Regisztráció Blogot indítok
Adatok
csincsilla72

0 bejegyzést írt és 3827 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Péter fogad minket, a kreatívosokat idén egy fémforgácsoló üzemből válogatták össze, a napi kérdés, hogy legyen-e Digónak bulija, csak remélni merem, hogy a szavazóknak van annyi humorérzéke, hogy egy nagy kövér nemet szavaznak meg a végére, a kurvaéletbeismár. Egyébként meg szeretnék innen megkérni…..
Drága feleim, mielőtt még nagyon belemelegednénk, tereljük az elvárásokat a helyes mederbe, ez a VV10 első hogyvoltja, és még az sem teljesen kizárt, hogy egyben az utolsó is, mert egyelőre nem állt össze a csapat,. Ennek ellenére nekem ma reggel 3.51-kor kipattant a szemem, az agyam pedig az…..
Szinte egész Európában újra támad a koronavírus, két hét elteltével teljesen mást kell írjunk az utazások kockázatáról, mint legutóbb. Mára alig maradt olyan célállomás, ahova foglalni mernénk. Ahova igen, oda is csak szigorúan last minute. Induljunk szinte azonnal, akkor a legkisebb az esély, hogy…..
csincsilla72 2020.08.24 22:06:46
@ordasbacsi: Bárhol el lehet kapni a vírust, itthon is. Biztonságban csak akkor vagy, ha ki sem lépsz a lakásból és minden házhoz rendelt terméket hipóba áztatsz. Mi a hosszú hétvégén Velencében voltunk, egy nappal megtoldva. Turisták csak a legismertebb helyeken voltak, ott sem tömegben. Pár utcával/csatornával arrébb a város kihalt, szinte csak helyiekkel találkoztunk. Sok látványosság zárva volt, de aki tömeg nélkül akarta látni Velencét és a környező kis szigeteket, az most megtehette. És nem kellett hozzá hajnali négykor sem kelni. Bármelyik vaporettóra felfértünk, ülőhelyet is találtunk. Aki maszk nélkül ment be bárhova, vagy szállt fel járműre, arra azonnal rászóltak. Ahogy akkor is, ha nem volt rendesen eltakarva az orra és a szája. Mindenhol kézfertőtlenítők voltak kitéve és használták is az emberek.
Így is lehet. És ha be tudja a turista tartani ezeket az alapszabályokat, akkor miért is üljön otthon a fenekén?
Most van az a pont, amikor érdemes összefoglalni a dolgokat, mert ezek alapján mindenki könnyebben eldöntheti, hogy utazzon-e még a nyáron, vagy ne. Ha igen, külföld, vagy belföld? Autó, vagy repülő? Az biztos, hogy elképesztően olcsón lehet augusztusra repjegyeket venni. Érdemes kihasználni? A…..
csincsilla72 2020.08.05 23:37:54
@Fotósképző: Ismerem annyira a hazámat, hogy tudjam, nem érdekel. Több hétre most én sem mennék sehova, sőt, bevallom, jelenleg repülőre sem ülnék. De a hosszú hétvégén elmegyünk Velencébe. Még sosem volt lehetőségünk több napot eltölteni ott úgy, hogy válogathatunk a megfizethető szállások között és sorbanállás nélkül bejuthatunk bárhova, ami érdekel, annyira nincsenek turisták. Az ország ezen része jelenleg biztonságos, karantén egyelőre nem fenyeget, és indulás előtt egy-két nappal is dönthetek az utazásról.
Akkor meg miért ne? Maszkom, kézfertőtlenítőm van, nem félek használni, a távolságtartást pedig jól megtanulta mindenki, aki útra kel.
Ha végiglapozzuk a Wizz Airhez az utasoktól érkezett kérdéseket, nem meglepő módon az merül fel a leggyakrabban, hogy van jegyünk, de a járvány miatt nem akarunk utazni, mikor adjátok már vissza a pénzünket? A cég utolsó Facebook-posztja alatt  a Wizz embere, vagy robotja próbál is mindenkinek…..
