományok egyeztetése révén vallhatjuk a fejlődéselméletet; a természettud. vitatkozhat a tényekről és különböző modelleket lehet vallani. Ugyanakkor elutasítjuk azt a fundalmentalizmust és kreacianizmust, amely a Biblia szó szerinti értelmezésével tagadja a fejlődést. Igaz, a kat. tanítás nagy utat tett meg a 20. sz. eleji modernizmustól, ill. X. Pius p. antimodernista intézkedéseitől a II. Vatikáni Zsinatig (vö. Dei Verbum és Gaudium et spes konstitúciók). - 2. ~ és szentírásmagyarázat. A katolikus teol. 2008: már nem lát nehézséget abban, hogy a teremtéshit megvallása mellett elfogadja az immár autonómnak nyilvánított természettudományos eredményeket (vö. GS 36). A döntő fejlődés az egzegézisben történt. XII. Pius p. Divino afflante körlevele (DH 3825-31) 1943: felszabadította a bibliakutatást: a X. Pius p. által - a modernista válság idején - előírt szó szerinti értelmezés helyett már lehet alkalmazni a történeti kritikai módszert és a bibliakutatás új eredményeit. Végül a II. Vat. Zsin. Dei Verbum konst-ja (DH 4201-35) összegezte a kat. Egyh. mai álláspontját a kinyilatkoztatásról és a Szentírásról. A fejlődéselmélet és a teremtéshit kapcsolatában az alapvető nehézséget ker. szempontból az okozta, hogy szó szerint értelmezték a bibliai teremtéstörténetet, miként Galilei esetében Józsue könyvét. - II. János Pál p. a Galilei-ügy kivizsgálása után a Pápai Tud. Akad. tagjaihoz szólva, bírálva a Szt Offícium (Hittani Kongregáció) bíborosait is, idézte a Galilei korabeli Caesar Baronius bíb-t: „A Szentlélek nem azt akarja nekünk megmondani, hogy hogyan forog az ég, hanem hogy hogyan juthatunk az égbe”. Vagyis a Biblia nem természettud-os ismereteket akar közölni, hanem üdvösségünkre vonatkozó igazságokat egy adott kor és kultúra nyelvén. - II. János Pál p. 1996. X. 24: a Pápai Tud. Akad. teljes üléséhez szólva, miután utalt a Galilei-ügyre, hangsúlyozta, hogy helyesen kell értelmezni a Szentírást, s hogy az egzegéták és teológusok vegyék figyelembe a természettud-ok biztos eredményeit. Utalt XII. Pius p. Humani generis körlevelére (DH 3875-99), amely a fejlődéselméletről mint hipotézisről beszélt. II. János Pál p. szerint viszont az elmúlt 50 év természettud-os és teol. eredményei alapján már a fejlődés elméletéről v. elméleteiről beszélhetünk, hiszen a kérdésben illetékes tud-ok (paleontológia, kozmológia, biológia, genetika) eredményeinek konvergenciája önmagában is jelentős érv a fejlődés elmélete mellett. A különböző elméletek, melyek tanulmányozzák és magyarázzák a fejlődés mikéntjét, módozatait és okait, s a hozzájuk kapcsolódó fil-k ma már kevésbé ellenségesek a teremtéshittel szemben, bár a spirituális értelmezések mellett ma is léteznek redukcionista v. akár materialista-ateista nézetek. - 3. Az emberi lélek közvetlen teremtése. II. János Pál p. előbbi beszédében utalt XII. Pius p. két fenntartására is: az emberi lélek közvetlen teremtésére (DH 3896), s a poligenizmus és az áteredő bűn kapcsolatára (DH 3897). Ez utóbbival kapcsolatban már olyan teol. megoldások születtek, melyek szerint a monogenizmus és az áteredő bűn tana nem szükségszerűen tartozik össze, tehát a poligenizmus tana sem áll szemben a teol. igazsággal. - A p. a hominizációról szólva hangsúlyozta, hogy az ember ker. felfogása szerint ontológiai, 'létrendi' különbség van az ember és az alacsonyabbrendű élőlények között, tehát az evolúció során „minőségi ugrás” történt, amikor a gondolkodó ember megjelent. Ezt az „ugrást” csakis az isteni (teremtő) transzcendens oksággal magyarázhatjuk, a tud. a maga sajátos módszereivel nem figyelheti meg, csakis a metafizika és a teol. képes ennek felismerésére. A p. hivatkozott a Gaudium et spes 24. pontjára: „Az ember az egyetlen teremtmény a földön, akit Isten önmagáért akart” (DH 4324). Az embert önmagáért, de végső soron Krisztusért akarta, akiért minden létezik, s akiben az Isten képére alkotott ember isteni életre rendeltetett: a világ teremtése előtt az Atya kiválasztott minket Krisztusban, hogy fogadott gyermekei legyünk (Ef 1), és azt akarja, hogy minden ember eljusson az üdvösségre (LG 16, GS 22). - Ezt tanítja a hitünk, és ez az Istenhez rendeltetés az alapja az emberi „lélek” sajátos teremtésének. De a ker. fil. és teol. is igyekszik megvilágítani a hagyományos tételt az evolúció összefüggésében, számolva a test és lélek szubsztanciális egységéről szóló egyh. tanítással (DH 902). Karl Rahner SJ és Piet Schooneberg SJ, ill. korábban Antonin-Gilbert Sertillanges OP Aquinói Szt Tamást értelmezve igyekeztek megoldani az ember (az emberi lélek) közvetlen és sajátos teremtésének kérdését. Helyesen kell értenünk a teremtő (transzcendens) okság és a másodlagos okság összefüggését. Teremtve lenni annyit jelent, mint teljesen, a létben függeni Istentől. Az evolúció során a léttöbbletet az Istentől függő teremtmény önfelülmúlással hozza létre. Igazában a szenttamási gondolatot, a transzcendens és a másodlagos okság viszonyának helyes értelmét fejezi ki Teilhard de Chardin sokat idézett mondata: Dieu fait se faire le choses, 'Isten cselekvőkké teszi a dolgokat', az embert is, nem helyettük cselekszik. A két okság nem egymás melletti, nem egymást kiegészítő, hanem mindent Isten tesz és mindent a teremtmény tesz, de más-más síkon. - A teremtés transzcendens tette nem tartozik a tudomány hatáskörébe. A Teremtő állandóan létrehozza a világfolyamat egészét a maga fejlődésében, de ez a transzcendens okság „vertikálisan” hat (nem a lánc első szeme): minden pillanatban létet ad és felfokozza a másodlagos okok, a teremtmények öntevékenységét és önfelülmúlását. Tény, hogy naponta születnek új emberek a szülők nemző közreműködésével. Az ontogenezis (az egyed fejlődése) némiképpen hasonló a filogenezishez (a törzsfejlődéshez), tehát az emberi lélek közvetlen teremtésének kérdését tárgyalva a kettőt együtt vizsgálhatjuk. - Az emberi lélek közvetlen teremtése nem jelentheti azt, hogy Isten különlegesen, mintegy kívülről beavatkozva a fejlődő teremtés folyamatába teremti a lelket. Ez nem történhet sem az első hominizációkor, mintha a kellőképpen kifejlődött állati testbe Isten „belelehelné” a lelket, sem az embriogeneziskor, mintha a test a szülőktől származna és Isten csak egy bizonyos fejlettségi fokon „öntené” a lelket az embrióba, mert ellenkező esetben Isten transzcendens (teremtő) okságát a világ okláncolatába iktatnánk be, s egy szintre hoznánk a másodlagos okokkal. Az ember teremtése akkor történik, amikor a petesejtek egyesülésekor (a beágyazódáskor) Isten transzcendens oksága folytán megtörténik az önfelülmúlás, megjelenik a léttöblet, az „ugrás”, mint az első hominizációkor. De ez nem pusztán a véletlen és szükségszerűség vak játéka folytán történik, hanem Isten akarja, teremti ezt az emberi lényt, potenciálisan személyt. Az embrió már a megtermékenyüléskor rendelkezik minden olyan kóddal, amelyek meghatározzák emberi kibontakozását, jóllehet az öntudatosodás és a személyesedés csak később, a szabad szellem öntevékenysége révén valósul meg. - Sertillanges Szt Ágoston és Szt Tamás tanítására is hivatkozva kifejtette a teremtés helyes eszméjét. Szt Tamás a teremtésről szóló traktátusban állítja: homo generat hominem, 'az ember nemzi az embert'. A lélek szoros értelemben nem a nemzés gyümölcse, hanem annak terminusa, vagyis a nemzési folyamat végén jelenik meg. A teremtés transzcendens (isteni) aktusa immanens, felfokozza a másodlagos okságot. Szt Ágoston szerint a teremtés Isten tette, „amely alkotásainak tevékenységéhez vegyül”. - Alszeghy Zoltán így magyarázza: „A lélek teremtését nem úgy értjük, hogy Isten a semmiből előhív egy önmagában álló valóságot, a lelket, s 'aztán' egyesíti egy más úton létrejött anyagi szervezettel. Nincs lélek, mielőtt ember lenne, s nincs emberi szervezet, mielőtt élő, lélektől éltetett ember lenne. Ami létrejön, az a lelki és testi síkon létező ember. Az egy és oszthatatlan embert Isten a szülők egyesülésével kezdődő genetikus folyamat felhasználásával hozza létre. A genetikus folyamatot Isten teremtő befolyása sajátos 'eszköz-oksággal' mozgatja, vezeti, áthatja, felemeli, hogy olyan valóságba torkolljon, amit önmagától nem tudott volna létrehozni, azaz testben élő szellemet, élő embert teremjen. Ez az egy és osztatlan ember amennyiben élő szervezet, a szülőktől kiinduló genetikus folyamat eredménye, amennyiben szellemi 'én', annyiban Isten közvetlen teremtménye. A két szempont elválaszthatatlan, mégis különböző. Ugyanez vonatkozik az evolúció során megjelenő első emberre, ill. emberekre. Ezek szervezete szintén Isten különös „közbelépése” erejével lesz egy állati genetikus folyamat gyümölcse. Még pontosabban: Isten különleges „közbelépése” a testből és lélekből álló ember létrejöttében különbözik az egyes élőlények létrejöttét, fenntartását és szaporodását előidéző állandó teremtéstől olyan szempontból, hogy Isten az embert önmagáért akarta (öncél, finis sui) és végső soron Önmagáért akarja, azaz Magához rendelte. Az Efezusi levél elején olvassuk: az Atya örök szeretettel szeretett engem és a világ teremtése előtt kiválasztott Krisztusban, magához rendelt, hogy fogadott gyermekként részesedjek isteni természetében (vö. 1,4-10). Isten minden embert személyesen szeret, és ezt a fejlődő világmindenséget az emberért alkotta. - A teremtés krisztológiai szempontjairól lásd Teilhard de Chardin vízióját az egyetemes és kozmikus Krisztusról. Teilhard a Szt Pál-i krisztológiát áthelyezte az evolutív világképbe. Ez a szemlélet ihlette a II. Vat. Zsin. egyes atyáit, amikor a Gaudium et spes-ben megfogalmazták a földi valóságok teol-ját és megmutatták az ember teremtő tevékenysége, a munka, a technika, a tud-os kutatás, egyáltalán a világot humanizáló erőfeszítések isteni értelmét.
Nehéz volt megállni, hogy első index-címlapos posztomat ne ünnepeljem meg egy jófajta üveg Bourbon whiskey elszopogatásával (néhány kommentből ugyanis az jött le nekem, hogy igényes italoktól szebbet hány az ember), de aztán erőt vettem magamon, hisz' menni kell tovább – az…..
Varánusz Steril szebb jövőt! 2009.09.12 21:47:00
 Betonagya bárkinek lehet, ízlés szerint ehhez viselhet akár zsírpapírból készült szemüveget is, egyrészt adottság másrészt ízlés dolga. Ilyen embereket viszont ne engedjünk a törvényhozás, szabályozás közelébe. A szociális minisztériumnál a Népszavának úgy…..
F.T. - törölt (törölt) 2009.09.13 20:18:16
F.T. - törölt (törölt) 2009.11.15 08:01:15
addict Ha Noé meleg lett volna... 2009.11.14 15:30:00
Az aucklandi St. Matthew in the City aglikán egyház egészen különös módját választotta annak, hogy nem kevésbé különös "szolgáltatását", a kifejezetten melegeknek, leszbikusoknak, biszexuálisoknak és transzneműeknek szóló istentiszteletet hirdetesse.…..
F.T. - törölt (törölt) 2009.11.15 07:59:15
Új kampányfilmmel rukkolt elő a legnagyobb parlamenten kívüli párt, a Jobbik. Önmagában a film nem érdemel túl sok szót, a szokásos erős képi-, és szövegvilággal operáló videót kaptunk. Láttunk már sokkal hatásosabbat is a párttól, most egy kicsit túlzásba vitték a…..
F.T. - törölt (törölt) 2009.11.01 16:46:19
www.youtube.com/watch?v=6bY0VKQ3gdc MSZP kampányfilm 2010... ;)

