Regisztráció Blogot indítok
Adatok
katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád

0 bejegyzést írt és 484 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hiába tiltakoztak ellene a csapatok, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) 2018-tól kötelezővé teszi a glóriát a Forma-1-ben! Ennek a testület a Stratégiai Csoport szerdai ülésen adott hangot...
katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád 2017.07.23 19:15:21
@KovatsOliver: Chrome fülekre, és fogalmam nincs, hogy melyik beépülő, vagy húsz forrásból húz be az oldal mindenféle js-t és egyéb tartalmat, én úgyan neki nem állok keresgélni, ez a ti dolgotok :)
Valamelyik a sok közül rohadtúl nagy étvágyú, nyiss egy taskmanagert és figyeld a CPÚ terhelést. Sorry a hosszú ú-zás miatt, a korábbi probléma továbbra is fennáll, persze lehet összefüggésben a linúxszal vagy az öregecskedő krómmal, bár sehol máshol ilyet nem tapasztaltam, bloghún se, csak itt.
Azt hitted, hogy az atomhulladék halála után atomtemetőbe kerül? Szépen elhantolják, búcsúbeszéd, pár könnycsepp. Porból lettél, porrá leszel. Tévedtél. Atomtemető ugyanis nem létezik. Az atomtemető egy álom, ma még nem léteznek ilyen létesítmények. Illúzió, pontosabban tévedések és hazugságok…..
katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád 2017.05.06 08:12:10
@Dorottya Veres: azért nem látod a kormot, mert eleve sokkal tökéletesebben porlaszt az égéstérbe, de attól még a korom ott van, csak sokkal apróbb szemcseméretű, amiben tévedtem, hogy ezt a DPF eleve nem fogja meg. Ezzel sikerült növelni a hatásfokot, ráadásul szabadszemmel nem is látszik: "tiszta" haszon. Cserébe a "hagyományos" csúf fekete koromhoz képest ez sokkal mélyebben beágyazódik a tüdőbe, a részecskék beeszik magukat a sejtekbe is, és ott pusztítanak. A laikus ebből annyit lát, hogy milyen szép tiszta, hű de modern, bár a szaga kissé fura, de mivel annyira hájtek, nyilván nem árt annyit, mint a régi. Holott a jelek szerint sokkal rosszabb.
katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád 2017.05.06 08:21:26
@Dorottya Veres: itt a kapcsolódó czikkely, tanulságos olvasmány: totalcar.hu/magazin/kozelet/2010/02/10/karosabb-e_a_fustolos/
katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád 2017.05.06 17:19:21
@GyMasa:
"
- Ekkor én kizártnak tartom, hogy egy minimális mértéknél jobban túllépjék a költségkeretet. AZ ugyanis rossz referencia lenne az EU piacra.
- Még a 3500Mrd HUF is akkora összeg, amiből simán belefér megvesztegetni a fél országot a fixáras költségkereten belül.
"
Ebből lehet még konfliktus. Valaki súlyosan alábecsülte az alkotmányos költségeket..
