Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Baze

36 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Gyerekként mindenki játszott már papás-mamást. Ilyenkor pedig azokkal az élethelyzetekkel, szituációkkal operált, amelyeket szüleitől lesett el: apu hazaér, nem tetszik neki az anyu által főzött vacsora, kis veszekedés, aztán közös tévézés a gyerekekkel és még sorolhatnám.…..
Az ingyenes MOHA magazin cikkén kicsit kiakadtunk. A Privát Kopósok szúrták a ki az írást a lapban, most az ő értelmezésüket adjuk közre a cikkről, mivel mélyen egyetértünk velük. Egyrészt, mert mi is nyílt drogpropagandának tartjuk a MOHÁ-ban megjelent szöveget, másrészt…..
Ünnepeljük a nemzeti „pirosbetűsöket”, igaz, fogalmunk sincs róla, hogy miért. A középiskolások simán összekeverik 1956-ot az 1848-as forradalommal, vaktában találgatnak arról, hogy 12 vagy netán 16 pont volt anno követelésként megfogalmazva, 60 százalékuk pedig csak…..
Csámcsogunk a hazai bolognán, meg hogy béna az „új” érettségi rendszer, ezért mint egy falat kenyérnek úgy örülünk, hogy a franciák is buták. Legalábbis papíron. Kiderült, hogy minden ötödik francia diák olvasási nehézségekkel küzd, és a 15 évesnél fiatalabbak…..
Baze 2010.05.20 14:29:55
Szabó Gábor, a rektori konferencia elnöke mindenáron szegedi rektor akar maradni.Kaptunk egy levéljegyzetet Szegedről egy kollégától, a hétfői rektorválasztással kapcsolatban. Az ügy körülményei felettébb érdekesek, és érdemesnek találtuk arra, hogy közöljük, ezzel mintegy…..
Ma reggel hallgatom a Kossuthot, ahol a 8-órás hírekben közlik, hogy pár perc múlva interjút hallhatunk Visnyei Csabával az Educatio Non Profit Kft. ügyvezetőjével, hogy mi is történt tegnap a felvi.hu-val.Történt ugyanis, hogy tegnap este járt le a felvételi jelentkezések…..
Véget ért a bécsi diáktüntetés, amely társadalmi feszültségeket hozott a felszínre - de a hallgatók vajon tényleg a saját igazukat bizonygatták, vagy csupán egy jó bulit kerestek. Talán ők azok, akik egy társadalmi változást elindítanak? A tüntetőktől csak…..
Baze 2010.01.14 17:06:02
@Benke Hunor: Ulrikétől válasz:
Valóban merész vállalkozás, de nem is az egyértelmű hasonlóságokra akartam felhívni a figyelmet. Arra akartam célozni: nehéz megállapítani, hogy az ilyen alulról jövő kezdeményezések közül melyik lesz az, amelyik tényleges változásokat ér el. A felsőoktatásban az eltömegesedés lehet az oka annak, hogy ez nem következik be. Amíg csak egy szűk réteg járt egyetemre, addig könnyebb volt összetartani a hallgatókat és közös érdekeket megfogalmazni, és nem úgy feltüntetni a célokat, mint egy maroknyi csapat szándékait.
Ma közlünk egy hozzánk beérkezett levelet, mellyel teljes egészében nem feltétlenül értünk egyet, viszont a téma, vagy ha úgy tetszik témák, szerintünk olyanok, amelyek érdemesek arra, hogy beszéljünk, vitatkozzunk róluk. Cveti levele:Én ezt nem értem. Magyar Bálintot…..
 Örömmel tudatjuk, hogy kicsit kinyitjuk a Szamárpadot, ezzel is mintegy felpörgetve az eseményeket, más szemüvegeken keresztül is bemutatván a sok szamárságot.Holnap reggel 'muksala' posztját olvashatjátok, az emelt szintű érettségivel kapcsolatban. Továbbra is…..
 Life Long Learning magyar módra A kérdés mostanában többször is előkerült, mind a médiában, mind saját tapasztalat alapján. Alapvetően erről beszélünk: meddig tanuljunk, hány diplomát szerezzünk? Az első és legegyszerűbb adekvát választ az élet adta, az utcán…..
 -          a pénz olyan kincs, ami nincs, nem kellene hülyeségre költeni Múlt heti blogbejegyzésemhez többen is írták, hogy szerintük, bármennyire is suta lett, jó kezdeményezés a Pécsi Tudományegyetem önmarketing…..
 Kicsit elrúgta a pöttyöst nálam ez a Bálint, mármint a Magyar, meg Hiller haver is (bár ő csak végrehajtó) ezzel a felsőoktatási törvénymódosítással. A tegnapi posztban már foglalkoztam egy kicsit a külhoni egyetemek, és képzéseik térnyerésével a magyar…..
