Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Farkasokkal táncoló

0 bejegyzést írt és 611 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Miután elhadartam a történteket, felvázoltam a sérülés komolyságát és azt is elmondtam, hogy van egy fél éves kisfiam, aki szintén megnyugtatásra szorulna, a nő beközölte, hogy idézem „hisztis p***csa” vagyok, majd hívjam őket, ha nem hisztériázok és rám vágta a…..
Farkasokkal táncoló 2013.12.28 11:07:31
@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Lehet, hogy 4 évest már nem tartanak bent automatikusan, de nekem mind a két unokám (két anyától) megjárta a János kórház sebészetét, mind a ketten 4-5 hónapos korban. Egyikükkel felborult a babakocsi (nem volt vészes, semmi sérülés nem volt, csak ijedtség, és a telefonos ügyelet irányította a gyereksebészetre), a másik egy futon-ágyról gurult le a földre, ott se volt semmi komoly, de hát a kisbabák érrendszere nagyon sérülékeny. Mindkét alkalommal mind a két lányom ott maradt a gyerekkel a megfigyeléses napokon.
Annyi hasznunk volt belőle, hogy alaposan ki lettek vizsgálva, nem kellett pl beutalót kérni neurológiára meg ilyesmi. Egyik esetben sem volt indokolt az orvosi ügyelet, nem történt semmiféle sérülés.
Halála előtt két napig sem infúziót, sem folyadékot, vagy egyéb tápanyagot nem kapott. A katétere a földre dobva, és az alig fűtött szobában nagypapám teste csak egy vékony lepedővel volt takarva. Tisztelt Praxis!   Nagypapám alzheimer kórban szenvedett, mentálisan kissé…..
Farkasokkal táncoló 2013.12.13 10:15:42
@pánpéter:
Könyörgöm 7 hétig hagytátok abban a kórházban? Hát ha ilyen embertelen módon bántak vele, akkor én gondolkodás nélkül hazaviszem, meghalni otthon is tud, ez 87 éves korban már nem olyan lehetetlenség... istenem csak az én gyerekeimnek legyen annyi eszük, hogy nem hagynak szenvedni feleslegesen... :-(((
Akkor itt van ez. Szívesen. ..
Farkasokkal táncoló 2013.12.01 21:07:49
Hogy hibáztatok-e bárkit az első fogamnál az orvoshoz jutásig? Talán a rendszert.  Mert azt a 34 ezer forint vizitdíjat inkább adtam volna maszeknak! Szombaton este a hírekben láttam egy fiatal nőt, aki elveszítette az édesapját egy bölcsesség fog, és annak szövődménye…..
Farkasokkal táncoló 2013.11.26 12:38:23
@cobre:
El se olvassa a történetet, csak ideírja, hogy ő bezzeg milyen előrelátó. Az emberi alkotás csúcsa amire csak Isten volt képes eddig.

Mondjuk nem egészen értem én se, melyik városban játszódott ez a rémregény? Mi elég rosszfogú familia vagyunk, sok dolgunk akad a fogászokkal, de szájsebészetre még beutalót a büdös életben nem kaptam. Ha fel volt dagadva az arco, akkor az egy sürgősségi eset, felnyitották a gennyes gócot (na az kurvára fájt) , beletömködtek gézcsíkot, kaptam antibiotikumot, aztán pár nap mulva megoperálták, összevarrták, mondták jegeljem, csókolom. Férjemnek megfájdult a foga, azonnal fogadta valamilyen fogász (felhívott egy párat)és még mesélhetnék. A fog sürgősségi eset szerintem, és még éjszaka is van ügyelet (Mária utca, Szentkirályi utca). Legalábbis itt Budapesten.
Kedves Liberálisok!  Egy 25 éves és egy 10 éves kisfiú anyukája vagyok. Nagyobbik fiam homoszexuális. Boldog kapcsolatban él egy másik fiatalemberrel. Nagyon szeretik egymást. Az elején nehéz volt ezzel megbarátkoznom, de ma már teljesen természetesnek veszem a kapcsolatukat.…..
Nagykönyvbe illő eset vagyok, de három év alatt egyetlen olyan orvossal sem hozott össze a sor, akit érdekeltem volna. Lesújtó.  Szia!   Szeretném megosztani  a törénetem, ami a saját blogomom már megjelent.  …..
Farkasokkal táncoló 2013.11.12 17:33:14
@SusanneF:
Stimmel, akkor tudom kiről van szó. Ez kb 10 éves történet, annak idején nagy botrány volt belőle (persze H. Cs-nak a haja szála sem görbült, és ahogy a posztból látom inkább felfelé bukott), de a levélíró szegény kismama szintén, sok társához hasonlóan bedőlt a "sztárorvos "és a "tündéri modorú nagyon kedves orvos" fogalmának, pedig ha van aki ártani tud a terheseknek akkor ez a fajta az. Ha 10 évvel öregebb lenne, biztosan nem őt választja.... :-(
Anyu meghalt szombaton,vasárnap az egyik szobatársa,majd a harmadik szobatársa. Tisztelt Praxis blog!Elküldeném azt az üzenetet, amit a dombóvári kórháznak is eljutattam.Tisztelt Belgyógyászat 1-es osztály!  Az intenzív osztályon az ellátás megfelelő volt,gyógytornász nem…..
Farkasokkal táncoló 2013.11.01 17:55:00
@dreia:
De hát mind a két esetben szívelégtelenséget állapítottak meg nem?
A copd meg tüdőembolizáció közt olyan nagy különbség nincsen - mármint, hogy melyik következtében alakult ki a szívelégtelenség.
Farkasokkal táncoló 2013.11.01 18:55:08
@Rotoxis:
Pénzkérdés, igen. Sebaj, lesz helyette sok szép stadion, majd odamennek a betegek és a stadion csakrája meggyógyítja őket, sőt a sok beteg öregasszony egyenesen megfiatalodik a sok nyalka deli focista láttán.

De. Ha nekem az anyám vagy más közeli hozzátartozóm kórházban van, és minden nap látogatom, és konstatálom, hogy érdekes dolgok vannak a gyógyszereivel, akkor miután tisztáztam a nővérrel, hogy a kórháznak nincsen gyógyszere és emiatt vagy kap vagy nem, akkor nem az elveimre hivatkozom meg felháborodom, hanem behozom az otthoni gyógyszereit például.
Majdnem félidőig kihordott egy beteg gyereket, és kínok kínjával szülte meg, nem beszélve a lelki megrázkódtatásról, amit az egész család átélt. Élek a lehetőséggel, és én is megírom nevekkel a történetünket, ami a lányommal történt tavaly december elején. De az egész…..
Farkasokkal táncoló 2013.10.03 09:21:38
@karcsibácsi:
Nagyon tévedsz,mert a hozzászólásaidból csak úgy süt a szenteskedő rosszindulat, és nem a szent Habakukra gondolok (az csak modorosság), hanem a többire. Mintha te egy felsőbbrendű ember lennél, csak mert istenes vagy - sajnos éppen ez a baj, hogy az ilyen "mélyen vallásos" emberek általában a legrosszindulatúbbak. (Arról nem is beszélve, hogy MI KÖZÖD VAN HOZZÁ, hogy valaki hogyan él milyen elvek szerit he? ) Sértegető válaszodtól megkímélhetél, mert úgyse vagyok rá kiváncsi.
Farkasokkal táncoló 2013.10.05 08:46:20
@karcsibácsi:
Őszintén megkövetlek, mert teljes mértékben igazad van, az írásom nem neked szólt, hanem Tempus Anh-nak, csak félrenéztem, mert felment az agyvizem mikor először is az elkeseredett nagymamát szidta le, hogy hogyan nevezte a lánya magzatát, aztán jött az erkölcsös szövegével, mindezt istenre hivatkozva. Fuj. Az egyttérzés halovány szikrája nem mutatkozott a szövegében, csak az volt a cél, hogy belerúgjon valakibe.
Édesanyám könyörgött, hogy beszéljek az orvossal, vegyék le a gépet, de az orvos fel se vette a telefont, majd félre tette. Délben meghalt megfulladt... Tisztelt Praxis!Jó napot!Én panasszal élnék a deszki szanatóriummal szemben. Édesanyámat kezelték ott és a nagyon nem voltam…..
Farkasokkal táncoló 2013.09.28 09:02:50
@Irkutszk:
Nem akarlak elkeseríteni, de a tüdőkórházban lévő onkológiai betegek kb 60%-a a büdös életben nem gyujtott rá, sőt passzív dohányos sem volt.
A parkban kb két méterenként ki van tűzve a tábla, hogy dohányozni tilos, ennek ellenére teljesen nyiltan és zavartalanul fujják a füstöt azok, akiknek már nincsen kedve leszokni. Azt hiszed rájuk szólnak?