Most, hogy értékes dolgokat nyerhetünk csak azzal, hogy az alumíniumdobozokat visszaváltjuk az ország 200 automatájának egyikében, majd megválaszolunk pár gyors kvízkérdést, gondoltam összeszedek 9 olyan érdekességet, amit még te sem tudtál...
Egyik olvasónk (Gasparus Magnus) hívta fel a figyelmünket erre a videóra. Aki nem értené, miről van szó: egy csecsen (azaz legalább kettő, mert a másik videózott) Budapesten kinyomozta, hogy ki dobálta meg a szovjet emlékművet, majd (régi jó csecsen szokás szerint) arra kérte szépen, hogy…..
katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád 2017.04.21 22:08:47
@katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád:
És akkor itt most azonnal elnézést is kérek mindenkitől.
A fantáziátokra bízom a nyomdafestéket nem tűrő átkok részleteit, kivétel nélkül a bloghu üzemeltetőjének címezve.
Az elveszett komment hétköznapi jelenség, de a random hol megjelenő, hol nem megjelenő komment nekem új. Mentségemre szóljon, rég jártam erre.
Bocsesz, árnyékra vetődtem.
katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád 2017.04.21 22:28:59
@csakazértistotalcar:
Plata o plomo. Dereng-e?
Én nem akartam a fékhez nyúlni. Mint tudjuk, nem is szabad azt piszkálni. De mégis muszáj volt, mert a hátsó tárcsák és betétek cserére szorultak, ezeket kaptam is az autóhoz, gondoltam kicserélem őket, aztán többit az őrszobán. Csak ugye legutóbb, amikor beljebb tekertem a bal dugattyút, hogy…..
Pontosan negyven éve, 1977. március 27-én ütközött össze két Jumbo a tenerifei reptér futópályáján, a két felrobbant gépben 583-an haltak meg. Ez a legtöbb áldozatot követelő katasztrófa a polgári repülés történetében, de nyugi, ma már több okból kifolyólag sem fordulhat elő hasonló. Általános…..
katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád 2017.03.28 00:46:52
@Macropus Rufus: És ha a Titanic kormányosa lettél volna, akkor ellenszegülsz a kapitány parancsának, és telibevered a jéghegyet. Valószínűleg elő is léptetnek, ha ilyet csinálsz.
Utólag könnyű okosnak lenni, fotelből könnyű janinak lenni, de ha ott lettél volna az adott szituációban, ugyanúgy lapítottál volna, ahogy a másodpilóta tette.
Ha nálad még soha nem volt muslica (vagy muslinca – mindkét alak helyes ;)), akkor ez a cikk nem neked szól, mert bizony a kis dögöktől való megszabadulásról fogok írni!  Nem mondom, hogy nem vagyok kicsit rendetlen (de!), azonban olyan lakásban is megjelennek ám, ahol mindig minden tip-top. Elég…..
katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád 2016.12.16 05:09:41
Rémes időszakon vagyok túl, hetekig ment a "vajon most jobbról vagy balról repül be a látómezőmbe", koncentrálni képtelenség, ha valaki olyan hülye mint én, elég sokat bukhat a kis dögökön. Szóval a téma még mindig aktuális, főleg, hogy a kézenfekvő megoldás mindvégig ott volt a szemünk előtt, csak épp túlbonyolítottuk.

