Regisztráció Blogot indítok
Adatok
CtrlAltDelMedicoImre

0 bejegyzést írt és 22 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Döbbenetes nyilatkozatot tettek a svájci óriás hadronütköztető vezető tudósai legutóbbi sajtótájékoztatójukon. Az egyéves kényszerpihenő után újraindított szerkezet közel két heti munka után nem várt eredményt hozott: semmit. A nemzetközi tudóscsoport arra a…..
A Hunvald-ügy legújabb állomásaként a Nemzeti Nyomozó Iroda több személyautót és egy repülőgépet is lefoglalt a nyomozás részeként. Úgy tűnik azonban, hogy a nyomozás terebélyesedni látszik, ugyanis a lefoglalások sorozata korántsem ért véget. A Nemzeti Nyomozó Iroda…..
CtrlAltDelMedicoImre 2009.11.01 11:38:53
@Sherpa_1: pont erről van szó, hogy ezek _mind_ azt gondolják, hogy megússzák. és nagyobbrészt jól is gondolják. a repülőtől az építőipari cégen és a könyvkiadón keresztül a szőlőbányáig, oldaltól függetlenül.
A mai két órán keresztül tartó sztrájkot nagyjából sikeresnek könyvelte el Gaskó István, a MÁV Sztrájkügyi Igazgatóságának vezetője. A követeléseikben szereplő 2,4 százalékos dolgozói béremelésből 2,375 százalék valósult meg, ezért a közeljövőben újra leáll az…..
Egy ügyvéd kolléga küldte be az alábbi trükk ismertetését, miként lehet elhitetni egy felszámolt cégről, hogy létezik, és minden rendben van vele.Céges jogeset. A neveket ki lehetne venni belőle, de tekintettel arra, hogy közhiteles és nyilvános adatbázisból származnak talán…..
A magyar mezőgazdaság szarban van. Lenyomja az olcsó import, nem tudunk pályázni, nem jön meg a pénz, strukturális gondok vannak, alacsony a felvásárlási ár. A tejesek különösen nagy szarban vannak. A szokásos pesszimista forgatókönyv szerint az ágazat halálát kellene…..
CtrlAltDelMedicoImre 2009.10.18 01:04:38
@Vissszaaa! mennyééé!: nem véletlen nem vagy vállalkozó. Egyrészt a költségeket kb havi 450.000-el túlbecsülted. Másrészt ha 1 autóra két sofőrt tartasz, meg is érdemled. Harmadrészt lehet, hogy bruttó 450-es fizetést és 150 ezres irodát nem 5 automata kiszolgálására kéne kifizetni (meg ugyanerre autót fenntartani, stb). Számold ki ugyanezt 50 automatára, máris egész más számok jönnek ki.

Egyébként meg ha lízingelsz, akkor ne a saját 22,5 milliódra számolj tőkeköltséget. Ezt a bizniszt (a te számaiddal) kb. 7 millióból el lehet indítani, arra az éves 4,8M megtérülés (a te hibás számaiddal) egyáltalán nem rossz. Ha pedig rendesen számolsz, úgy lehet akár kifejezetten jó is.

De persze nyilván inkább ki kell önteni a tejet a Parlament előtt, hiszen az egész csak az alulfizetett osztrák és olasz gazdáknak éri meg, kizsigerelt osztrák és olasz sofőrjeikkel és a hazainál jóval olcsóbb bérleti díjakkal.
Az epiteszforum.hu-n megjelent egy meghívó, melynek a következő sora ütött szöget a fejembe: “Kérik, hogy - a protokoll szabályait betartva - időben érkezzen. A parkolóhelyek korlátozott száma miatt kérik a vendégeket, hogy a rendezvényre tömegközlekedéssel, vagy taxival…..
CtrlAltDelMedicoImre 2009.09.22 00:33:20
@OkoskaTo:rp: szerintem vegyél kicsit vissza! a mobiltelefonok használata különösebb számolás nélkül is beláthatóan környezetkímélő, mivel nélküle jóval magasabb utazási (postázási, faxolási) költségeink lennének. a mobiltelefonok cseréje pedig tipikusan nem a mobilszolgáltatónak üzlet, a brutális ártámogatások miatt közel nullszaldós, ártámogatás nélkül pedig a legtöbben nem a szolgáltatótól, hanem mobilkereskedőtől veszik a készüléket. a szolgáltató teljesen jól elvolna, ha a hüvelykujjunkkal telefonálnánk az ő hálózatán keresztül.