Egyébként ami itt megy a Jobbikkal kapcsolatban inkább emlékeztet valami álarisztokrata sznob felsőbbrendűségi tudatra (mi műveltek és okosak vagyuk, nemúgy mint a buta szkinhedek), mint józan kritikára. Lényegtelen kérdésekről (pl. "vannak emberek a Jobbik támogatói közül, akik besörözve csúnyákat mondanak") folyik a duma, és nem arról, hogy mi legyen ezzel a "kurva országgal".

Oké, nem tökéletes a Jobbik, sőt kifejezetten messz áll tőle. De tessék már megmondani: ha a Jobbikra nemet mondunk a fentebb említett álszent attitűdből kifolyólag, akkor mire mondunk igent?
Ez azért eléggé kínos: a Jobbik honlapján egy üres kocka tátong, "This video is no longer available due to a copyright claim by Warner Music Group." felirattal. Egyszerűen annyi történt, hogy a Warner szerzői jogi panaszt emelt a Jobbik új kampányfilmje miatt, és leszedette…..
Egység a sokféleségben– szól az EU egyik jelszava. Kicsit közelebbről megtekintve a gyakorlatot azonban mindez mintha inkább uniformizálást jelentene. Amikor 2007 szeptemberében a lengyelországi Lublinban voltam egy egyhónapos Erasmus-előkészítő nyelvtanfolyamon, az első…..
F.T. - törölt (törölt) 2009.10.09 23:37:11
@bz249:
Ez meg a szokásos libsi szöveg...
"Tudjuk hová vezetett"

Csak ez a két véglet van? Nácizmus és holokauszt illetve a PC-fasizmus?
F.T. - törölt (törölt) 2009.10.11 03:13:48
@bz249:
"Szóval szerintem multikulti európai népekkel->jó. Multikulti nem európai népeket bevonva->nem jó."

Értem mire gondolsz, és nagyjából egyet is értünk. De a megfogalmazás nem tetszik. Európai népekkel nem multikultizni, kell hanem együttműködni stb. Nemzetek Európája, nemzetek nemzeti alapú, de nemzetek feletti együttműködés, érted.

