Regisztráció Blogot indítok
Adatok
seventyfour

0 bejegyzést írt és 184 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Hardverapró az egyik legrégebbi és legnagyobb IT apróhirdetési oldalon, ahol közepes boltok és kiskereskedők termékei mellett magánszemélyek is árulják a mindenféle okokból eladóvá vált számítógépeiket, alkatrészeiket, mobil- , játék- , fotóeszközeiket, vagyis bármit és mindent, ami a kütyü…..
Oké, aláírom, a kettes szar volt, de az első nagyon is jó, és ne legyünk már ennyire pesszimisták, jó lesz ez. A helyszín az Ozark-régió, ami ezek szerint különösen nagy mértékben ki van téve a bűnözésnek, hiszen a Netflix egy egész sorozatot szentel az itteni gazemberkedésnek. A True Detective…..
Túl vagyunk a táboron, aminek ugye a jelentősége a nyáj további, drámai ritkítása, illetve, legalábbis a vasárnapot tekintve mindenképpen, hogy sikerült-e egy az egyben megverni a Sztárban sztárt, mert az évben először, de nem utoljára ténylegesen is egymásnak feszült a…..
seventyfour 2016.10.25 15:45:38
@Garin: Nem működik és nem szórakoztató. Sehogy sem. Elbénázták, amatőrökre bízták akiknek nem jön össze. Félelmetesen alkalmatlanok a zsűrik arra, amit el kéne játszaniuk, egyszerűen fel sem merül, hogy ez "valóságos". Hiteltelenekké váltak, így leszerepeltek. Ezt most csak azok látják, akik -tudván, hogy kamu, de- valami értéket vártak, aztán lassan eljut a nem túl nagyra tartott átlag közönségnek is, hogy hülyének nézik. És ez fogja ennek a fosnak a végét jelenteni.
seventyfour 2016.10.25 16:06:31
@Garin: Nem az ízlés a kérdés, hanem a színvonal. Tudom, hogy van, aki ezt szereti és elsősorban vele szemben tiszteletlenség ez. Attól, hogy nem szeretem, meg tudom ítélni, hogy mit látok. és ez vérlázítóan gagyi.
seventyfour 2016.10.25 17:35:26
@Garin: Máshogy fogalmazok. Nem merültem el eddig sem bennük, mert sokkal nagyobb zenei sznob vagyok, hogy ezek akár megközelítsék azt, amit szeretek. De nem is erről van szó. Régebben is bele-bele néztem kíváncsiságból, és be kellett látnom, hogy ez nekem nem fog szórakozást nyújtani. De! Még így is, hogy kvázi kívülálló vagyok, meg tudom állapítani, hogy eddig legyártottak egy tisztességes iparosmunkát, most pedig számomra elfogadhatatlan kontárkodásnak tűnik az egész, pontosabban a zsűri harmadosztályú és a casting pedig siralmas. Egy harmadik-világbélit tudok ilyennek elképzelni.
Nem tudom, hogy működik az adategyeztetés a Vateránál, és azt se nagyon értem, hogy miért annyira baromi titkos ennek a folyamata, hogy szerencsétlen kipöccintett vaterás nem tudhat meg az eljárásról semmit. De hogy én nem küldtem volna el ki tudja hova a személyim mindkét oldala után tök önként az…..
seventyfour 2016.07.13 19:59:47
Franciska szerintem azon a ponton kicsit igazságtalan, amikor a jegykezelők ellenőrén kéri számon az ablak és kerete közti váratlan szakítást csak azért, mert korábban az előtt álldogált az illető, de ezt leszámítva az egész helyjegy-nem helyjegy téma elég erős. Kedves Tékozló Homár! Csupán a…..
seventyfour 2016.07.05 16:19:30
@Taxomükke (UK): Mióta Probléma, Ha Csupa Nagy Kezdőbetű Van A Főnevek Elején? Valami kibaszott lektor vagy? NEM BÍRTAD VÉGIGOLVASNI? Ebben az egész sztoriban ez fogott meg? Neked miféle bajod van?
Nagyon fiatalon, érettségije közepén  halt meg Kovács Attila Alex, akit a Hungary's Got Talent című műsorból ismerhettek meg sokan.  A 18 éves szegedi fiú Kovi MC-ként indult a versenyen,  Kis Grófo slágerét, a No roxa ájt énekelte. Kovács Attila a szegedi piaristák végzős diákjaként készült most…..
