Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kozgaztanar

368 bejegyzést írt és 1439 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ideges (és dühös) szoktam lenni, amikor a vizsgán (vagy bárhol, a buszon például, stb.) valaki a befektetés szót használja, akkor, amikor a makrogazdasági beruházási tevékenységről kellene beszélnie. A beruházás szót használjuk, amikor arra gondolunk, hogy az üzleti szektor…..
Tudjuk rég, hogy a Mikulás a kurvák védőszentje is többek között. Legfeljebb az új, hogy a politikai kurváké is. Akár hogy is, Karácsony Mikulás úgy érezte Zugló eltétényiévásodásának legjobb ellenszere, ha önkormányzati cégeket és a velük járó sarzsit tömködi a…..
kozgaztanar 2014.12.14 20:44:52
@tesz-vesz: szövegértés? :))) Ismerem Várnait, nekem ennyi elég. :D
Ez az ország ugyan nem engedhetné meg magának, hogy majd egy évig - a három választás miatt – gyakorlatilag ne történjen semmi. Minden a maga rutinja szerint haladjon, a nehézségi erő forgassa tovább a kerekét. Mégis ez történik. A kormányzati tevékenység 2014-ben…..
A címben megfogalmazott típusú álkérdésekkel van tele a hazai sajtó és a közéletünk. Szenvedélyes viták zajlanak az ilyen és ehhez hasonló álproblémák megoldása érdekében. Ráadásul ezek gyakran politikai színezetet is kapnak, aminek következtében még inkább sikerül…..
Állítólag volt idő, amikor Barcza György viszonylag normális elemző közgazdásznak számított, bár ezt, valamint ismeretségüket manapság egyre többen tagadják. Blogunk előtt persze már elég régen nyilvánvaló, hogy György a piacgazdaságba, ezen belül a pénzügyi szektorba…..
kozgaztanar 2014.06.23 08:56:58
A nap releváns kérdése: mi az az extraprofit? - kérdezi a 444.hu. Aztán így folytatja: "Tényleg, mi az? Van valami obskurus szabály, vagy közgazdasági törvény, ami különbséget tesz profit és profit között? Mitől extra egy profit? Vagy ez valami keresztény értékrendből fakadó…..
Minden, ami Közgáz Reklámadó 2014.06.03 10:25:41
Túl azon, hogy a konkrét adó nem más, mint az RTL Klub szívatása és egy újabb csapás a független médiára - ami az Alkotmánybíróság kommenteket érintő döntése és az Origó főszerkesztőjének kirúgatása után jól mutatja, hogy a kormány célja a véleményformálás…..
Történelmi csúcsra, 1242 milliárd forintra emelkedett március végére a nem törlesztő lakossági hitelek összege - mutatják az MNB friss adatai. Ezzel a lakossági nemfizetési arány soha nem látott, 19,2%-os szintet ért el annak ellenére, hogy a Nemzeti Eszközkezelő már 60…..
Sziasztok kedveskéim! Bizonyára nektek is feltűnt a körülbelül 3 hónapos hallgatás, de most megtöröm a csendet és mindent jól elmesélek! :)  Az egyik legfőbb oka annak, hogy nem írtam mostanában, az az, hogy munkahelyet váltottam, és az ezzel kapcsolatos procedúrák és…..
kozgaztanar 2014.05.24 07:18:02
Az, hogy a magyar közoktatásban alacsonyak a bérek (akármilyen összevetésben) nem újdonság. Az is köztudott, hogy a felemásan bevezetett pedagógus életpálya modell nem oldja meg, maximum enyhíti a javadalmazási problémát - a generált problémákat itt és most nem szeretném…..
Sok közgazdasági érv szól a készpénzhasználat csökkentése mellett, elsősorban az, hogy a készpénzhasználat igen drága mulatság. Sajnos az elmúlt évben bevezetett havi 2 ingyenes (mennyiségében korlátozott) készpénzfelvétel, valamint a párhuzamosan emelkedő tranzakciós…..
Titkaim Hosszú hétvége 2014.05.01 19:25:24
Ez a négy nap a pihenésről szól. Gyakorlatilag azt csinálok, amit akarok, mivel a gyerekek az apjukkal vannak valahol Európa másik felében, így én egyedül. Persze szerveztem én magamnak pasis programot, de a pasi úgy gondolta, vannak fontosabb dolgok is az életében, mint az én…..
kozgaztanar 2014.05.02 09:27:43
Titkaim Itt a tavasz 2014.04.22 22:46:04
Hogy miből veszem észre? Egyrészt a tavaszi szünetből, amit a gyerekekkel töltöttem külföldön. Igazán jól sikerült kirándulás volt, ők is élvezték, én is.  De amiből még inkább észreveszem: a pasik megint beindultak. Újak is felbukkantak, de leginkább a régiek kerültek…..
kozgaztanar 2014.04.26 10:38:24
kozgaztanar 2014.04.28 08:41:45
@azentitkaim: munkaügyileg utazgatsz?
kozgaztanar 2014.04.30 12:32:47
Azt írja az Economist, hogy manapság a gazdagok többet dolgoznak (kevesebb a szabadidejük), mint a szegények. Valóban így van ez? Vannak kétségeim. Két magyar oldal is hozta a cikket, az egyik a vs-en "A gazdagok többet dolgoznak, mint a szegények" címmel, a másik a pénzkérdés…..
