Adatok
dzsefi
0 bejegyzést írt és 595 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
És ki van a halottak között? Kibaszott Jon Snow. Baszkurálják itten az ember agyát. ..
dzsefi
2016.02.15 15:53:19
ez nem az a templom, ahol a Many-Faced God emberei "tárolják" a sorozatban az arcaikat? Szóval nem halottak, csak próbababa-szerűségek szerintem.
Vigyázat, spoilerveszély! Mi szóltunk!
"Kevesebb megerőszakolással nem lenne reális a Trónok harca."
Ezzel a felütéssel indította George R. R. Martin a szexben, erőszakban, kínzásban és vérfertőzésben tobzódó tévésorozatról szóló New York Times-interjúját, amit a…..
A Ténytár már többször foglalkozott az állampolgárok mindennapjait érintő ellátások megszervezésével. Kiemeltük, hogy az elmúlt években jelentős centralizáció zajlott le temérdek területen, amelyek között voltak sikeresebbek és (finoman szólva is) kevéssé sikeresek.
Úgy…..
dzsefi
2014.01.29 22:41:10
@winner1: ennyi, de hát elindult a kampány :)
Az Európai Tanács 2006-ban fogalmazta meg a 1924/2006/EK rendeletét, mely - többek között - kimondja, hogy az élelmiszereknek és táplálékkiegészítőknek is a gyógyszerekhez hasonló bizonyítási procedúrán kell átesniük, ha valamilyen feltételezett pozitív egészségügyi…..
dzsefi
2013.04.16 09:05:02
Érdekes írás, köszi az összefoglalót :)
Egy témába vágó cikk a fogyás és bélflóra kapcsolatáról, hátha még nem futottatok bele eddig: www.the-scientist.com/?articles.view/articleNo/34866/title/Microbes-Affect-Weight-Loss/
Illetve amit még izgalmas kérdésnek tartok, az a bélbaktériumok agyműködésre, ezáltal a hangulatra gyakorolt hatása: www.apa.org/monitor/2012/09/gut-feeling.aspx
Egy témába vágó cikk a fogyás és bélflóra kapcsolatáról, hátha még nem futottatok bele eddig: www.the-scientist.com/?articles.view/articleNo/34866/title/Microbes-Affect-Weight-Loss/
Illetve amit még izgalmas kérdésnek tartok, az a bélbaktériumok agyműködésre, ezáltal a hangulatra gyakorolt hatása: www.apa.org/monitor/2012/09/gut-feeling.aspx
dzsefi
2013.04.16 13:27:17
@orient expressz: persze, azt még így laikusként sem gondoltam, hogy ideális megoldás lenne, de mindenesetre érdekes terület - gastric bypasson átesett kövérként észrevettem, hogy ANNYIVAL nem eszem kevesebbet egy komolyabb (mondjuk napi 1000-1200 kalóriás) hagyományos diétához képest mennyiségben, míg a kalóriákat (egyelőre) nem is számolom, és mégis látványos a hatás, míg előtte hiába próbálkoztam bármilyen módszerrel. Oké, ugye rövidül a vékonybél-szakasz is, így a kevésbé hatékony felszívódás is bőven belejátszik a dologba, de érdekes gondolat, hogy pusztán a bakteriális összetétel is ekkora hatással lehet a szervezetre. Várjuk a további eredményeket :)
A hathorok küldték.A hathorok küldték, és fehér lovon érkezett.Fehér fénylovon érkezett Ser Pataky.Jobbjában acéllánc, baljában mikrofon, szeme helyén ecuadori aranylemezek. Vállán egy turul, mellyén a kereszt. És jött Ser Pataky, és a karvalyok rikoltottak. A hajlott hátú…..
dzsefi
2012.06.26 19:28:13
Lángoló Gitárok
A mi faszunkkal a csalánt avagy hobbirádiót 150 millából - Melis András az EstFM-ről
2012.03.28 10:35:00
Ma jelent meg az Indexen az az írás, amiben az egykori EstFM alapítói, műsorvezetői, tulajdonosai emlékeznek vissza a nagyjából tíz évvel ezelőtt meghalt rádióra. Melis András tulajdonos abban a cikkben nem szerepel nyilatkozattal, most viszont teljes egészében, vágatlanul…..