csincsilla72 2020.04.19 12:03:49
@slickfh: Sajnos én is ezzel szembesültem. Tudom, minden a pénzről szól, de tetűség, hogy egy ilyen szituációban ne kapjam vissza a jegy árát. Értem én, hogy a gép elrepül, én meg akár rajta is lehetnék, de nem leszek, ha egyszer nem léphetek be az országba. És ebből a szempontból mindegy, mikor vettem a jegyet, mert a szabályokat nem én hozom. Ha egyszer a fogadó ország úgy dönt, hogy nem enged be, akkor nem tudok utazni, bármennyire is szeretnék.
csincsilla72 2020.04.19 14:50:02
@svajcineger: Csak itt nem arról van szó, hogy nem néztem utána pl. egy vízumkényszernek, hanem arról, hogy tervezett elutazásomkor még mindig fennáll egy helyzet. Ezt az adott ország is kéthetenként hosszabbítja, mert ő sem lát a jövőbe.
Mindegy, értem én, hogy most minden a megtakarításról és a túlélésről szól.
A dráma fokozódik: a Ryanair friss bejelentése arról szól, hogy ma éjféltől jövő keddig a járatok 80 százalékát leállítják, utána pedig arra célszerű készülni, hogy a teljes flotta földre kényszerül. Azt írják, hogy nagyon kevés járat marad majd, elsősorban az Egyesült Királyság és Írország között…..
Fura közlemény jelent meg ma arról, hogy Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs miniszter megállapodott arról, hogy éjfél és hajnal öt között repülési tilalom lesz Lisztferihegyen. A furcsaság az, hogy a két politikus egymással egyezett meg, nem az érintettekkel, bár a Wizz Air…..
csincsilla72 2019.04.25 12:21:56
@opati666: No, ott élek én. A Bajcsy kórház tőszomszédságában. Nálunk már tényleg alacsonyan repülnek. :-(
csincsilla72 2019.04.25 13:13:24
@Androsz: 45 éve lakom a reptér közelében. Sírhatok? A napközbeni zaj nem érdekel. természetesen nem elvárható, hogy déli 12-kor csend legyen, mert Béluka nem tud aludni a bölcsiben. De sajnos a hajnali órákban nagyon sűrűn, percenként-kétpercenként száll fel egy-egy gép, amit a szigetelt(!) ablakon keresztül is hallunk. És ezek döntő többsége fapados.
Állítom, hogy nagyon sok mindenhez hozzá lehet szokni, de akkor is rontja az életminőséget. Nem kicsit.
Ma Magyarországon az átlagos nyugdíj összege 130 491 forint. Persze ezt az átlag igen csalóka, hiszen ma már akadnak meglehetősen magas nyugdíjak is, vagyis az „átlagos” nyugdíjas minden valószínűség szerint ennél kevesebbet kap. Nagy a területi egyenlőtlenség is, egy budapesti az átlagnál 19…..
csincsilla72 2019.03.12 09:25:13
@Arcade Macho: Elképesztő sötétség honol a fejedben. Ma egy gyerekes anyuka mennyit is vesz ki a közösből, anélkül, hogy hozzájárulna? Kurva sokat. Mert amíg a gyerek kicsi, addig gyeden/gyesen van, állandóan táppénzen van, miközben befizetés szinte nuku. A kölkét azok finanszírozzák, akiknek nincs gyerekük, akik nincsenek állandóan betegállományban, akiknek nem jár adókedvezmény.
Legyen elég ennyi. Gyereket vállalj a saját szórakozásodra. És ennyi.
Arról nem beszélve, hogy ha a kölök továbbáll, neadjisten lerokkan vagy meghal, akkor nettó veszteség volt az adófizetőknek.
Új helyszínre tette át a Wizz Air a csomagméricskélést a 2A oldalon Ferihegyen. A szigor nem változott, majdnem zéró tolerancia van érvényben. Már nem a karámban meózza a Wizz földi kiszolgálója a csomagokat, hanem még a fő terminálban. Amikor az utas elindul a kapuhoz, még az automata kiengedőkapu…..
Mivel ebben az évadban írtam messze a legkevesebbet (meg legszarabbat, de ez már más kérdés) és ez volt az az etap is egyben, amiből a legkevesebbet láttam, nem biztos, hogy a véleményem számít-e, de a hagyomány az hagyomány. Szóval szerintem az évadnak úgy mentek neki, hogy a Radics-Csoki-Krisz…..
csincsilla72 2019.02.22 11:42:15
@r0mantik: Anikó volt ebben a szériában magasan a legélvezhetőbb, beleértve a szövegeit és a megjelenését is. A pipaszár lábai ellenére. Fejlődik, jól belejött a műsorvezetésbe.
csincsilla72 2019.02.22 11:42:31
csincsilla72 2019.02.22 11:43:20
@,,: Szerencsétlen kölyök. Ezek tényleg nem tanultak meg védekezni???
