Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Prevress

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Herceghalom az enyém! - hirdetik napok óta óriásplakátok szerte a fővárosban, s buzdítanak a http://rudolfherceg.blog.hu olvasására. A sztori szerint Ebreheim Somoskay Rudolph Miksa, azaz Rudolf herceg nagyapja a háború után emigrált Argentínába, birtokaikat pedig államosították.…..
Prevress 2009.06.16 16:15:13
Jó Napot!
Nos a helyzet tisztázása érdekében én mint egy Herceghalmi lakos szólnék hozzá az ügyhöz. Herceghalom fellendülése mint olyan talán a 2002-es években kezdődött amikor a Budapesti fiatalok és az ország más részeiről érkező emberek itt kezdtek építkezésbe és hatalmas kertes házakat építettek a Herceghalmi újtelepen aztán ha jól emlékszem olyan 2005 tájékán épült egy Tesco Logisztikai központ azaz raktár majd később jött a Talentis meg a Vitalis program aminek részében mostanra 2009-re magunkénak tudhatunk egy Abacus Rendezvény központot és egy wellness szállodát illetve a Vitalis lakóparkot amelynek az első épületét majd szeptemberbe adják át ezenkívül lett egy teljesen felújított és egy újabb épített parkunk (ami szerepel a videókon) aztán az iskolát újították fel teljesen (amit a "herceg" leakart rombolni) és még plusz 2 játszótér amit az önkormányzat finanszírozott ezenkívül minden utcát legalább egyszer újra aszfaltoztak szóval szerintem ezek az építkezések és korszerűsítések összessége követeli meg azt hogy valamilyen reklám kampány induljon és ugye mint látjuk itt a "hercegünk". Engem személy szerint 2 dolog idegesít fel ezekben a dolgokban 1. hogy eddig Herceghalom egy alapvetően nyugodt, barátságos, tiszta levegőjű, kissebségektől és bűncselekményektől teljesen mentes hely volt Budapesthez nagyon közel tehát egy kiváló lakóhely de ezzel a sok beruházással építkezéssel reklám kampányokkal és minden dologgal ezt a nyugalmát elvesztette egyre inkább ingerlékenyek az emberek az utcán az emberek idegenek lesznek egymásnak, nem köszönnek és az egész hely egyszerűen el városiasodik amit én egy Herceghalmi lakos nem akarok a 2. dolog ami nagyon aggaszt az maga a reklám kampány mibenléte hogy idejön egy színén és azt mondja ránk hogy mi az ő népe vagyunk meg hogy mi vagyunk az alattvalói és ez nagyon feldühít engem hogy arra a földre ahol én felnőttem azt mondja minden bizonygatás nélkül hogy az övé ez nem így van... és még egy személyes megjegyzés hogy Herceghalom tényleg nem egy nagy durranás mert eddig semmi érdekes nem volt itt és tényleg nincsenek történelmi értékeink de mi lakosok azért szeretjük mert itt nőttünk fel és mert eddig olyan nyugodt volt de most már....mind1 majd jön egyszer a TV2 Napló című műsora leforgatnak egy riportot és mindenki elfelejti ezt a reklámkampányt majd csak az elvárosiasodott falu marad utána
Köszönöm hogy meghallgattak
Viszlát