Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Mr. Nobody

0 bejegyzést írt és 23 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Zsolton úgy szeretne behajtani az MKB Euroleasing 1,3 millió forintot, hogy egyszer majdnem átvállalta egy autóhitel fizetését üzembentartóként, de aztán mégsem. Az autó hiteléhez nem kellett kezes, őt pedig soha nem jegyezte be az önkormányzat. A bank egyedül az üzembertartói…..
Geréb Ágnest foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésért ítélte el a Fővárosi Bíróság két évre. A letöltendő fogházbüntetés mellett a szülésznőt öt évre eltiltották foglalkozása gyakorlásától. Geréb Ágnes a bíróság előtt 2010 decemberében…..
 Levélírónk a napokban bolti lopáson ért és azonnal rendőrségi fodgába került tinédzserekkel történtekből kiindulva elemzi a kialakult helyzetet. Elsősorban a sajtó hozzáállását nehezményezi, a bolti lopást, mint a tinédzserkor természetes velejáróját feltüntetni,…..
Mr. Nobody 2010.09.05 17:44:58
@nezavarjmasokat:
"NE ZAVARJ MÁSOKAT" NEM MAGYARÁZKODJ!
Amit megtettél az már soha nem lesz más, még akkor sem ha most véresszájú bunkó módon hörögsz, ezt már nem teheted jóvá sehogyan sem!
Mr. Nobody 2010.09.05 18:13:56
@nezavarjmasokat:

Már ne haragudjatok, de hogyan lehettek ennyire szűklátókörüek, rosszindulatúak és ártó szándékúak. Egész egyszerűen nem értem, hogy válhattatok ilyen állatias felnőtté! Mit tettetek, hogy ennyire megkeseredtetek és nem kaptatok senkitől bocsánatot!Valószínűleg Ti lehettek azok a felnőttek akik verik a gyerekeiket, de soha egy percre nem jut eszetekbe, hogy volt, hogy Ti elbotlottatok... Ti sem voltatok mindig ennyire IGAZAK, ahogyan valószínűleg most sem vagytok. 17 éves gimnazistaként azt látom, felnőttek inkább hazudnak, lopnak és csalnak. Szinte minden médiában semmi mást nem hallok, hogy ki hogyan lopott, csalt. És Ti felnőttek erre még büszkék is vagytok. Ahol nyáron dolgoztam szinte mindenki dohányzott a felnőttek közül. Majdnem óránként jártak ki dohányozni és kávézni. Csak játékból kiszámoltam, hogy ez én kapott fizetésemmel számolva majd 20.000,- forintot tett ki havonta, már amit nem dolgoztak le! Fejenként! De a fizetést felvették! Szerintem ez is csalás, lopás volt! Meglopták azt akitől a munkát kapták! Ez az összeg az én keresetemnek az ötöde volt. Egyszerre csapatokban jártak ki a felnőttek, mindig 5-6 fő. Már régóta tudom, hogy gyerekként még örülhetek, hogy élhetek egy kicsit, mert közétek - a felnőttek közé - tartozva csak a hazugságok, a csalások és a hogyan feketítsünk be másokat jobban életét élhetném.
Nem veszitek észre, hogy Ti mutatjátok a példát nekünk!!!
Itt a kommentezésnél is úgy bántok egymással, mint az állatok! Gondolom egyikőtök sem akarja szégyelni magát... és akkor most inkább büszkék vagytok erre a teljesítményre!!!

És még ti vagytok azok akik hiszitek, hogy 15 éves gyerekeket megítélhettek... Nem ti vagytok azok!!!
Mr. Nobody 2010.09.05 18:14:34
@alternat:

Már ne haragudjatok, de hogyan lehettek ennyire szűklátókörüek, rosszindulatúak és ártó szándékúak. Egész egyszerűen nem értem, hogy válhattatok ilyen állatias felnőtté! Mit tettetek, hogy ennyire megkeseredtetek és nem kaptatok senkitől bocsánatot!Valószínűleg Ti lehettek azok a felnőttek akik verik a gyerekeiket, de soha egy percre nem jut eszetekbe, hogy volt, hogy Ti elbotlottatok... Ti sem voltatok mindig ennyire IGAZAK, ahogyan valószínűleg most sem vagytok. 17 éves gimnazistaként azt látom, felnőttek inkább hazudnak, lopnak és csalnak. Szinte minden médiában semmi mást nem hallok, hogy ki hogyan lopott, csalt. És Ti felnőttek erre még büszkék is vagytok. Ahol nyáron dolgoztam szinte mindenki dohányzott a felnőttek közül. Majdnem óránként jártak ki dohányozni és kávézni. Csak játékból kiszámoltam, hogy ez én kapott fizetésemmel számolva majd 20.000,- forintot tett ki havonta, már amit nem dolgoztak le! Fejenként! De a fizetést felvették! Szerintem ez is csalás, lopás volt! Meglopták azt akitől a munkát kapták! Ez az összeg az én keresetemnek az ötöde volt. Egyszerre csapatokban jártak ki a felnőttek, mindig 5-6 fő. Már régóta tudom, hogy gyerekként még örülhetek, hogy élhetek egy kicsit, mert közétek - a felnőttek közé - tartozva csak a hazugságok, a csalások és a hogyan feketítsünk be másokat jobban életét élhetném.
Nem veszitek észre, hogy Ti mutatjátok a példát nekünk!!!
Itt a kommentezésnél is úgy bántok egymással, mint az állatok! Gondolom egyikőtök sem akarja szégyelni magát... és akkor most inkább büszkék vagytok erre a teljesítményre!!!