Egy kérdés: európai nép-e a cigány?
F.T. - törölt (törölt) 2009.10.11 03:17:07
Ha már szóba került a homoszexualitás, konziknak főleg, de amúgy mindenkinek ajánlom a következő cikket:

www.tradicio.org/kvintesszencia/trad99buji.htm

Amúgy meg:
!!!
http://petho.eu/Drábik/Szex_és_az_új_világrend?print=1 Drábik János - Szex és az új világrend (New Order of the Barbarians)
!!!
Fájdalmas, hogy ma, amikor már látjuk, hogy az ember és a társadalom erkölcsi megújítására tett kísérletek kudarcot vallottak, és mindkettő megmaradt látszólag változatlanul: a bűntől megsebezve, mégis az örökkévalóság perspektívájában, amikor lakásainkat lomtalanítva…..
F.T. - törölt (törölt) 2009.10.09 23:27:10
@polgári per:
Na de kényesek hirtelen ugyanazok a libsik "az ősi hit" megőrzésére, ha épp a zsidókról van szó, akik amúgy a vallást és az egyházat amúgy egy anakronisztikus butaságnak tartják...
„Antifasiszta mozgalom: a fasizmus és a fasiszta veszély ellen irányuló tömegmozgalom, amely osztályhelyzetre, pártállásra, világnézetre és vallásra való tekintet nélkül egyesítette a demokratikus erőket és szervezeteket. Legfőbb hajtóereje a nemzetközi munkásosztály…..
F.T. - törölt (törölt) 2009.10.07 15:07:41
„ Fasizmus (lat. ol.) – a kapitalista világ legreakciósabb irányzata, amely vad, terrorista diktatúra segítségével igyekszik fenntartani a kapitalista rendszert, gyökeresen kiirtani a demokráciát az országon belül és véres „totális” háborúval meghódítani más országokat, a finánctőke mágnásainak érdekében leigázni más népeket. A fasizmus alapja az imperializmus. A hatalomra jutott fasizmus, amint Németország, Japán, Olaszország stb. példája megmutatta, a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább, legimperialistább elemeinek nyílt terrorista diktatúrája. „A fasizmus reakciós erő, amely erőszak útján próbálja fenntartani a régi világot” (Sztálin). A fasizmus először 1919-ben, Olaszországban lépett a politikai porondra. A fasiszták Olaszországban 1922-ben kezükbe kerítették a hatalmat, 1933-ban Németországban megteremtették a fasiszta diktatúra véres terrorista uralmi rendszerét. „A fasizmus győzelmét Németországban nemcsak úgy kell tekinteni, mint a munkásosztály gyengeségének a jelét és mint annak következményét, hogy a szociáldemokrácia a munkásosztályt elárulta és a fasizmus számára az utat megtisztította. A fasizmus győzelmét Németországban úgy is kell tekinteni, mint a burzsoázia gyengeségének jelét, mint annak jelét, hogy a burzsoázia már nem képes tovább a parlamentarizmus és a polgári demokrácia régi módszereivel uralkodni, minek folytán kénytelen a belpolitikában a kormányzás terrorisztikus módszereihez folyamodni…” (Sztálin). A hitleri Németország a dolgozók középkori jogfosztottságának, a sötét pogromoknak és a zsidók megsemmisítésének, ártatlan emberek kínzásának és kivégzésének, az élenjáró tudomány, kultúra és a művészet ellen indított legvadabb hajszának birodalma volt. A fasiszták célja volt a világ újrafelosztása, a népek leigázása, a Szovjetunió megsemmisítése céljából indított világháború előkészítése és lefolytatása. A hitleristák áltudományos, embergyűlölő „fajelméletükkel” (lásd rasszizmus), a vad nacionalizmus és fajgyűlölet hirdetésével a német nép jelentékeny részét elzüllesztették és végrehajtották az imperialista rablóháború ideológiai előkészítését. A fasiszták a második világháború kirobbantása után majdnem egész Nyugat-Európát meghódították és rabságba döntötték, megteremtették az ú.n. „új rend”-et, a vad terrornak, az emberirtásnak, rabságba döntött népek könyörtelen elnyomásának és kirablásának rendszerét. A hitleri Németország 1941. június 22-én orvul megtámadta a Szovjetuniót, azt remélte, hogy megszervezheti valamennyi kapitalista állam „kereszteshadjáratát” a Szovjetunió ellen, „villámháború” útján szétzúzhatja a szovjet szocialista államot és megteremtheti az alapot saját világuralma számára. A Szovjetunió Nagy Honvédő Háborújában a fasiszta Németország teljes vereséget szenvedett. A hitleri Németország szétverése az imperialista Japán sorsát is eldöntötte. A második világháború során a fasizmus nemcsak katonai és gazdasági, de erkölcsi és politikai vereséget is szenvedett. A szovjet nép nagy történelmi érdeme, hogy „önfeláldozó harcával megmentette Európa civilizációt a fasiszta pogromlegényektől” (Sztálin). A fasizmus teljes szétverése azonban még nem fejeződött be. A világreakció, különösen az Egyesült Államok és Anglia reakciója, támogatja a spanyolországi fasiszta rezsimet, szítja a görögországi fasiszta uralmat, újjáteremteni igyekszik a németországi, olaszországi és japán fasizmust. A fasizmus, mint a legreakciósabb politikai irányzat, majdnem minden kapitalista országban továbbra is megvan és komolyan fenyegeti a békét és a népek biztonságát. Az egész haladó, élenjáró emberiség feladata, hogy megszilárdítsa a véres fasizmus felett aratott diadalt, végleg szétzúzza a fasizmust és az imperialista reakciót minden kapitalista országban, megszabadítsa a népeket a fasiszta veszélytől. Csak így lehet biztosítani az egész világ népei számára a tartós és állandó békét. A fasizmus és a reakció ellen vívott harcot a békéért, a háborús uszítók ellen folyó küzdelmet a Szovjetunió vezeti – a demokráciának, a békének, a világ népei biztonságának és barátságának megdönthetetlen támasza.”

– Terényi István (szerk): Idegen szavak szótára, Szikra, Budapest, 1951.
F.T. - törölt (törölt) 2009.10.07 15:21:44
@istvanffy:
Viszont be fog tenni, ha ez a hippi népség váltja fel a kieső szadesz helyét.
Így a 8 év rémuralom értelmetlen volt, hiszen a kisebbségeket bálványozó PC-irányzat átmentette magát. Holott szinte a megváltással érne fel ha ez az irányzat egyszer és mindenkorra eltűnne a süllyesztőbe. Hiába lesz minden, mert semmit sem lehet csinálni, mert verni fogják a tamtamot, tartanak majd gyertás-fáklyás, fűbeleülős rendezvényeket, hogy jaj ez rossz intézkedés a kisebbségnek, jaj ez szigorú törvény....
És ha 8 évig lesz jobbos kormány, akkor szépen ez az irányzat fog a fiatalokból olyan buzikat nevelni, mint amilyenek nyugaton vannak...
F.T. - törölt (törölt) 2009.10.07 15:22:34
@F.T.:
Utolsó mondat végére ezt képzeljétek oda:
http://petho.eu/Drábik/Szex_és_az_új_világrend?print=1

;-)
Nos, megtörtént ismét egy affér: a kétségbeesett nyugdíjas a kertjén belül drótokat feszített ki, éjszakára ráadta a kettőhúszat, amire aztán annak rendje és módja szerint odasült a cigány, aki annak ellenére bemászott uborkát lopni, hogy tudott az áram alá helyezett…..
F.T. - törölt (törölt) 2009.09.29 23:53:18
Az 1978. évi IV. törvény 29/A. §-át a 2009. évi LXXX. törvény 5. §-a iktatta be. Hatályos: 2009.08.09.

Btk. 29/A. § Nem büntethető, aki a saját, illetőleg a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzéséhez szükséges védelmi eszközt alkalmaz, ha az az élet kioltására nem alkalmas,
és annak folytán a jogtalan támadó szenved sérelmet, továbbá ha a védekező a sérelem elkerülése érdekében mindent megtett, ami tőle az adott helyzetben elvárható volt.

