Regisztráció Blogot indítok
Adatok
IvHl

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 Röpirat a Magyarsághoz  Magyar valóság 2011 - Mentsük meg hazánkat!  A társadalom legnagyobb problémája: egymillió ember, a  lakosság 10 %-a, a munkaképesek  egynegyede él segélyből. Ez azt jelenti: Magát ellátni nem  udja az említett negyed és…..
IvHl 2011.07.01 11:28:53
Sajnálom, hogy ez terjed az interneten, mert azokhoz szól, akik nem olvasnak a sorok között. Vagy nem idézik fel a múltjukat. Aki ma 40 éves ill. idősebb, az emlékezhet arra, hogy a felzárkóztatás minden kormánynak programja volt, és az országnak sokba is került. A rendszerváltás időszakáig is és azután is megfizettük az árát, de az eddigi teljesítményünk csekély eredményét is elvitte a rendszerváltás utáni ad-hock szabályozása a leszakadó népesség leszakadásának mérséklésére. Miközben egyre többe került, úgy mélyült el a probléma, a szegényedő rétegek számára úgy jelentett kiutat a megélhetési segélyek elérése, a szaporodás útján is. Mindegy cigány-e vagy nem cigány, a szociális rendszer kioktatta őket a szabályokból és Ők éltek vele, ill. tudjuk (folynak nyomozások) vissza éltek vele. A szociális rendszerelemek a szegényeket a kriminalizálódás felé terelik, már a segélyek, támogatások megszerzése is az, de ez nem elég nekik, és "szereznek"
hozzá. Ebbe a helyzetben vannak és az írás helyzetértékelését a múlt bemutatását hamisnak tartom.
Ami pedig a javaslatokat illeti:

1, „A cigányság szaporulata az indokoltnál nagyobb és teljesen értelmetlen! Nem azért történik, mert ez náluk kulturális jelenség. A hibás szociálpolitika ösztönzi őket a megélhetési gyermekvállalásra. Eközben a dolgozó emberek adóit nem csökkenti a kormány, hanem emeli, hogy az egyre emelkedő segélyeket ki tudják fizetni!”

Remélem olyan megoldást találnak, amely a legkisebb anyagi teher mellett és a legkisebb sérelmeket okozva a segélyre szorulóknak és az adófizető polgároknak, akik az előbbiek a társadalom szolidaritását élvezik és akik, utóbbiak, akik a szolidaritás fedezetét az adófizetéssel biztosítják.

„Éppen ezért kezdeményezzünk Népszavazást az igazságtalan szociális támogatási rendszer miatt! Ne az adókat emeljék, hanem a pénzszórást állítsák meg! Követeljük a szociális rendszer teljes és AZONNALI átalakítását a következők szerint:”

Lehet népszavazást kezdeményezni, de az alábbi feltételek nem alkalmasak szerintem a korrekt megoldás kikényszerítésére. Ezek több nagy rendszert érintő ötletek, melyek mint eddig mindig csak felborítják a rendszerekben az összefüggéseket és növelik a káoszt.

„1. Két gyermek után járjon szociális segély. A többi után adókedvezmény! A segély dologi értékű legyen. Az iskolai étkezés, tankönyv legyen ingyenesek minden gyermek számára. „

A szociális rendszer célját kellene megfogalmazni, és azt, ki az aki szociális segélyezettként kap megmaradási esélyt, hogy emberhez méltó módon élhessen és teljesíthesse az utódaival kapcsolatban rá háruló kötelezettségeit. Nem csak a pénzt vagy dologi értéket kap! Attól többet, és azt éreznie kellene! Szolidarítás az amit kap! De akár érzi, akár nem, kapnia kell, mert élni akar és ha nem kap, akkor kriminalizálódik! Erre itt a bizonyíték. Azt kell elérni, hogy a szolidaritás érzése mind két oldalon felébredjen. Ez alapvetően bennünk van, de ha vissza élnek vele, az kiöli belőlünk. Ha értelmetlen a szolidaritásunk, elherdált, sőt a felelőtlen szabályozások és azok következményeként kialakult helyzet már fenyegető ránk nézve, akkor az érdek dominál az érzelmek fölött. Érdekünk a szolidaritás, de már nem gondolkodunk logikusan , és ha szűkítjük az érzést és a mértéket, még kevésbé érünk célt.
Ha a szociális rendszerről van szó, akkor ne keverjünk bele másokat, és ne keverjük a rendszert más rendszerekkel.

Az oktatási rendszert érintő kérdés, hogy milyen legyen az állami alapképzés, a képzés 8, vagy 6 általános + 2 gimnázium évekre. Persze, itt helyén való, hogy az étkezés, a tankönyv és még más szolgáltatások legyenek ingyenesek, a gyermek 16 éves koráig, vagy amíg be nem fejezi.

„2. Amennyiben egy gyermek nem látogatja az iskolát vagy bűncselekménynek
minősülő tetteket követ el, úgy ne járjon utána segély. „

Akkor mi legyen vele? Haljon meg? Vagy ? Ez nem jó javaslat, és üti a 3 pontban kifejtett javaslat, amely a mai törvényi szabályozás szerint így is működne, ha az illetékesek működtetnék.

