Regisztráció Blogot indítok
Adatok
fénylábnyom

0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Uram!A szabadságot kérem. Lelked görcsökből felszabadító belső feszítését. Frissességet kérek, megkövült vallásosságom feltörését, hamis szokásaim felülírását. Hogy elfogadjam végre, szabad vagy, még a kortól is, még az észtől is, még tőlem is. Hogy elhiggyem végre,…..
fénylábnyom 2009.05.31 16:10:54
Van, hogy kifakad belőlem. Hogy gyűlölöm. Ezt az egészet. A cukormázzal nyakonöntött ürességet, ami körülvesz. Ami hazug módon haladást suttog, meg szépséget. Hogy előremegyünk, nem vissza, és minden szép lesz. Hogy választhatsz, gazdagodhatsz. Nincs baj, Baby, relax, csak dőlj…..
fénylábnyom 2009.05.05 21:26:31
Sziasztok!

(első kommentem, nézzétek el gyakorlatlanságom)

Teljesen egyet értek a nyelvi akadályokkal...egyre többször tapasztalom, hogy bár egy nyelvet beszélek emberekkel, ugyan azon szavakon teljesen márt értünk... így bocsánat előre is, de messzebbről indítanék, és széles sávba érnék el a célhoz...
Gimis osztályfőnököm viselte (viseli) nagyon szívén afrikai testvéreink sorsát. Földrajz órán nem egyszer eljátszotta velünk, hogy három másodpercenként ököllel rávágott az asztalra, és ordította, most halt meg egy afrikai éhező gyermek. Maradandó élmény marad. Még most is borsódzik a hátam... nagyon sokáig idegesített, hogy miért kell annyit beszélni a fájdalomról, gyenge, érzékeny (női) lelkem nem bírja ezt a megterhelést. Fenn akadtam azon, hogy tehetetlen vagyok, és nem vehetem ki saját számból a falatot, és küldhetem el nekik... - pedig szívesen megtenném- majd rájöttem, hogy ez a tehetetlenségem csak materiális valómra vonatkozik. Mert van egy plussz,amit tehetek. Bár igen, bele lehet kötni, hogy ettől az ő helyzetük még nem fog megváltozni, és csak kibújok a felelősség terhe alól, és megnyugtatom magam, mosva kezeimet, hogy én, mindent megtettem... de ez mégsem így van! A legtöbb, mit tehetek: imádkozom azért, hogy "jöjjön el a Te országod, s legyen meg a Te akaratod". (ismerősen csengenek a szavak?) kedves egyetemi mentorom, aki most nagy reflektorfényben úszik, egyik prédikációjában ezt mondta (szabadon idézem): keresztyénnek lenni nem jelent mást, mint tudatában lenni annak, hogy életünknek nem lehet egyetlen más megoldása sem, csakis Jézus Krisztus. És eljutva a Vele való személyes találkozás kapujába rá kell döbbennünk, hogy mennyire méltatlanok vagyunk minden földi javunkra, ajándékunkra és emberekre, aki mellettünk vannak; és látván a világban lévő gonoszságot, rosszakaratúságot, kegyetlenkedéseket, éhezést, betegségeket, szenvedést, háborúkat, joggal torpanunk meg a találkozás kapuja előtt, és kérdezzük meg, hát mit ér akkor mindez? És jön a Szentlélek válasza. Krisztussal találkozva mindezek mellett valóban nem mehetünk el. De megragadnunk sem szabad ezekben a problémákban, mert emberi gondolkodásunk végességével úgysem érhetjük fel épp ésszel, hogy a mi Urunk mit- mikor- és miért úgy tesz, enged meg, ahogyan... Ezért nem ragadhatunk meg a tehetetlenség érzetében, hogy bennünket is lehúzzon a mélységbe, hanem Krisztus keresztjére kell tekintenünk, és nem elfeledni a feltámadás csodáját, majd megemlékezve a világ dolgairól szép csendben imára borulni, és csak ennyit mondani: add Uram, hogy Rád tekintve kisebbnek érezzék a fájdalmat a szenvedők, és tudjuk elfogadni akaratodat, alázattal várni mennyei dicsőséged eljövetelét!
Igen, a plussz, amit tehetek, tehetünk, az imádság. (ez is nagyon kegyesen hangzik, tudom, és sorry) Egy imától még nem szűnik meg a gyermekek munkakényszere, két imádságtól sem kerül kenyér az éhes szájakba, három imádságtól nem oldódik meg az iható víz kérdése, stb... de enyhülhet az elviselhetetlen fájdalom. Naív vagyok? lehet... de szeretnék hinni a csodákban! Kb. 6 éve minden este imádkozom a harmadik világ szenvedőiért, a háborúban élőkért. Felmérni nem tudom, mi változott, de hiszem, és remélem, hogy imáim meghallgatásra lelnek...