A jelenlegi ítélkezési gyakorlat szerint nem áll fenn jogos védelmi helyzet, ha valaki a saját vagy más személye, vagy javai elleni esetleges jövőbeli támadás megelőzése érdekében olyan védőberendezést alkalmaz, amely a támadónak sérülést okozhat. A törvény a jogos védelem kriminálpolitikai céljának hangsúlyosabb előtérbe állítása érdekében kifejezetten megengedi az ilyen eszköz alkalmazását. A törvény ezért a jogos védelem körében új rendelkezésként szabályozza az ún. megelőző jogos védelmet. A törvény értelmében nem a védekezőnek kell viselnie a jogos védelem jelenlegi szabályai szerint nem, vagy csak aránytalan nehézségek árán védelmezhető javak (például a tulajdonos szokásos tartózkodási helyétől távol lévő ingatlan) elleni jogtalan támadás eshetőségének a kockázatát.
A megelőző jogos védelem olyan jogtalan támadás megelőzésére irányul, amely a jövőben a védekező vagy más személye vagy javai ellen irányulhat. A megelőző jogos védelem szabálya a jogos védelemtől eltérően nem utal a védendő értékek között a saját, illetve mások személye és javai mellett a közérdekre. Ezzel a törvény kifejezi azt, hogy a megelőző jogos védelem csak abban a szűkebb körben értékelhető, ha ténylegesen személyek vagy javak elleni támadás veszélye áll fenn.
A jogtalan támadás ismérveivel kapcsolatban a jogos védelemre vonatkozó általános szabályok itt is irányadóak. A jogos védelmi helyzettől eltérően itt azonban a jogtalan támadással nem elhárító cselekmény áll szemben, hanem megelőző jogos védelmi eszköz alkalmazása.
A megelőző jogos védelem csupán akkor zárja ki a büntetendőséget, ha három feltétel együttesen érvényesül. A megelőző védelmi eszköz alkalmazása egyrészt nem lehet az élet kioltására alkalmas. További feltétel, hogy a megelőző védelmi eszköz alkalmazása folytán a jogtalan támadó szenvedjen sérelmet. A megelőző védelmi eszköz alkalmazójával szemben az is követelmény, hogy az adott helyzetben minden tőle elvárhatót tegyen meg a sérelem elkerülése érdekében.
A törvény ésszerű korlátokat állít a lehetséges védelmi eszközök alkalmazása útjába a szélsőséges esetek elkerülése érdekében. Az élet kioltására alkalmas védelmi eszköz használata (így például szúró, vágó fegyver, lőfegyver automatikus működésbe hozatala, vagy nagy erősségű, illetőleg magas feszültségű áram alkalmazása) nem eredményezhet büntetlenséget. Az élet kioltására alkalmas eszköz fogalma nem ismeretlen a magyar büntetőjogban, a Btk. 137. § 4. pont b) alpontjában szereplő, „felfegyverkezve” fogalom is használja azt.
A megelőző jogos védelem során maga a védekező is kockázatot vállal. Nem zárható ki ugyanis az, hogy a jogtalan támadás végül nem következik be, ám az annak eshetőségére történő védekező felkészülés mégis büntetőjogilag tilalmazott eredményre vezet, így például nem a jogtalan támadót éri sérelem, hanem egy vétlen személyt. Jogtalan támadás hiányában a megelőző jogos védelem kockázatát a védekezőnek kell viselnie, ami azt jelenti, hogy ha a védelmi eszköz vétlen személynek okoz sérelmet, e sérelem gondatlanságból történt okozásáért (például testi sértés, vagy foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gondatlan vétsége miatt) a védekező felel.
Végezetül a törvény előírja a védekező fél számára azt a kötelezettséget, hogy a sérelem elkerülése érdekében az adott helyzetben minden tőle elvárhatót megtegyen. Ez a kötelezettség teljesíthető például a jogtalan támadás esetleges következményire a figyelmet közvetlen, vagy közvetett módon felhívó valamely jelzés (felirat, ábrázolás, fény-, vagy hangjelzés) alkalmazásával. A „tőle elvárhatóság” fogalma nem ismeretlen a magyar büntetőjogban, a gondatlanság egyik formája, a hanyagság is (Btk. 14. §), valamint a segítségnyújtás elmulasztása tényállása (Btk. 172. §) is használja. A „tőle elvárhatóság” minden esetben az ügy egyedi körülményei szerint állapítható meg. Az „adott helyzetben” elvárhatóság pedig azt fejezi ki, hogy nem csupán a védekező személye, hanem a választott eszköz is befolyásolja, hogy milyen módon kell a védekezőnek a sérelem elkerülése érdekében mindent megtennie. Mindezek alapján tehát a bíróságnak azt is vizsgálnia kell, hogy a védekező minden tőle elvárhatót, és minden tőle az adott helyzetben elvárhatót megtett-e a sérelem elkerülése érdekében.
Mandiner blog Balczó a spájzban 2009.09.28 09:01:00
  Brüsszelben eddig jobbára az olaszok torpedózták a Moszkvától független gázvezetékeket. A Jobbik színre lépésével ebben is színesebb lett az Európai Parlament. Balczó Zoltán egyenesen Putyin cinizmusát vette kölcsön a Nabuccóról szóló plenáris vitában. Mindenki…..
Cigányokat védett a Gárda Galgagyörkön, szól a hír, amiből mindenki mást olvas ki. Akinek a Gárda eddig is szimpatikus volt, az most kétszeresen igazolva látja magát: egyrészt azért, mert hogy a cigányokkal megint baj van, másrészt azért, mert hogy lám, nem is olyan gonoszak,…..
F.T. - törölt (törölt) 2009.09.27 19:32:56
@Tikk-Takk:
Személyisége alapján mindenképpen közel áll "Erzsikéhez"...

Viszont egy kérdés: mi motiválja? bosszú? öncélú szórakozás? vagy csak nincs jobb dolga?
F.T. - törölt (törölt) 2009.09.27 19:33:50
@Tikk-Takk:
Egyébként folyamatosan figyeli, hogy írtam-e valahova?
A heol – heves megyei online internetes portál – ma adta hírül, hogy Bencze József szerint a lefoglalt fegyverek között vannak azok is, amelyekkel a romák elleni sorozatgyilkosságokat elkövették. Ezt az országos rendőrfőkapitány Nagykanizsán közölte, a helyi kisebbségi…..
w Erőltetett menet 2009.09.07 05:40:00
Jól van, hülyék, megmutattátok, ez a ti országotok is, nemcsak a ratyiké. Nem sikerült ugyan szétkergetni őket és agyonverni közülük, amennyit lehet, de láthatta a világ, hogy ettől csak a hadiállapotszerű rendőri erődemonstráció tartja vissza a magyarok krémjét, és ha a…..
Mandiner blog Hajrá, buzik! 2009.09.05 09:21:00
  Ezt a Meleg Méltóság Menete dolgot sohasem értettük. Az egy dolog, hogy valaki homár. Feltételezésünk szerint senki nem jókedvében lesz homár - legalábbis nekünk már volt néhányszor jó kedvünk, de egyszer sem lettünk azok -, biztos egy csomó macera is van a dologgal, meg…..
F.T. - törölt (törölt) 2009.09.05 13:17:30
Buji Ferenc

A HOMOSZEXUÁLIS PROPAGANDA


A hagyományos értékek, sőt általában az értékek, bizonyos tekintetben pedig maga az értékeszme elleni támadás egyik igen fontos vonala a nemiség mentén húzódik. Aki az eseményeket nagyobb intervallumban szemléli, láthatja, hogy a hagyományos nemi erkölcs bástyái egymás után esnek el. A hatvanas és hetvenes évek egyértelműen a heteroszexualitás jegyében telt el: minden nem büntetendő formáját – egészen a promiszkuitásig bezárólag – normálisként és természetesként igyekeztek elfogadtatni. Az úttörő szerepet ebben a beat-nemzedék hippimozgalma játszotta. Úgy látszik azonban, hogy a heteroszexualitás területén a lázadási lehetőségeket kimerítették. A nyolcvanas és a kilencvenes évek egyértelműen a homoszexuális propaganda korszaka, sőt valószínű, hogy szükség lesz még a következő évezred első évtizedére is ahhoz, hogy e területen is ledőljön az összes tabu.

A homoszexuális propaganda hatásmechanizmusának megértéséhez tisztáznunk kell, hogy a homoszexualitásnak tulajdonképpen három formája létezik: az öröklött, a szerzett és az elsajátított homoszexualitás. Vizsgáljuk meg most ezeket röviden.

