Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Földváry

0 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az Egyház emberi szinten már az apostoli korban is romlott volt. Amennyiben tiszta volt és makulátlan, azt isteni Jegyesének köszönhette. Isteni Jegyese pedig ugyanaz maradt egész történelme folyamán mindmáig: nem valamiféle kezdeti impulzust adott neki, amely később magára maradva…..
Földváry 2009.10.09 10:01:36
@jan: Pillanatnyilag nem lehetséges. Népnyelven olvashatók az olvasmányok, és megszólalhatnak népnyelven az énekek is, ha előzőleg valamilyen formában elhangzottak latinul. A Magyarországon celebrált "tridenti" misékben többnyire igyekszünk a népnyelvűség minden ma adott lehetőségével élni. Ez a hangos részeknek (minthogy a mise szövegeinek jelentős hányada csöndes) egészen jelentős százalékát teszi ki. A gyakorlatban is megnézhető-meghallgatható ez a forma pl. itt: hu.gloria.tv/?media=30596 Személy szerint számítok rá és remélem, hogy ezen a téren lesz előrelépés a régi liturgia szabályozásában, természetesen nem föladva a latin használatát sem.
Magyar történelmi latinságok I. Megszoktam már, hogy ha egy-egy megcsontosodott történelmi közhelyet megkapargatunk, rögtön előbukkannak az elődök tévedései, pongyolaságai. Így van ez a mindenki által ismert, és legújabban fényes karriert befutó szállóigével is, amely így…..
Indexes bakik latin ügyben II.   Az index visszaemlékezős blogján pillantottam meg tegnap este egy címer-izét, amely kellően bomlott ahhoz, hogy visszaadja az index-érzés leglényegét. A Kossuth-címer szerű címerpajzsban hármas halmon (...), illetve annak középső halmán áll…..
Földváry 2009.05.21 13:59:46
@G.d.Magister: Köszönöm, de nem éreztem magam megbántva, sem sértődős, sem különösebben rátarti nem vagyok (remélem). Nem tartom magam az élő latinság mesterének, de azt hiszem, aki szakmailag ismer, nem föltételezi, hogy az elemi szintaxissal gondjaim volnának, ezért nem is akarom az ellenkezőjét aránytalan mértékben bizonyítani. A kialakult eszmecsere viszont igen tartalmasra sikerült, és ha az Index új címert akar, immár jobbnál-jobb föliratok közül válogathat. Én pedig a továbbiakban érdeklődéssel követem majd a Laudatort, amelyre ez az incidens hívta föl a figyelmem.