A kereskedők permanens kínzó kérdése a "Hogyan érjem el, hogy a vevő bejöjjön a boltba?", hiszen a vásárlókért folytatott küzdelem első csatáját az nyeri, akinek sikerül elérnie, hogy nála, és ne a szomszédnál nézelődjön a kuncsaft. Nyilván nem nagy truváj, hogy ennek küzdelemnek az egyik…..
seventyfour 2016.06.10 15:05:30
Ha valaki egy reggeli rádióműsorba beküldött sms-ben azt olvassa, hogy már bánom, hogy nem a németek nyerték meg a háborút! és arra azt reagálja, hogy  én is! az így, szövegkörnyezetből kiemelve egy barom. Ha hozzátesszük, hogy mindez a MusicFM reggeli, Önindító című műsorában hangzott…..
seventyfour 2016.06.10 11:37:21
@Aston Kanál: Teljesen igazad van, sokan valamiért azt hiszik, hogy ránk, a románokra, bolgárokra és a jugoszláv területeken élőkre hosszútávon szüksége lett volna a náci Németországnak. Romantikus idealisták, annyira aranyosak... :)
Az elmúlt évek gasztroforradalmához kapcsolódóan generációváltás is zajlik a hazai vendéglátós szakmában. Ennek kapcsán egyre inkább úgy tűnik, hogy a minőségi, igényes, kézműves és dizájn szavak mentén alapított új egységek általában fiatal, gyakran más szakmában már sikeres tulajdonosainak nemcsak…..
A Fargo az utóbbi évek egyik legjobban sikerült antológia sorozata, aminek mindkét évadában komolyabb sztárok nyújtottak parádés alakítást. Az első Martin Freeman és Billy Bob Thorton miatt marad leginkább emlékezetes, a másodikban nagyszerűen játszott Kirsten Dunst és Patrick Wilson is. A készítők…..
seventyfour 2016.05.21 12:41:18
@scsaba1: A TD2 kicsit erőltetett volt, de simán top 10-es.
Nehéz örökség, nehéz olvasmány. Mese az szőrén-szálán eltűnt MKB Bank Zrt. széfrül meg az MKB Bank Zrt. hitelszámlárul (Aesopus nyomán) Néhai Naív Ügyfél széfet és számlát hagyatékozott rám: a széfben sellőkönny volt, a számlán meg háromcsilliárd galaktikus…..
seventyfour 2016.05.12 10:49:52
@Terézágyú: Persze, de maga a fogalmazás olyan szinten cikornyás, idegtépően archaikus, hogy öröm elképzelni az ügyintéző arcát, amint átmegy sú-ba... Eddig azt hittem, hogy a szlenggel lehetne kikészíteni őket, de most megvilágosodtam... Elviselhetetlen, nyerő!
seventyfour 2016.05.12 14:54:19
@Terézágyú: Nyilván nem előzmények nélkül írnék ilyen levelet, és nem is biztos a siker, de jól esne...
A Showtime kirakta a Twin Peaks nemrég leforgatott harmadik évadának szereplőgárdáját, úgy értem, hogy a 200+ nevet, akik feltűnnek majd a sorozat feltehetőleg jövőre érkező folytatásában, és atyavilág. ATYAVILÁG!..
seventyfour 2016.04.27 11:05:41
@Bergyilkos Bohoc: Mekkora hozzászólás! (Slow clap...) Nevezhetsz a legfeleslegesebb hozzászólás díjára, velem együtt...
Az eset valószínűleg úgy történt, hogy a levélírónkba egy pillanat alatt beleszerelmesedő biztonsági őr (mondjuk Attila) odasasszézott az információban Katikához, akivel amúgy is jóban van, elhomályosult tekintettel elővezette neki, hogy a Nő, az Igazi, a Nagy épp most vett egy sarokgarnitúrát, és…..
seventyfour 2016.04.08 21:05:05
@Leone_510: Ennyi? Szerintem meg te náci-libsi-gyíkember-háttérhatalmista vagy... (Ezzel szoktak még fárasztani, de te úgy sem érted)
seventyfour 2016.04.09 12:09:00
@tejfölbiztosítás: Nulladik szabály: SOSE told túl! Ülj le, egyes! Szövegértelmezés: szintén egyes, a második nevem Antikemtrél. Túl korán volt a reggel hajnalod. Egyébként, ha nyomsz valamit, ne kommentelj! Rég nem menő...
seventyfour 2016.04.09 13:40:30
Még mindig egymást érik a '90-es éveket idéző bulik és olyan koncertekből is folyton akad egy-egy, ahol az évtized előadói váltják egymást, legyen szó külföldiről, vagy magyarról. Úgy tűnik, nem tudjuk megunni a '90-es évek feltámadását egyelőre - nosztalgiából, viccből, vagy csak azért, mert…..