egyébiránt meg mindenki olyan készülékeket és akkukat forgalmaz, amit a) az emberek keresnek, b) egyáltalán gyártanak, tehát be tud szerezni. közgazdaságtanból egyes, leülhet!
  Irodai csúszdát ugyan már láttam képen (például a Google svájci irodájában van egy), de nem gondoltam, hogy Magyarországon egy Kalazanci Szent Józsefről elnevezett intézményben jelenik majd meg. (Ha valaki tud más hazai előfordulásról, kommentelje.) A névválasztás (CDO…..
CtrlAltDelMedicoImre 2009.09.06 20:15:19
@jan: állami támogatásból építik. a normál támogatáson felüli célzott támogatásból, amit zsarolással szedtek ki a zsebünkből. Törcsi mondja jól a kufárokról.

ha "saját" pénzből csinálták volna, mondjuk a standard 1 év alatt, egy szót sem szólnék. legfeljebb kínosan röhögnék, amikor csinos templomokból parkolóházakat csinálnak, Isten nevében.
CtrlAltDelMedicoImre 2009.09.06 20:45:35
@syndika: melyik része nem igaz annak, amit írtam? hogy évek óta így áll, minősíthetetlen állapotban a belváros egyik legértékesebb részén? hogy pénzhiányra hivatkozva nem csinálták? hogy állami támogatásból irodaházat és üzleteket építenek?
(via sekurity_matters) Az RSA OTP token bizonyos körökben státusszimbólumnak számít. Matt Walker találmánya mögött nincs felsőbb matematika, nem merül le, nincs gond az óraszinkronnal, de a hülye is tudja használni, és akár nagy felhasználószám mellett is olcsó. A…..
A Fidesz egy plurális párt. Jobb, ha ez kiderül, mintha nem. Ékes Ildikó, a Fidesz képviselője „buzizott”. A Fidesz egyik szóvivője ettől elhatárolódott. És ez így van jól. Ékes Ildikó, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának tagja elítélte a melegek…..
CtrlAltDelMedicoImre 2009.08.31 19:48:08
Éktelen Ildikó, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának tagja sajtótájékoztatóján szólította fel a Rendőrséget a cigány- a fekete- és a depressziós-felvonulás betiltására, mert magánvéleménye szerint ezek nem születési rendellenességek, hanem a sok lopástól, napozástól és szomorkodástól kialakuló bajok, ezért az ilyen tüntetés betiltandó, ráadásul még a közlekedést is akadályoznák.

Kóczián Péter szerint ez rendben van, sőt, üdvözlendő, hogy sok hang hallatszik egy gyűjtőpártból.

Péter, nem a tördelést, hanem ezt az egészet toltad el.

Ha nem volna világos:

- egy demokratikus párt egy legitim tüntetést ne akarjon betiltani. Fejezze ki nemtetszését, de ne akarja betiltani
- ÉI -szűkös képviselői költségtérítéséből sajtótájékoztatott- magánvéleménye (magánvélemény, ez akkora poén, hogy kommentálni sem érdemes) minden körülmények között vállalhatatlan, ettől minden demokratikus pártnak el kell határolódnia, mert a demokrácia alapértékeit veszélyezteti
- az Országgyűlés illetékes bizottságába egy ilyen alakot jelölni (illetve a jelölést fenntartani) botrány