(Az öröklött homoszexualitás) Ami az öröklött homoszexualitást illeti, e kategóriába döntően, ha nem kizárólagosan azok tartoznak, akikben nincs összhang a belső nemi természet és a külső nemi jelleg között. A homoszexuális párkapcsolatokban ezek magától értetődően nem a saját nemüket fogják képviselni, hanem az ellenkezőt: a férfi–férfi viszonyban a női szerepet játszó férfit, illetve a nő–nő viszonyban a férfi szerepet játszó nőt.

(A szerzett homoszexualitás) E párok fennmaradó tagjai, vagyis a homoszexuális kapcsolatokban férfi szerepet játszó férfiak és női szerepet játszó nők esetében nincs szó öröklött rendellenességről, hiszen az adott férfi férfias, az adott nő pedig nőies. Mivel nemi konstitúciójuk nem különbözik a normális szexuális kapcsolatot folytatókétól, annak oka, hogy e férfiak és nők mégis a saját nemükhöz tartozókban keresik nemi kiegészülésüket, a modern lélektan szerint nem lehet más, mint a gyermek és az ellenkező nemű szülő közötti koragyermekkori kapcsolat bizonyos zavarai. Ezt tehát szerzett homoszexualitásnak nevezhetjük. Itt azonban egy komoly megszorítást kell tennünk: e második kategóriában nőket csak elvétve lehet találni. Ennek roppant egyszerű magyarázata van. A szerzett homoszexualitással rendelkező férfiak ugyanis vagy egy túlzottan szoros anya–fiú kapcsolat, vagy egy normális, de a fiú részéről pszichésen rosszul feldolgozott anya–fiú kapcsolat miatt keresik nemi kiegészülésüket a férfiak között (ez utóbbi esetben itt kénytelenek vagyunk a homoszexualitás okaként egy közvetett öröklött tényezőt felvetni). Ami a nőket e kategóriában a homoszexualitás felé terelhetné, az az apa–leány kapcsolat lenne, ez azonban rendszerint sokkal kevésbé szoros, s így sokkal kisebb az esélye annak, hogy a homoszexualitás irányába tereljen, mint az anya–fiú kapcsolatnak. Mindenesetre a homoszexualitás imént említett két kategóriáját tulajdonképpen olyan elemi csapásként – s ugyanakkor olyan abnormalitásként – kell felfognunk, amelyről az adott személy nem tehet. Éppen ezért a homoszexuális propaganda számára csak annyiban érdekesek ezek, amennyiben normálisként mutatja be őket. Az eddigiekből azonban mindenkinek világossá válhatott, hogy ezek semmiképpen nem tekinthetők normálisaknak: az öröklött homoszexualitással rendelkezők azért nem, mert külső és belső nemi természetük nincs összhangban, a szerzett homoszexualitással rendelkezők pedig azért nem, mert eredeti nemi orientációjukat a koragyermekkori kapcsolatok gátolták. Ez utóbbiak egyébként – éppen e gátlás természete miatt – nem az azonos neműekhez vonzódnak, hanem az ellenkező neműekkel való nemi kapcsolattól irtóznak, s ez kergeti őket az azonos neműek karjaiba. Az első kategóriába tartozók között a domináns tendencia viszont nem az ellenkező neműektől való irtózás, hanem a saját neműekhez való vonzódás – és ebből fakad az ellenkező neműektől való tartózkodás.

Mintegy átvezetésképpen a harmadik kategóriához, érdemes megjegyezni még ezzel a két első kategóriával kapcsolatban, hogy az öröklötten homoszexuális férfiak döntő többségének párja a szerzett homoszexualitással rendelkező férfiak közül kerül ki, tekintve, hogy saját kategóriájukban nem találhatják kiegészítésüket (ott ugyanis csak nőies férfiak vannak). A nők esetében viszont ez magától értetődően csak erősen korlátozott mértékben lehet így (hiszen ezek száma – mint arra rámutattunk – elenyésző): az öröklötten homoszexuális nők többsége ugyanis már a harmadik kategóriából, az elsajátított homoszexualitással rendelkező nők közül kénytelen kiválasztani a párját. Miután azonban ez utóbbi nők – mint majd látni fogjuk – nem valódi homoszexuálisak, hanem biszexuálisak, a női homoszexualitásra a férfi homoszexualitással ellentétben sokkal kevésbé jellemző az együttélésben megnyilvánuló tartós párkapcsolat. A homoszexuális nők kapcsolatai inkább csak rövidebb-hosszabb ideig tartó kalandok. Tartós homoszexuális kapcsolat inkább a férfiak között jön létre, éspedig a két első kategóriába tartozó férfiak között.

(Az elsajátított homoszexualitás) E két első kategóriába tartozó homoszexuálisok aránya az össznépességhez viszonyítva aránylag kicsi, néhány százalék, de semmiképpen nem éri el még együttvéve sem az öt százalékot. És meg kell mondanunk, hogy ezek számát semmiféle propaganda nem is tudja növelni. A homoszexuális propaganda kizárólag a harmadik kategóriába tartozók, az elsajátított homoszexualitással rendelkezők számát képes befolyásolni. Egy normális, vagyis tradicionális normák szerint rendeződő társadalomban ezek száma hozzávetőlegesen zéró. Ahol ugyanis tisztában vannak azzal, hogy a homoszexualitás abnormális dolog, ott az embereknek nem jut eszükbe homoszexuális kalandokba bocsátkozni. Kalandokat említünk, mert mint ahogy már utaltunk rá, e kategóriába tartozó homoszexuálisok csupán „műkedvelő” homoszexuálisok. Tulajdonképpen nem is homoszexuálisak, hanem biszexuálisak, vagyis éppúgy hajlandók homo-, mint heteroszexuális kapcsolatra lépni. Eredendően ezek persze heteroszexuálisak, viszont a homoszexuális propaganda hatására – az „örömelv” és a „miért ne”-elv alapján – mintegy megpróbálkoznak a homoszexuális kapcsolattal is. A propaganda feladata itt tehát az, hogy – normálisként, sőt modernként bemutatva a homoszexualitást – lerombolja azokat az erkölcsi és emberi gátakat, amelyek ezeket az eredendően heteroszexuális személyeket visszatartották a homoszexuális kapcsolattól. De más miatt is ők a homoszexuális propaganda kedvencei, éspedig azért, mert tulajdonképpen elvtelenek (azaz szabadelvűek), helyesebben csak az örömelvnek engedelmeskednek. Ahogy ugyanis a heteroszexuálisok rigorózus ragaszkodását ellenkező nemű partnerükhöz túlhaladandó ódivatú beállítottságnak bélyegzik, éppúgy – ha igazán következetesek lennének – a valódi homoszexuálisok (első két kategória!) rigorózus ragaszkodását ugyanazon nemű partnerükhöz túlhaladandó ódivatú beállítottságnak kellene bélyegezniük – hiszen a valódi homoszexualitás éppen olyan „morális rigolya”, mint a heteroszexualitás. Hogy ezt mégsem teszik, ennek taktikai okai vannak, ami viszont egy átfogó stratégia keretébe ágyazódik. Mert tévedés ne essék: nem homoszexualizálni akarják az embereket, hanem azt az embertípust akarják megformálni és elterjeszteni, amelyik számára a homoszexuális kapcsolat ugyanazt jelenti, mint a heteroszexuális kapcsolat; azt az embertípust, amely már nem tud értékbeli különbséget tenni, mert nem is látja a különbséget; azt az embertípust, amely kizárólag az „örömelv” alapján tájékozódik a világban; azt az embertípust, amelynek korlátlan manipulálását nem akadályozzák holmi elvek, tabuk vagy morális rigolyák; azt az embertípust, amelyiknek már nincs tartása.