Legjobban azon a nőn röhögtem, akivel egy éjszakát töltöttem az onkológián, én be lettem rendelve, ő meg aznap már nem tudta a betegszállító hazavinni. Rohadt hideg volt, és őt amiatt nem kezelték aznap, mert volt a nyakán egy duzzanat, egy nyirokcsomó, ami egyre lejjebb vándorolt, és neki halálfélelme lett, hogy meg fog fulladni. Hiába nyugtatta a nővérke, hogy ez nem fog bekövetkezni, és amint az első kellemetlen tünetet észreveszi szóljon pont felette van az intenzív osztály, kap egy szurit és kész. De ez nem hatott, hanem kb 10 percenként felpattant, magára kapta az összes ruhát meg a takarót, és kirohant az udvarra bagózni. Nővérke mondta, hogy ugyan vegyen már be valami feszültségoldót, hoz neki anaxot vagy Frontint, higgye el, hogy segít, de nem és hogy miért?
- Mert nem akarok ilyen káros dolgokra rászokni.
- Figyelj ide jóasszony - mondtam akkor neki - tudod mi a bajod neked? Tüdörákos vagy vazze. MIféle káros szenvedélyekről beszélsz, nem lesz neked időd rászokni semmire, ha akarod akár heroint is ehetsz, pláne akkor, ha nyugtatásképpen kirohangálsz bagózni, az szerinted vitamin?
Na akkor nézett egy merevet és kérte a gyógyszert... :-)))
Farkasokkal táncoló 2013.09.28 17:11:52
@karcsibácsi: A dohányosok 10 %-a lesz tüdőrákos, énnekem ezt mondták.
ű
Farkasokkal táncoló 2013.09.28 18:12:30
@Irkutszk:
Mindegy, nekem mind a kettő van. Amúgy vállalom: dohányoztam, nem rinyálok a sors ellen, jócskán tehetek róla én is.
Ennyire nem lehet tekintettel lenni a másik emberre? Ennyire nem törődik még az orvos sem azzal, hogy kint már rosszul van egy betege? Egy szép reggel... Indulás egy kórházba. ”Csak” beutalókért… Szokásos. Nekem már az. Elindulunk, szép reggel van…hűvös, jól eső idő,…..
Farkasokkal táncoló 2013.09.26 10:13:16
@FuBu: Egyáltalán nem egyértelmű a helyzet. Ugyanis minden diagnózis előtt, mikor behívhatják az illetőt, kell egy teljes laborkivizsgálás. A laboreredményeket a labor munkatársai számitógépen felküldik az orvoshoz, ők nagyjából 5 percenként frissitenek, és akinek megvan már, azt behívják, előtte előveszik a kartonját a sok papírral , azaz előkészitik arra, hogy milyen vélemény fog elhangzani az orvostól. Namármost ha a néninek még nem érkeztek meg a laboreredményei (jómagam olyan 3 órákat szoktam a folyosón várni erre), akkor hiába akarja előreengedni a jótét lélek, az orvosnál ő van soron és kész. Igaz, kaphatott volna mondjuk egy fájdalomcsillapító injekciót, de én nem vagyok orvos, nem tudom, hogy helyes e a vizsgálat előtt a tüneteket elnyomni vagy mérsékelni. És ami a fő baj, KEVÉS AZ ORVOS, rohangálnak mint a mérgezett egerek ők is meg a nővérek is.

(Ettől függetlenül akad köztük jópár bunkó, nem tagadom, de nem kell azonnal erre ugrani.)
Farkasokkal táncoló 2013.09.26 17:35:24
@FuBu: De igen, az lenne a jó, ha a páciensek tisztában lenének a kórház működésével, hogy minek mi a menete, kb. mennyi idő stb - most azt feltételezve, hogy az adott intézményben valóban folyamatos és rendszeres munka folyik. De én is pár napja tudtam meg, hogy miért vagyok állandóan az utolsó behívottak között (szégyen gyalázat, de én is elsírtam magam, igaz nem a fájdalomtól, hanem az idegességtől, és az egyik nővérke vett gondjaiba), no akkor mondták el ennek az egésznek a menetét. Hiába ültem én ott sokkal hamarabb, ha egyszer a legtöbb beteg előző nap befeküdt (a kórház megyei közkórház hatalmas területet lát el a betegszállító beviszi őket előző nap), nekik hajnalban a nővérek levették már a vért, vizeletet, és sokkal hamarabb lement az anyag a laborba mint az enyém, aki ugye aznap korán reggel mentem be, és a második vagy harmadik turnus vér-vizelet csomaggal ment be a laborba az anyagom. És hát nem tudom el lehet elvárni, hogy ezt mindenkinek elmagyarázzák, de mondjuk írásban kifüggeszthetnék mondjuk minden folyosóra...
Aznap 40fok volt, már teljesen leizzadtam és otthagytak  2 ÓRÁRA egyedül a folyóson, ahol mindenki megbámult és nézte hogyan szenvedek. Még egy szurit vagy pirulát sem kaptam.  Rosszul lettem  a munkahelyemen. Egy forró nyári délután elkezdett munka közben szúrni az…..
Farkasokkal táncoló 2013.09.14 08:27:36
@Mária:
Fájdalomcsillapítót kaphatott volna, nekem is volt ilyen hirtelen szúrós fájdalom alig kaptam levegőt tőle, uh ilyenkor nem sokat ér, mert csak vizenyőt és szeleket mutat. Én Tramadol injekciót kaptam, és infúziót is, ami ilyenkor általában sima sóoldat, ártani nem árt, de átmossa a szervezetet mindenesere. És nekem is órákat kellett várni, míg végre egy kórházi megvetett ágyban találtam magam. Nem is értelek titeket, itt a hozzáállás úgy látom az, hogy aki beteg dögöljön meg, az orvosok meg kapjanak glóriát.

Megjegyzem, engem is dühít, amikor valaki anélkül, hogy halovány lepkefingnyi hozzáértése lenne a dologról, elkezdi itt a szakembert játszani és előadni a Vészhelyzet meg a Grace klinika sorozatban tapasztalt eseteket amikből kurzust végzett (dr Hausról most nem is beszélek) - de mikor csípőből kapásból a beteget húzzátok akaszttófára, azt már nagyon unom.
Mégis napokig feleslegesen feküdtem ott, mert nem történt semmi, és az állapotom sem változott, ennek pedig a költségei a kórházat terhelték. Egy hétig iszonyú gyomorfájdalommal és némi hasmenésekkel feküdtem itthon, remélve, elmúlik. Enni nem tudtam, és inni is nehezen ment.…..
Farkasokkal táncoló 2013.08.23 08:01:09
@csak néha benézek ha marhaságot látok: Engedelmeddel a férjemnek jobban hiszek, mint neked. Ha ő azt mondta, hogy meg se röntgenezték arra hivatkozva, hogy rossz a gép, és ezt alátámasztotta a lányom is, akkor az úgy volt. És nem szeretnék Kolozsváron beteg lenni, még akkor sem, ha ott van a Mátyás szobor és édes Erdélynek nevezik.

