Regisztráció Blogot indítok
Adatok
.zsoltt.

0 bejegyzést írt és 80 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Késik a kerettantervek akkreditációja, de ha lefogadják, heti egy órában kerékpározást is lehet majd oktatni az általános iskolákban. Az intézmények a szabadon tervezhető órakeret terhére vezethetik be a Bejárható Magyarország tanterv mellett megjelenő speciális – bringás,…..
.zsoltt. 2013.03.22 10:59:43
@proxy user: Légy őszinte. Ha én seggrészegen kerékpárral elvágódok az Andrássyn, szerzek az arra vezetőknek egy nevetésben gazdag fél órát. Ha egy autóvezető alszik el el a volánnál az súlyos emberi életbe, anyagi kárba is kerülhet. Azért nem érdemes összehasonlítani a kettőt, mert nincsenek egy ligában. Ezt a statisztikák is igazolják, kár lenne az ellenkezőjét állítani. Általánosságban elmondható hogy a kerékpáros és a mopedes nagyságrendekkel kisebb veszélyfaktor.
.zsoltt. 2013.03.22 11:04:50
Megelégelték, hogy itt-ott már Budapesten is felbukkant néhány magas bicikli: a Közlekedéstudományi Egyesület jópofa, de ön- és közveszélyes játéknak minősítette a szerkezeteket. A társaság levelét közöljük: „Egy új, Amerikából származó extrém kerékpár használata…..
Az elmúlt hónapokban többször felmerült, hogy idei koncertjeire új énekest keres a Queen, ennek kapcsán, nyilván a hírverés kedvéért, még Lady Gaga is szóba került, mostanra azonban kiderült ki fog valóban énekelni Freddie Mercury posztján. A Sonisphere fesztivál szervezői a…..
A Facebookon keresik a dél-pesti cserbenhagyásos gázolót, aki az Üllői úton trafált el egy szabályosan közlekedő biciklist. Az egy hete történt balesetben a kerékpáros elvesztette eszméletét. A kerékpár állapotából sokkal súlyosabb sérüléseket is kinéznénk, mint egy…..
Az R.E.M. szerdán jelentette be weboldalán, hogy feloszlik. Először csak egy szűkszavú közlemény került fel a honlapra, amiben elmondták, hogy hálásak mindenért, amit a zenekarral elértek, és köszönik a rajongóknak is, hogy meghallgatták őket. Később minden tag hozzáírta a…..
Munkagépek dolgoznak a csepeli Weiss Manfréd úti 2885 méter hosszú kerékpárút építési munkálatain. Hat helyszínen indított kerékpárút-fejlesztési programot augusztusban a Budapesti Közlekedési Központ, a budapesti kerékpárút-hálózatot mintegy 700 millió forintból csaknem…..
.zsoltt. 2011.09.07 11:21:22
@zoliopata: Amíg nincs infrastruktúra, addig ne vonj le nagy következtetéseket. Kevés merész van aki a képen is látható teherautók között szívesen teker. Hajrá csepel!
Tizenkétmilliárdos kerékpárút-építési koncepció készült a Garancsi István kerékpárügyi miniszterelnöki megbízott megrendelésére. A Magyarországon soha nem látott biciklis megaberuházás az EuroVelo 6-os európai hálózatban kötné össze a Duna-partján az osztrák határt…..
Egy nap késéssel, de valóban megépült Budapest tömeges biciklis fejlesztéseinek első részlete. Ahogy Vitézy Dávid kedden bejelentette, a főváros a Thököly út és Hungária körút kereszteződését alakítja biciklizhetővé.   Eddig a Thököly úton, a Dózsa György…..
Appleblog Imádom a technológiát 2011.06.01 12:27:00
Hétvégén a barátnőm feleségem családjának a vidéki nyaralójában voltunk, kerti partin vettünk részt. Ádámnak épp semmi dolga nem volt, úgyhogy áthívtam, egyen már velünk egy jót. Telefonban kezdtem el magyarázni neki, hogy jut el a kis Duna-menti nyaralóhoz, melyik főutat…..
.zsoltt. 2011.06.01 14:16:38
Hungarian Cycle Chic Budapest 2011 2011.04.18 06:20:00
Két évvel ezelőtthöz képest alig bírjuk kapkodni a fejünket, egyre többször hasítanak az optika elé az átlagostól eltérő stílusok. Nem csak minket tesz ez boldoggá, hanem büszkén tárjuk a világ elé a tényt: a bicajozás fejlődése megállíthatatlan. Ezért is tiszteljük,…..