Egy másik helyen ezt a tippet találtam, ezért először pár cent almaecet és egyetlen csepp mosogatószer keverékét egy pohárba töltve lefóliáztam, apró lukakat böktem bele, persze azonnal meglepték, ötvenből tíz belemászott, majd nem sokkal később meggondolták magukat. Ergo vagy ilyen rafináltak, vagy egyszerűen a zárt térben már túl nagy lett az ecetgőz koncentrációja, és túl kevés a levegő. Lelövöm a poént, utóbbi, ez pedig elrontja az egészet, ugyanez a helyzet a lukasztott kupakos petpalackokkal, dunsztosüvegekkel, egyéb komplikált, nehéz kiútra alapozó csapdákkal.

Nem kell fólia, nem kell cukor, nem kell semmi egyéb, csak az ecetes oldat mint csali, és valami felületaktív anyag, akár szappan, ami elrontja a folyadék felületi feszültségét. A kis nyavalyások időnként lecsapnak inni, ami alapesetben remekül működik, mert simán megülnek a felszínen. Viszont ha szappanos a lötty, idejük sincs meglepődni, máris a rettenetes fulladásos kínhalálba süllyednek a kis genyók.

Egyetlen nap alatt odaveszett szinte az egész állomány. Egy kicsit bánom is, mert elmulasztottam kontrollnak kitenni tiszta ecetet, cukros vizet, illetve másfajta mosogatószerrel, netán szappannal kísérletezni - ha valaki ezt olvassa, annak biztosan van párszáz oka, ezáltal esélye próbálgatni - ne kövessétek el azt a hibát, amit én! :)
Meg kell-e mindent menteni vagy szebbé teszik a világot, ha kreatív művészet alapjaiként élnek tovább? Döntsék el önök a szezon utolsó epizódjában!..
Régi sztori, kerestem is sokáig, mire rátaláltam, Pista múltkori posztja miatt jutott eszembe. Még a 2010-es nagy belvizek idején sikerült valakinek egy gumilánctalpas John Deere kombájnt fülkéig a sárba ásnia. Aki látott már ilyen gépet közelről, tudja, minden egyes alkatrésze…..
katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád 2015.03.20 19:15:00
Van egy 4-5 milliós motorkerékpárod, rendesen hordod szervizbe, erre közlik, hogy a túlhúzott csavarok miatt repedt el egy alkatrész. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
TComment Levélben támad a hivatal 2015.03.06 07:22:45
Ki fogod nyitni, sőt, garantáltan is el olvasod, hiszen fentről küldték és címeres pecsét van rajta. És akkor jön valami, amire biztosan nem készültél. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád 2015.03.06 09:38:52
@ivivan: örülök, hogy van, aki ezt az egészet képes pozitívan értelmezni. Igazad van, még csak nem is vezettem Smartot, de a médiában azért elég jól körülírták a jelenséget, és ennek alapján úgy gondolom, városi közlekedésre adott összegből sokkal jobb befektetés lehetett anno 10 kínai robogó, néhány esőruha, ponyva, miegymás, mint egy darab ilyen izé. Másrészt nyilván van az a fajta felhasználási mód, amire ideális, csak gyanítom, hogy max. 5 kilométeres utak megtételére baromira nem éri meg egy autónak minősülő dolgot fenntartani annak minden közterhével és egyéb típusspecifikus nyűgjeivel.

Az igazi agyfasznak a történetben semmi köze a Smarthoz. A probléma azzal van, hogy amikor bármilyen autógyártó, mobilszolgáltató, vagy szupermarket reklámanyagát küldik szét egy állami szerv közreműködésével, hivatalos küldeménynek álcázva, ki tudja, kinek a pénzéből, az csak megerősít bennünket mindarról, amit a magyar állami intézményekről és munkatársaikról eddig is gondoltunk. (itt nem részletezendő, nyomdafestéket nem tűrő hosszas felsorolás következne)

Az állam az ellenséged, ebben a tudatban él ma milliónyi magyar állampolgár. Erre a közkeletű vélekedésre az ilyen, adatainkkal és bizalmunkkal sunyi, ha jogilag nem is, de morálisan mindenképp elítélendő módon történő visszaélések csak rátesznek egy lapáttal. Pedig nagyon ráférne már a hatóságokra némi látványosan hasznos tevékenység a folyamatos kártékonykodás és lehúzás közepette.
katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád 2015.03.06 10:26:01
Ja, igen, ezt a hivatkozást hiányolom a cikkből, ami talán sokak számára megvilágítaná a probléma lényegét:
index.hu/gazdasag/2014/04/04/100_milliora_buntettek_a_magyar_eremkibocsato_intezetet/

Ami itt történt, a KEKKH címéről küldött KEKKH borítékba csomagolt KEKKH fejléces papírral, az sokkal méretesebb kupac gőzölgő ganaj, mint amiért a fentieket teljesen érthető és támogatható módon megbaszták százmillióra. Nem igazán tudom, mit és hogyan kéne még ezen elmagyarázni.