Hogy egy ügyfélszolgálatnak mikor és hogyan kell válaszolnia? Hát természetesen gyorsan és pontosan, de a részleteket majd megtudjuk a szakértőktől, addig meg szórakozzunk jól Sanyineharagudj és H. Sándor ügyfélszolgálatos szépen induló románcának földbeállásán a tavaly októberi ígéretes kezdettől a…..
Az Összezárva Friderikusszal című műsor stábja biztos kibírta röhögés nélkül a címszereplő felmondását, hiszen a műsort ilyen címmel alap, hogy nem lehet folytatni egy másik műsorvezetővel, bár ez utóbbi eshetőség sincs kizárva, tudtuk meg egy neve elhallgatását kérő stábtagtól. A díszletet…..
seventyfour 2016.03.25 12:38:18
Szabó Tibor, a TV2 Tények című műsorának munkatársa volt - egészen ma reggelig, amikor is azonnali hatállyal felmondott, és ha jól tudjuk, a büdös életbe' nem akar tévézéssel foglalkozni. Szabó Tiborról eddig nem sokat lehetett tudni, a neve azért került be a köztudatba, mert hétvégén a Facebookon…..
seventyfour 2016.03.21 15:52:58
@medve97: Belejönnek, ne aggódj, nem fogod érzékelni, hogy manipulálnak! Nem fogják fullba' nyomni a kretént, mert az nem nyerő...
VAGY: Andy direkt csinálja, mert leváltják Orbánt, de erre kisebb az esély szerintem.
seventyfour 2016.03.21 16:28:27
@Flexy Flex: csak utánam, az előbb jelentkeztem! Portfólióm: karaktergyilkosság, trollkodás, CÖF-statiszta, migráns-üldözés (a falom innen és túl).
Elfogadok Erzsébet utalványt és trafikot is.
Őszintén megmondom, ki nem néztem volna belőle. Ügyes a csaj nagyon. Van egy kimaradt szkeccs is, eserossz...
seventyfour 2016.03.18 15:15:09
A Kettős Mérce mutat rá, hogy a sztálinista-rákosista módszereket csak nem lehet kiirtani a Nemzeti Hírtévéből (amit egy jogerős ítélet alapján akár Állami Nemi Szervnek ís hívhatunk, csak mondom). Pedig párszor már megütötte a bokáját a közmédia a hamisítások miatt: Lomnici Zotán kiretusálása után…..
Na, ezt vajon hogy gondolta a kedves színházpedagógus? És az előadásnak helyet adó intézményben sem volt senki, akinek eszébe jutott volna, hogy sem jogilag, se morálisan nem oké az egész? A hosszú ő-k hiánya meg már tényleg szóra sem érdemes. „Egy norvég felsőoktatási intézmény magasról tesz a…..
Levélírónk javaslata szerint "Mediterrán vendégnek, ha nagyon nagy összeget adott és szomjas az édesség után, és szóvá teszi, akkor ne gyűszűnyi vizet adjunk, hanem egy tisztességes, felnőtt embernek megfelelő pohár vizet." Hát szerintem meg ennél sokkal egyszerűbb a helyzet:…..
Tavasszal új műsorral jelentkezik Hajdú Péter a TV2-n, aminek a címe Showtime Hajdú Péterrel  lesz. A kéthetente képernyőre kerülő műsorról annyit tudtunk meg, hogy nem klasszikus értelemben vett talkshow lesz, hiszen Hajdú Pétert sok mindennel lehet vádolni, de azzal nem, hogy stand-upos lenne,…..
30/40 Szabadfogás - tévétükör 2016.02.19 23:59:53
Volt egy igazán szép, tartalmas napunk, több, mint egy évvel ezelőtt ilyenkortájt, amikor kiszabadult egy szellem a palackból, egy kifejezés formájában, amiről addig úgy tudtuk, hogy nem túlságosan szalonképes. Persze használtuk a mindennapokban, de amint elhagyta a nyelvünk hegyét, azért kicsit…..