Regisztráció Blogot indítok
Adatok
SzepBozske

0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ám ne legyen igazam, de azt hiszem, zseniális átverés áldozatai lesznek hamarosan a pedagógusok. (Igen, megint a vesszőparipám, a pedagógus-életpálya.) És ahogy az Orbán-Balog-Hoffmann triumvirátust hallgatom, egyre erősödik bennem az érzés, hogy nem tévedek. De nézzük, miről…..
SzepBozske 2013.07.07 12:30:41
@Gyingizik: Romániában, Portugáliában, stb. nem fagyasztották be a béreket hosszú évekre ezelőtt, igy baromság ezekkel összehasonlítani a helyzetet.
Amúgy pedig milyen istenverte túlórákról beszélünk? Pontosan az említett óraszám emelés óta egy fia darab túlóra sincs!
Vegyük már észre kedves elvakult kollégák: a tanárok szó szerint ÉHEZNEK,és erre nagy ívben tojt eddig minden kormány. A gond az, ezek a szemét emberi lények nem szeretnek éhezni, így ha tudják elhagyják a pályát, illetve eleve nem mennek pedagógusnak.
Természetesen kivételt képeznek azok, akiket más szakra nem vesznek fel az egyetemen, és még az után sem találnak máshol munkát. Pár szerencsétlen sorsú idősebb tanár van még a pályán, akik a koruk miatt nem tudnak már máshol elhelyezkedni, de ők lassan vagy kihalnak (a nyugdíjrendszer miatt ez a valószínűbb) vagy nyugdíjba mennek, és akkor amiatt megint csak éhenhalnak.
Kb. 10 év, és nem lesz olyan tanár a magyar közoktatásban, aki bármit is ért a szakmához, és akkor a gyerekeink csak a magániskolákban kaphatnak megfelelő oktatást, a tapasztalatukat megfelelően megfizetett pedagógusoktól.
Az UTV kamerája előtt vágott át az M1-M7-es beveztő szakaszán egy kerékpáros szombat reggel. Boylepke, az autostat blog szerzője éppen a szakadó hó miatt várható közlekedési akadályokat kereste, amikor a képeken feltűnt a kétszer négy sávos úton kerekező ismeretlen. Az ön-…..
SzepBozske 2010.01.30 13:30:58
@hawaiiklub: Tökéletesen igazad van, azonban én azt a kérdést is felvetném, hogy télen, 20 centi hóban hol vannak a bicilkisek azokról a bicikliutakról, és sávokról, amik ilyenkor is léteznek, és foglalják a helyet?

Tessék kimenni tekerni, akinek nyáron nagy a szája, annak legyen télen is!
SzepBozske 2010.01.30 13:54:27
@hawaiiklub: Sajnos én megtettem annó jó sokszor. Eredmény: aranyér, gerincsérv, térdízület-kopás. Pedig akkor még mókásnak tűnt.
Télen semmi értelme bicajozni, és nyáron sem nagyon a szmogban. Euro-4-es autókat, korszerű buszokat, több trolit, villamost, és ennyi. Más megoldás nincs. Aki mostanság Bp-en biciklizik arra a társadalombiztosítás fog költeni jó sokat később.
SzepBozske 2010.01.30 13:56:04
@váltakozó feszültség: Milyen szép, konstruktív hozzászólás volt. Akkor majd neked gyalog hozzák majd a kenyeret, és riksa lesz a mentőd is, jó?
A kerékpárútcsatának rég vége, a kitiltott bringások időközben vissza is szivárogtak Margit hídra, erre a főváros egyszer csak kihelyez egy rámpát az Erzsébet hídra. A Margit híd lezárásakor úgy tűnt, krízishelyzet alakult ki a Pest és Buda közötti kerékpáros forgalomban.…..