Adatok
flogeir
0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A múlt héten élesen(?) bíráltam a Dalai Lámát. A mondanivalóm lényege az volt, hogy nem érzem hiteles figurának az illetőt, ugyanis speciális, kiválasztott helyzete erősen segíti abban, hogy ellazult, békés buddhista legyen: nem kell a holnapon aggódnia, nem tud olyat csinálni, ami bizonytalanságba…..
flogeir
2016.04.06 10:07:34
@suhodminyák: vita szerintem sincs, csak nézeteltérés, vagy nézőpont-eltérés. :)
A hit nem vallás, a vallás nem egyház, az egyház (a teokráciáktól eltekintve) nem állam. A hatalom politikai kérdés, viszont a hatalomnak minden körülmények között szüksége van ideológiára, amivel egyfelől a saját legitimitását alátámasztja. I. Constantinus-tól számítva a császárságban, majd az európai monarchiákban ez fő ideológia a kereszténység volt (Magyarországon pl. a Szent Korona-tan formájában). Ettől függetlenül magától a vallástól idegen a világi hatalom. Maga Jézus a hívek államhoz füződő viszonyáról igen keveset nyilatkozott, alapvetően azt tette nyilvánvalóvá, hogy a keresztények királysága nem itt a Földön van. Ebbe ugye az őt elveszejteni akaró farizeusok, illetve Heródes király hívei úgy próbáltak belekötni, hogy feltették neki a kérdést, hogy vajon akkor a megtért hívőknek adót fizetni a királynak? Jézus erre így válaszolt: "Mutassatok nekem egy adópénzt!" (értsd rómaiak által vert dénárt) "Azok odaadtak neki egy dénárt. Kérdezi őket: Kinek az arca és felirata van rajta? Válaszoltak: A császáré! Akkor azt mondta nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és ami az Istené, azt az Istennek." Jézus üzenete egyértelmű: ő nem forradalmárnak érkezett, sem a római uralom, sem Heródes zsarnoksága nem érdekelte, mint világi hatalom, nem új társadalmi rendszert akart létrehozni, megdöntve a fennállókat. A kereszténységből a 3. századot követő időszakban a magukat kereszténynek mondó uralkodók tették állami ideológiává, miközben maga a hit igen kevéssé érdekelte őket, számukra fontosabb volt, hogy a gyorsan növekvő számú keresztények felé egy különleges legitimációt szerezzenek, magukat Isten által felkent uralkodónak beállítva. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez a fajta legitimáció totálisan légből kapott, az evangéliumok sehol nem támasztanak alá ilyesfajta uralkodói megerősítést. Ha azt szeretnéd megérteni, hogy vajon a Buddhizmus esetében hogyan működik a teokrácia, és a hatalommal való összefonódás, akkor azt gondolom Bhutan történelmét és jelenét érdemes megvizsgálni. Nem vádaskodásképpen, de ma már kevesen emlékeznek rá, hogy az 1990-es években Buthan egy nepáli eredetű kisebbségét erőteljesen vegzálta annak érdekében, hogy vegyék fel a buddhista hitet, konformista módon öltözködjenek és hagyjanak fel saját nyelvgyakorlásukkal. Akik erre nem voltak hajlandóak, azoknak el kellett hagynia a szülőföldjét. Ebbe a folyamatba a hadsereget is bevonták. Több tízezer ember élt hónapokig menekülttáborokba, majd befogadta őket Kanada, Ausztrália, Norvégia, az Egyesült Királyság. Nincsenek adataim az esetleges áldozatokról, de ettől függetlenül ez a cselekmény kimeríti az etnikai tisztogatás fogalmát, sőt a népirtást. Ezzel nem a buddhistákat akarom vádolni, távol álljon tőlem, csak arra akarom felhívni a figyelmet, hogy a hatalom választ ideológiát, viszont a hatalom alapvetően ideológiától függetlenül azonos eszközökkel működik. Ez csak látszólag ellentmondás, az én világnézetem szerint éppen azt igazolja, hogy a világi hatalom minden esetben csak fel- és kihasználja a vallásokat. Számomra jó példa Voltaire, aki a jakobinus diktatúra ideje alatt igen vehemensen igyekezett az államot szétválasztani a keresztény egyháztól, és kortársai megvoltak róla győződve, hogy nem csak keresztényellenes, de ateista is. Aztán 1794 nyarán előállt azzal, hogy új államvallást kell bevezetni (!), és törvénybe kell iktatni a Legfőbb Lény tiszteletét, akinek külön állami ünnepet is szánt, párhuzamosan pedig a keresztény ünnepeket lecserélte az új vallás égisze alatt működő fesztiválokra. A Legfőbb Lény tiszteletére szervezett első performance-t ő maga kívánta "celebrálni", a látványos előadás során viszont teljesen nevetségessé tette magát, és végsősoron ez a presztizsveszteség is hozzájárulhatott ahhoz, hogy július végén ő maga is guillotine-ra jutott.
