Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Economist

0 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Időnként felmerül a kérdés, hogy ha annyira sok hülyeséget követnek el a közlekedők, akkor a probléma esetleg az oktatásban (is) lehet. Már 15 évvel ezelőtt is (amikor én vizsgáztam) oda kellett figyelni, ismerősök ajánlását kérni, hogy kihez, milyen oktatóhoz kerüljünk,…..
Bár már tavaly januárban megírtuk, hogy narancs színű helyett bármilyen buszok közlekednek, nem volt egyértelmű, hogy annyira olcsó áraik vannak, hogy a buszpark eltűnése után az alvállalkozóikat sem fogják tudni kifizetni. Ennek fényében csoda, hogy naiv ügyfél egy órás…..
Azt nem mondom, hogy örültem, mikor kiderült, hogy a Fidesz nyert a választásokon, ráadásul kétharmaddal, de úgy voltam vele, ha ennyire nagy volt a szájuk, akkor most legalább bebizonyítják, nem hiába. Elvégre volt nyolc évük arra, hogy felkészüljenek a kormányzásra, terveket…..
Az Egyesült Államok az utóbbi évszázadban szinte folyamatosan az ígéret földje volt emberek millióinak, és ma is az, csak ma jóval nehezebb letelepedni ott, mint akár pár évtizeddel ezelőtt. A lehetőségekről és a szabályokról Sándor írt részletes és érdekes…..
Economist 2013.03.31 16:43:41
@zej: Ha 100 ezerből eltudsz tartani magad és még 3 embert, akkor veheted annak a dupláját. Én úgy éreztem a 160 már reális erre. Mivel valaki írta, hogy 35 ezer dollárból ellehet tartani egy 4 fős családot. Ehhez viszonyítva durván számolva 160 ezret.
Economist 2013.03.31 18:02:41
@macamuca: Azt remélem nem gondolod, komolyan hogy 300 ft-os vizitdíj megállította a zsebbeadást. Ez túl kevés ehhez az orvosok bérét kellett volna emelni, a törvényeket szigorítani. Nem a viztidíjjal volt a baj, hanem a módszerrel. Lehetett volna 3000 ft is, annak jobban örültem volna, csak szociális alapon ennek bizonyos százalékát fizeted, ha keveset keresel állástalan vagy esetleg tanuló. Orvosok bérét emelni. Ezzel kiszorítható lett volna a hálapénz. De erre politikai akart nem volt és most sincs. Csak pénz lenyúlás.