Nem tudom mit nem hiszel el egyébként, egy vagy két napja mutatta a hiradó, hogy egy olyan román mikrobusz fordult az árokba, amin a férjemék hazajöttek (még szerencse, hogy az legalább nem ment a fának vagy ilyesmi). A buszban sokkal többen ültek mint amennyire hitelesítve volt, nem voltak biztonsági övek, és a sofőr elaludt, mert agyonhajszolta magát. Több gyerekáldozat is volt, súlyos végtagtörésekkel. Ezek a dolgok egyáltalán nem utalnak arra, hogy egy civilizált világból érkeztek volna, hogy ottt olyan nagy ügy lenne az emberek biztonsága. Nem beszélve a román kamionok számtalan hasonló balesetéről, nekem halálfélelmem van, ha az útpályán azt látom, hogy mögöttünk, előttünk stb egy román kamion közelít.
Farkasokkal táncoló 2013.08.24 15:03:40
@csak néha benézek ha marhaságot látok:

Tehát szerinted NÁLUNK az a módi, hogy ha egy magyar autós elüt egy román gépkocsit, ami totálkáros lesz, ül benne 3 felnőtt, kornyadozva sóhajtozva, nyögdécselve mert fáj ez az, akkor a magyar mentők 1 úgy vizsgálják meg őket, hogy két kézzel végigtapogatják, majd beküldik őket a legközelebbi nagyvárosba az ügyeletes kórházba,2 ahol az ügyeletes orvos nem csinál röntgent mert szemmel láthatóan mozognak, és azt mondja, hogy rossz a röntgen gép ugye? Menjenek isten hírével, majd rendbejönnek.
De azért ájuljunk el, mert mennyi tudóst adott Erdély a világnak. Tudod mit? A lecsekélyebb mértékben sem érdekel, engem az érdekel, hogy mit tesznek egy turistával ha bajba kerül. Hát semmit. Így függ össze a közlekedésbiztonság és az egészségügyi kltúra- Hogy az álmos sofőrök gátlás nélkül bezsúfolnak egy mikrobuszba gyerekeket, ahol leszarják, hogy van e biztonsági öv, ahol a kamionsofőröket annyira meghajtják mint az állatokat, hogy egyszerűen közveszélyesek már az utakon .

Nem mondom, hogy nálunk nincsen ilyen, sajnos nálunk is van, de korántsem ilyen mértéken és azért nem ez az alap állásfoglalás. Majd meaculpázok, ha valaki elmeséli, hogy karambolozott, kijött a mentő, aztán megtapogatták őket és elmentek itt nálunk.
Farkasokkal táncoló 2013.08.24 16:03:31
@platelet:

Hogyhogy mit? Pl beültetik őket a mentőbe, esetleg a hordágyra fektetik hiszen agyázkódástól kezdve egy millió olyan bajuk lehet, amit nem lehet kézzel kitapogatni, majd a mentő leadja a kórházban és ha ott nem működik a rtg., akkor továbbviszik egy másikba. Eszem megáll miféle kérdés ez... de be is fejeztem ezt az értelmetlen vitát, ha ez olyan normáis dolog. Bezzeg ha veled történik akkor mecsoda poszt lenne belőle.... :-(
Akad orvos ki még azt is megengedheti magának, hogy egyszerűen nem megy dolgozni, illetve gondol egyet és a másik munkahelyére megy dolgozni. Megteheti. Nem a beteg a fontos. Tisztelt Praxis-blog.hu!  Szeretném egy történettel gazdagítani az oldalt. A történet nem a sajátom, de…..
Botom már van,fájdalomcsillapítót meg bármikor vehetek.  Évek óta csípő artrózissal élek,a szokásos és ismert tünetekkel.Egyszer jobban-egyszer rosszabban viselhető. Az idén ,miután a másik csípő felöli oldalon esés következtében,letörött egy kis csontocska az ülő…..
Farkasokkal táncoló 2013.08.09 21:20:26
@Tempus-Anh:

Most nem azért, de "jobb helyeken" a pácienseket ideiglenesen át lehet adni egy másik nem szabadságra menő orvoskollégának, és ha visszajön, akkor folytatni a kezelést ott ahol abbahagyták, az más kérdés, hogy a kezelés módja hatásos vagy nem ér egy kalap szart sem, az egy másik poszt témája.

Senki nem vitatja az orvosok szabadsághoz, ebédszünethez stb való jogát!
Miért kell felülbírálni egy szülésindítás? Miért hagynak egy kismamát 3 napig étel nélkül? ÉS miért kell egy orvosnak a kismama súlyával foglalkozni? Kedves Praxis Blog! Történetem a legszebb dolog a világon, némi flegmával...  2012. 02.14én megtudtuk a párommal,…..
Farkasokkal táncoló 2013.07.29 14:08:16
- Azt tényleg nem értem, hogy miért kell egy utolsó órában lévő, a toxémia jellemzőit egyáltalán nem produkáló kismamát a súlyával vegzálni? Nemcsak zsír miatt lesz hegyomlás nagyság egy szülés előtt álló nő, hanem mondjuk a vizesedés miatt is.ÉN az elsőnél 25 kilót, a másodiknál 30 kilót híztam, az utolsó ét és fél hónapban. Szülés után pár héttel már szinte a kezdő súlyomnál voltam, igaz naponta csurgattam vagy 10.szer két litert a klotyóba.. de akkortájt mág annyira nem baszogatták mindennel a terhes nőket. Ma meg azt hiszi, hogy ha nem azt mondjuk rájuk, hogy terhes hanem, várandós, állapotos, áldott állapotban lévő (jujjjj ez nagyon nagyon tetszik nekem!!!), akkor ezzel ki is van végezve a nőgyógyászok részéről a megfelelő udvarias beteg-orvos viszony.

Vagy humor akart lenni? Sok nőgyógyásznál tapasztalom, hogy azt hiszik, hogy ha valami nem odaillőt mondanak,, az humor, és jaj de jópofa.

Másik jellemzőjük, hogy valami miatt (gondolom azt hiszik, hogy ha jogosan nyúlnak bele kézzel egy nőnek a vaginájába, még ha gumikesztyűvel is, akkor köztük valamiféle másfajta bizalmas viszony is létrejön -, hogy mucuskámnak, drágaságomnak, szivikémnek, kedveskémnek, picinyemnek és hasonlóknak nevezik őket, pl szivike és mennyit hízott ez alatt a fél év alatt? Aranyom, szedi rendesen a folsavat? Második gyerekemnél azért választottam a fiatal sztk orvost, mert azt mondta nekem, hogy asszonyom, és nem is csalódtam benne.

Aztán. 3 napos szüléskéslekedés után miért is kell meginditani a szülést? A szülések mindössze 5%-a indul meg a kiírt napon, a többi vagy pár nappal előtte, vagy pár nappal utána indul meg magától. LÁnyom a 42. hét elején szült meg spontán, de volt ismerősöm, aki 3 héttel később szült (olyan otthonszülős fajta volt, minden gyerekét otthon szülte, én már tiszta ideg voltam, ő meg azt mondta, majd megindul, ha itt az ideje.