Abban van igazság, hogy az eddigi diktátor-képet -pont a demokrácia érdekében- érdemes oldani, de pont ezügyben ezt felhozni olyan hiba, ami egy politikai elemző éleslátáság és hitelességét alapjaiban kérdőjelezi meg (különösen Für Lajossal súlyosbítva).
A szomszédos országok elitje nem fogja abbahagyni a magyar kisebbség vegzálását, csak egy erőt mutató, nemzetközileg beágyazott és jól működő biztonsági szervekkel ellátott Magyar Köztársaság nevű állam határozott fellépése esetén. Ilyen jellemzőkkel leírható ország…..
Két román lap, az Adevarul (ami románul igazságot jelent, de hát nekünk meg ott van ugye a Népszabadság) és a Click is hosszú cikkben kért bocsánatot azért a transzparensért, amely a Steaua Bucuresti és az Újpesti EL-selejtező mérkőzésén lógattak ki a román nemzeti zászló…..
CtrlAltDelMedicoImre 2009.07.22 14:23:37
nem világos, miért kell a meccsig várni a bocsánatkéréssel:

sportgeza.hu/futball/2009/07/16/vegigciganyoztak_romaniat_az_ujpestiek/


a tahóság mindenhol megvan, ebben a régióban különösen. egy perccel sem vagyunk jobbak, mint a szomszédaink.
CtrlAltDelMedicoImre 2009.07.22 15:53:36
@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": mit olvassak rajta? Hogy nem csak a románokat gyalázták, köpködték és öntötték le, hanem nagy-magyarországos felvarrókat hordtak Szálasi arcképével?

Egyébként az asshole előtt vessző, a vagyok után felkiáltójel, ha már nagymagyar vagy.
Nem is olyan rég írtuk, mennyire elterjedt hazánkban a szomszédok állatos-diszkós zsarolása, hogy kicsikarják belőlük a hozzájárulást egy új épület felhúzásához. Ennek kapcsán küldte el Balázs a saját élményét. Szerinte egyáltalán nem mindig a régi lakók a szentek és a…..
A Zugügyvéd belinkeli a magyar igazságszolgáltatás egyik gyöngyszemeként az alábbi ítéletet a sajtó és véleménynyilvánítás szabadságáról...
Traply Péter "Bélabácsi" hatórás döntőasztal, és több mint két órás heads up után megnyerte a World Series of Poker 41. versenyét, az $5 000 no limit hold'em shootoutot, és ezzel ő lett az első magyar WSOP karkötős játékos. Traply ellenfele a heads up alatt Andrew…..
A liberálisoknak sok farkuk van, és mind azokat üldözik. - Henry Louis MenckenEurópába készülő pártjaink kampányszemléjén már jócskán megkopott górcsőnket ezúttal az SZDSZ médiaüzeneteire irányítjuk.A liberálisok (oppardon: ez már maguk között is mellőzött kifejezés)…..
Herceghalom az enyém! - hirdetik napok óta óriásplakátok szerte a fővárosban, s buzdítanak a http://rudolfherceg.blog.hu olvasására. A sztori szerint Ebreheim Somoskay Rudolph Miksa, azaz Rudolf herceg nagyapja a háború után emigrált Argentínába, birtokaikat pedig államosították.…..
CtrlAltDelMedicoImre 2009.06.04 01:46:31
@Vincenzo90: és? te is építhetnél. nincs elég pénzed? indíts egy weblapot, szedj össze még 1000 embertől 100.000 forintot, mindjárt ott a hoteled. ne a szád sírjon; ötletelj, dolgozz és kockáztass! egyébként meg ha úgy is van, "gyarmatosítani" csak azt lehet, ami eladó. ha meg egy szittya magyar eladta a területet, miről beszélünk?
A Zugügyvéd teljesen elképedt egy ma – másodszorra meghozott – elsőfokú ítéleten, aminek nyilvánvaló célja az újságíró megleckéztetése volt. Az esetet egyelőre név nélkül tesszük közzé, mivel az ügy nincs lezárva.  Egy vélemény cikkben a vádlott azt…..