Regisztráció Blogot indítok
Adatok
schulmeister

10 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az utóbbi időben vadabbnál vadabb ötletekkel próbálják meg rávenni az embereket a takarékosabb vízfelhasználásra. Azt hittem, ebben a témában mindenre fel vagyok készülve, de amikor megláttam a híres-neves brazil Nazca Saatchi ügynökség legújabb reklámját, bizony elkerekedett…..
 A ma hajnali ajánlóhoz kapcsolódva pedig következzen egy beküldött levél: Sakálné vackorbanshee Rozália olvasó(kis)hölgy olyan posztot hozott össze, hogy leesik az állatok. Ahogy írta: reméli, nem fekszi meg a gyomrunkat. Kedves Tiborom,lépten nyomon…..
Steve Ballmer megmondta már egy éve, hogy több szempontból is érdemes a vállalatot az Apple hajója után irányozni. Persze ekkor már tudtunk a redmondiak zeneboltos terveiről is, úgyhogy lehetett sejteni, hogy a vezetőségnek tetszik a cupertinói siker. Ballmer a szoftver és a hardver…..
Félrefordítások Apróság? 2009.04.03 16:09:55
Szaffi gyarapítja OFFI-s történeteinket, bár ez most konkrétan nem félrefordítás, hanem egy magasabb kategória, a figyelmetlenség:Az én sztorim ugyan nem félrefordítás, de megért annyit, hogy (elektronikus) tollat ragadjak. Van ugyebár az Országos Fordító- és…..
Párhuzamos történelem hang 2009.05.20 11:42:40
az európai unió bizottsága nyilatkozatban jelentette be, hogy örömmel és megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy európa magyar hangja morvai krisztina. a bizottság álláspontja szerint hiánypótló és régóta esedékes megoldásról van szó, ami lehetővé teszi egyszerre mintegy…..
Párhuzamos történelem jó lesz 2009.05.20 11:08:04
semjén zsoltot vallásos áhítatügyi és szexuális főbiztonsági miniszterré nevezték ki. a minisztérium egyik első intézkedése a fővárosi máglyaügyi intézet felállítása, ugyanis a máglyán történő kivégzések csekély száma egyelőre nem indokolja a vidéki intézmények…..
Párhuzamos történelem áldás 2009.05.20 11:05:45
2010 szeptemberétől minden iskoláskorú gyermeknek kötelező lesz a ruházatán jól látható helyen viselnie a szűzmária legalább 5*5-ös képmását. az ilyen módon létrejövő spirituális áldáshadsereg célja és értelme, hogy a szűzanya megengesztelődjön, és áldó kezét…..
az országgyűlés határozata alapján 2011 januárjától kezdve az újlipótvárosi utcák neveit valamint a házszámokat új rendszer szerint római és arab számokkal helyettesítik majd, hogy később könnyebb legyen eligazodni...
Párhuzamos történelem egyszerű 2009.05.20 11:04:34
2011 januárjától az adózó saját hatáskörben dönthet, hogy az adóhivatal helyett melyik parlamenti képviselőnek fizet javadalmazást közvetlenül. ilyen módon az adóhivatal, a költségvetés és az újraelosztási rendszerek kiiktatásával jelentős költség takarítható meg, és…..
Párhuzamos történelem végre 2009.05.20 11:03:40
a professzorok batthyány körének 2012. február 7-én a magyar hírlapban megjelent közleménye egyértelműen kimondja, hogy a honfolgalásra 897. május 16-án került sor. ez a nap tehát állami ünnep lesz, amikor az egész országban tilos fürödni és fogat mosni, mert a honfoglaló…..
vona gábor, magyarság- és nemzetügyi miniszter külföldi szervezetek tiltakozására elmondta, hogy a "roma menedékek" esetében éppen fordított a helyzet: a falak és szögesdrót nem a romákat tartja távol a külvilágtól, hanem a roma kultúrát hivatott megvédeni a káros…..
pelczné gáll ildikó család- és népszaporodásügyi miniszter bejelentette, hogy 2010. december 25-i hatállyal (a karácsonyra való tekinettel) az új polgári kormány minden magyar (magyar!) kisgyermeket örökbe fogad és a nevére vesz. ennek alapján az állam megy gyesre, és az…..
Párhuzamos történelem jó lesz 2009.05.20 11:00:08
szíjjártó péter, az új polgári kormány felvilágosítás- és helyesgondolkodásügyi minisztere bejelentette, hogy 2010. május 31-én megszűnik minden adó. valóban igazságtalan és tarthatatlan, hogy az embereknek adót kell fizetnie. ehelyett a polgári kormány köszönettel…..
Párhuzamos történelem hamarosan 2009.05.18 11:33:58
morvai krisztina, a belügyminisztérium faji egyenlőségért felelős államtitkára - aki a miniszterelnök felkérésére lemondott európai mandátumáról - bejelentette, hogy a kitelepítési tárgyalások jól haladnak németországgal, ausztriával, szlovákiával, izraellel, romániával,…..