Annak ellenére hogy amúgy agyon tisztelem az orvosokat, sőt nagyon tisztelem a normális nőgyógyászokat is, az egyre szaporodó szülésélmények olvasgatása óta valahogy minden tiszteletem kezd elszállni irányukban.
Varánusz A szex vajon mi? 2013.07.26 11:36:54
Lányos apaként mindig felpattan a pofonos ládám teteje mikor olyat olvasok, hogy tinilányokat szexuális erőszak és megalázás ér. Az ember tényleg azt hiszi nem sok dühítőbb és felháborítóbb dolog van ennél, de a minapi eset bemutatta, van ennél is rosszabb.  Szórakozó…..
Farkasokkal táncoló 2013.07.26 15:17:44
@Fabius:

"Hagyjuk a politikai koncepciót, semmi nem utal rá".

H.
Mainapság kicsiny hazánkban kik is a multimilliomosok? Kik is azok, akik meg merik engedni maguknak, hogy betelefonáljanak, tudva tudván, hogy ha kiderül kik is az elkövetők és kikkel állnak összeköttetésben esetleg, akkor abból nem lesz országos botrány? Jó, elismerem, nem a "királyi" médiák fogják ezt felfujni, hanem az ellenzék, de akkor is nagy balhé lenne belőle, ami így választások előtt nem jön túl jól.
Az ügyészség (vagy a bíróság?) nem tartotta indokoltnak az előzetes letartóztatást és fgvatartást. KIengedik a fijjukat, azok meg szépen felülnek egy repülőre és átcsempészik őket (A jó család ahonnan származnak)valami olyan országba, ahol még a náci bűnösök is jól élnek a mai napig...

Még valami ami elsőnek beugrott nekem: mecsoda felháborodás lett belőle, valóságos szállóige hosszú hónapokig (jelzem: joggal), amikor cigány kamaszok betörtek a boltba és kirabolták, meg megverték az eladót vagy tulajt, ott is az volt a mentegetőzés hogy kamaszos diákcsíny. Hm..)
Az nem úgy van, a kurvaéletbemár!!!!!! Hanem amúgy. Márhogy ez a pajszerizé akkora bitlisz, hogy ekkorát nem látott még a Gábriel arkangyal se az obeliszk tetejéről. Pedig az magasan van ám a Hősök terén! Mégis mekkora a valószínűsége annak, hogy én politikai okokból…..
Farkasokkal táncoló 2013.07.12 17:59:54
@GeoCracker:

Hát ha én fideszes lennék, akkor egyáltalán nem örülnék annak a lehetősének, hogy az a nagy gonddal kiépített klientura rendszer amit 4 év alatt szorgos munkával csináltam, és immár MINDENHOL az én embereim ülnek, ESETLEG megrokkan, mert a zemeszpé meg a többi (most ne foglalkozzunk a jobbikkal mert rosszat fogok álmodni) éppen úgy oda szeretné ültetni az ángyikáját meg a keresztapját meg a rokonságát és jóismerőseit, azonkívül ESETLEG találnak pár olyan dolgot, ami miatt nagyobb potentátokat is lapátra lehet tenni, uram bocsá még el is lehet itélni. Szoval én nem örülnék ennek, különösen egy olyan külpolitikai helyzetben, ahol az összes többi szövetséges legszivesebben köpne egy jó nagyot, ha meglátja a kedves vezető zsebredugott kezét és meghallja a kappanhangját, és gyakorlatilag már senki sem a barátunk...

A másik meg az, hogy eddig mmiden választás előtt azt mondta a mindenkori ellenzék, hogy a bombák majd két három év mulva robbannak (igaz, meg is nyerték a választásokat általában)
Farkasokkal táncoló 2013.07.12 18:41:34
@Cirbolya_sentinel Narancs himnusz -:
Hát azt, hogy szemérmetlenül és pofátlanul hazudoznak stb azt értem (felfogom), de azt nem értem, hogy mikor jön el az a pont, amikor az átlag szavazó is rájön arra, hogy amit a tévéből meg a rádióból hall, lát, az színtiszta hazugság.