Titkaim Control freak again 2014.04.14 16:01:58
Az "irányításmániás" pasi újra előkerült. Kb. 3-4 hónapig bírta, aztán újra jelentkezett. Hiányzom neki. Találkozni akar velem, amikor legközelebb Pestre jön. Mondtam, semmi akadálya. De ő ezt meg ezt akarja, hogy addig megcsináljam. Nem csinálom. De miért nem? Mert nem akarom.…..
kozgaztanar 2014.04.16 17:14:45
kozgaztanar 2014.04.23 23:50:33
@azentitkaim: kikacsintós megjegyzésed arra ingerel, hogy azt mondjam "hát persze, én is egy rendes pasi vagyok!" :)
de nem mondom, mert ez így, ebben a formában nem igaz ;)
"Egy amerikai kutatás szerint az egy éjszakás kalandok során a nők ritkábban élveznek el. A szexuális elégedettséget a körülmények ugyanis tovább bonyolítják. A hangulat és lelki állapot, így a depresszió, a szorongás, a bizalom vagy az intimitás, mind-mind jelentős szerepet játszanak az orgazmusban…..
kozgaztanar 2014.04.22 07:58:04
@Rongy Rázó: az iskolai szünet kemény meló szülőileg! hajrá! :)
A költségvetési politikával szemben megfogalmazott elvárások között többnyire előkelő helyen szerepel a stabilizáció, azaz az üzleti ciklusok okozta mozgások csillapítása. Azt várjuk a kormányzatoktól, hogy recesszió idején stimulálja a gazdaságot (többletkeresletet hozzon…..
"Hazánkban a negyedik legnagyobb az adóék, vagyis a nettó kereset és a teljes bérköltség aránya az OECD-tagok rangsorában. Csakhogy azokban az államokban, ahol Magyarországhoz hasonlóan csaknem a teljes összeg fele a költségvetésbe vándorol, összehasonlíthatatlanul magasabb az…..
ha magántanárra van szükség...  ..
Minden, ami Közgáz Újratöltés 2014.04.11 13:10:50
Azt hiszem itt az ideje újraindítani a blogot... A továbbiakban a szigorúbban vett közgazdasági bejegyzésekre szeretnék koncentrálni - bár nyilván nem tudom megállni a jövőben sem, hogy bizonyos gazdaságpolitikai történésekre ne reagáljak (kritikailag). Terveim szerint később…..
Titkaim Megbocsátani? 2014.03.25 14:02:11
Beismerte, hogy hazudott. Kért, hogy bocsássak meg. Azt mondja, az apja tényleg meghalt. Megmondta a nevét (vagy az igazit, vagy egy újabb hamisat), küldött egy képet, és azt mondta, láthatom webcamerán. Kiszedtem belőle a másik pasi nevét, akinek a képeit küldte eddig, azt mondta…..
kozgaztanar 2014.04.11 12:43:48
Magamközt A lemaradás... 2013.12.18 13:27:24
Még négy bejglit kell sütnöm. Még négy bejglit kell sütnöm. MÉG NÉGY BEIJGLIT KELL SÜTNÖM! Baszki... azt hittem, hogy vasárnap estére a lakás kitakarítva, utolsó simogatások lesznek az ajándékokon, főként csomagolás, minden megsütve és sütemény illatú, így a héten…..
kozgaztanar 2013.12.19 14:19:39
kozgaztanar 2013.12.20 12:45:41
@Verde Lunaria: felőlem talizhatunk ott, kedden úgyis rohanásban voltam és nem volt időm krémesezni :))
Magamközt Van ez így... 2013.12.16 08:37:19
... van ez így hogy a rettegés erősebb mint az élet maga. Mint most. Az, amikor a mások által látott erősnek, határozottnak, okosnak látott személy egyszerűen összeomlik... Ülök a gép előtt, és lassan egy órája folyamatosan ömlik a könnyem. Elfáradtam.... ...elég....…..
kozgaztanar 2013.12.18 13:50:15
@Verde Lunaria: mindenképpen - baszki, ne legyél már magad alatt!! ;)
kozgaztanar 2013.12.19 14:20:16
@Verde Lunaria: tudom hogy nem
(ne szólj be! :)
Magamközt Ssssz.... 2013.08.22 09:07:00
Valahogy kívülről nézve kellene ezt most megosztanom veletek.... Adott a hulla fáradt főhősnő, aki sok teljes napon át elviselte a szülői rohamosztagot.  Kucorog a kanapén és hagyja, hogy újdonsült barát (lowrider) kezébe nyomja a sokadik pohár bort is és élvezi,…..
kozgaztanar 2013.08.22 09:43:44
Magamközt Késő éjji gondolatok 2013.08.08 00:33:33
Hinnétek? Dolgozom... Egy szál melltartóban ülök a negyvenfokos irodában (igen, pontosan negyed egy van itt is, IGEN éjjel negyed egy), nem tudok ablakot nyitni, mert berajzik millió áttetsző testű bogár, és dolgozok. Mert évet zárok... igazából lényegtelen. Csak így, az ötödik…..