  This is the endBeautiful friendThis is the endMy only friendThe end Of our elaborate plans, the endOf everything that stands, the endNo safety or surprise, the endI'll never look into your eyes again (...)Come on baby, take a chance with usCome on baby, take a chance with usCome on baby, take a…..
csincsilla72 2019.02.17 21:45:53
@Mók_Ica: Móki, a konténerem tele. Vételeztem másikat :-)
csincsilla72 2019.02.17 22:33:34
Úgy tűnik, a végéghez közeledve már a fűtést is kikapcsolták a stúdióban, erre utal legalábbis, hogy Ancsa bundabakancsban és irha ködmönkében vár minket, a lehellete még nem látszik, de várjuk meg a holnapot, én azt mondom. Mindenesetre ma kihívás, Roli megnevezi párbajellenfelét, csapjunk is bele…..
csincsilla72 2019.02.07 20:05:31
@Sanda.Ipse: Már nem nézem, csak időnként olvasom. De ha Roliról van szó, akkor hajrá Roli! Családilag dobtunk rá pár szavazatot.
csincsilla72 2019.02.07 21:36:55
@Mutyuer: Ha lenne benn értelmes nő, aki nem a lába közével próbál taktikázni (ha egyáltalán próbál), akkor talán nő is nyerhetné a játékot. De ide csak ordenáré taplók, hibbantak és kurvák kerülnek be. Így nehéz.
Párbajadás van, ami csakis happy enddel végződhet, mert ezen a ponton minden olyan eseményt pozitívumként kell elkönyvelni, amikor a nyomorultak eggyel kevesebben lesznek. Bocs szerkik, bocs RTL2, de ki kell mondani, hogy talán nincs ma Magyarországon hét másik olyan ember, akiket összezárva ilyen…..
csincsilla72 2019.01.22 19:09:44
@Brigante: Erről van szó:-(
Én már csak read only vagyok, elengedtem ezt az évadot. Unalmas, nézhetetlen, hiteltelen. Ennyike :-(
Anikóval indítunk, aki felfokozott állapotban van a párbaj miatt, és persze mi is, hiszen kurvára szétbasz bennünket az ideg, hogy melyik agyhalott esik ki vasárnap. Főleg mikor ilyen nagy a tét! Na jó, tét az nincs, felőlem még Anikó is kieshet, bár a dürhő Győzőnek jobban örülnék, mert miatta nem…..
csincsilla72 2019.01.16 23:55:43
@HgGina: ez a nesöneldzseografik különkiadása. Az állatok magánélete. Majd elmeséljük.
csincsilla72 2019.01.16 23:57:09
@javier2: 2 gramm fű után még forog a nyelved? :-) Engem egy spacecake is kiüt.
Nem tudom más hogy van ezzel, de szerintem elfáradt ez az évad. Szerintem nem is szabadna 80 napnál tovább tartania egy ilyen beköltözős realitynek. Nézem ezeket az embereket, és látom rajtuk, hogy totál rottyon vannak. Reni eddig se volt teljesen százas, de a mai/tegnapi adásban a szokásosnál is…..
csincsilla72 2019.01.16 17:20:02
@csillagporszem: Rosszul fogalmazol. Hülyék vagyunk itt mi mind, kivétel nélkül, mert egy ilyen manipulált baromsággal csesszük az időnket. Ahol úgyis a retek dönti el, kit kell utálni, kisavazni, kivel kell megnyeretni. És még tépjük is egymást, hogy melyik beköltözött agyhalottnak drukkoljunk. Szánalmas. XDDDDD
csincsilla72 2019.01.16 17:46:26
@Sanda.Ipse: De akkor keressenek olyan csajokat, akikkel meg is lehet nyeretni. Mert az idei kínálat a béka segge alatt van. Nem véletlenül adnám én is egyedül Rolinak a nyereményt. Mert tetszik, vagy sem, megint milyen nőket szedtek össze? No offense, de vagy kurva, vagy wannabe kurva, vagy éjsötét, vagy pszichopata, vagy sárkány. Remélem, Renit már kezelik. Jó lenne kiütni pár napra, mindenki díjazná. Ez a műsor akkor sem lesz már mélyebben, ha kétpercenként kapunk egy vágóképet az alvó Renyhéről.