-          ami nincs, ugyebárMost derült ki, hogy az egyetemek nyakig állnak az adósságban, mivel ingatlanfejlesztéseiket úgynevezett PPP-konstrukcióban valósították meg, azaz magántőke bevonásával. Ez érthetőre lefordítva annyit tesz,…..
Baze 2009.12.21 09:44:07
Itt a link, ha valakit még érdekel:www.tudastadunk.hu/

Az oknyomozós szövegekre meg csak annyit, hogy ez egy blog, teljesen más műfaj, mint az oknyomozó riport.
 Külföldi egyetemek is részesülhetnek magyar állami támogatásbólEgyre inkább terjedőben van itthon is, hogy egyes egyetemek, és főiskolák jó nevű (erről bővebben később!) külföldi egyetemek képzéseivel csalogatják magukhoz a diákokat. Magyarországon például lehet…..
Szamárpad Hiller reformja 2009.12.08 16:46:00
 Kitalálta ez a Pisti, hogy felemeli a felsőoktatásba való bejutás ponthatárát 240 pontra. Itt volt az ideje, ugyanis eddig csak az nem lett egyetemista, aki egyest kapott az érettségin, és pótvizsgáznia kellett, de egy év múlva már ő is biztos egyetemista volt. Ez a 240 lenne…..
 Ma már ez az elsődleges dilemma egy egyetemista előtt: lépjen be a munkaerő piacra, és szerezzen minél előbb tapasztalatot, vagy koptassa még két évig az iskolapadot, és szerezzen mesterfokú diplomát? Az igazság az, hogy ma még keveset tudni erről, hiszen az első, már a…..
 Természetesen Amerikában találták ki ezt a maflaságot, ráadásul nehezített pályát adtak hozzá, mert a már régóta, konzekvensen túlsúlyosoknak jár az oklevél, csak azoknak kell tornaórára járnia, akik elindultak a dagadás útján. Mondjuk azt nem értem, hogy ez hogy függ…..
Szamárpad Ellenőrző píszí 2009.11.25 11:29:00
 Nem akartam velük foglalkozni, nehogy azt gondolják magukról, hogy fontosak, de most már nem mehetek el mellettük szó nélkül. (Lám, elérték céljukat.) Van ez a bizonyos ellenőrző.blog.hu, itt olvasható az Indexen (szinte nap, mint nap). Már elsőre gyanúsak voltak, ezzel a…..
 Bármit teszel, csak a mi emberünk nyerhet – ismerős, ugye?! Sokszor találkoztunk már ezzel a történelem folyamán, ha kívülálló akart indulni valamilyen posztért, két dolog történhetett: elcsalták a szavazást, vagy kis ráhatással megkérték a jelöltet, hogy lépjen…..
 Áll a bál Kaposvárott. Illetve nem áll, hiszen nincsen neki helye. De igazából ez sem igaz, hiszen helye is van (mármint a bálnak, közkeletű mai nevén bulinak), csak az nincs nyitva. Ám megint ki kell javítanom magam, hiszen van, amikor nyitva van, és van, amikor nincs. És hát…..
 (El)kaptunk egy levelet. Mert látjuk, hogy a külsős levelek generálják a hozzászólásokat! :-) Változtatás nélkül közöljük."Helló Szamárpad! Két éve tanulok Bécsben és a diáktüntetésekről írnék egy-két gondolatot. Az egyik, hogy azt hittem, amikor…..
Az előző részben megismerkedtünk a Benkő Dániel göcsörtös térdére és (egyelőre) be nem mutatott nemiszervére ácsingózó nőhaddal, amiben van ilyen is meg olyan is, szerelmes meg nem szerelmes, kis butuska, kicsit kurvás, nagyon kurvás, ahogy azt a műfaj szabályai megkövetelik.…..
Szamárpad Elgurult gyógyszerek 1. 2009.11.09 12:26:00
 Jobb sorsra érdemes Magyar Bálint futja az ámokot. Ő a Nagy Magyar (Felső)oktatási Hökkentő. Büszke Szemere-leszármazottunknak először az az ötlete támadt, hogy ki kell szervezni a közalkalmazotti státuszból azokat, akik az alaptevékenységgel nem összefüggő…..
  Az eset a múlt héten esett. Egy buli közben a BMF egyik kollégiumában meghalt egy srác. A tények, amiket ki tudtam bogarászni a netről: buli volt a koliban, alkoholt is fogyasztottak, egy srác megpróbált elindulni a lépcsőn a szobák felé, a rendezők megállították,…..