Ahogy a második kategória vizsgálatánál jelentős különbséget találtunk a férfiak és a nők között, úgy itt is tapasztalható bizonyos különbség. Arról van szó, hogy a homoszexuális propaganda a nők esetében termékenyebb talajra hullik, mint a férfiak esetében. A férfi ugyanis nemileg sokkal polarizáltabb és differenciáltabb, mint a nő. Ezt úgy is meg lehetne fogalmazni, hogy a férfi sokkal inkább férfi, mint amennyire a nő nő. Világosan kitűnik ez abból, hogy két normális szexuális beállítottsággal rendelkező férfi között mindig sokkal nagyobb nemi taszítás érvényesül, mint két normális szexuális beállítottsággal rendelkező nő között. Bárki megfigyelheti, hogy minden homoszexuális, sőt homoerotikus vonzalom nélkül nők – különösen tizenéves lányok – az utcán kéz a kézben sétálnak, a buszon egymás ölébe ülnek, szorosan összebújnak. Ilyen testi érintkezés a fiúk vagy férfiak között gyakorlatilag nem figyelhető meg, s míg a barátnők igen gyakran megcsókolják egymást találkozáskor vagy elváláskor, a barátok között ilyet csak a legritkább esetekben lehet látni. A férfi rendszerint szégyelli, ha egy másik férfit nyilvánosan arcon kell csókolnia. Ráadásul a nők homoszexuális kapcsolata – a nők általános gyengédségigényének megfelelően – inkább „soft”, míg a férfiaké „hard” típusú eljárásokra támaszkodik, ami ismét csak a nők számára teszi könnyebbé ilyen kapcsolat kialakítását: a férfiak durvasága vagy éppen „gyorsasága” miatt kielégületlen nőket a gyengédség utáni vágy egyre gyakrabban hajtja más nők karjaiba (ehhez hasonló motivációs szempontok viszont a férfiaknál fel sem merülhetnek). A homoerotikus vonzalom és a homoszexuális „aktus” között a nő esetében sokkal kisebb a távolság, mint a férfiak esetében, s ilyen módon a férfinak az egyikből a másikba átlépni sokkal nehezebb, mint a nőnek. És ez ad magyarázatot arra, hogy miért több a férfiak között a homoerotikus kapcsolat, mint a nők között: a férfiak kapcsolatai ugyanis gyakran megmaradnak a szexualitás nélküli erotikus vonzalom síkján (mint S. Freud és W. Fliess viszonya), míg a nők aránylag könnyen átjutnak az erotika síkjáról a homoszexualitás síkjára.

A homoszexualitás deviáns, vagy ami ugyanaz, perverz, vagy ami ismét csak ugyanaz, aberrált volta (mindhárom kifejezés azt jelenti, hogy „a rendestől eltérő”) igazán akkor tűnik elő, ha belegondolunk abba, hogy homoszexuális kapcsolat tulajdonképpen nincs is. Mert határozottan ki kell jelentenünk, hogy homoszexuális kapcsolat tulajdonképpen nincs! Kizárólag heteroszexuális kapcsolat van. Hogy heteroszexuális kapcsolat minden nemi viszony prototípusa, azt éppen a homoszexuális kapcsolat mutatja: itt ugyanis – legalábbis az igazi homoszexuális kapcsolatban (első két kategória!) – az egyik fél mindig kénytelen felvenni a női szerepet, míg a másik a férfi szerepet, s egyúttal a nemi dominanciák is megjelennek: a férfi avagy a férfit játszó nő a domináns, míg a nő avagy a nőt játszó férfi a passzív. Ilyen módon a homoszexuálisok mindig kénytelenek úgy csinálni, mintha heteroszexuálisok lennének – ugyanis minden nemi kapcsolat és vonzás alapja a nemi sarkítottság, ami viszont szükségképpen a férfias és nőies jelleg feszültségében fejeződik ki. Ez egyúttal arra is rávilágít, hogy a homoszexuális kapcsolat nem mint homoszexuális abnormális, hanem mint heteroszexuális! Ezek szerint a heteroszexuális kapcsolatnak két fajtája van: a normális heteroszexuális kapcsolat és az abnormális heteroszexuális kapcsolat. A normális heteroszexuális kapcsolat a férfias férfi és a nőies nő, míg az abnormális a férfias férfi és a nőies férfi, illetve a nőies nő és a férfias nő között jön létre. Ez természetesen a három kategóriánk közül csupán az első kettőre – a „valódi homoszexuálisokra” – igaz, azokra, akiket nem pusztán az örömelv mozgat, hanem akiket a nemi vonzás is befolyásol. Ellenben azt a kapcsolatot, helyesebben azt a kalandot, amelyet csupán az örömelv határoz meg, joggal nevezhetjük egy olyan autoszexuális kapcsolatnak, amelyben a nemi polarizáltság mozgató szerepét teljes mértékben az örömelv – a kielégülés keresése – foglalja el, akárcsak az autoszexualitásban (szeretnénk hangsúlyozni, hogy autoerotika nincs, csak autoszexualitás van, ugyanis az erotika minden formája feltételez valamilyen lelki viszonyt).

Írásunk elején utaltunk arra, hogy míg a hatvanas és hetvenes éveket a heteroszexualitás jellemezte, a nyolcvanas–kilencvenes évek, valamint az elkövetkezendő évszázad első évtizede még a homoszexualitásé lesz. De vajon az ezután következő évtizedek szexuális forradalma minek a jegyében fog zajlani? Nem kell különösebb prófétai tehetség annak előrelátásához, hogy a hagyományos nemi értékeknek – vagy ahogy ők nevezik: tabuknak – melyek azok a bástyái, amelyekre a támadó erők legközelebb megpróbálják kitűzni a zászlójukat: az egyik minden bizonnyal a vérfertőzés (incesztus) lesz, míg a másik az ember és állat közötti nemi kapcsolat (szodómia). Nyilvánvalóan ezek legitimizálásáért síkraszállni ma még elképzelhetetlen, viszont az események logikája kétségtelenül ebbe az irányba fogja hajtani a ma még homoszexuális propagandistákat. Ha ugyanis az örömelvet alkalmazzuk, amely szerint mindenkinek jogában áll úgy élvezni, ahogy tud (feltéve, ha ezzel nem árt senkinek), akkor az, hogy a szodómia polgárjogot nyerjen, tulajdonképpen semmiféle akadályba nem ütközik. Hiszen nem árt senkinek! Tán még az állat is élvezi. E pillanatban a szodómia még ritka, de ha a megfelelő propaganda hatására a szodómiával kapcsolatos „természetellenes” ellenérzéseket sikerül kiküszöbölni, akkor egyre többen fognak az állatokkal való nemi kapcsolat útjára térni. Elvégre miért ne, ha egyszer jól esik? S csakugyan, ha kizárólag az örömszerzés és a nem-ártás elvét alkalmazzuk – mint ahogy a homoszexualitás esetében is –, akkor a szodómia a heteroszexualitáshoz képest pusztán csak más. Sőt a szodómia haladottabb formáiban esetleg tartósabb együttélés is kialakulhat (különösen magányos férfiak és nők esetében). Innen már csak egy lépés, hogy megjelenjék az igény a kapcsolat törvényesítésére, amelynek kiharcolása újabb nemes feladat elé állítja majd propagandistáinkat. Mert miért ne?... És szóról szóra ugyanezt mondhatjuk el a vérfertőzés vonatkozásában is.

