Regisztráció Blogot indítok
Adatok
regapó

0 bejegyzést írt és 135 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ha belegondolunk, hogy milyen ütemben öregszenek el a társadalmak, akkor könnyen megijedhetünk a fenntarthatatlan nyugdíjak miatt, számos tényező akad ugyanakkor, ami javít a helyzeten.Egy évszázaddal ezelőtt például még tízszer annyi gyermek - 16 éven aluli - volt az európai…..
Győzike és Bea asszony nemcsak a Mr. és Mrs. című műsorban, hanem egy napi celebes valóságshow-ban is feltűnhet, ám ingyen fognak dolgozni - írja a Blikk. A lap szerint a második negyedéves „NAV-szégyenlistán" ismét szerepelt Gáspár Győző és felesége, Balla Bea, ami azt…..
Erotikus munka blog fááradt 2013.08.16 00:16:23
Fáradt vagyok, sőt, kicseszettül fáradt. Úgy tűnik, a meló igyekszik behozni saját magát: tegnap kettő, ma három, egyik sem rövid, összesen kb 18-19 óra munkával töltve a két nap alatt. Volt persze olyan aki a törzsvendégsége folytán maradt sokat,  meg egy másik…..
Dél-Budáról Óbudára járok dolgozni, keresztül a városon, a Duna partján, általában tiszta az út, nyáron ugyan megszaporodnak az üvegcserepek amiket a lombseprűvel dolgozó utcaseprűk nem tudnak összeszedni, ez a kis takarítógép pedig minden második évben dolgozik csak - ki…..
Aki olvassa a Lángoló Gitárokat vagy az Indexet, nézi a Facebookunkat, plusz még a Tankcsapda oldalaival is tisztában van, annak nyilvánvaló, hogy nem felhőtlen a blog és a debreceni zenekar viszonya. Az utóbbi időben a helyzet már odáig fajult, hogy jobbnak láttuk, ha leülünk velük beszélgetni a…..
Másnap reggel átautóztunk Tennessee-ből Alabama államba, Hoover-Birmingham városába. Végre elérkezett számunkra a pillanat, amikor bebizonyíthattuk a sokszáz lóerővel érkező amerikai autóstársnak, mire is képes valójában a Trabant a maga 26 lóerejével. Ez a várva-várt…..
Megalázó körülmények között kellett fellépnie a Neotonnak az ígéretesnek hangzó csabai Sörfesztiválon, írja a Bors. A Neotonnak egy, a napon álló, forró sátorban kellett öltöznie, nem kaptak sem vizet, sem ventilátort, Csepregi Éva énekes pedig a kukászsákok takarásában…..
"Győztesek, pedig otthon lúzerek" - címmel jelent meg egy enyhén cinikus cikk az Anglia Blikkjének számító Daily Mailben a Britain's Got Talentet megnyerő magyar árnyszínház csapatról. A bulvárlap az ex-hip Hop Boyz-os Szűcs Zoltán győzelmét is vitatja: az elmúlt…..
A világ vasárnap este megtelt kisírt szemekkel, sokkos állapotokkal, tönkretett életekkel, válogatott káromkodásokkal, dühvel, keserűséggel, öngyilkossági hajlammal és frusztrációval, és bebizonyosodott, hogy George R. R. Martin egy perverz, szadista vadállat. Mármint ha komolyan…..
Az Ikreknél I. Azzal kezdünk, hogy Robb és a muter egy térképasztal felett görnyednek, ami ugyan Stannisé nyomába sem érhet, de az ugye egy fix cucc, ez meg mobil, mozgatható, utazás közbeni babázásra is használható darab, szóval egál az állás. A terepasztalhoz tartozik egy…..
A Trónok harca legutóbbi epizódja, a harmadik évad kilencedik része olyan mértékű felháborodást váltott ki a nézők körében, amire régóta (na jó, 2011 óta) nem volt példa. A sorozat alapjául szolgáló regényeket író George R.R. Martin neve egy napra a gyökérség nemzetközi…..
Az én egészségügyi döntésem (Angelina Jolie New York Times-ban megjelent cikke a mellrák árnyékáról és a rák megelőzésének fontosságáról) Az édesanyám majdnem egy évtizeden át küzdött a rákkal, míg bele nem halt 56 évesen. Annyi ideje még volt, hogy az első unokáját…..