A hatalom mindig is fog ideológiákat keresni, függetlenül ahhoz hogy egyébként vallásellenes-e. A nácizmusnak ott volt az antiszemitizmus, az olasz fasizmusnak a munka és futurizmus, napjaink liberális demokráciáinak pedig a szabadságjogok mindenek felett álló tisztelete és követése. A hatalom nem változik, csak a csomagolás.
A hit nem vallás, a vallás nem egyház, az egyház (a teokráciáktól eltekintve) nem állam. A hatalom politikai kérdés, viszont a hatalomnak minden körülmények között szüksége van ideológiára, amivel egyfelől a saját legitimitását alátámasztja. I. Constantinus-tól számítva a császárságban, majd az európai monarchiákban ez fő ideológia a kereszténység volt (Magyarországon pl. a Szent Korona-tan formájában). Ettől függetlenül magától a vallástól idegen a világi hatalom. Maga Jézus a hívek államhoz füződő viszonyáról igen keveset nyilatkozott, alapvetően azt tette nyilvánvalóvá, hogy a keresztények királysága nem itt a Földön van. Ebbe ugye az őt elveszejteni akaró farizeusok, illetve Heródes király hívei úgy próbáltak belekötni, hogy feltették neki a kérdést, hogy vajon akkor a megtért hívőknek adót fizetni a királynak? Jézus erre így válaszolt: "Mutassatok nekem egy adópénzt!" (értsd rómaiak által vert dénárt) "Azok odaadtak neki egy dénárt. Kérdezi őket: Kinek az arca és felirata van rajta? Válaszoltak: A császáré! Akkor azt mondta nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és ami az Istené, azt az Istennek." Jézus üzenete egyértelmű: ő nem forradalmárnak érkezett, sem a római uralom, sem Heródes zsarnoksága nem érdekelte, mint világi hatalom, nem új társadalmi rendszert akart létrehozni, megdöntve a fennállókat. A kereszténységből a 3. századot követő időszakban a magukat kereszténynek mondó uralkodók tették állami ideológiává, miközben maga a hit igen kevéssé érdekelte őket, számukra fontosabb volt, hogy a gyorsan növekvő számú keresztények felé egy különleges legitimációt szerezzenek, magukat Isten által felkent uralkodónak beállítva. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez a fajta legitimáció totálisan légből kapott, az evangéliumok sehol nem támasztanak alá ilyesfajta uralkodói megerősítést. Ha azt szeretnéd megérteni, hogy vajon a Buddhizmus esetében hogyan működik a teokrácia, és a hatalommal való összefonódás, akkor azt gondolom Bhutan történelmét és jelenét érdemes megvizsgálni. Nem vádaskodásképpen, de ma már kevesen emlékeznek rá, hogy az 1990-es években Buthan egy nepáli eredetű kisebbségét erőteljesen vegzálta annak érdekében, hogy vegyék fel a buddhista hitet, konformista módon öltözködjenek és hagyjanak fel saját nyelvgyakorlásukkal. Akik erre nem voltak hajlandóak, azoknak el kellett hagynia a szülőföldjét. Ebbe a folyamatba a hadsereget is bevonták. Több tízezer ember élt hónapokig menekülttáborokba, majd befogadta őket Kanada, Ausztrália, Norvégia, az Egyesült Királyság. Nincsenek adataim az esetleges áldozatokról, de ettől függetlenül ez a cselekmény kimeríti az etnikai tisztogatás fogalmát, sőt a népirtást. Ezzel nem a buddhistákat akarom vádolni, távol álljon tőlem, csak arra akarom felhívni a figyelmet, hogy a hatalom választ ideológiát, viszont a hatalom alapvetően ideológiától függetlenül azonos eszközökkel működik. Ez csak látszólag ellentmondás, az én világnézetem szerint éppen azt igazolja, hogy a világi hatalom minden esetben csak fel- és kihasználja a vallásokat. Számomra jó példa Voltaire, aki a jakobinus diktatúra ideje alatt igen vehemensen igyekezett az államot szétválasztani a keresztény egyháztól, és kortársai megvoltak róla győződve, hogy nem csak keresztényellenes, de ateista is. Aztán 1794 nyarán előállt azzal, hogy új államvallást kell bevezetni (!), és törvénybe kell iktatni a Legfőbb Lény tiszteletét, akinek külön állami ünnepet is szánt, párhuzamosan pedig a keresztény ünnepeket lecserélte az új vallás égisze alatt működő fesztiválokra. A Legfőbb Lény tiszteletére szervezett első performance-t ő maga kívánta "celebrálni", a látványos előadás során viszont teljesen nevetségessé tette magát, és végsősoron ez a presztizsveszteség is hozzájárulhatott ahhoz, hogy július végén ő maga is guillotine-ra jutott.
