Regisztráció Blogot indítok
Adatok
sunika

0 bejegyzést írt és 30 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Rendszeres olvasóink számára ismerős lehet a Pinokkió-díj, amelyet hazugságon kapott politikusoknak osztunk ki rendszeresen, egy-egy nagyobb lélegzetvételű interjú vagy szónoklat után. Végignézve az idei díjazottakon, 2013-ban az év Pinokkió-díjasa egyértelműen a miniszterelnök…..
sunika 2013.12.31 14:18:31
@P.Freddy: Hány éves vagy te rohadék,hogy ilyen hülyeségeket írsz?Talán a büdös bunkó munkásőr apádtól tanbultad?
hacsaknem A felcsúti Mága Zoltán 2013.12.19 11:42:03
Valószínűleg ahogy eddig soha, jövőre sem fogok részt venni Mága Zoltán január 1-jén sorra kerülő, immár hagyományos újévi koncertjén. Igaz, hogy 2014 első napján valószínűleg nem azért nem osztozom majd abban a hatalmas élményben, amelyet a művész úr produkciója…..
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán megszületett a megállapodás a minimálbér emeléséről. Ez alapján jövő évtől a minimálbér 98 ezer forintról 101 ezer 500 forintra emelkedik. A szakmunkás bérminimum pedig 114 ezerről 118 ezerre. Ez az előbbi…..
„Orbán Viktor azt mondta, Magyarországon kétfajta pártelnök van: az egyik olyan pártot vezet, amelybe rendszeresen törvénytelenül áramlanak pénzek, amit időnként be is vall, és vannak, akik olyan pártokat irányítanak, amelyek betartják a törvényeket. "A mostani…..
"Viktor, én is magyar vagyok, de nem fideszes!" Az Együtt-PM aktivistái feszítettek ki egy molinót csütörtök hajnalban a Lánchídon, a rendőrség emiatt zárta le a hidat. A nagy méretű molinón az volt olvasható: "Viktor, én is magyar vagyok, de nem fideszes!" Közleményükben azt…..
Szeretném megérteni, hogyan lehetséges az, hogy Orbán Viktort folyamatosan félreértik nem csupán szűkebb pátriájában, de lassan az egész világon. Mindazok, akik szándékosan lerövidítenek, kiemelnek a kontextusból, ferdítenek, és meghamisítanak. A haza ellenségei. Élen a brit…..
Ha egy szóban össze szeretnénk foglalni, hogy ki a felelős a devizahitelezésért Magyarországon, akkor azt mondhatjuk, hogy mindenki. Mivel az elmúlt hetek, és nagy valószínűséggel a kampányidőszak egyik fő témája lesz a leginkább svájci frank alapú jelzálog fedezetű hitelek…..
sunika 2013.10.03 23:09:10
@Tyson925: Te kis hülye. Járai ideje alatt csökkent 20-ról 10%-ra az alapkamat,de az alapkamatról a monetáris tanács dönt.
Tiszaújvárosban jártunk Sem rokonunk sem ismerősünk nincs Tiszaújvárosban, mégis úgy éreztük magunkat a feleségemmel, hogy „barátok közt” vagyunk. Ezt a légkört az „érdeklődés” szülte: Közrejátszott az is, hogy a helyi TV /tévesen/ 16 órára hírdette a Fórumot.…..
Ezek mennek mostanában Devizahitel 2013.08.30 10:01:00
Nos, tudom, ezzel a bejegyzéssel most nagyon népszerűtlen leszek. Ám ezt a devizahiteles mizériát én valahogy nem tudom megemészteni. Sajnálok én mindenkit, aki szar helyzetbe került, és el sem tudom képzelni, én mit tennék a helyükben, de hát már a kezdet kezdetén lehetett tudni,…..
sunika 2013.08.31 15:27:12
@toportyánzsóti: Azért a Fideszes városok vették fel a devizás hiteleket,mert a magadfajta városvezetést elküldtük a sunyibA,APÁR NAGYVÁROS KIVÉTELÉVEL.Ettől még a Toller-féle PÉCS adósodott el legjobban úgy,hogy mindenét eladta.Csak a kulturális fővárosi 10 milliárd húzta ki a csávából.