csincsilla72 2019.01.16 18:04:01
@Sanda.Ipse: Nézd, a kreatív producer örül, ha talál egy bolondot, aki egész nap pörög és szállítja a "tartalmat". Addig sem kell drága tematikus hetekre költeni a lóvét. Nagy baj, hogy mi nem ilyen tartalomra vágyunk. De ez már a mi bajunk.
Amíg Petya memoárt ír a bajszához, Anikó kalauzol minket végig a mai agysejt romboló utazáson, favágólánynak öltözve. Még mindig királyság, de már a finisben. Ez a tematika sem váltotta be/elégítette ki a hozzá fűzött, izgalomra és történésre erősen kiéhezett igényeket.…..
csincsilla72 2019.01.14 10:36:50
@Sanda.Ipse: Egyetértünk. MI tudjuk, hogy Renyhe nagyon idegesítő, de ők nem tudják, mennyire erős kinn a csaj. Reni az első pillanattól szerepel, óbégat, rendetlen. Azóta viselik. Arról nekik nincs infó, hogy egész héten rá építették az öfiket. Talán a mostani bejátszásokból lejött nekik, de ez a mostani jelrakás szempontjából már késő volt.
csincsilla72 2019.01.14 10:42:29
@Bekkara: Lacika Adrival szemben vissza fog jönni. Végülis nem jött ki rosszul ebből a royalhétből, Zsu megmentette. Ez inkább Renit lökte a mocsárba.

Nekem viszont van pár kérdésem: Hogy működik ez a kendőlevétel? Mi van, ha Hunor szerdán bejelenti, hogy fel akarja használni a kendőt, de olyan kapja a kéket, aki ellen nem venné le? Meggondolhatja magát? Vagy ha megtörténik a kihívás és Hunor leveszi, akkor Adrinak ott helyben valaki mást kell választania?
csincsilla72 2019.01.14 10:52:19
@bElannaTorres: Hát, Renyhe viselkedését nem lázadásnak, hanem túltolt trollkodásnak nevezném inkább. Lehet lázadni viccesen, szórakoztató módon, úgy, hogy a végén mindenki röhög rajta. Renin nem lehetett, sem a kialakult helyzeten. Még Zsuzsába is úgy beleállt, hogy csak pislogtunk. És sajnos Adri játékát is tönkretette, aki az elején jól hozta a helyzet paródiáját, de aztán beleszürkült, mert nem volt benne partner senki.
Gondoltam magamban, ez az utolsó hogyvoltjaim egyike a VV szériából, biztos megajándékoznak valami ütős, minimum a duplasegges sztriptízhez hasonló jósággal – erre jött a tegnapi adás, ahol a cselekményt ha felírnám egy post it-re, még elférne mellette három szépen kidolgozott…..
csincsilla72 2019.01.12 22:07:34
@oh..my...: Én annyit sem. Léptem.
csincsilla72 2019.01.12 23:14:50
@hétévszak: szerintem más szerkesztői csapat csinálja.
csincsilla72 2019.01.13 11:51:04
@Brigante: Ebben egészen biztos vagyok. Az elmúlt két nap kétszer nettó 30 perces adásidejében kétszer 25 perc Renyhe-hiszti volt a műsor. A szerkik szarjanak sünt, mert nekem senki se fogja megmagyarázni, hogy semmi más nem történt. Nem értem, ki ez az istenverte bolond nő, akivel büntetni kell mindenkit, aki benn szenved mellette vagy a tévé elé téved. Melyik bennfentesnek a spajna?