A hatalom mindig is fog ideológiákat keresni, függetlenül ahhoz hogy egyébként vallásellenes-e. A nácizmusnak ott volt az antiszemitizmus, az olasz fasizmusnak a munka és futurizmus, napjaink liberális demokráciáinak pedig a szabadságjogok mindenek felett álló tisztelete és követése. A hatalom nem változik, csak a csomagolás.
flogeir
2016.04.07 10:34:08
@suhodminyák: én nem biztos, hogy pontosan azt értem azon, hogy sem BUddha, sem a DL útja nem alkalmazható univerzálisan, mint te, de valószínűleg ebben sincs nagy különbség köztünk. Mielőtt visszataláltam a kereszténységhez, én a taoban merültem el évekig. Nem mondanám, hogy tévelygés volt, elvégre is valahol visszavezett magamhoz és visszavezetett a "gyökereimhez", hogy innen fejlődjek és menjek tovább.
Visszatérve a te gondolatodhoz, Buddha kapcsán is gyakran azt felejtjük el, hogy ő nem csak a címeit és a vagyonát hagyta maga mögött, de számos feleségét és gyermekét is, hogy végigjárja az útját.
Vajon többségünk, aki nem a nőtlen szerzetesi életet választja, és nem csak hogy a családalapítás mellett dönt, de megéli annak minden aspektusát (átéled gyerekként a szüleiddel, átéled férjként/feleségként a pároddal, átéled szülőként a gyerekeiddel, nagyszülőként az unokáiddal), vajon meddig juthatsz "racionálisan" azon az úton? És vajon van-e értelme Makóból elsétálni Konstantinápolyig, vagy csak Várnáig, ha eredetileg Jeruzsálembe akartál elutni? Számomra (és ezt hangsúlyozom: számomra) akkor esett le, hogy "Magua nagy hadifőnök, de az ő útja nem a huronoké", amikor ráébredtem, hogy semmi kedvem és tehetségem a szeretteim életét, és a velük történteket "lótusz ülésből" végignézni, és az élet minden kihívására anekdótázni nekik, és ahelyett, hogy a feleségem férje, a gyerekeimnek meg az apja lennék, felvenném valami szenvtelen bölcs szerepét előttük. Az ateizmus relatíve egyszerű életvitelt követel meg, de a vallás komolyabb dolog. Hinni lehet csak úgy dolgokban, de ha az ember egy vallás/világnézet mellett teszi le a voksát, akkor az nem tudható le egy 5 perces gyorstalpalóval és pár látszat változtatással az életvitelünkben. Buddhát, vagy akár a Dalai Lámát követni nem annyiból áll, hogy azt mondom, hogy holnaptól vegán vagyok, és joviálisan mosolyogva állok mindenki elé, akit elém fúj a szél. Az európaiak zöme az "instant kávé" igényességével áll mindenhez, így a vallási-világnézeti dolgokhoz is. Persze ez nem véletlen, már az iskolában azt tanítják nekünk, hogy felgyorsult az élet, és gyorsan kell élni. A gyerekeknek már fogalmazást kell írni, hanem 5, vagy inkább 2 perces röpdolgozatokat, vagy véleményt. Az európai emberek többsége 5 percet fordít arra, hogy megpróbálja megérteni, miről szólnak a keresztény gyökereink, ennyi betekintés után kiábrándul belőle vagy nem fogja meg, majd beleolvas 5 perc erejéig más dolgokba, és kiválaszt magának valamit, ami az 5 perces zanza alapján közel áll hozzá - van akinek az ezotéria kötetlensége, kinek a buddhizmus látszólagos egyszerűsége lesz vonzó, vagy más. Utána viszont marad európai, és sosem mélyed el benne jobban, évekig-évtizedekig hajtogatja ugyanazt az 5 perces mantrát, és fogalma sincs, hogy annak a bimbónak, amit látott, a kinyílott virága hogy néz ki.
