jászkeszeg 2014.03.16 02:10:14

Sok újat valószínűleg nem tudok hozzátenni az eddigi, tapasztalt kommentelők megállapításaihoz. Talán csak annyit, hogy a technikai és ízlésbeli kérdéseken túl a szex és így a szopás is mégiscsak érzelmi kérdés.(A pornót így hagyhatjuk is.)Felszabadultság, odaadás, együttlétérzés kérdése.
A pornó biztosan sokat tett a terjedéséért, de évtizedekkel ezelőtt öreg székely bácsi is emlegette már nekem huncutul a "nyelves punát", amit érdemes naponta "megitatni". Szóval a folklórban is benne van. Meg a természetes ösztönökben is talán, már akinek.
A nyolcvanas évek derekán , szűz, 16 éves kamaszlány szerelmem sosem látott még pornót és én sem, de ahogyan próbálgattuk a dolgokat olyan szépen kiszopott az utolsó cseppig, hogy öröm volt nézni is. Sokáig a fogamzásgátlást is így oldottuk meg.
Persze a hölgyek vágyai sokfélék, találkoztam már én is olyan lánnyal, aki idegenkedett a szopástól, de idővel kiderült, hogy tőlem is, érzelmileg sem volt rendben közöttünk minden.
A feleségem sem szeretett kezdetben szopni, nem is tudott, előttem nem is csinált ilyet senkivel, és bizony időbe telt, mire természetessé vált neki az, hogy a szájában élvezek el, hogy közben szépen kiszopjon, nyeljen. Az áttörést valószínűleg az hozta el, hogy megtanult bennem bízni az ágyban és azon kívül is, jó néhányszor orgazmusig nyaltam, és ezen ő is felbátorodott.Ma már sokszor ő kezdeményezi, ha menstruál különösen, a dugás végén pedig mindig feltámasztja a fejét a nagypárnával, hogy a "felső punciját"(ő nevezte el így) is megdugjam, a puncijában nem is nagyon szoktam elmenni.
Boldogító dolog ez. Semmi kurvásat nem látok benne. Sajnálhatják, akik félnek tőle és akik kimaradnak belőle.

jászkeszeg 2012.02.24 00:27:20

Tisztelt Máthé Áron!

Pauler Tamás cikkében kétségkívül akad igencsak vitatható, politikaszülte megjegyzés(a progressziót egymagában képviselő baloldal...), összességében azonban jókora előrelépés a korábbi, elhallgatásos, témaelkerülgetős, baloldali gondolatficamokhoz képest. Az, hogy realitásként kezeli a nemzeti gondolatot, mint a leginkább életképes közösségszervező gondolatot, az például igencsak lényeges, nem baj az, ha egy baloldali-liberális portál ideológiaformálónak szánt írásában ott virít. Ez ugyanis életszerű, tapasztalatszülte megállapítás, nem valami tankönyvi doktrína.

Az is lényeges, hogy a Károlyi-kormányzat vétkeit nem hallgatja el és nem is bagatellizálja. A pártállami korszak gyönge teljesítményét is megállapítja. Kimondja azt is, hogy a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson a Maszop kártékony irányt vitt.(Ettől még Orbánék bűne, egy ilyen alapvető nemzeti kérdés Gyurcsány-ellenes taktikai eszközzé silányítása, nem lesz kisebb.)

A legkevesebb ötlete Paulernek arról akad, mit lehet kezdeni a helyzettel. Itt az EU kiegyenlítő, határlégiesítő hatásaiban próbál reménykedni. (Nem egy átütő reménység, bár így kapásból én sem tudnék sokkal jobbat. No meg persze felelős országvezetés, és kevésbé önpusztító-önhergelő, búsmagyar viselkedés, a szomszéd népeket sértegető, félanalfabéta kurvaanyázás és az ezt meglovagoló politikusok össznépi mellőzése, hát ez sem ártana.) Magyarország elrettentő nagyhatalmi erejében aligha bízhatunk.