Nem minden jelentőség nélküli, hogy a szexuális forradalom kérlelhetetlen propagandistái, akiknek figyelme egészen a homoszexuálisok gyermek-örökbefogadásáig kiterjed, miért feledkeznek meg az egyik legmasszívabb szexuális taburól: a többnejűségről (poligínia). Ugyanis komoly jelentősége van annak, hogy miért éppen a többnejűség, ez a valóban hagyományos tabu az, amelynek ledöntése érdekében egyetlen szót sem lehet hallani. A többnejűség tiltása ugyanis mind vallási, mind pedig jogi alapon teljesen indokolatlan, sőt tarthatatlan. És mégis, propagandistáinknak eszébe sem jut, hogy szavukat felemeljék a szabadság e korlátozása ellen. Aligha járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy ennek oka a többnejűség erősen patriarchális jellegében keresendő, és a patriarchális szemlélet erősödését a modern kultúrában éppen propagandistáink kívánják a legkevésbé. A többférjűségért (poliandria) alighanem szívesen felemelnék a szavukat, viszont jól tudják, hogy a többférjűségért való harc nem volna elválasztható a többnejűségért való harctól – s ugyanakkor azt is tudják, hogy a többférjűségnek semmiféle perspektívája és vonzereje nem lenne a modern világban, ellenben a többnejűség lehetőségét sokan kihasználnák. A liberális elvekből kiindulva tehát nagyon is indokolt lenne a poligámia érdekében harcot indítani, hiszen ennek – a homoszexuális házassággal ellentétben – még vannak hagyományos gyökerei is (a többférjűségnek is!). Hogy ezt mégsem teszik, az éles fényt vet a közvélemény mélységesen manipulált voltára. Ugyanis témává csupán az lesz, amit témává akarnak tenni. És vannak dolgok, amelyeket, úgy vélik, jobb nem bolygatni, s amelyekről jobb bölcsen megfeledkezni.

Annak, hogy a többnejűség törvényesítése semmiképpen nem szolgálná propagandistáink céljait, van azonban egy másik oka is: tudniillik az, hogy az kiemelné a férfi és a nő természete közötti különbséget. Márpedig propagandistáink egyik célja éppen e különbség eltörlése lehetőleg minden területen. Ennek a jegyében zajlik a másság liberális kultusza, és ennek a jegyében zajlik az a folyamat is, amely lehetőleg mindent uniformizálni és standardizálni kíván. Éppen ezért szeretnénk itt rámutatni a férfiúi és a női természet különbözőségére, éspedig egy olyan területen, amelyen eddig azt – legalábbis tudtunkkal – még nem vizsgálták: a féltékenység területén. A férfiúi és a női féltékenység között ugyanis alapvető különbség van. Ez a különbség, éppen mert alapvető, nem pusztán mennyiségi, noha mennyiségileg is kifejeződik: a féltékenység sokkal jellemzőbb a férfiakra, mint a nőkre. Ez azonban abból fakad, hogy a férfiúi és a női féltékenység között minőségi különbség van. A nők ugyanis csak akkor féltékenyek, ha erre nekik a férfiak okot adnak magatartásukkal. Nem így a férfiak! A férfiúi féltékenység bizonyos értelemben ok nélkülinek nevezhető, amennyiben oknak kizárólag a nő féltékenységre okot adó magatartását tekintjük. Jól tudjuk azonban, hogy ok nélkül nem történik semmi. Ilyen módon a férfiúi féltékenységnek is megvan a maga oka. Hogy ezt az okot felfedezhessük, érdemes megfigyelnünk, hogy a férfiak – még akkor is, ha okuk lenne rá – csak elvétve féltékenyek arra a másik férfira, akit ők mutattak be feleségüknek. Pedig a férjek felszarvazói elsősorban ezek közül kerülnek ki. Az eset többnyire úgy szokott történni, hogy már mindenki tud a viszonyról, csupán a férj nem, noha a flörtök gyakran a szeme előtt zajlanak. A nők az ilyet rögtön észreveszik férjükkel kapcsolatban, s ilyen módon őket sokkal nehezebb orruknál fogva vezetni, mint a férfiakat. A férfiúi féltékenységnek, a híres „zöld szemű szörnyetegnek” az okát tehát nem itt kell keresnünk. A férj szemében viszont gyanús a feleség minden olyan férfiismerőse, aki nem az ő, vagyis a férj révén került kapcsolatba a feleséggel. És ezek között is különösen azok a gyanúsak, akik a feleséget már azelőtt ismerték, mielőtt a férj megismerte volna. De nem kerülnek sokkal kedvezőbb elbírálás alá azok a férfiak sem, akik már a férj és a feleség megismerkedése után, de nem a férjen keresztül ismerkedtek meg a feleséggel. A féltékenység oka mindkét esetben ugyanaz: a férj a feleség életének bizonyos területein, bizonyos aspektusaival kapcsolatban leküzdhetetlen hátrányban van ezekkel a férfiakkal szemben. Hiszen azok a férfiak, akik a feleséget már hamarabb ismerték meg, mint ő – vagyis a férj –, vagy azok, akik a feleségnek olyan élettevékenységeit, életmegnyilvánulásait is ismerik, amelyeket ő nem – vagyis akkor is látják, hallják stb., amikor ő nem –, e szempontokból jobban ismerik a feleséget, mint a férj. ők, ha csak mellékes területeken is, de előnyben vannak a férjjel szemben, éspedig behozhatatlan előnyben. Éppen ezért akit a „zöld szemű szörnyeteg” elragad, az nincs tekintettel a személyre: a leglehetetlenebb „vetélytársakra” is képes gyanakodni, olyannyira, hogy az a nő számára gyakran már megszégyenítő. A nő ezt a fajta „ok nélküli” féltékenységet nem ismeri, és csakugyan, a „zöld szemű szörnyeteg” valahány irodalmi leírása között egyet sem találunk, amelyben e szenvedély elsőrendű áldozata nő lenne. A női féltékenység mindig két lábbal áll a realitás talaján. A férfi féltékenysége viszont bizonyos értelemben irreális szférákban mozog: vagy minden látható ok nélkül és őrülten féltékeny, vagy a bárgyúságig vak, amikor pedig nagyon is oka lenne féltékenykedni; és az sem ritka, amikor ez a két magatartás egyszerre jelentkezik.

A nő reális féltékenysége szoros kapcsolatban áll azzal, hogy őt még mind a mai napig elveszik, s ő a férjéhez hozzámegy. A nő ezért a házasságban a birtokoltság állapotában van (vö. „házassági szerződés”, „eladó sorba került leány” stb.). A birtokló a férfi. És aki birtokló, az nem tűrheti, hogy ahhoz, akit ő birtokol, bármilyen tekintetben vagy vonatkozásban is több köze legyen másnak, mint neki. Nem tűrheti, hogy az ő birtokosi jogai bármilyen értelemben is csorbuljanak. A férfi irreális féltékenységének hátterében ez a kizárólagosság-igény van: teljesen és kizárólagosan birtokolni a nőt annak minden életaspektusával egyetemben. Viszont a nő számára – akinek féltékenysége reális típusú – a birtokoltság tudata csupán azt követeli meg, hogy birtoklója birtokolja őt. Ezért csak akkor lázad, ha ezt a birtokviszonyt veszélyben látja. Nem a birtokoltság teljessége érdekli – mint a férfit –, hanem a puszta birtokviszony. Másképpen – és a problémát élére állítva – úgy lehetne ezt megfogalmazni, hogy míg a férfi számára a nő a fontos – de nem mint adott személy, hanem mint birtokolt teljesség –, addig a nő számára a kapcsolat: a birtokviszony. Ezért van az, hogy a többnejűség a házasságnak a premodern típusú civilizációkban természetes formája volt, míg a többférjűség valamely külső kényszer hatására kialakuló deviáció csupán. A nő féltékenységét ugyanis alapjában véve nem sérti a többnejűség (hiszen a nő, mint a birtoklás tárgya, ugyanúgy birtokolt, mint a monogám házasságban), míg a férfi féltékenységét a többférjűség minden szempontból mélyen sérti (hiszen a birtokon osztoznia kell). Ugyanis az, hogy – szigorúan birtokjogi nyelvezetre lefordítva – egy ember több dolgot birtokol, a lehető legtermészetesebb dolog; viszont az, hogy egy dolgot többen is birtokolnak, komoly bonyodalmakhoz vezethet. Ezért a többférjűség sosincs kifejezett matriarchátus nélkül (különben ilyen helyzetet a férfi nem is viselne el), amelyet viszont éppen az jellemez, hogy a nők csak a férfias magatartástípusok egy részét birtokba véve képesek a társadalomban a meghatározó szerepet betölteni.