Ahhoz hogy az ember kiegyensúlyozott életet éljen és harmónikusan fejlődjön, ahhoz a lelki életet nem lehet azonnal oldódó porokkal feltölteni.
Visszatérve a te gondolatodhoz, Buddha kapcsán is gyakran azt felejtjük el, hogy ő nem csak a címeit és a vagyonát hagyta maga mögött, de számos feleségét és gyermekét is, hogy végigjárja az útját.
Vajon többségünk, aki nem a nőtlen szerzetesi életet választja, és nem csak hogy a családalapítás mellett dönt, de megéli annak minden aspektusát (átéled gyerekként a szüleiddel, átéled férjként/feleségként a pároddal, átéled szülőként a gyerekeiddel, nagyszülőként az unokáiddal), vajon meddig juthatsz "racionálisan" azon az úton? És vajon van-e értelme Makóból elsétálni Konstantinápolyig, vagy csak Várnáig, ha eredetileg Jeruzsálembe akartál elutni? Számomra (és ezt hangsúlyozom: számomra) akkor esett le, hogy "Magua nagy hadifőnök, de az ő útja nem a huronoké", amikor ráébredtem, hogy semmi kedvem és tehetségem a szeretteim életét, és a velük történteket "lótusz ülésből" végignézni, és az élet minden kihívására anekdótázni nekik, és ahelyett, hogy a feleségem férje, a gyerekeimnek meg az apja lennék, felvenném valami szenvtelen bölcs szerepét előttük. Az ateizmus relatíve egyszerű életvitelt követel meg, de a vallás komolyabb dolog. Hinni lehet csak úgy dolgokban, de ha az ember egy vallás/világnézet mellett teszi le a voksát, akkor az nem tudható le egy 5 perces gyorstalpalóval és pár látszat változtatással az életvitelünkben. Buddhát, vagy akár a Dalai Lámát követni nem annyiból áll, hogy azt mondom, hogy holnaptól vegán vagyok, és joviálisan mosolyogva állok mindenki elé, akit elém fúj a szél. Az európaiak zöme az "instant kávé" igényességével áll mindenhez, így a vallási-világnézeti dolgokhoz is. Persze ez nem véletlen, már az iskolában azt tanítják nekünk, hogy felgyorsult az élet, és gyorsan kell élni. A gyerekeknek már fogalmazást kell írni, hanem 5, vagy inkább 2 perces röpdolgozatokat, vagy véleményt. Az európai emberek többsége 5 percet fordít arra, hogy megpróbálja megérteni, miről szólnak a keresztény gyökereink, ennyi betekintés után kiábrándul belőle vagy nem fogja meg, majd beleolvas 5 perc erejéig más dolgokba, és kiválaszt magának valamit, ami az 5 perces zanza alapján közel áll hozzá - van akinek az ezotéria kötetlensége, kinek a buddhizmus látszólagos egyszerűsége lesz vonzó, vagy más. Utána viszont marad európai, és sosem mélyed el benne jobban, évekig-évtizedekig hajtogatja ugyanazt az 5 perces mantrát, és fogalma sincs, hogy annak a bimbónak, amit látott, a kinyílott virága hogy néz ki.
Ahhoz hogy az ember kiegyensúlyozott életet éljen és harmónikusan fejlődjön, ahhoz a lelki életet nem lehet azonnal oldódó porokkal feltölteni.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
A fejlődés és önismeretre való koncentrálás teljesen rendben van. Én már túl vagyok a 4x-en, és én is felnőtt fejjel tértem meg igazán, jó harminc évig pereltem a dogmákkal, mire ráébredtem, hogy a nagy perelgetés közben az igazi tanításokról megfeledkeztem.
Én amit tanácsolni tudok az ilyen úthoz, hogy nem érdemes sosem a felszín kapargászni. Amivel meg akar az ember ismerkedni, abba mélyedjen el nagyon alaposan. Ha az ember nem fecsérli az idejét hülyeségekre, akkor sokkal több ideje lesz, mint gondolná, rengeteg ismeretet tud az ember magába szívni a legkülönfélébb területeket. Ha ezt megtörténik, akkor jobban el tudja végül helyezni magát az ember a világban, míg ha csak a felszín kapargatja az ember, akkor nagyon-nagyon sok mindent csúnyán félreérthet, ami semmihez nem viszi közelebb, csak kaotikusabbnak tűnik minden, mintha egy összemaszatolt homályos lencsén keresztül próbálna az ember mikroszkópikus szervezeteket tanulmányozni. Persze sok ismeret birtokában sem lesz senki tévedhetetlen, de ha bölcsességgel párosul, akkor valamivel közelebb juthat az igazsághoz.