A mai napon találkoztam a legnagyobb közösségi oldalon egy hirdetéssel. Azzal, ami a képen látható. A Modern Magyarország Mozgalom (MoMa), Bokros Lajos pártja a jobboldal igazi pártjaként hirdeti magát, és azt, hogy Orbán bukni fog. Az nem derül ki, hogy vajon a bajszos bácsi…..
sunika 2013.08.04 14:54:53
@Csokonai Vitéz Műhely: Hülyébb vagy mint a munkásőr párttitkár sógorom.
Orbán Viktor zseniális politikus, ennek legfrissebb bizonyítéka az ország kikerülése a túlzottdeficit-eljárás alól. Nagy kár, hogy undorítóan zseniális. Amit tud, nem az ország érdekében kamatoztatja, hanem a leghánytatóbb eszközöktől sem visszariadva rendel alá mindent…..
Megindoklom.Áder János azt mondta, hogy nem tehet mást, alá kell írnia az alkotmánymódosítást. Akár tetszik neki, akár nem. Vagyis azt érzékeltette, hogy tulajdonképpen volna vele baja, jaj, bizony, sok és nagy baja volna vele, de hát mi a túrót csinálhat, ha egyszerűen muszáj neki aláírnia. Mert ő…..
sunika 2013.03.16 10:29:18
@turulpina: Azért,te mocskos féreg mert az ősbűn Kádárékat,Bokrost, és a 2002-2010 közötti rohadt komcsikat terheli, akik eladósították,eladták,ellopták az országot.Gondolj az 1980-as évekre, a társasági, átalakulási törvényre,a spontán privatizációra. Pali bátyádnak meg kinyalhatod...
Európa legsikeresebb edzőjével találkozott Pep Guardiola. Orbán Viktor a FIFA-gálán fotózkodott a munkanélküli spanyollal, és kedd este töltötte fel a fényképet a Facebook-oldalára. Edzők egymás közt(Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala) A képek között van még egy, amin a…..
Nem szívesen lennék most az ellenzék helyében. Két és fél éve kiéhezett hiénákként várják, hogy a Kárpátok gazellája elbukjon a balliberális kormányok által hátrahagyott adósságcsapdában, az IMF és az EU által emelt akadályokban, vagy leterítse a Wall Street-i…..
sunika 2013.01.07 13:28:54
@doggfather: Nem leverte te okostojás. Lehazudta! Mecsoda különbség!!!
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Javaslom az Ön által vezetett államalakulat nevének megváltoztatását; lehetne, mondjuk, Közép-Dunai Köztársaság, bár a konkrét név voltaképpen mindegy.Sőt, nem csak javaslom, de felszólítom rá: tegyen eleget - legalább ennek - az erkölcsi…..
Azt gondolhatnád, hogy manapság igen kevés nagyvonalú ember él az országban, és a véleményed nem is állhatna távolabb a valóságtól. Tele vagyunk velük, talán csak nem veszed észre őket, mert nem a méregdrága éttermekben, vagy a luxusautók volánja mögött kell keresgélned. A…..
sunika 2012.07.10 14:34:56
@ördög1: De mi köze van ehhez Viktorkának te büdös bunkó?
A miniszterelnök egymaga (!), kocsiba szállt (!), és testőrök nélkül (!) ellátogatott egy hajléktalanszállóba. A mai Mátyás-kátyás titokban akart szemlét tartani így csak a Blikk fotósát és újságíróját hívta. A miniszterelnök azt mondta: úgy látom, sokaknak épp ennyi…..
sunika 2012.03.23 08:23:51
@Ványadt Ványadtovics Vinyov: De erős lettél te mocskos kommunista állat.