Ne kerteljünk, hanem minden szépítés nélkül szögezzük le, hogy a homoszexuális propaganda megfogalmazott vagy megfogalmazatlan, tudatos vagy öntudatlan célja az ember lerántása. A harc az ember ellen folyik, minden területen, összehangoltan. Előbb megfosztani az embert isteni, transzcendentális normáitól, majd megfosztani pusztán emberi, immanens normáitól is, hogy aztán ezt a mélyen emberalatti szintre süllyesztett embert mindenek mértékévé tegyék, és istenítsék. Még csak véletlenül se maradjon valami vagy valaki a világban, ami vagy aki magasrendű, tiszta, szép, magasztos, nemes. A tévé ünnepelt műsorvezetője – voltaképpen egy tőrőlmetszett nímand – arról beszél, hogy számára mennyire szimpatikus volt Scorsese Krisztusa, akit a film éppen olyan gyarlónak, esendőnek, bűnösnek mutat, mint amilyen akárki közülünk. Sehol nem nyilvánul meg tisztábban a propagandisták közvetlen motivációja. Nemcsak kiküszöbölni a magasrendűt, a szentet és a nemest, de megrontani, bemocskolni, pervertálni is azt: igazi kielégülést csak ebben találnak a közvéleményt befolyásolók. Mert e szavaktól – megtoldva még a „renddel” – úgy rettegnek, mint ördög a szenteltvíztől: legszívesebben még a szótárból is kitörölnék őket. És mi más ez, mint a lealjasításban való kéjelgés. Ez a lerántás öntudatlan mozdulata: mindenkit, aki magasabban van nála, lerántani a maga szintjére, mert nem viseli el a magasrendűt. Ugyanis zavarja önmagáról kialakított képében. Nemes és szent vagy egyáltalán nincs, vagy az egész nem más, mint „papi csalás”; vagy ha mégis van, akkor azt le kell rántani.

Talán mondanom sem kell, hogy ennek a beállítottságnak milyen szoros a kapcsolata az egyenlőség eszméjével. Mert az egyenlőség eszméje – jobban mondva babonája – nyilvánvalóan nem a tiszta és magasrendű, nemes emberben született meg, hanem a mocskos és alacsonyrendű, nemtelen emberben. Mert lerántani sokkal könnyebb, mint felemelni. Lerántani csak egyszer kell valakit, aztán magára lehet hagyni. Ott marad. Az emelkedéshez azonban mindig saját erő kell. Ez a nivellálás, vagyis az értékektől való megfosztás értelme, amely oly szoros kapcsolatban van az entrópia fizikai fogalmával. Egyenlőség csak lent jöhet létre; az érték hierarchikusan differenciál. És egy olyan kultúra, amely a magasrendűt, a nemest, a tisztát és szentet nem viseli el, s amelyik azt hiszi, hogy a méltóságot osztogatni lehet (Dignity for all – Méltóságot mindenkinek! – ahogy a szlogen mondja), s az nem egy belső tartás eredménye, az tökéletesen jellemezhető egyetlen szóval: nemtelen.

A kidolgozás alatt álló új embertípus vallása a másság liberális kultusza, amely mindenféle érték értéktelenségét vallja és – ami még szimptomatikusabb – hirdeti. A televízió- és a rádióadók egyre burjánzó homoszexuális műsorai voltaképpen heteroszexuálisoknak szóló homoszexuális propagandaműsorok – olyan propagandaműsorok, amelyek csak ebben a relációban ismertek: homoszexuálisaknak szóló heteroszexuális propagandaműsorok ugyanis nincsenek. S hogy ez a propaganda már verbálisan is mennyire ellentmondásos, azt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy éppen azok beszélnek tele szájjal a másság tiszteletéről, akik az ugyanolyan neműek felé vonzódnak, s miközben önmagukat eufemisztikusan „melegnek” nevezik és neveztetik, a normális szexuális beállítottságú embereket burkoltan „hidegnek” (vö. frigid) minősítik. A propagandának ugyanerről a tövéről, ugyanezzel a logikával összhangban fakad egy másik hajtás is, amely a négerek vonatkozásában már csak a „színesbőrű” megnevezést hajlandó elfogadni: ez ugyanis túl azon, hogy a fehérek „színtelen bőrűnek” minősítését foglalja magában, egyúttal szemérmetlen hazugság is, ugyanis a négerek bőrének rendes színe minden, csak éppen nem színes (vö. színes televízió).

Mindazonáltal figyelmeztetnünk kell azokat, akik az események mozgatóinak hiszik magukat, hogy az általuk be nem látható háttérből, a kulisszák mögül ők is mozgatva vannak. Fentebb utaltunk a balekok tömegeire, akik valóban az emberi lét kiteljesedését várják a homoszexualitás normalizálásától. Meg kell mondanunk, hogy akik e balekok mögött állnak, éppúgy balekok a hátterükben álló személyiségek vagy erők szempontjából. A sötét oldalnak, vagy úgy is mondhatnánk, hogy a fordított hierarchiának ugyanis az a természete, hogy a balekok mögött mindig olyan balekok állnak, akik magukat autonóm irányítóknak tekintik. Az események, amelyeket hitük szerint ők hoztak mozgásba, éppen azért fogják őket is maguk alá temetni, mert saját mozgatott voltukat képtelenek átlátni. A felidézett és nem teljesen átlátott – s ilyen módon nem uralt – folyamatok ugyanis kényszerítő belső logikával rendelkeznek. Jól látható ez a társadalmi-politikai forradalmakban: az igazi forradalom igen gyakran maga alá temeti azokat is, akik önmagukat a forradalom kirobbantóinak gondolták. S ez a szexuális forradalom kapcsán sem lesz másképpen, noha ez a visszaütés egyáltalán nem biztos, hogy a szexualitás szintjén fog végbemenni. Mindenesetre e marionettfiguráknak, akik azt hiszik, hogy saját kényük-kedvük szerint mozgatják a tagjaikat, e „szabadgondolkodóknak”, akiknek a valódi szabadságról sejtelmük sincsen, figyelmébe ajánlom Vlagyimir Szolovjov Antikrisztusának utolsó fejezetét. Azokat, akik most lelkes destruktőrei az emberi kultúra még fennálló néhány morális kötöttségének, a háttérerők, miután végrehajtatták velük a feladatot, úgy fogják félresöpörni az útból, mint ahogy a forradalom félresöpri szülőit és gyermekeit. De akkor már késő lesz észbe kapni. A „Nagy Koppanás” szükségképpen csak akkor következhet be, amikor a feleszmélés az események adott irányba – lefelé – való rohanását már nem befolyásolhatja.

Nem is olyan rég még az volt a kérdés, hogy a cél szentesíti-e az eszközt. Azóta ez a kérdésfelvetés, függetlenül attól, hogy a válasz igenlő vagy tagadó, elavult. A homoszexuális propaganda célja és eszközei teljes összhangban vannak: a nemtelen célokat nemtelen eszközök szolgálják A homoszexualitásnak mint a heteroszexualitáshoz képest pusztán másnak az elfogadtatása csupán eszköze egy mélyebben fekvő szándéknak. Annak, aki ezt látja, nem szabad felülnie a homoszexuális propagandistáknak. Ez utóbbiak ugyanis a homoszexualitás-ellenesség életrehívásával, s aztán ennek inhumánus, intoleráns voltára való rámutatással kívánják saját pozíciójukat megerősíteni. A homoszexualitás azonban nem bűn, nem vétek; aki homoszexuális, az nem elítélendő, megvetendő, lenézendő – hiszen az, aki valóban homoszexuális, csupán elszenvedi a homoszexualitást; ellenben az a szemlélet, amelyet a homoszexuális propaganda hívei magukévá tettek, s amelybe balekokként tömegeket – s ezen belül homoszexuálisok tömegét – ugrattak be, s amely szerint a homoszexualitás éppen csak más, mint a heteroszexualitás – nos, ez a szemlélet nagyon is elítélendő, megvetendő és lenézendő, nagyon is bűn és vétek: közvetlenül az ember értékeszméje ellen irányuló támadás.