.zsoltt. 2011.04.18 13:02:49
@Che_007: Jobban megnéztem a képet, és agyváltó. A bowden hátra megy, fékpofákat nem látok, és ezek bringák jellemzően kontrás agyválósak.
.zsoltt. 2011.04.18 13:19:16
@ping: Bakker tényleg :D Kükü tudná megmondani hol is készült a foto.
.zsoltt. 2011.04.18 14:00:10
@GaZe: Az egy katasztrófa ami ott van(meg az andrássyn végig) de azért nem örülnék ha a kis hölgy szembe jönne velem, mellettem meg mondjuk azok az emeletes városnéző buszok egyike amik a bringaúton parkolnak rendszeresen. Akkor cseszhetné a helyes kis farát ;) meg én is az enyémet :(
Korábban már volt szó arról, hány letöltés kell a toplistás helyezésekhez az AppStore-ban, és hogy milyen eredményeket kell felmutatni ahhoz, hogy egy alkalmazás egyenesbe érjen.Colin, a Spreadsong vezetője egy 2010-es posztban azt állította, hogy leginkább az összesített top 4 a…..
Steve Jobs eléggé fölélőtt, amikor az iPad 2 premierjén azt mondta, hogy az Apple tabletjére 65 ezer, míg a Google Android Honeycombra talán ha 100 alkalmazás érhető el. Az ipades számokkal nincs is semmi gond, a konkurencia azonban közel sem áll olyan jól, mint azt Steve gondolta:…..
.zsoltt. 2011.03.31 20:36:07
@Balhé az van: Oké, akkor itt nem is annyira technologiai vitáról van szó, mint inkább izlés béliről, ezen pedig tényleg kár rugózni. Elbeszéltünk egymás mellett. Te feltétlen híve vagy a klasszikus hangszeres muzsikának, és kizárólag mint studio rögzitő eszközként tudod elképzelni a pad-et. Én alapvetően samplerekről, sequencerekről, szintikről hadoválok. A pad maga a hangszer számomra, ebből kovácsolok :)
Amúgy mai megfogalmazásban a dj mint olyan az egy bulin zenéket egymás után, egymásra mixelő jómunkásember. Aki elektronikus zenét ír az nem feltétlen dj, inkább nagyképűen producernek hívják. :) a kettő sokszor keveredik, mert kevesen merik bevállalni hogy felpakolnak 10 analog, 10 digitális kütyüt és liveactelnek. Inkább letolja a saját maga szerzeményét lemezről. Pl. Fatboy slim. De azért van Massive Attack, vagy Lamb, vagy Kosheen, akik alapvetően elektronikus hangzásban alkotnak(nem egyenlő tuctuc techno) és koncerteznek. Ami kijátszható hangszeresen azt vendégzenészekkel tolják, a többi megy az akai mpc-ről, megtúrva egy kaoss pad-el, akár laptopról "élőben" triggerelve midi cuccokkal. Ez is szimpi, és így kerek a világ. A villalakó pornoszínésznő lemezlovas nálam sem szóba jöhető kategória :)
.zsoltt. 2011.04.01 10:18:21
@Balhé az van: Hát nézd. Én nem ismertem ezt a Rebecca csajt, de rákerestem. A legelső találatot 71millióan nézték meg. Szólj ha ennek a tizedét képes leszel elérni. ;) az embereket(akiknek szól a zene) kicsit sem érdekli hogy 200 bpm, 32-ed összemásolt lábdobtémákkal operálsz. A végeredmény számít, az összhangzás, a trend. Ha pedig nem sikerorientált zenét készítünk, akkor onnantól az egész csak hitvallás kérdése. Te vagy a metalista zongorista, ami a világ zenei ízlésének igen kis százaléka. Te egy szub zenei kultúrát kiálltasz ki mindenek felett állónak. Ez nyilván helyes a Te szemszögedből, de egyszerűen nem igaz a világra nézve. Toljad csak a doom metal szekerét, de légy olyan toleráns(vagy emelkedj felül) azon, hogy a világ nagyobbik része kimondottan utálja a metált ahogy van. Szerintem két féle zene létezik. A jó és a rossz. Műfajtól függetlenül. Jöjjenek a rebekák, hulljanak a mélybe, vagy okozzanak örömet a célközönségnek, ami nyilván nem Te vagy a célja. Én 10 év rock, grunge, punk után egyszerűen meguntam ezt a vonalat, és kinyíltam más felé. A lányom aki 6 éves zsigerből imádja ez a hülye waka-wakát, pedig nálunk otthon tv sincs, nem hallhatta.(ovi)Ellenben a lehető legváltozatosabb zenéket hallgatunk napi 24 órában joplintól oldfieldig, kraftverktől pendulumig, a négy évszaktól nightwishig.