Megint szembesülhet azzal a miniszterelnök, hogy lehetetlen helyzetbe lavírozta saját magát. Simor András pénteken nyilvánosságra hozta Orbán Viktorhoz írt, csütörtöki dátummal ellátott levelét, amelyben a hiteltárgyalások megkönnyítése érdekében felajánlást tesz:…..
Egy augusztusi estén két buldózer jelent meg Baku egyik házánál, és előzetes értesítés nélkül elkezdték lerombolni az épületet. Az azerbajdzsáni hatóságok nem engedtek be senkit, így a bent lévő értékeket nem lehetett kimenteni. Az épületben volt a székhelye a Béke és Demokrácia Intézetnek…..
Kumin szerint Csomagra várva 2011.05.26 16:26:52
Előre szeretném jelezni, hogy a devizahitelesek megmentésével kapcsolatban nem vagyok érdek nélküli külső szemlélő. Mi is így vettünk lakást svájci frank hitelre, mi is buktunk az árfolyamon. Innen nézve nagyon drukkolok, hogy az 1982-es árfolyamot sikerüljön rögzíteni, és a…..
sunika 2011.05.26 22:25:55
@Alvarez: Azért kellett magasan tartani az alapkamatot, hogy levigye a15-20%-os inflációt te vadbarom. A Magas infláció már kikészítette a bérből, fizetésbő,l, nyugdíjból élőket.
sunika 2011.05.26 22:35:57
@Janossz:
Mit gondolsz te panelpatkány,ki fizetteki az infláció és a 3% közötti különbséget? Volt már 15%infláció 80-as évek közepén is.
Nemzeti Hírügynökség (Nemhír), Vélemény rovat Örvendezzünk! Örömteli, hogy van az országban egy ember... nem, nem is csak egy ember, hanem az Ember, aki önnön életét, annak minden pillanatát feláldozza, hogy nap mint nap, év mint év rámutasson gyarlóságainkra, hibáinkra,…..
sunika 2011.01.04 16:03:19
@minimalista: Kedves fiatal Barátom!
Annyira van humorérzékem,hogy én még KARINTHYN,DARVAS SZILÁRDON,TABI LÁSZLÓN,KELLÉR DEZSŐN,SZILÁGYI GYÖRGYÖN stb...nőttem fel,akiknek volt humoruk.Ez az írás nem humoros de egy libsi
lejárató kampány része.
Tudod-e , hogy a legenda szerint ki írt Sztálinnak táviratot így kezdve:szocializmus nem jött be stop.
A felsoroltak mind zsidók voltak,és még többet is sorolhatnák.Imádtam őket.
A ma élőkről nemmondok véleményt,mert kimoderálnának,és így 80 felé még van szégyenérzetem.
Az MTV őszi műsorstruktúráját nézegetve derült ki, hogy a nyár elejéig csütörtökönként este futott Kassza helyett egy Jelfogó nevű, új közéleti riportmagazin kerül képernyőre szeptember 16-ától az m1-en, Halász Zsuzsa, a KDNP volt szóvivőjének szerkesztésében és…..
sunika 2010.09.02 13:45:27
@Jón, farmer and artist:
Na nem....
Furcsa gusztusa van itt néhány balos beírónak.
Nézzük talán a Gyárfás -féle napkeltét:
Orosz(meleg)Józsi Forró,(a bróker)muszterBánó
hörgő Verebes,(aki tök amatőr).
Ha nem buktatta volna le őket Fábry, még most is élvezhetnénk őket.
Még jó,hogy ezek mind pártsemlegesek voltak.
Orbán Viktor legelső – sokáig egyetlen – konkrét ígérete a debreceni futballaréna megépítése volt. Hajrá, Viktor! A Loki ismét magyar bajnok, immáron ötödszörre! Ez nagyszerű! Végül és valójában a Győr nyerte meg a DVSC-nek a bajnokságot. Ez már nem…..