Újabb városi legenda kering a FaceBook-on, miszerint kényszerítés esetén fordítva beírt PIN-kóddal feltűnés-mentesen riaszthatjuk a rendőrséget. A körüzenet maga így hangzik: Tárgy : FW: PIN KÓD FORDÍTVA (jó tudni) *Ha egy rabló arra kényszerítene, hogy ATM-ből pénzt…..
Felis silvestris catus Macska. Körülbelül 10 000 évvel ezelőtt kezdett az ember társaságában élni, háziasításának első ábrázolása mintegy 4000 éve Egyiptomban történt. Az állatorvosok régóta tapasztalják, hogy a macska törött csontjai gyorsabban gyógyulnak, mint más…..
A hivatalos szervek látványos leszereplése egy hóviharban remek lehetőséget biztosít nagy odamondásokra: lám, már megint elbaszták, hol van ilyenkor Orbán Viktor, Pintér meg a kormány. Pedig rohadtul semmi közük ehhez: a legjobb dolog, amit tehetnének, hogy visszaakasztják a…..
24 órával a havazás megkezdése után előkerült Pintér Sándor belügyminiszter és kesztyűbábja, a Télügyi Kormánybiztos, Bakondi úr sajtótájékoztatójukon fényezték magukat, majd elköszöntek. Riadót rendeltek el, nincs kihirdetett vészhelyzet.A miniszterelnök Brüsszelben, a…..
Az RTL2 pár hete indította el a Gazdálkodj okosan! című válságrealityjét, amiben bajba jutott, nagyrészt hiteltörlesztéseket nyögő családokon próbálnak segíteni. Két adás megnézése után, sajnos azt kell mondani, hogy kevés sikerrel. Az alapötletért, hogy egy ilyen valódi…..
Az Élet Kövei Hogy adózunk? 2013.02.08 13:29:33
Hogy adózunk? Lehetőleg tisztelettel, mert pénzzel már nem nagyon megy! Bencsik András (demokrata) egy Mátyás forintra írt ki lájkversenyt fb oldalán (<<a linkre kattintva elérhető). Ennek az arany forintnak az értéke úgy 250.000 mai forint. Annak idején 1…..
Pár napja kb. felrobbantak a hírportálok George Church Spiegel interjújától, konkrétabban annak a neandervölgyi gyerekek klónozását illető részétől (pedig az interjú hosszabb és a többi részében is vannak bőven meghökkentő, kontrariánus kijelentések, rendesen) - szinte…..
Újra elkészítették a Floresi ember arcrekonstrukcióját, illetve ahogy a kutatónő nevezi: arcbecslését.    A legújabb kutatási eredményeket felhasználva készítette el Susan Hayes, az ausztráliai University of Wollongong arcantropológusa a hobbitként ismertté vált…..
A Postán kívül kinek jó a sárga csekk? Mindig kitör a parasztlázadás, ha egy-egy szolgáltató fölszámolja költségeit azoknak, akik sárga csekken, a postán fizetik be a szolgáltatási díjakat. Pedig ha ingyenes marad a sárga csekk, akkor helyettük is fizetnek azok, akik utalnak,…..
Kiserdő - Sződ 16. Debegió-hegy 2012.07.14 01:55:00
A legtöbb ember, mikor arról van szó, hogy kiránduljunk egyet a zöldben, akkor valamilyen sűrű erdőre gondol valahol a hegyekben. Persze nagyon nincs mit csodálkozni ezen, hiszen Magyarország területének csupán 20%-át borítják erdők, ami nagyjából egybeesik hegyes vidékeink…..
  Aligha akad szerencsésebb motorversenyző most Nagy-Britanniában, mint Alastar Seeley. A brit superbike sorozat suzukis pilótája az idény negyedik futamára készült, amikor az ezen a hétvégén zajló snettertoni verseny előtti szabadedzésen drámai események főszereplőjévé…..
Lobsterizmus A bizalom hatalma 2012.05.24 14:50:00
Egyszer már rugóztam azon, hogy minden önszolgáló nemzeti mítosz ellenére a magyar alapvetően nem szabadságszerető nép. Sokkal inkább gyáva. Arról is volt szó, hogy a látványos hisztik és melldöngetés sosem a cél elérését szolgálja, hanem hogy elmondhassuk…..