Az is értéke Pauler írásának, hogy főként a magyarok múltbéli tetteiről és tennivalójáról gondolkodik. Nem mintha ha román, szerb, stb. politika, bármikor is, emelkedettebb lett volna a magyarokénál, nem mintha nem terhelnék súlyos, sokszor véres bűnök, jelenleg is követnek el ellenünk aljasságokat, ez világos. Hatásunk azonban elsősorban mégiscsak önmagunkra lehet. Ki fogja Slotát és a hasonszőrűeket Magyarországról megváltoztatni? Mi magunk azonban lehetünk okosabbak, önérdekeinket átgondolók, méltányosabbak a szomszéd népekkel. Ha nem vagyunk azok, azzal csak Slotáékat tesszük boldoggá. Minden magyar fölényeskedés, nevetséges fenyegetőzés ajándék nekik.

Kedves Áron! Mint történészt kérdem, miért gondolja, hogy az 1867 utáni magyar vezetés, Tisza Istvánék felelőssége kisebb mint az amúgy sokban naiv-dilettáns, a wilsoni elvekben öncsaló módon reménykedő Károlyiéké? Ez a hagyományos elit nem szívesen gondolt az ország felbomlására, ezért hát úgy gondolta, neki kijár az, hogy egy ilyen szép, nagy országot irányíthasson, a változásoknak nem akart elébe menni. Az asszimilálós handabanda, a Lex Apponyi teljesen kontraproduktívak voltak. Ezt miért nem érzékelték? Hol éltek? A rémséges háborúba és a vereségbe mégiscsak Tiszáék vitték bele az országot, és aztán éveken át hajtották bele a népet, kíméletlenül. Holott a háborúban való részvételünkhöz magyar érdek nem fűződött, ezt Tisza Ferencjóskának világos, államférfihoz méltó érveléssel meg is írta. Aztán ugyanez a Tisza-féle elit mégis belevitte az országot a világháborúba. A mozgásteret alig-alig hagyó csődhelyzetet, amiben aztán Károlyiék bárgyú tétovasággal evickéltek, mégiscsak ez az összeomlás eredményezte. Egy ilyen súlyú döntést, mint a hadbalépés, mégiscsak a következményei alapján értékelhetünk: vérfürdő 661 000 hősi halottal, társadalmi összeomlással, a ország szétszaggatásával. Ez kisebb súlyú, mint Károlyiék nyamvadt szerencsétlenkedése? Egy Ady Endre nevű alkoholista költő és zsurnaliszta például 1914 nyarától látta, vége a régi Magyarországnak. Talán csak azért, mert zseni volt? Egymaga jobban átlátott mindent, mint egy széles tájékozódási lehetőséggel rendelkező hagyományos elit? Nehéz lett volna kimaradni a háborúból, mert Bécs nyomás alá helyezte Tiszáékat? Az biztos, hogy volt ilyen nyomás, de talán érdemes lett volna mégsem engedni neki. Mit tehetett volna Ferenc József Tiszáékkal? Megharagszik rájuk? Hát, Istenem, megharagudott volna. És így az országgal mi lett? Ők lettek volna egy "nemzeti" gondolkodású, felelősségteljes elit? Paraszti dédapámnak ezért kellett haslövésben meghalnia az olasz fronton? A háborús összeomlással milyen lehetőségei maradtak a magyar nemzetnek, hogy a sorsát kedvezőbben alakítsa? Nem kettős mérce ily könnyen elnézni ezen bakikat ennek a Tisza-féle társaságnak? Az ő alkalmatlanságuk, a háborús összeomlás nélkül Károlyit, a szakszervezeti-választójogi küzdelmeken edződött, de országvezetői tapasztalat terén nulla szocdemeket ugyan miért dobta volna föl a közhangulat? (Persze ha a szocdemek legalább parlamenti párt lehettek volna, akkor talán kicsit dörzsöltebben viselkedhettek volna...Volna. Volna.Vojna.)

Hogy a Szent Istváni Birodalom fennmaradhatott volna hosszabb távon? Ki tudja?! Az biztos, hogy a korszellem nem kedvezett és nem is kedvez az ilyen birodalmaknak. Legutóbb éppen Montenegró vált el Szerbiától. Nemzeti öntudatunk reformkori fölerősödését érthető büszkeséggel emlegetjük. A román, a cseh, a szlovák, a horvát emlékezet hasonló büszkeséggel gondol a saját öntudatosodására. Mi van ezen csodálnivaló? A magyar állam nyilván útjában állt az ő nemzetállamaiknak, a magyar államhatalmat képviselő magyar úr olykor lekezelő viselkedése zokon esett nekik. ( Nyilván a rossz élményeik maradtak meg a legerősebben, azok hagyományozódtak tovább. Az államtól-úrtól elszenvedettek etnicizálódtak a "tótok", "oláhok" tudatában. Jogosnak szokás érezni az erőhatalmon alapuló törlesztési lehetőségeket. Sajnos. És Trianon után volt alkalmuk a törlesztésre, de bőségesen.)