És még ti vagytok azok akik hiszitek, hogy 15 éves gyerekeket megítélhettek... Nem ti vagytok azok!!!
A Zugügyvédben kellően kitárgyalták a fiatalkorúak szabálysértési örizetbevételének témakörét egy előző posztban. Anyánk, az Index cikke szerint a gépezet beindult. Csak nem úgy, ahogy sokan elképzelték, decens szülők gyerekeivel tesztelték a romagyerekek ellen alkotott…..
Mr. Nobody 2010.09.04 10:05:24
@waszabi: üdv drágaságom!
Nem foglalkoztatok senkit!
Kérlek NEM MAGYARÁZKODJ! Értem, hogy a TE HELYZETED TELJESEN ELTÉR A LÁNYOKÉTÓL!

Csak továbbra is dolgozz keményen és főleg tisztességgel!!!
Mr. Nobody 2010.09.04 11:02:44
@Goompah: üdv, bár ilyen ECCERŰEN nem tudtam eldönteni ki is az idióta! Viszont, ha ezt X-"-ságot, -séget" egy kicsit jólesett kiadnod magadból, akkor már megérte! Tisztult a rendszer...

Kérlek NEM MAGYARÁZKODJ! Értem, hogy a TE HELYZETED TELJESEN ELTÉR A LÁNYOKÉTÓL!

...és a Munka Törvénykönyve alapján a napi legalább 6, azaz hat órát meghaladó munkavégzés esetén NAPI 20, azaz HÚSZ PERC pihenőidő jár (egyedileg el lehet érni ettől; maximum 1, azaz egy órára meghosszabbítható)!!! Általában ez az EBÉDSZÜNET!
...és ami a legfontosabb, a SZÜNET, a PIHENŐIDŐ NEM RÉSZE A MUNKAIDŐNEK!!!

Csak továbbra is dolgozz keményen és főleg TISZTESSÉGGEL!!!
Mr. Nobody 2010.09.04 12:18:18
@Goompah: egyre ECCERŰBBEN írsz, remélem most nem éppen nem drogozol, mint írtad!
Nem a képernyők előtt ülőkre gondoltam korábban, de érdekes látnom, hogyan dühíted fel magad és személyeskedsz, bár nem mondtam rólad, hogy egy szarfaszú szemét vagy idióta vagy bunkó vagy... ellenben veled.

KÉRLEK NE MAGYARÁZKODJ!!! Értem, hogy "drogozás" közben jönnek a "jobb" ötletek, de ez nem menti a devianciát!!! Bár egyetértek, hogy elég szoros "együttműködés" az amiről írsz... olyannyira szoros, hogy minden mástól eltekinteni érdemes mikor szükségét érzed!!!

És természetesen azt is vettem, hogy NEM MAGADAT FÉNYEZED! és neked CSAK a munka MINŐSÉGE fontos, amelyhez akár némi "segítséget is igénybe veszel időnként, mert önmagában az, hogy dolgozni akarsz, az nem "pörget fel annyira", hogy meg tudd tenni elfogadható színvonalon, határidőre! Bizonyára egy IGAZÁN ÉRTELMES ember vagy, az írásaidból tisztán és világosan - elírások és elütések - nélkül kiderül...
Az MTV híradójának nyilatkozva egy ügyvéd közölte, a bíróság előtt a Centrum Parkoló Kft. nem tudta bizonyítani, hogy parkolóóráik, fényképezőgépeik hitelesek lennének. Az ügyvéd első fokon pert nyert a cég ellen. A nem hitelesített fővárosi parkolóórák adatai alapján…..
Mr. Nobody 2010.04.07 20:04:37
Talán annyit még érdemes hozzáfűznöm a parkolási storyhoz, hogy "újlipótváros"-ban sem sokkal jobb a helyzet.

Februárban parkoltam ott. A parkolóóra tetején elhelyezett tábláról leolvasott mobilszámra elküldtem a megfelelő SMS-t, amit T-Mobile hálózatán keresztül "valaki" visszaigazolt. Még ugyanaznap, 1 óra múlva a BÖP megbírságolt! A "Mikulás-csomag" tartalma alapján, mert NINCS ÉRVÉNYES PARKOLÓJEGY!!! Tiszta ügy gondoltam, s másnap a parkolótársaságnál kezdtem, kérve, hogy töröljék a büntetésemet, mert lám itt van az SMS, amit "valaki" - szerintem ŐK - küldtek, mintegy visszaigazolásként. Mondták SMS-es parkolással ŐK nem foglalkoznak! Menjek át a "FIZESSENMOBILLAL" céghez. Átmentem, hasonló procedúra... kérték írjam le ami történt! Leírta, elküldtem!