„3. Ha a szülő nem tesz eleget az elvárható gondos nevelésnek, vonják meg a nevelési jogot a szülőktől és kerüljön nevelő intézetbe a gyermek.”

Kerüljön nevelő intézetbe, de onnan családhoz csak bizonyos feltételek esetén kerülhessen ki. A szülők rokonaihoz, az általuk lakott településre stb. ne. Meg lehet vizsgálni, ez mihez vezetett.

„4. Segélyre jogosultságot minimum napi 4 óra közmunka teljesítése után lehessen kapni „

A segély, az segély. Ha valaki nem képes dolgozni, az érvényes társadalmi normák szerinti teljesítményt nyújtani, mert egészségi, fizikai és vagy mentális állapota nem engedi, és még nincs rokkantnyugdíjra jogosultsága, az segélyre (de csak az legyen segélyre) jogosult. Még akkor is , ha mentális képességének hiánya az oktatási rendszer elégtelensége miatt alakult ki. Azért mert az a rendszer elégtelenül teljesít, a társadalomnak kell a felelősséget vállalnia, a terheket viselnie. (Sok munkabért, juttatást, prémiumot, ktg.-et fizettünk ki, az oktatási rendszer minden szintjén aminek ez lehetett az eredménye.)

„5. Azonnali rendőrőrsök felállítása a legkisebb településen is”

Ez rendben van így.

„6. A büntető törvénykönyv szigorítása”

Ez mit jelentene, már történt szigorítás, a végrehajtás azonban sokat segíthet.

„7. Szavazati jog adófizetők számára, akik Magyarországon élnek, dolgoznak és adóznak!”

Nem lenne igazságos a szűkítés.

8. Komplex szociális felzárkóztatási, támogatási rendszer kialakítása, halmozottan hátrányos cigány családok számára. Az egy gyermekes családformát részesítsék a előnyben.

A komplexitásra való törekvés helyes, a népszavazási kérdések javaslatok megfogalmazásánál sem ártott volna arra törekedni. A kérdést a halmozottan hátrányos élethelyzetben lévő családok felzárkóztatására és a szociális rendszerből (hálóból) való kikerülésükre és kint-tartásukra vonatkozóan, valóban komplex módon kell megtervezni, és ezt a feladatot sikeresen megoldva, a problémát és a vele járó kiadásokat, érzelmeket el kell végre felejteni. Én gyermek korom óta figyelem a környezetemet és elmondhatom, a kérdés állandó programot és költséget jelentett hazánknak, és ma a helyzet ennek ellenére sokkal rosszabb!

Az egy gyerekes családformára vonatkozó javaslatot pedig nem nevezném szépnek, hiszen a népesség megmaradásához (változatlan számú) nem elég, ill. a népesség csökkenéséhez vezet. Az pedig, megkülönböztetés, ha a felzárkóztatási program sikeres egyenesen nem kívánatos. A családmodell legyen azonos minden nemzetiségre vonatkozóan!

„Egyedül ez mentheti meg Magyarországot egy fenyegető polgárháborútól!”

Ez a megállapítás ijesztő, és elszomorító, és félrevezető, mert bíznunk kell abban, hogy az elrontott dolgokat helyre lehet hozni!

„Ha egyetért ezen írással, küldje tovább minél több embernek! Az egyedüli lehetőség a népesség teljes körű felvilágosítása! Vegyük észre, hogy ami szeretett hazánkban most folyik az nem más, mint egy figyelem elterelő, az igaz, becsületes magyarokra szégyent hozó álmagyarkodás, ami mindenre jó csak arra nem, hogy szebbé és jobbá tegye a Magyarországon élő becsületes emberek életét, jövőjét! „

Így hát látszik, hogy nem értek egyet ezen írással, és nem is továbbítom, a kifejtett okok miatt. Remélem segíthettem a szerzőknek az átgondolásban, abban, hogy a probléma bemutatásában, a megoldási javaslatokban nem szabad értéket, pl. szolidaritást rombolni, csoportokat érdekellentétre ösztönözni, szembe állítani. És szabad megvizsgálni, hogy ha a szabályozás megvalósítása hatékonyabb lenne, kellene –e valamit változtatni?

2011.07.01. 11:28:27
A következő napokra vonatkozó útmutatás Aranyi Lászlóné (Erzsi) jóvoltából:Szeptember 19-e és 26-a között a Hold ismét elkezd nőni. Ezen a héten erősebbek és aktívabbak vagyunk. Most ismét a töményebb tápanyagokat fogyaszthatjuk.Szeptember 19-én és 20-án a Hold ismét…..
IvHl 2009.09.20 10:06:35
@1szines: Én is úgy hiszem, ha nem is ismerhetünk minden galaktikus, univerzális, makro, mikro stb. hatást és kölcsönhatást, amit ismerünk, tapasztaltunk, azokat használjuk, használhatjuk, lehet, hogy félhetjük is.

(meteorok, kisbolygók, napkitörések, stb.)
MOZAIKOS BLOG Bemutatkozás 2009.01.01 09:34:00
Kemény Katalin vagyok, 1997-ben végeztem az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola rajz szakán. Harmad évfolyamos főiskolásként nyílt meg első egyéni kiállításom az egri Ifjúsági Ház galériájában. Ez még az útkeresés időszaka volt. Festményeimen érződött egyfajta grafikus szemléletmód, amit…..