Regisztráció Blogot indítok
Adatok
szuszpenzor

0 bejegyzést írt és 18 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Vasárnap három mérkőzéssel és összesen másfél szerb csapattal kezdődik a juniorok és az OB I/B részben közös pontvadászata. A tavalyi évhez hasonlóan idén is a 21 éven aluli játékosok játszhatnak a junioroknál. A másodosztályú csapatok névsorában is egyre több ismerős…..
Serdülőválogatottunk péntektől Prágában szerepel. A Challenge Cup komoly mezőnyt vonultat fel, ráadásul az utolsó héten egy cseh klubcsapat helyére a cseh válogatott nevezett be a tízfős mezőnybe, amellyel már szombaton szerencsénk lesz összemérni erőnket. A játékosok és az…..
A döntőben is folytatta meglepően eredményes játékát a Tisza Volán fiatal csapata, és ellenállhatatlan kontráira építve nagy arányban nyerte az OB I./B döntőjét. A MAC-ot 7-3-ra verték a dunaújvárosi döntőben. A bronzérmet a címvédő Debreceni HK szerezte meg, amely 8-3…..
Rég írtunk utoljára az OB I/B-ről és az amatőr bajnokságokról, ideje felvenni a fonalat. Annál inkább, mert mindenhol közeledik a végjáték. Ráadásul pénteken vérbeli Lehel–FTC retrómeccset rendeznek. Négy bajnokságban 28 csapatról adunk körképet. A…..
Pár napja felkerült egy videó a híres megosztóra, amelyben az elmúlt tíz év legnagyobb NHL-jeleneteit szedték össze. Természetesen szubjektív ez is, mind minden ilyen, de nekünk tetszik. Úgyhogy ezzel kívánunk boldog új évet minden kedves olvasónknak. Köszönünk mindent, főleg…..
szuszpenzor 2010.01.01 11:37:12
A december 27-ei Winter Classic legendás helyszínét, a Kisstadiont szövegesen, fotókban és térképesen már bemutattuk, ezúttal mozgóképeken is ismertetjük. Videós stábunk bejárta a betonteknőt, korántsem a katasztrófaturizmus igényével. ..
A britek ellen szerezheti meg válogatottunk a feljutáshoz elengedhetetlenül szükséges győzelmet. Van egy tegnapi összefoglalónk is, mindent megnézhetnek kattintás után. A Kína elleni tegnapi győztes meccs végén az ázsiaiak által provokált nem túl elegáns bunyónak nem lett…..
Elkészült a december 27-ei Winter Classicra a zöld-fehérek régi stílusú meze is. Az FTC részéről csak az öregfiiúk játszanak ilyenben, a Mol ligás csapat az egész szezonban megszokott mezében léphet jégre az UTE ellen. Az Athletiksport által SOS-tempóban legyártott zöld mezből…..
szuszpenzor 2009.12.16 19:41:27
Todd Bertuzzi pénteken az Anaheimnek, szombaton a Nashville-nek is két-két gólt lőtt, mindkétszer ő döntött a hosszabbításban, írtuk a minap. Ebből a négy találatból hármat egészen biztosan érdemes megnézni. A Detroit csatára elképesztő kunsztokat csinált, mindegyik…..
Fergeteges első harmadot produkált nyitó mérkőzésén a magyar juniorválogatott. Húsz perc alatt öt gólt ütöttünk, az elsőt ráadásul emberhátrányban. A második menetet már csak egy góllal nyertük meg, a harmadikat annyival sem, sőt három másodperc híján elveszítettük. A…..
szuszpenzor 2009.12.14 09:00:55
@jagr: hátigen.
de mekkora meccs volt amúgy!!! :P
Mindhárom harmadot nyerve 7-0-s győzelmet aratott az Icecenterben a listavezető Dunaújváros. Elöl minden sor veszélyesnek bizonyult, hátul Peter Sevela hibátlanul óvta kapuját a góltól. A mérkőzés végén nem maradt el a Fisera–Fodor bokszpárbaj, a helyszíni beszámolók…..
Mégsem kell több hetet várni a Millenárison épített jégpálya átadására, erről tájékoztatta a létesítménykezelő a magyar jégkorong-szövetséget. Kovács Zoltán főtitkár blogunknak elmondta, a NUSI vezetői egynapos csúszást jelentettek be, így ígéretük szerint október…..
Irigykedve néztük a nyugati nagyvárosokat, mert van füves villamospályájuk? Hát most irigykedjenek ők. A Budapesti villamosvágányok közt ugyanis paradicsom nő! Legalábbis a Boráros téren, a 2-es villamos vágányai közt. Szia Egy apró jelenségre lettem figyelmes pénteken. A…..
Jönnek a hírek a Mol Ligából. A héten áttekintettük a piaci helyzetet, azóta az FTC és a Miskolc háza tájáról tudunk újdonságról beszámolni. És ismét szóba kerülnek a losonciak. Az FTC-hokisok hivatalos honlapja arról tájékoztat, rövid szünet után ismét edzésbe álltak…..
Budapest és egyben Magyarország legnagyobb utánpótlás-nevelő bázisai közül kettő együttműködési szerződés keretében a következő szezontól közös csapatot indít az ifjúsági korosztályban. Az UTE és a MAC szakmai vezetése hosszú távú, mindkét fél számára kedvező…..
Az ukránok mégis építkeznek, a vonatkozó források cikkeiből nem nagyon derül ki, hogy miből telik erre akkor, amikor az ország gazdaságának állapota a magyarénál is sokkal rosszabb, de tény, hogy a jégcsarnokprogram első létesítményeit már át is adták. Arról már az…..
Itt az idő, megkérdezzük nyájas olvasóinktól, a válogatott mely játékosa nyújtotta a legkiválóbb teljesítményt a svájci A csoportos világbajnokságon. A győztesnek nem kell beérnie a puszta dicsőséggel, nem mintha az kevés lenne, ajándékot is kap blogunktól. ..
szuszpenzor 2009.05.05 15:02:07