MI lehet a véleményem ilyen dolgokról szerited? Dühöngök és el vagyok keseredve.
Van az a szakállas régi vicc, hogy: - Egy szakképzetlen szőke bombázót vesznek fel a helyedre, mi az? - A szopás hatalma.  Ez, és a címadó mondat jutott eszembe mikor bejáratott benzinkutamon megvásároltam az utolsó dobozt a kedvelt cigarettamárkámból ma reggel, és a…..
Farkasokkal táncoló 2013.07.08 20:13:06
www.noltv.hu/video/5035.html

Ilyen egy igazi vérjobbos:
mocskolódni kezd, belédköt
jól fejbebasz
aztán mikor visszakapja, a kiérkező rendőrnek azt hazudja, hogy a másik kötött belé és ő ütött először. És még csak nem is férfi hanem egy stefike féle náci pina.
Praxis Elszakadt a gumióvszerünk 2013.07.07 09:09:46
Az ember igazítsa a nemi életét a bürokráciához... Tisztelt Praxis!    Az én történetem 2 éve történt, olyan nevetségesen szánalmas, hogy meg kell osztanom Önökkel. Remélem azóta javult a helyzet. 2 éve egy csütörtök esti szeretkezés alkalmával, szabályos…..
Farkasokkal táncoló 2013.07.07 15:39:20
@mildi:
Csatlakozom a javaslathoz.
De ez nem volt elég a megaláztatásból. Odahívta az összes jelenlévő asszisztenst, hogy nézzék meg !És kioktatott, hogy csináljak ezzel valamit, mert nem lehet így kinézni. Most találtam rá erre a címre, és a felhívásra, hogy a magyar egészségüggyel kapcsolatban lehet…..
Vége van. Vége. Ennyi volt. A kurvaéletbe! Pedig mennyi mindent megpróbáltam. Mennyit tettem, mennyit gürcöltem. Mennyiszer elmondtam, hogy kettős mérce. Hányszor ordíttattam a Hankiss Ágnest hiába. Akkor már a párttól is megkaptam, hogy: "A kétharmados demokratikus többség…..
Orosz Mihály Zoltánról, az érpataki Rambóról azt eddig is tudtuk, hogy gyakorló elmebeteg. De én azért csak rácsodálkoztam a videóra, amin mongol traszvesztitának öltözve kiokosítja a 8-10 éves gyerekeket, hogy vagy ez, vagy el lehet húzni a picsába buzifesztezni.  Azt…..
Farkasokkal táncoló 2013.07.01 12:48:04
magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/tanarjuk-hivott-rendort-a-tiltakozo-kozepiskolasokraakokra-85456

Hát igen, a krétával mindenféle nagyon életveszélyes dolgot lehet csinálni, csak 18 éven felüliek kezébe adható... :-(
Farkasokkal táncoló 2013.07.01 13:27:13
@Fabius:
Azonkívül Bajnai nem a szinpadon szerepel, hanem a nézők közt ül...
Én megértem hogy vihar volt, és ez problémákkal jár. Azt viszont nem, hogy ha valaki problémával fordul egy orvosi ügyeletre,  akkor még ha villany nélkül is, de valamit kezdenek vele. Itt nem. Tisztelt Cím,  Szeretnék megosztani egy történetet a mai  magyar…..
Farkasokkal táncoló 2013.06.27 16:45:35
@Rotoxis:
Nekem ezt orvos magyarázta hogy a tüzet is vízzel oltják, a meleget hideggel csillapítják, és ha a beteg lázát képtelenség levinni, és emiatt már az élete is veszélybe kerül, akkor a kórházban is letakarják lepedővel, és rázúdítanak egy vödör jeget vagy két vödör jeget. Feltételezem, hogy a magyar háztartásokban nincsen jég, az Amerikában van, de mélyhűtött kaja általában van, ha náluk nem, akkor a szomszédban, még a műtött fogat is is mirelite zöldborsóval hűtik....

Hűtőfürdőkét azt szokták javasolni, hogy a víz 10 fokkal legyen alacsonyabb hőfokon mint a testhőmérséklet, de szerintem ez az adott esetben nem volt elég. Egy felnőtt férfi nem kisbaba...