Amikor 2002 március 24-án este tíz körül Laura Ziskin, a 74. Oscar-gála producere leállította stopperóráját, a kijelzőn ez állt: 4 óra 23 perc. Ennyi ideig tartott az Amerikai Filmakadémia díjainak átadása. Ez volt a leghosszabb gála a díjátadók történetében, és…..
Újabb „csodatévő” növényt mutatunk ma be, amely ételben, italban, kenve vagy szagolva segít abban, hogy egészségesek maradjunk. Ez a trópusi évelő növény nem más, mint a gyömbér (Zingiber officinale), amelynek gyökerét, pontosabban rizómáját fogyaszthatjuk.A…..
dzsefi
2011.12.15 13:10:31
dzsefi
2011.12.15 13:42:15
@Mikka-Makka: "The alcohol content when produced by the traditional process can be high, up to 11%,[2] although ginger beer is usually brewed with much less alcohol."
Értelmezzük közösen? :)
Értelmezzük közösen? :)
Az vajon a világ vége, ha történetesen egy mackós tatabányai programozó vagy? Ugye, hogy nem! Csájuhász először is már a nevével is egy elképzelhetetlenül COOL mémet indított el, és ennek köszönhető az év legkúlabb graffitije a Kertész utcában. Aztán az is kiderült, hogy…..
dzsefi
2011.12.07 22:29:49
"Nagyon úgy tűnik, hogy vége az Esti Showder diadalmenetének! Fábry Sándor (57) is áldozatul eshet az RTL Klub berkeiben folyó nagy átszervezésnek és leépítésnek", írja saját információkra hivatkozva a mai Blikk. A lap még hozzáteszi: "A vezetőség szerint nem…..
comment:com
A magyar valóságshow-történet leggusztustalanabb jelenete a Tv2-é (18+)
2011.10.17 10:30:00
A TV2 nagy igyekezetében, hogy naponta jelentkező valóságshow-ja, sz Összeesküvők ne pont olyan legyen, mint a másik adóé, a villát rezidenciának nevezik, a párbajt összecsapásnak és így tovább, nem mintha nem lehetne egy pillanat alatt megkülönböztetni a műsort a Való…..
dzsefi
2011.10.17 15:38:37
@Netszamuráj: a zuhany alatt rá akart rántani, a többi észlény pedig folyamatosan rányitott, felmosóval piszkálta, stb. Erre bosszúból összekente a kilincset.
Ez volt az első adás, amit ebből a műsorból láttam, de elég is volt. Egyébként ugyanebben a részben a műsorvezető Majka egy másik játékos farokméretén lamentált elég hosszan ("nem igazság hogy neki majdnem akkora, mint az én fejem"), szóval az általános agyi szintből nem lógott ki a bejátszás. Ehhez képest a valóvilág egészen értelmiségi műsor...
Ez volt az első adás, amit ebből a műsorból láttam, de elég is volt. Egyébként ugyanebben a részben a műsorvezető Majka egy másik játékos farokméretén lamentált elég hosszan ("nem igazság hogy neki majdnem akkora, mint az én fejem"), szóval az általános agyi szintből nem lógott ki a bejátszás. Ehhez képest a valóvilág egészen értelmiségi műsor...
dzsefi
2011.10.17 16:53:44
@Peterson: a hasonlat ott sántít, hogy a dílernek büntetőjogi felelőssége van, mivel árulta a cuccot, viszont a gyereknek nem kötelező vennie belőle (távirányító), ami a saját (illetve a szülők) felelőssége, hogy tud-e jó döntést hozni. viszont a dealer egy idő után eltűnne a környékről, ha senki nem venné a portékáját...
Miért kell mindent tönkretenni, ami jó? Fiatalkorunk, tinédzserkorunk és huszas éveink legszebb, féléves nyarai... Mennyi buli, sör, vodkaredbull, nőzés és nevetés... kétszázforintos koncertek: Bikini, KFT, Toy Dolls, PUF, Deák Bill, Hiperkarma, 30Y - biciklitároló,…..
Van, aki bélyeget gyűjt, más esetleg ritka sörösüvegeket, de ma talán legtöbben lájkot gyűjtenek munkaidőben megosztott poénvideók és subbaposztok alá – én egy ideje magyar vezetékneveket gyűjtök. Az alábbi pársoros baromi rég készül-bővül, többnyire véletlen…..