@ivivan: "A Smart egy Mercedes" :D - ja, egy Mercedes, egy szégyenfolt, amit legszívesebben a gyár is örökre eltüntetne a történetéből. Megpróbáltak egy kei-cart csinálni a semmiből Európának, nem igazán jött be, egyetlen erénye, hogy kicsi, ezt aláírom, ebben tényleg jó, de hosszabb távon egy ilyennel együtt élni rémálom lehet már egy Marutihoz képest is.
Veszettül erős ragasztóval dolgozhatnak annál az illetékes szervnél, ahonnét ehhez a táblához intézték a szalagot. Annak a két piros foltnak a folytatása nemrég még egy fektetett x-et formált, az útlezárások egyetemes szimbólumaként takarta ki Solymárt, mint uticélt. Az út…..
katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád 2015.02.20 02:32:26
Egészen elképesztően monotematikus műsort hoztunk össze: csak autókról lesz szó. Gyors autókról. Az Égéstér 152. adásának kommentposztja. Direktlink a letöltéshez...
Január 18-án ért véget a hosszú tetszhalálból feltámasztott Játék határok nélkül, az a vetélkedő, ami eredeti formájában európai városokat eresztett egymásnak látványos, nagy díszletes sorversenyekben. Mostani verziójában már országok küzdenek egymás ellen, és nemcsak a…..
Nem kizárt, hogy az év legjobb sajtóközleménye jött szembe a police.hu-n. Az alapsztori ez a víruskép maga, egy faluról, ahol a presbiter harangkongatással védi a nyájat minden világi vésztől, mint a traffipax és a hivatali ellenőrzés.  Hogy igazi vagy kamu, mindegy is, az üzenet…..
Belsőség Nekem ez itt nem piros 2015.01.06 16:16:05
Kár volna csak a videómegosztók fedélzeti kamerás találatai alapján gondolkodni a közlekedéskultúra területi viszonyairól. Ideje tisztázni, hogy Kijevtől ide is van elég tahó az utakon, csakhogy a forgalomfigyelő fedélzeti kamera (közismert nevén: dashcam) itt nem alaptartozéka…..
katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád 2015.01.06 19:03:34
@w a s d: ja, tudjuk, hiszen az elsőbbségadás/stop táblák sem működnek. Egy piros lámpa _gyakorlati_ szempontból semmiben sem különbözik egy mezei stoptáblától egy 2x1 (+ esetleg kanyarodó) sávos útra történő kihajtásnál. Ezt szem előtt tartva ne keltsük már a lincshangulatot, messze nem volt itt közvetlen életveszély, "csak" bunkóság és szabálytalanság.

Ami ebben a manőverben para volt, az a zebra előtt várakozó autó kielőzése, a szemből bekanyarodó riogatása, ebben volt kockázat, ezért jár is a faszkorbács, remélem nem marad következmények nélkül. Ilyeneket tényleg ne csináljunk már! A pirosnál jobbra kanyarodásban viszont abszolúte semmi kivetnivalót nem látnék.
Mit tudnak ezek az életről a sok lógó kormány mögül, dobfékeken ülve és ócska V8-motorokat etetve? Elismerték, hogy semmit és sírva mentek haza. Ez itt a csoda!..
Ha az északi félteke fagyos segglukát keresed, a Ferenc József-földön megtalálod. A 80. és 82. szélességi kör között található szigetcsoport havas, kopár, de mindenek előtt rideg és távolságtartó, csak úgy, mint az ott felejtett rozsdahalom, több száz tonnányi katonai…..
katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád 2014.12.11 03:46:34
@kkkchris: Neked erről az jut az eszedbe, hogy "érintetlen"? :)