Vannak egyszerű dolgok amik örök érvényűek. Dallamok, ritmusok. A Te zenéd egy külön képzettséget, képességet, konctentrációt igényel. Kár azon vitázni hogy a roots reggae milyen egyszerű, és mi van ha elfogyott a fű, mert ott pontosan azt az ösztönös ritmust valósítják meg amit egyből befogad az ember. Van aki "továbbtanul" és képtelenné válik a befogadására, mert annyira arcpiritóan egyszerű elgitározni hogy fujj. Pedig csak a fejében van a gond, a személyiségében keletkezett felsőbbredűségi érzés mondatja vele hogy az nem zene ami lassú és nincs benne megszámlálhatatlan téma, triola, kiallás, felütésre visszatérve 3 perces agynyúzó gitárszóló. :)
Pedig a legtöbb ember képes annyit mondani hogy nem szeretem a metált, idegesít. A metál vonal viszont agresszívan leugat minden mást, mint ha egy centivel is jobb lenne egyszerűbben gondolkodó társainál.
Hajrá rebecca, hajrá evolúció! :)
.zsoltt. 2011.04.01 12:57:53
Az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőtől megint a kerékpárosokra fókuszál. A húsvéti időszakot is magábafoglaló fokozott közúti ellenőrzéssorozatban nagy szerephez jutnak majd a szondák.Az országos akció bejelentésénél Óberling József, az ORFK közlekedésrendészeti…..
Ami Gyöngyöspatán folyik, amellett nem lehet elmenni szó nélkül. Röviden: a Jobbik rájött, hogy önnön konszolidációja és elkényelmesedése nem használ a népszerűségnek, ezért újra életre hívta a betiltott Magyar Gárdát. Hogy legalizálják működésüket, ezúttal névleg a…..
.zsoltt. 2011.03.14 20:55:39
Ez a fajta süket duma vezetett oda, hogy 20 év alatt annyit romlott a morál, a közbiztonság, hogy csak engem(34éves emberke vagyok) már nem is számolom hányszor atrocitáltak, kiraboltak(egyszer) barátaimat ismerőseimet megkéseltek, addig vertek két 18 éves fiatalt(1lány1fiú) hogy hetekig kómában voltak. Az oktogonon a szombati éjszakában a szokásos adjál cigit pénzed is van? Dumával... Én magas ívben leszarnám az elkövetők származását, ha nem mind cigány lett volna. És tudod mit mondok erre a szar dumára? Legyen neked is egy 5 éves lányod, legyen egy helyes kis feleséged, és megtudod miről van szó, csak Budapesten. Amikor nem mered elengedni a barátnőivel mulatni egyet, mert fényes nappal is megkóstolják a 4-6-os villamoson, amikor a blahán az éjszakai buszmegllóban heccből sörösüveget dobnak feléd hátulról, és ha szólni merészelsz, még agyon is vernek a többi okos tanult demokratikus liberalista magyar honfitársad szeme láttára akik ott a szituban fosnak mint a hattyú, de a blogjaikban osztják az észt. Én bazdmeg nem akarom hogy a gyerekem egy ilyen világban nőljön fel, nem akarok örökké taxival járni éjszaka. Nagyon sajnálom, de a tolerancia határos. A rendőrség baszik az egészre, a kormányaink szintén, mivel nekik az a jó ha nem azzal foglalkozunk hogy hogyan lopnak, hanem meg van a magunk baja. Nem állítom hogy a legjobb megoldást a jobbik csinálja, de még mindig sokkal több mint ami 20 éve itt nem történik.
Persze ott az érem másik fele is, hogy ez sem más mint politikai eszköz. Majd kiderül. Mindenesetre a legokosabb szerintem az lenne, ha a kormány hozzájárulna es támogatná egy erős polgárőrség létrejöttét, nem pedig gáncsolná. És ez kérlek nem összekeverndő a mélyszegénységel, a megélhetési lopással, ez teljesen tisztán kultúrális különbség. Márpedig az a kultúra ahol az a raj csávó aki megbassza a magyart heccből, az nekem kicsit sem tetszik. Bocs.