Biztos vagyok abban, hogy ha akarna, Puskás Péterből lehetne bármi, de ő sajnos valamiért pont a műsorvezetésre gyúrt rá. Sajnos, mármint nekünk, mert nézni kell "a túlmozgásos tízéves rátalált a bátyus fél ekijére" című magánszámát és valahol neki is sajnos, mert kötve hiszem, hogy a barátai ez a…..
csincsilla72 2019.01.12 16:01:20
@csincsilla72: namégyegyszer én is: "a gumiszabályok és a VV joghézagai miatt tolerálunk neked egy elfogadható mértékű eltávolodást az eddigi keretektől" :-)))
csincsilla72 2019.01.12 16:10:25
@úgymond olvasó mmkk: Nekem az az egyik bajom a játékkal, hogy ennél sokkal érdekesebb lenne, ha a szövetségek nem így kötődtek volna meg, ahogy alakultak végül. Roli Hunorral és Lacikával nem megy sokra. Zsu Lacikával sokkal szórakoztatóbb páros lenne, mert Lacika bírja Zsu hülyeségeit és tetszik is neki a csaj. Adri Rolival és Greggel szuper jó taktikus hármas lehetne. Roli fel is ismerte, hogy Adri nem sík hülye, sőt, Greg sem az, és akkor nem ezt a nézhetetlen sellőzést nyomatná Kenbaba sem. Hunor nekem jobb híján elviselhető, de nem sokban különbözik Vivitől, valljuk be. Renyhének pedig régen ki kellett volna esnie a picsába.
csincsilla72 2019.01.12 16:14:49
@VV Erőlegény: Hát, vagy néznének ki a fejükből :-)))
De egyetértek, ha egy ilyet meg tudna lépni, akár úgy, hogy Roli súg neki, az frankó lenne.
Gyermekeim, két hete nem írtam valóvilágról, és most, ahogy belekezdek, máris érzem ennek a két hétnek megannyi pozitív hatását. Többek között egyszer sem láthattam a kedvenc reklámomat, amiben random lány a szomszédból annyira hülye szegény, hogy fáj a torka, oszt mégis a földön fekszik, és ezek…..
csincsilla72 2019.01.11 19:18:27
@VV Erőlegény: Néző vagyok, büntetni akarok :-)
csincsilla72 2019.01.11 19:26:43
@Nyuszomuszo83: Fogadd együttérzésem! Tavalyig mi is vágott fenyővel szívtunk, aminek utolsó tűleveleit nagyjából pünkösdre sikerült a parkettalécek közül kibányászni. 2018-ban megvettük a Műfát. Cirka húsz perc alatt felállítható, nem potyog, nem szárad ki, formás, beleillik kínlódás nélkül is a talpba. Még áll, bár már díszek nélkül, mert azt Csillácska már leszedte, a zura viszont cseszett lemenni a pincébe a dobozért és szétszedni a fát. Szóval lehet, hogy ez is anyu dolga lesz (alternatív megoldásként állni fog nyárig), de legalább nem lesz tele minden tűlevéllel.
csincsilla72 2019.01.11 19:30:46
@Maximista vagyok: Én megnézném azt is, ahogy Reni megmaradt cigijeit hajlítgatja, majd egyenként kidobálja a kupolán keresztül:-)
Figyelitek, hogy ha a címben azt a kilencest megfordítanánk, akkor 666-ra dekódolódna ez az epizód? Ez a villalakók által annyira hangsúlyozott sátáni erők távozását is jelentheti, mert igen, engem ért a megtiszteltetés, hogy írhatok az első özvegymentes adásról, fuck yeah. Még mielőtt: nem…..
csincsilla72 2019.01.10 09:48:12
@Gia: Zsu egy ostoba liba, egy aranyhal memóriájával. Nem várok tőle semmit. A túltolt bénázásaitól, a mindenen megsértődéstől és a patakokban folyó könnyektől már ökölbe szorul a kezem. Ha minden egyes ilyen után tarkón csapnák, kíváncsi vagyok, meddig folytatná.
Eddig voltam táppénzen, szabin és rokkantnyugdíjon a vv-s hogyvoltírásból felmentve, de visszatértem, mint a szárazföldi sellőbe oltott, szivárvány unikornis Kebab a szegény ember gladiátorviadaláról, a vasárnapi párbajról. Az első hat percről lemaradtam, de visszanézve RTL Moston megállapítom, hogy…..
csincsilla72 2019.01.09 12:27:46
@bElannaTorres: Ez így van, de számomra nem mindegy, hogy a nagy többség mely stratégiát díjazza :-(
csincsilla72 2019.01.09 14:30:47
@VV Erőlegény: Már hogy ne lenne mocsár.:-) Ez csak egy jelző. Azokra, akik mániásan szerepelni kívánnak, és ezért üvöltenek, balhéznak, faszlengetnek, basznak. A klasszik mocsár a trash-szereplők gárdája: Csoki-Ánusz-Radincs-Cintike-VVV-Renyhe. A primitívségükkel kiérdemelték. De a sellők is azok, mert ordenáréságban jönnek fel, Renyhével az élen. A szürke tattikusok idáig még nem mentek le.
csincsilla72 2019.01.09 14:33:13
@Maximista vagyok: Két eset van.