Még aznap válaszoltak e-Mailben, hogy még egyszer megnézték! és tényleg látják! az "AD-HOC rendszerükben!!!" - micsoda technikai zsenik dolgozhatnak ott, valószínűleg erre az alkalomra állították fel - hogy valóban volt érvényes parkolójegyem, DE!!!
- mivel ŐK nem a parkolótársaság, továbbítják a KÉRELMEMET a parkolótársaság felé
- kérik fizessem be a pótdíjat, mert annak "benemfizetése" további szankciókat von maga után
- ha a parkolótársaság pozitívan bírálja el kérelmemet, akkor visszautalják a büntetés összegét
- az SMS tartalmáért (idő és tartalom együtt) ŐK nem felelnek

Nem fizettem be, újabb levelet írtam minden érintettnek (BÖP, T-Mobile, EME).
Így megtudtam, hogy a T-Mobile sem hajlandó felelősséget vállalni az SMS-ért. A parkolócég nem válaszolt 3 hét múlva sem. Az EME 2 hét múlva újabb levelet küldött:
- még mindig úgy látják, hogy az "AD-HOC rendszerük" adatai alapján volt érvényes parkolójegyem
- egyeztettek jogászokkal és kérek tekintsek el előző levelük azon részétől, hogy kérek fizessem be a büntetést, mert szerintük ŐK ki tudnak állítani, olyan igazolást, amely bármely "BÍRÓSÁGON MEGÁLL" és bizonyítja, hogy volt érvényes jegyem
tudatják, hogy a parkolócég még nekik sem válaszolt
- az igazolást az "AD-HOC rendszer" adatairól mellékelték (aláírások, pecsét; PDF)

Újabb 2 hét eltelt. Parkolócég reagált megelőző leveleimre. Tájékoztatnak arról, beadott kérelmemet ELUTASÍTOTTÁK, mert a parkólőr és elektronikus eszközei sem külön, sem együtt nem tudtak arról, hogy van érvényes parkolójegyem, s bizony az Ő meglátásuk szerint ez BÜNTIHELYZET!
Az ő meglátásuk szerint ez már a bíróságra tartozik, mindez arrogáns fenyegető hangnemben...

Újabb levél nekik. 1 hét múlva elnézést kérő levél a parkolótársaságtól, "természetesen töröljük a tévesen rögzített büntetést" mondattal. Pici szépséghibája levelüknek, hogy ugyanarra a napra dátumozták, amikor az elutasító, bíróságról szóló levelük kelt. :(

Az egész paksamétát bevittem az INDEXhez, mert szerintem sok autós számára tanulságos lehetne... de úgy eddig úgy láttam, hogy nem közöltek belőle egy szót sem... :(
László a művészet szemfüles barátja a Főzelékfaló falán szúrta ki a fenti kép egy felnagyított másolatát. Feltételezte, hogy talán nem  korrekt eljárás előzte meg a dekorálást, így felvette a kapcsolatot a kanadai művésszel. Aki persze meglepődött, mert még sosem…..
E.-vel elhitette az őr, hogy még időben, az 5 perces ráadáson belül érkezett az autójához, emiatt mikuláscsomagot sem adott neki, aztán egy hónap múlva kiderült, hogy régóta gyűlik a tartozása. A Centrum őreit a homározók sokmindennel gyanúsították nár, de  az igen…..
Mr. Nobody 2009.11.04 08:47:04
MÁS...

Európai Bizottság tanulmányt adott ki az uniós szintű áfa-hiányról...
Az adókijátszás és adócsalás elleni stratégiája keretében az Európai Bizottság a mai napon tett közzé egy külső tanácsadó cég által készített, 25 tagállamra kiterjedő tanulmányt a fizetendő és ténylegesen befizetett ÁFA közötti különbségről, valamint ennek az értéknek egy korábbi 7 éves időszak során történő változásáról.

A tanulmány megjelenése kapcsán KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP) európai uniós adó- és vámügyi biztos kifejtette: „Az adócsalás elleni küzdelem részeként pontos számokra van szükségünk az elmaradt bevételekre vonatkozóan. Az áfa-hiányról szóló tanulmány megerősítette az ÁFACSALÁS mértékére vonatkozó korábbi becsléseinket, és rámutatott az áfacsalás elleni uniós szintű küzdelem fontosságára.”

Ennek a gondolatmenetnek a mentén a Margit-híd felújítását 13 Mrd forint körülire TERVEZTÉK! Rosszul, mert ezután nem újratervezték, hanem a legkisebb értékelt ajánlat 30 Mrd forintról szólt...amelyet sebtiben elfogadtak!!! Nosza kiegészítették 17 Mrd forinttal a költségvetési tervet!

Kedves Kovács Úr és MSZP én mit gondoljak Önökről mikor tervek/"tények" ilyen mértékben térnek el??? Hogyan nevezzem Önöket??? ... persze kérdem mindezt anélkül, hogy csalónak vagy bűnözőnek neveznék bárkit... mint ahogy néhányan a képviselők teszik egymás megszólítva!