Elég sok bajom volt vele, jöttek az új szoftverek, a 3G-m meg egyre lassabb, nehézkesebb, gyűlöletesebb készülék lett. Végül eljutottam odáig, hogy szinte már csak telefonálásra, email-olvasásra használtam, a Safari elindítását legfeljebb különösen indokolt esetben mertem…..
.zsoltt. 2011.02.03 19:29:01
@DetoX: Ízlések és pofonok :) amiket felsoroltál semmit sem adnak az ios-hez, max egy klikkel/gesztussal közelebb hozzák az adott dolgot. Cserébe nekem megölte a 3G-t, és mint írtam is, a 12euros multitrack daw pl nem idult el, inkorrekt firmware-re hivatkozva.
A wifi hotspot valóban hiányzik néha. Reméljük azt is megkapjuk hamarosan :)
.zsoltt. 2011.02.03 20:25:03
@DetoX: A spotlight beállításai között opcionálisan kikapcsolhatóak a keresendő dolgok. Ha mindent kikapcsolsz akkor is lassít?
.zsoltt. 2011.02.03 21:01:29
@DetoX: Jó hírem van. :) 4x alatt mindent ki lehet kapcsolni. Persze a 0. Oldal megmarad kizárólag webes keresésre.
Harcba kezdtek az új-zélandi rendőrök a drifttrájk-őrülettel. A közúti downhillezés újabb válfaja miatt rengeteg lakossági panasz érkezett a hatóságokhoz. A háromkerekű, direkt farolásra tervezett járművek ugyanis köz-, és a használóra nézve önveszélyesek, valamint…..
Folytatódik fejlesztői interjúsorozatunk, ezúttal egy igen érdekes kezdeményezésre bukkantunk az AppStore-ban. Mesemasina néven indult egy csapat, ami magyar kortárs meséket (Zeke László írásait) juttat el az AppStore-ba. A mozgatható képek mellett híres színészek (Németh…..
.zsoltt. 2010.12.23 16:32:08
@DnP:
1. A szépség szubjektív.
2. Az alkotónak hagyjuk meg a jogot az alkotásra.
3. Ez különbözteti meg a magyart, az egyel fejlettebb népcsoportoktól. A fikázáson kívül máshoz nem igen ért. A tolerancia szót hírből sem ismeri. A tisztelet fogalma detto.
4. Ha nem tetszik nem veszed meg, nem ajánlod másoknak.
5. Tegyél bele valamibe fél év munkát(+minden egyéb a programozáson kívül), annak tudatában, hogy nincs garancia a megtérülésre.
Én leszek az első aki legagyizom a munkádat. Bizonyára jól fogod magad érezni. Kívánom neked, hogy ilyesfajta hozzáállású emberek egyengessék a pályafutásodat.
6. Magyaroknak kontentet csinálni? Pont ezért soha. Aztán rinyálhatsz hogy nincs semmi érdemleges magyarul.
7. Ha mégis szükségét érzed a véleményívánításnak, akkor tedd hasznosan, kultúráltan. Ha nagy festőművész vagy, magyarázd el hogy miért nem néz ki jól az akril a tft-n.
8. Amúgy megvetted? Végignézted? Vagy csak a két darab screenshot alapján ítélsz?
9. Nekem pl tetszik(a két shot). Színes, közel áll a gyerekek által megvalósítható festményekhez. Nem elrettentően nehéz leutánozni, ergo inspirálja a gyereket.
10. A rózsadombit én is utáltam. Érdekes, hogy a magyar népmeséket meg szerettem, pedig ma újranézve bármelyik flash-es rajzfilm csilliószor jobb nála.
11. Amúgy meg illusztráció ide vagy oda, a sztori a lényeg.
.zsoltt. 2010.12.23 22:11:47
@MeeCee: Simán megettem én is a rózsadombit :D
.zsoltt. 2010.12.23 22:47:15
@Bukowszky: Ne beszélj mellé. Én az egy mondatos legagyizást nem viselem el. Mndenkinek lehetnek érvei, van motivációja, értékrendje, amit illik tolerálni. A tiédet is. Igazad van tökéletesen, a youtube mindent ver. A befektetett időt sem kell készpéznek venni természetesen. A szimpla bunkóság viszont nem magyarázható. A magyarság általánosítása valóban erős, elnézést is kérek érte. Azért nézd meg, hogy a youtube kommentek között mekkora különbség tud lenni ugyanarról a videoról ha mi kommenteünk, és ha egy angol pl. Én sajnálom a legjobban.