Kedves Áron!
Megtisztelne azzal, ha néhány sorban válaszolna nekem valamit. Előre is köszönöm.

jászkeszeg 2010.09.23 10:00:59

Nos, azt én sem hiszem, hogy a tévét ostromlók "bértüntetők" lettek volna, akiket Orbán gondosan felbérelt volna, majd mogyorós csokival jutalmazott. Az ostrom résztvevői, akik kővel támadtak emberekre, (a rendőrök ugyanis emberek) valószínűleg már régóta vágytak valami hasonlóra. A Gyurcsány-beszéd biztosan sok budapestit fölháborított, többségük mégsem indult el fölgyújtani egy nagy épületet, amiben emberek tartózkodnak. Ezeket a ostromlókat persze valakinek irányba kellett állítani. Ez meg is történt.
A taxisblokád is rémesen fölháborított annak idején, a mai napig sem tudunk róla túl sokat. Tartok tőle, hogy erről se fogunk. A parlamenti vizsgálódás fő szempontjának számomra a Gyurcsányék kormosra égetése tűnik. A koromból persze biztosan kijár nekik néhány köbméter, ugyanis a tévészékházat elfoglalták, azaz nem tudták a törvényes rendet megvédeni, aztán pedig igen cinikusan megpróbálták kiaknázni a lehetságes politikai profitot. A rendészeti miniszter a tévéből figyelte Császár Attila lelkes hangú közvetítését. Ha ezt egy regényben olvasnám, azt mondanám, hogy ez szatírikus túlzásnak jó, de amúgy teljesen irreális. Nálunk nem. A rendőrök pedig elvonultak, magukra hagyva a védtelen civileket az épületben. A természetesen fegyverrel is rendelkező rendőrök. Ki tudhatta előre, hogy az épületbe benyomulók mit akarnak kezdeni a bennrekedtekkel, akik nem tudtak a hátsó kijáratról? A benyomulók szándékaik nem tűnhettek békésnek. Szomorú egyébként, hogy az erőszak az nálunk sok embernek tetszik. Mert ugye az érzelmek. Hányszor hallottam az elmúlt években, hogy Gyurcsányt azt le kéne lőni. Másoktól, hogy Orbánt. És ezt épelméjűnek számító emberek mondják, a hallgatóság pedig nem tiltakozik. A Jobbik áttörését is nagy részben a gárdájuk hozta el. Sok szem megcsillant a harcias külsőségek láttán, az általam ismert szimpatizánsaikat lelkesíti az ilyesmi, és nem csak kamaszokat. Nagyon érdekes volt Gábor beszámolója, tényei mellett éppen a személyessége folytán. Más témákról is szívesen olvasnám hasonló írásait.

jászkeszeg 2010.09.23 11:43:06

@radala: Nos, én úgy gondolom, erős az összefüggés a szóbeli és a valóságos agresszió között. Előbbi általában megelőzi az utóbbit, megágyaz neki, erre sajnos sok történelmi példa van. Szomorúan vagyok kénytelen egyetérteni azzal, mint tapasztalattal, hogy a mai átlagemberi viselkedésbe belefér a politikusok lelövetésére vonatkozó handabanda, ezt azonban igen veszélyes tünetnek látom, az általános eldurvulás egyik jelének, amelyre persze a magánéletből is számtalan példát találhatnánk. Úgy gondolom, hogy egyáltalán nincs rendben az, ha nem kedvelt politikusok megöletését harsogja valaki, és ezért senki nem szól rá. Környezetemben azért akadnak olyanok, akik ezt megteszik, néha én is megtettem már, ha éppen nem voltam túl kényelmes vagy gyáva. Azt tapasztaltam, hogy a csendben hallgatók közül akadnak azért olyanok, akik nem bérgyilkosokra alapoznák a szebb jövendőt, amíg azonban nincsen valaki a közelben, aki ennek hangot is mer adni, addig lapítanak szegények, de azért fölbátoríthatók.