1. Szimplán infantilisak. Ezért válogatták be őket, mert a szerkik szerint ez érdekes. (Nem az.)
2. Nagyszínpad az egész. Műsoridőt akarnak maguknak biztosítani, bármilyen baromsággal.
Szerintem ez utóbbiról van szó.
Elérkezett a párbaj napja, tudatja velünk a cigány órakereskedőnek öltözött PuskásP, majd bekokainozott indián módjára artikulátlanul üvöltve rakja máglyára a féltve őrzött agysejtjeinket. De előtte egy kis öfi! Az utolsó éjszakára hálótársat kell választani az öreg HP Baxxternek. Bizony itt…..
csincsilla72 2019.01.08 16:33:12
@Angora Cardi: Egy tökéletesen semmiről sem szóló interjú. Persze, együtt pózolnak. Kérdés, mikor köszöntek el egymástól végleg: még az épületben, vagy kinn a buszmegállóban? :-)
csincsilla72 2019.01.08 16:38:18
@Angora Cardi: Egy pillanatig sem gondoltam, hogy ez valódi szerelem. Vivinek Ánusz sosem lenne elég, pláne, ha már tudja is róla azt, amint röhög a fél ország.
csincsilla72 2019.01.08 17:20:58
@javier2: Nagyon örültem, hogy Zsu tegnap megerősítette Greg (!) kérdésére azt, hogy a viselkedésében sok nagyszínpad-elem is van. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy mennyi az annyi :-)
Ani akkora stenkkel köszön be, ahogy anno, a mostanra már csak szép emlékű Sthol Buci tudott. Szépen felépítve és baki nélkül mondja, hogy készüljön mindenki, mert MA ESTE  a szív harcosa (Greg) és a taktika bajnoka (Vivi) végre összecsap egymással a PÁRBAJON. Ám addig is,…..
csincsilla72 2019.01.07 22:55:00
@Vakmerő Makkverő: Nem tudom, ki tette, de én kérek elnézést a nevében! XD
Anikó kiheverte a szilveszteri veretést, a hangja is visszajött, jó ez a szett meg a haj is, csak együtt valahogy mégis furcsa. Na de lássuk, mi volt tegnap: Vivi kiszabadult a fogságból és eljött ismét a lehetőség, hogy a villalakók oldalt válasszanak, kit támogatnak a…..
csincsilla72 2019.01.06 18:04:10
@Hedo a nokedli szaggató: Igen, te vagy a példa az életre. Bármit és bárhogy is terveztétek :-)
A csemetédnek biztos jobb. Neked tuti!
csincsilla72 2019.01.06 18:04:55
@Sanda.Ipse: Mert ott van előtte a tavalyi Csillámpóni esete. A kis hülye simán bemenetelt a döntőbe.
csincsilla72 2019.01.06 18:20:08
@ibsen: A gyermeknek szerető szülő (ha egy, akkor egy), nyugodt otthon és megfelelő anyagi körülmények kellenek. És abban maximálisan egyetértünk, hogy az az egy szülő adott esetben lehet az apa is. De a gyakorlat azt mutatja, inkább apuka lép ki a kapcsolatból, hátrahagyva a gyermeket, nem az anya.
Csatlakozom az előttem szólókhoz, és minden kedves olvasómnak boldog új évet kívánok, szegény Anikónak meg jobbulást, mert a hangja alapján most tart abban a fázisban, amikor már autentikusan tudná előadni Phoebe Buffay Ragacsos cipő  (Sticky Shoes) című dalát, a közérzete meg láthatóan a…..
csincsilla72 2019.01.04 22:59:19
@ibsen: Mi volt a cél? Greg mikor hívta volna ki Rolit vagy Hunort? Esetleg Lacikát, de szerintem még őt se. Fosik rendesen, Vivi bárkinek könnyű célpont lenne.