Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Csak a Misleny

226 bejegyzést írt és 3020 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
   Megtaláltam az eddigi legrégebbi írásos tudósítást Kozármisleny futballjáról! A Dunántúl című folyóirat 1939. május 3-i számában jelent meg az alábbi újságcikk:    A mislenyi mérkőzést ezek szerint 1939. április 30-án játszották, és azt is valószínűnek tartom, hogy a víztornyok melletti…..
   A Megye II. megnyerése után következhetett az első év a megye élvonalában! A siker után várható volt, hogy a kispadon továbbra is Sztázics Márk élvezi a bizalmat. Néhányan már nem vállalták a magasabb osztályt, így őket pótolni kellett. Érkezők: Kurucz (PFC), Domján (PVSK), Varga Károly (Pécsi…..
   Az 1993-94-es szezon volt az, ami meghozta a rég várt sikert a csapat számára és sikerült elhódítani a bajnoki címet. De ne rohanjunk ennyire előre! Ötödik Megye II-es szezonunkat Sztázics Márk vezetésével kezdtük.    A Tamási-csoportban egy új rivális bukkant fel, az RTS Mohács. Az ötöd osztály…..
   Negyedik szezon a megye második vonalában. Ekkora már sikerült felzárkóznunk az élcsapatok mögé, és egész szép szezont sikerült futni. A Tamási-csoport csapatai a következők voltak: Villány, Mohácsi TE, Szederkény, Pécsvárad, Lánycsók, Egerág, Hidas, Véménd, Dunaszekcső, Sátorhely, Magyarbóly,…..
   Harmadik Megye II-es szezonunkban is a Tamási-csoportba soroltak minket. Az együttes átlagéletkora 21,5 év volt, vezetője Sebestyén Pál. Erre az évre teljesen átszervezték a megyei osztályokat. Megszűnt a Megye I/B, helyette a Megye I után egyből a kétcsoportos Megye II következett. Ennek…..
   Második Megye II-es szezonunkban már a Tamási-csoportba kaptunk besorolást. Itt az alábbi csapatokkal kerültünk szembe: Mohácsi TE, Geresdlak, Véménd, Sátorhely, Vokány, Szederkény, Kásád, Magyarbóly, Dunafalva, Lippó, Drávaszabolcs, Babarc, Mágocs.         Sajnos a beszámolók még ritkábban…..
    Évről-évre. Ez lesz az új sorozat címe. Itt a Megyei II. osztályba jutástól minden egyes évet kielemzek. A sorozat első része az első Megye II-ben eltöltött szezonunkat eleveníti fel. Sajnos a Dunántúli Napló elég hiányos volt, a Czibulka-csoport történéseivel alig foglalkozott (bezzeg a…..
Ezekben a részekben egy kicsit kitekintek a bajnokságon kívüli mérkőzésekre. Először a Magyar Kupa 2001-02-es szezonjának megyei selejtezőit ismertetem. Egykörös csoportmérkőzésekkel indult a sorozat. A B-csoportban a Megye III-as Villány, Megye II-es Szabadszentkirály és a velünk egy csoportban…..
    2002 tavaszán már elérhető közelségbe került a feljutás az NB III Dráva-csoportjába. Május 5-én 17 órás kezdéssel Bogádon vizitált csapatunk. Az első félidőben már a papírformának megfelelő 2-1-es vezetést szereztünk. A második félidőben viszont jött a "forgószél", és lehengerlő játékkal 7-3-as…..
Ebben a sorozatban az 1989-től napjainkig tartó időszak eseményeit tekintem át, de mitől is lesz emlékezetes egy mérkőzés? Nem feltétlenül a végeredmény számít, hanem a mérkőzés körítése, tétje, színvonala, fordulatossága, vagy csak egy ritkán látható szép megmozdulás! Ez lehet akár győztes, akár…..
Az évek során több sajtóorgánum (országos is) kész tényként közölte, hogy a csapat alapítási éve, mint köztudott (a címerben is szerepel) 1989. Ez alapján megállapítják, hogy ez előtt nem létezett labdarúgás a településen. De ebben tévednek! Ha nem is folyamatosan, minden évben volt különböző MLSZ…..
Teljes fogadási lista: Múlt heti hivatalos eredményt ITT találod. Sikeres vadászatot! Ha nem működne, akkor itt vadássz! „A dolgok a legritkább esetben alakulnak úgy, ahogy az ember elképzeli...” (FEDex)..
017 Khimky Moszkva-Fenerbahce D 12,00/V 2,28 Nehéz ezen mérkőzést esélyesét megtalálni. Minden a hazai csapat mellett szól, ilyenkor szokott a papírforma borulni. 018 Lietuvos Rytas-CSKA Moszkva V 1,28 A CSKA otthon igen nehezen nyert a Litvánok ellen. Most esélyük van egy simább…..
Csak a Misleny 2012.11.17 23:02:57
@Greipel: A Franciák mindig képesek ehhez hasonló eredményeket produkálni. Tavaly abba is hagytam a Francia meccsek rendszeres fogadását. A nagy csapatok képesek bármikor lepasszolni egy meccset.
001 Czarni Slupsk-Asseco Prokom V 1,45 Az Asseco kiemelkedik a Lengyel mezőnyből. 002 Anadolu Efes-Aliga Petkim H 1,05 Nem lehet kérdés. 003 Ludwigsburg-Broes Bamberg V 1,10 Belgárdi győzelme után itt a Bamberg a toronymagas favorit. 004 Boulazac-Chalon H 2,67 A Chalonra nagyon…..
Csak a Misleny 2012.11.14 09:17:57
@danaisonfire:

Nadezsda nálam biztos befutó
A Triumph jobb szerintem
A Valencia necces lesz, de az Ukránok nem olyan jók
A Hapoel-Nymburk nem olyan biztos, azt kihagynám V-re
A Banvit otthon jó
Az Ulm se rossz
A Sassari nem olyan erős, hogy idegenben nyerjen szerintem
A Cajasol ha bírja végig akkor szoros lesz.
A Galata jobb
Az NBA-ből elegem van...
Teljes fogadási lista: Múlt heti hivatalos eredményt ITT találod. Sikeres vadászatot! Ha nem működne, akkor itt vadássz! "A bukást is ugyanúgy kell fogadni, mint a nyerést" (Dabii) ..
Csak a Misleny 2012.11.12 08:13:07
basketballtipp.blog.hu/

Két új bejegyzést csináltam.

Mára ezek lesznek terítéken nálam:

025 D 1,93 Kerikrea-Pana 2-3 gól kombiba mellé
026 V 1,94 2,5 több gól

Eddig egyik csapat sem játszott gólzáporos meccseket. Itt az ideje, hogy megtörjön ez a tendencia.

031 H 1,95 Midtiylland-Esbjerg
Azért nem biztos ez, de a hazai csapat jobb mutatókkal bír egy kicsit.

043 V 1,87 Lens-Caen 2,5 több
A statisztika szerint simán van rá esély.

058 V 1,50 Real B-Huelva 2,5 több
062 H 1,65 Maritimo-Setúbal 2,5 kevesebb
Túlságosan fontos meccs ahhoz mindkét csapat számára, hogy kinyíljon hátul és kapják a gólokat. A Maritimo eddig csak 4 gólt lőtt 8 meccsen....
Csak a Misleny 2012.11.12 08:50:10
@csakajuve: elmentem elvonóra...
Szombaton kezdem a kikúrát.

A Celticen ment el egy 10-es, a másik ekttő persze jött mellette (Molde, Olimpja-Szolnok)...

Ma a Francia 2,5 overt érzem, hogy meg kell lennie.
Az a bajom, hogy a kedd, szerdai kosár meccsekre nincs még odds...

A heti triplázós szelóm ez lesz:

002 H 1,05 Efes
091 V 1,40 Körmend-Szolnok
156 H 1,23 Szeged-Partizan
231 V 1,16 Sävhehof-Veszprém vagy inkább Szeged-Barca V 1,14???? Ezen még agyalok... De lehet inkább a Fener-Sopron H, de ennek addig nem lesz oddsa amíg a Török kosár kezdődik.
239 Pécs-Videoton V 1,90 (hatalmas ajándék) Majdnem (félig) pécsi vagyok így tudom, hogy nem sok esélyük van.

Oldenburg-Temevár H szintén szóba jöhet a kézi helyett.
Elérkezett Európa legrangosabb kupasorozat első szakaszának a feléhez. Az eddigi eredmények még nem lehet hosszútávú következtetéseket levonni, de sok csapatról kiderült valójában hol is áll az európai erősorrendben. Az A csoportban egy meglepetés van csak, ami így a szezon…..
007 CSKA Moszkva-Barcelona H 1,49 A Barca nincs jó formában. Moszkvában nem egyszerű nyerni. Most a Moszkva van nyeregben. 008 Lietuvos Rytas-Besiktas V 2,09 Hiába az oddsok a hazai csapat győzelmét sejtetik, erősebb csapat a Török. Bambergben is nyertek, ahol Rytas vereséget…..
Csak a Misleny 2012.11.10 15:47:26
@danaisonfire:
Lyon esélyes
A Graveliners-t én is V-re teszem.
A Görög meccsek felejtősek.
Az Ulm favorit.
Badalona jó lehet.
A Spurs jobb.
A Warriors gyenge...
003 Novgorod-Khimki Moszkva V 1,34 a végeredmény 82-86 Papíron erősebb a Moszkva. 004 Türk Telekom-Aliga Petkim H 1,50 a végeredmény 66-77 A Telekom általában jó csapat hoz össze. Hazai pálya döntő lehet.  005 Fenerbahce Ülker-Besiktas D 13,50/V 2,95 a végeredmény…..
Csak a Misleny 2012.11.05 23:09:31
@danaisonfire: ja láttam én is. Ilyen esetekben sokszor egy védekezés váltás az ami beteszi a kaput. Az ASVEL egy igen fura csapat, verik az Eurocup és Euroligás csapatokat, erre egy ilyen futottak még csapattól meg kikapnak. De lehet akár egy rövidzárlat is. Sok meccset láttam és vezettem eddig, és talán egy meccs kivételével mindig volt minden csapatnál egy gyengébb periódus. Benne van a játékban.
Teljes fogadási lista: Múlt heti hivatalos eredményt ITT találod. Sikeres vadászatot! Ha nem működne, akkor itt vadássz! "A kis szorzójú eseményeket ugyanúgy kell elemeznünk ,mint a többit ... Ha nem hajtjuk végre: bukáshoz vezethet a fogadás!" (Hambi)..
2012.10.06-án kezdődik a kupa 2012-13-as idénye. Nyolc négyes csoportban kezdik a küzdelmeket a csapatok. A sorozat Európa második számú vetélkedése (kisebb különbség van a csapatok közt), ezért sok esetben olyan nem várt eredmények születnek, mint anno a futballban az UEFA…..
035 Khimki Moszkva-Olimpija H 1,10 a végeredmény 75-65 Aki ebből a csoportból komolyan gondolja a továbbjutást, annak a Szlovén csapatot köztelező megvernie. 036 Besiktas-CSKA Moszkva H 2,42 a végeredmény 58-85 A CSKA szekere nem megy olyan gördülékenyen mostanság. A Partizant…..
018 Anadolu Efes-Galatasaray H 1,49 a végeredmény 73-83 A Török házi rangadókon soha nem lehet biztosra menni, de az Efes szezációs formában van. Igaz a Galata pedig csak a bajnokságban érintett jelenleg, így 9 napja volt felkészülni a meccsre. Az Efes ezen idő alatt 2 meccset is…..
Csak a Misleny 2012.11.01 17:47:52
@doyen: Az a baj mostanában az NBA-vel, hogy a tippmix kínálatból teljesen a tippmaxból pedig részben hanyagolják és nem lehet döntetlen sem tenni.
A szezon elején mindig nehezebb átlátni azt kik az esélyesek. Ha van kérdésed valamikor szívesen válaszolok kommentben.
Galatasaray-USK Prága H A Galata egyenlőre jobb csapat. Kosice-Sopron H A Kosice hazai pályán bedarálhatja a Sopront. Szpartak Moszkva-Bourges H Sokkal erősebb a Szpartak. Wisla Krakkó-Győr H A Győr a Brno ellen mutatott játékával itt nem esélyes. Jekatyerinburg-Zagreb…..