@bakonyibetyarbandi81: Novaja Zemlja szigetén robbantottak, a ground zero nagyjából olyan messze van Franzjoseflandtól, mint Ázsia és Skandinávia északi partjai, de Grönland sincs sokkal messzebb. Saccra olyan 8-900km a táv. Az uralkodó széljárás tetszőleges irányba teríthette a sugárzó jóságot, de ilyen távoli helyekre annyira diffundált állapotban érkezett, hogy nem jelentett közvetlen életveszélyt már a robbantás másnapján sem. Azóta meg eltelt ötvensok év... Ráadásul egy jól megtervezett (termo)nukleáris fegyver nagyságrendekkel kevesebb aktninoidát enged szabadjára, mint a minden szempontból worst case scenarionak tekinthető csernobili reaktortűz.
katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád 2014.12.11 08:16:25
@bakonyibetyarbandi81: ha szétoffoljuk, csináljuk jól :) ha csak a pontosság igénye miatt is, szóval a cár bomba 100Mt-ra volt tervezve, de még időben rájöttek, hogy ez már komoly pusztítást okozna sűrűn lakott területeken is, ami miatt már akkoriban is túl sokat kellett volna magyarázkodni, ezért szándékosan "butították" 50-re, ami aztán többé-kevésbé be is jött (bár még így is elég sok északi lakos söprögette aznap az üvegszilánkokat sűrű bazmegolás közepette, a hálátlanok, ha tudták volna, hogy ők voltak azok, akik szerencséjükre elég távol éltek...) - mindenesetre az elvtársak sokkal kevésbé lepődtek meg az eredményen, mint a jenkik a Castle Bravo tesztnél, ami a várt 6 helyett véletlenül 15 megatonnás lett. Az usákok mentségére szóljon, hogy az eset 7 évvel előzte meg a cárt, amikor még csak a sötétben tapogatóztak a hidrogénbomba működését illetően - mondhatni, ez az eset _világított rá_ a magfizika megértésében mutatkozó súlyos hiányosságokra.
...és a stuttgarti Porsche csarnok. Néhány hete láthattátok a LIFE magazin 1951-es képsorozatát a wolfsburgi VW üzemről. Most az ausztrál Bruce Thomas fantasztikusan szép képeinek jóvoltából láthatjátok mennyit fejlődött az üzem és a gyártástechnológia 19 év alatt.  Ő a Volkswagen…..
katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád 2014.11.25 19:13:42
@ZON: Mintha inkább forrasztana, ónnal, mint a bádogosok, a motortérnyílás felső sarkánál látszik. Elég nagy mennyiségben gondolom jobban is tart, mint a mai ponthegesztések, cserébe pár kilóval nehezebb a kasztni. De tudjuk, hogy ezekben még vót anyag :)
  Nem tudom, hányan emlékeznek még a régi 124-es Merci kombimra, amit jó hét éve adtam el. Született is belőle egy cikk anno, Intergalaktikus lúzerszopás fénysebességgel címen. Mert az volt. Az eladás is, az autó is. Egy vagyont költöttem rá, hogy ilyen legyen Hogy…..
katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád 2014.11.23 22:44:25
@Tomi76: Csakhogy ebben az esetben (is) a kor független volt az állapottól. 2007-ben volt az országban 600eHUF készpénz, és volt egy legalább ennyit érő jármű. Most a 600k megvan, mert a Csikós ahelyett, hogy begyújtott volna vele a kandallóba, befektette ebbe-abba, ami hosszú távon megtérül. Ehhez képest a kocsit 7 év alatt leírták, tán épp csak ganét nem hordtak vele, pedig... Ennyi idő alatt nulla ráfordítás mellett is sokkal jobb állapotban kellene lennie ennél, hogy kvázi anyagáron megérje eladni. Ezt itt módszeresen elpusztították. Valaki anno ezért az autóért kiadott több mint fél milliót, és ez az érték pár év alatt lefolyt a klozetba. Ha az új tulaj elkezdi rendberakni, azzal megintcsak röpködnek majd a pénzkötegek át a határon. Pedig elég lett volna egyszerűen vigyázni rá.
katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád 2014.11.23 23:26:57
@Tomi76: A lényeg valahogy lemaradt, szóval ha már guruló komposztálónak vesz autót a paraszt, arra minek ad ki ennyi pénzt? A töredékéből kap olyat, amiben eleve nem tud kárt tenni, amit nem sajnálunk, ő pénzt spórol, a Csikós nem kap sokkot, az olvasók nem kapnak agyfaszt, mindenki jól jár.
Már a legyeken is látszik, hogy ősz van, még ha viszonylag meleg is az idő az ilyenkor szokásoshoz képest. Kicsit bágyadtabbak, először észre sem veszik, hogy elindult a kocsi, aminek a szélvédőjén megpihentek. Utána pedig már csak kapaszkodnak, ahogy bírják. A lábán…..
...akkor most fogod. Ez a féltengelycsukló: forrás: educationalgifs.com A differenciálművet pedig egy remek, 1937-es (!!!) oktatóvideóval magyarázzuk el: Ja, hogy ne nézzünk ennyire amatőrnek? Akkor lépjünk egyet, tudod, hogyan működik a sebességváltó…..
katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád 2014.11.22 20:32:29
@Tapmancs: a fix hengeres csillagmotor uncsi, sokkal menőbb az ezerrel forgó böhöm blokk: www.youtube.com/watch?v=Nk9Dl6RZxmQ#t=166

Vintage videóból meg ez ugrik be, mondjuk lehet pont a TC-n volt, akkor elnézést :) - www.youtube.com/watch?v=mkQ2pXkYjRM