Úgy tűnik, hogy a Flash Player tényleg egyre használhatóbb lesz Macen is, összekapták magukat az ellenük indított hadjárat miatt (látszik a Star Trek kosztümön is, mennyire félnek). Pár hete jött ki a Flash Player 10.2 bétája, és az adobes John Nack azt írja erről a blogján,…..
.zsoltt. 2010.12.17 11:12:54
@elyndel: 10 éve fejlesztek flash platformon, és sajnos egyet kell értenem veled.

A nagyobbik probléma a flash tartalmakkal, hogy grafikusok, designerek készítik őket. Ök nagyon szépen csillanó gomb effektusokat hoznak össze, nyolc layer effekt használatával, de fogalmuk sincs hogy mindez mekkora erőforrásba is kerül. Azt hiszik ez is photoshop.
Ez a video gyorsitas tök egyszerü elven alapul, nem is értem eddig hogy nem jutott az adobe eszébe. Ugyanis annyi a trükk, hogy eddig a video, a többi megjelenítendő elemmel egy listába került. Un displayList-be. Ennek az összes elemén végigmenve többszázszor kerül ugyanannak a pixelnek a kiszámítása. Videóstul vagy nélküle. Na most rájöttek a spanyol viasszra, és nemes egyszerűséggel legfelülre kerül a stageVideo objektum. Veszítünk némi funkciót, pl hogy rá lehet rajzolni a videora, de nyerünk erőforrást. Kinek mi a fontos. A régi megoldás is használhato tovább amúgy. Szal ha ezentúl szaggat a video, már csak a fejlesztőt ér okolni(persze ha nem hazudik az adobe)
Zs
A 6 dolláros játék, amit annyira vártam, és ami picit csalódás volt a szabad mozgás hiánya miatt, tarolt az AppStore-ban. Négy nap alatt 271 ezer felhasználó jelentkezett be a Game Centerbe a játékkal, ami azt jelenti, hogy legalább 1,6 millió dollárt (328 millió forintot) hozott a…..
Naná, hogy egyből letöltöttem az 5 eurós játékot. Akik lemaradtak: az Infinity Blade az Epic Games Unreal Engine 3-asát használja, egyben az első game, ami az ingyenesen kipróbálható Epic Citadel bemutatópályán játszódik, vagyis elképsztő grafikát facsar ki a telefonunkból.…..
.zsoltt. 2010.12.09 17:07:44
yfrog.com/gyy9oj
yfrog.com/gyo4w01j
yfrog.com/h35z701j
IPad shotok. Össze sem hasonlítható a retinával :(
.zsoltt. 2010.12.09 20:12:54
@Cs@tLós: Lehet butaságot mondok, de a sötétség talán képernyő fényrerő beallítás kérdése, tekintve hogy univerzális a kód.
A dodge, parry dolog szerintem jó mozdulat esetén is függ valami plusz értéktől, pl wow-ban is százalékos esélye van.
.zsoltt. 2010.12.10 21:07:08
@TiGi: Én is levágtam. Lvl23 vagyok. Most mi van még 27 szinten keresztül? Csak öcsizés? Grrr:/
Elvileg pénteken fog befutni az új operációs rendszer, ami ma van. Ennek pedig örülni kell, mert a rendszer nemcsak gördülékenyebb lesz, de az iPhone 3G-vel állítólag egyenesen csodákat művel, ráadásul az iPad most először kapja meg a 4-es szoftverrel járó előnyöket: a kvázi…..
.zsoltt. 2010.11.12 18:00:01
@Enrico Palazzo: Junction.exe a baratod.(google)Nekem egy asus eee ami eleve ossz vissz 4gb hatterrel bir, a backup managerem. Kulso vinyo radugva. C-re felteve az itunes, es a megfelelo mappak, atlinkelve a kulso vinyora.
Docs and settingsbol az Apple Computer es az ITunes Media nevu mappakba teszi a gigamega cuccot. Ezeket kell junctionnel atlinkelni a masik particiodra. Persze ez winxp. Lehet a win 7 mar alapbol tudja a simlinket.
Néhány napja megjelent az iPhone-os VLC Player, eddig csak iPadre lehetett letölteni a lejátszót, ami Mac OS X alatt arról híres, hogy mindent lejátszik, még a txt-ből is képes elfogadható minőségű hollywoodi produkciót prezentálni.Egy nappal a megjelenés előtt letöltöttem egy…..