Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Rita24

0 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kedves Olvasóim,immár egy éve, hogy elkezdtem publikálni a regényemet. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy nem lesz második évforduló, hamarosan befejezem a történetet. Kezdeti célomat sikerült elérnem, legalább annyiban, hogy valóban folytattam az írást, és most már…..
Itt az ideje, hogy kijózanodj, gondolta a lány a szobájába menet. Diogo játszik. Nevetségessé teszed magad azzal, hogy úgy táncolsz, ahogy ő fütyül. Semmi értelme ebbe belemenni. Nyilván Otáviának akarja megmutatni, hogy van kivel szórakoznia, ha épp úgy tartja kedve. És, ha…..
A következő napok pocsékul teltek. Viki szinte senkivel nem beszélt egy emberi szót sem, csak szakmai dolgokról társalgott. Olykor Paulótól kérte, hogy magyarázzon el valamit, amit nem talált a szótárban, olykor Dona Lurdeshez ment át. Diogo sehol. Mikor az alapító okirattal…..
Rita24 2010.07.06 14:40:49
Köszi, akkor próbálok gyűjteni szavazókat az olvasói táborodból is:)
Arról van szó, hogy jelentkeztünk egy nyereményjátékba, ahol a győztes pár egy komplett esküvőt nyerhet 2 millió Ft értékben, idén szeptemberre. Szóval a válasz az, hogy reményeink szerint most szeptemberben lesz az esküvő...
A szavazás módja a következő:

Először regizni kell itt:
www.eskuvonklesz.hu/szavazas/osszeadtuk_hogy_osszeadjunk
a párok fényképe felett az „akkor ide kattintva regisztrálhatsz” részt keressétek.
a szabályzatot ne felejtsétek el elfogadni és később a megerősítés gombot megnyomni.
a megadott email címre kaptok egy megerősítő emailt
A sikeres aktiválás után már le is adhatjátok az első szavazatot ránk, csak kattintsatok a fényképünk alatt lévő Szavazok! gombra. A 6. sorban vagyunk, Rita és Lajcsi néven.

A böngészővel érdemes megjegyeztetni a felhasználónevet és a jelszót, mert minden egyes nap be kell jelentkezni az oldalra.
Ha sikeresen szavaztatok, akkor megjelenik a pillanatnyi állás százalékosan.

A szavazás nem IP, hanem email cím alapú, szóval, akinek több email címe és türelme van, akár naponta több email címről szavazhat ránk! :D A részletek gombra kattintva elolvashatjátok a történetünket is.

A szavazók között is kisorsolnak nyereményt
www.eskuvonklesz.hu/trendek_es_otletek/cikkek/hetfotol_s zavazas_egy_kis_motivacio
Előre is köszönöm a segítséget,

Rita
Csak Portóhoz közel ébresztette fel a férfi. – Nemsokára megérkezünk, kislány – érintette meg a karját. Viki összerezzent. Egy széles, egyenes sugárúton haladtak. – Szeretném, ha látnád, mikor átkelünk a folyón. Tetszeni fog. A látvány valóban…..
Egy ideig nem szóltak egymáshoz. Viki becsukta a szemét, az ablaküvegnek támasztotta a homlokát, vágyott arra, hogy ismét elnyomja az álom, de a férfi némasága túlságosan feltűnő volt ahhoz, hogy képes lett volna aludni. Diogo nyilván teljesen abszurdnak érzi a viselkedését, és…..
Conceição óvatosan kopogott be Vikihez. – Szabad? Ugye nincs itt António? – Nincs itt, gyere be! Az arab hercegnő ezúttal egyszerű sötétkék tréningnadrágban és rózsaszín pólóban volt, de ez is olyan elegánsan hatott rajta, mint bármi más. – Remélem, nem…..
Éppen indultak volna már, amikor Nuno, Raquel és Sérgio lépett be az ajtón. Sérgio egy pillanatra megtorpant, de éppen csak egy pillanatra, a tekintete egyik nőről a másikra vándorolt. Aztán Josué szeméből próbált kiolvasni valamit. De Nuno és Raquel már oda is lépett…..
– Hát te? Mit csinálsz itt egyedül? – Összefutottam egy ismerősömmel és elment italért. – Valaki az egyetemről? – Igen, de azt hiszem, te még nem ismered. Gonçalónak hívják. A tunában játszott. – És ő szóba jöhet a bepasizás szempontjából? –…..
Szerencsésen átköltözött az udvarházba. Az asszonyság a nagy konyhában fogadta, amely akkora volt, mint a Vörösmarty utcai lakás egésze. Régimódi, hatalmas tűzhely terpeszkedett benne, amelyet még fával raktak meg, a hasábok mellette voltak felhalmozva, a kéménynyíláson bátran…..
Ez az utolsó bejegyzés. Nem sok értelme lenne folytatni az amszterdam.blog-ot, ha már nem Amszterdamban élek. Elképzelhető, hogy később lesz folytatás... minden attól függ, hogy melyik országba vet az élet. A blogot persze nem törlöm, nekem is szükségem lesz rá, életemben…..