Krisztina kérdezi, mi sem tudjuk!..
dzsefi
2011.06.29 20:14:49
Ma délután négykor megszakadt a Radiocafé műsora, csak az éter recseg a 98,6 megahertzen. Persze tegnap azért nem olvastak híreket, mert Móni és Marcsi betegszabadságon volt, Timi meg máshol fusizott, így felmerült, hogy esetleg csak nem értek rá hogy megfordítsák a vincsesztert, a…..
dzsefi
2011.05.17 17:52:21
@nyehehe: ööö... amúgy elolvastad, hogy most miről is van szó? (café /= face)
nagyon sajnálom a történetet, ha rádiót hallgattam, szinte csak ezt. Már az estFM óta a 98.6-ra volt a rádió default beállítása :)
nagyon sajnálom a történetet, ha rádiót hallgattam, szinte csak ezt. Már az estFM óta a 98.6-ra volt a rádió default beállítása :)
Kicsit kámingáut, de az alábbi dalt az egyik kereskedelmi tv zenés (?) - celebes műsorában hallottam először. Elvonatkoztatva az eredeti előadótól, aztán Árpa Attilától (aki szerintem teljesen jól előadta a dalt), ki kellett mondanom: ez egy kurvajó feldolgozás. Hét dala, ezért,…..
dzsefi
2011.04.23 14:43:59
Melyik az ideális ajtó? Biztos te is hallottad már, Nyájas, amikor a metróval utaztál, hogy "menjünk előbbre, ott jobb lesz leszállni". A tapasztaltabb utasok a leggyakrabban használt célállomási megállót már ismerik annyira jól, hogy tudják, melyik ajtón kell kiszállni…..
dzsefi
2011.04.07 15:42:21
Bármilyen alkalmat megragadok, hogy újra megnézhessem a Menyus videót! ..
dzsefi
2011.02.25 16:02:05
Pont tegnap nézegettem az idei fesztiváltáncrendet és azon morfondíroztam, hogy engem idén nagyon ki kell ahhoz szolgálni, hogy ilyen napijegy árak mellett keblemre öleljem az összes nagyobb fesztivált.De azt is éreztem, hogy a VOLT fesztivál azért csak szent, erre pont ma…..
dzsefi
2011.02.10 16:47:46
Mikor az The Australian Pink Floyd koncertjére készültem, azon gondolkodtam, vajon mennyien leszünk a nézőtéren. Ha mondjuk lesz 5000 ember - gondolkodtam -, akkor abból vajon mennyien hitték azt a jegyvásárláskor, hogy az “igazi” Pink Floyd jön majd és vajon mennyien fogják a…..
dzsefi
2011.02.07 18:12:41
@kilobike: nem, ők profibbat csináltak volna, ez csak egy mobillal készített emlékféle. van még shine on you crazy diamond is (és egy comfortably numb), ott szerintem jobb volt az ének is, csak kicsit belelóg a képbe a két sorral lejjebb ülő forma, aki a barátnőjével minden alkalommal felpattant, ha történt valami a színpadon: www.youtube.com/watch?v=sW_K7JSACFk
Aki tudja, csinálja - aki nem tudja, tanítja. Rohamosan romlik a gyerekanyag, de tanárnak is már csak régóta a legalja megy. Alkoholisták, szadisták, alkalmatlanok. Sírnak bazmeg, hogy kevés a bérük, de bemennek reggel 8-ra kávézni, 45 perces órák, ebből késnek ötöt, jelentés,…..
dzsefi
2011.02.06 21:44:47
Kár, hogy Egyiptomban nem látják! ..
A hiphop stílus kicsit el van nyomva a B-oldalon, ezért most az alábbi videón látható Vin Diesel-hasonmással próbálok mindent helyrehozni. Elképesztő beatbox, játék és muzsika, avagy hiphop történelem 4 percben. ..
dzsefi
2011.01.30 14:18:28
@totyizselé: ezt akartam linkelni én is, illetve a teljes 18 perces verziót: www.youtube.com/watch?v=e3kyNGVK-hI
érdemes végignézni, nem semmi ez a két faszi.
érdemes végignézni, nem semmi ez a két faszi.
Ezzel a zseniális darabbal vezetem be az osztályzást, mert nem minden alkalommal derül ki pontosan, hogy tulajdonképpen miért is szerepel a Subba Records rovatban az alkotás. Csillog a felni ha jó, és így néz ki amikor nem: ..
dzsefi
2011.01.26 12:41:53
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz