Adatok
mocsáriszörny
0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az előző bejegyzésben csemegéket ígértem. Bízom benne, hogy alább kielégíttetik az Olvasó jogos várakozása.
Az amerikai Thomas Ligotti (1953-) valóságos élőlegenda-számba megy a horrorrajongók körében. Méltatói egyetlen alkalommal sem mulasztják el hangsúlyozni műveinek…..
Nem kevés lépésnek kellett egymás után következnie ahhoz, hogy az Animals révén minden idők egyik legnagyobb slágerévé váljon a Felkelő Nap háza. Feltehetően egy angol ballada-kaptafából bontakozott ki, egy Bartók és Kodály példáját követő amerikai népdalgyűjtő…..
mocsáriszörny
2010.10.16 21:04:53
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Olvastam a frissítésben, hogy Carcosa tematikus kötet jön ki. Egyfelől gratulálok hozzá, sok sikert, másfelől pedig lehet tudni, hogy mi lesz benne? Csak pre-Lovecraft cuccok? Ha igen, esetleg benne lesz a The Willows Algernoon Blackwoodtól? Szerintem a magyar könyvkiadás írdatlan hiányossága, hogy az a novella magyarul nem elérhető, már csak azért is, mert technikailag Magyarországon játszódik. Arról már nem is beszélve, hogy zseniális szöveg, el sem tudom képzelni, Blackwood hogyan tudott egy, a mai napig frissnek ható novellát írni, amit szerintem lényegét tekintve azóta sem tudott túllépni senki - még Lovecraft sem. A legtöbb más Lovecraft előd kissé már avíttas, elsősorban is szerintem William Hope Hodgson, akinél maximálisan értékelem a látomásosságot és a puszta víziót, de a House on the Borderlands attól még elég fárasztó lesz a végére.
Barrontól az Occultation és a --30-- című novellákon féltem kissé. Mindkettő klausztofób helyzetben játszódik, a kozmikus iszonyat egészen apró részletekben jelentkezik, és mindkettő párkapcsolati. De nem akarok spoilerezni. Azért is érdekes ez, mert a kötet maga a Barron ív csúcsán van. Ugye, a Barron sztorik arról szólnak, hogy az alfahím találkozik a kozmikus borzalommal, és megtörik a tapasztalattól (ezt odáig pörgeti, hogy a Myterium Tremendumban egy csapat kiránduló homokos alfahím üti szét mindenki arcát, míg nem találkoznak a szokásos iszonyattal). Az utolsó novelláskötete viszont elmozdult a ponyva-homage felé, és itt az alfahím már vagy legyőzi az iszonyatot (The Men from Porlock) vagy lazán megszabadul tőle/együtt él vele (Hand of Glory). Ezt futtatja most tovább a Jessica Mace novellákkal (alfahím nő szétüti a lovecrafti borzalmakat). Az Occultation az a pont, amikor mestere lesz az alfahím elpusztításának, de még nem áll össze az Old Leech mítosz, ami az ő saját Chtulhu variációja - és ez meg is öli a kései sztorik kozmikus iszonyatát, kissé töketlen lesz tőle az egész, nem a totális szétesés és iszony határán imbolygó dologgá válik a világ, hanem csak egy csomó faszkalap, az időben körbe létező lények játszóterévé. Azt meg már láttuk.
Az említett két novella azonban nem tartozik ebbe a mítoszba, így mindössze a tanulmányai annak, hogyan lesz az emberből rettegő húscsomó. Ettől jók.
Elég régóta olvasom a weirdet, nagyon közel áll hozzám ez az elbeszélési mód. Gyerekkoromban kivettem a könyvtárból a Lopakodó árnyak című novelláskötetet, talán a Galaktika adta ki? A mai napig nem értem, hogy tudtak kiadni egy annyira faszán összerakott válogatást. Abban olvastam először Lovecraftot (Patkányok a falban), de volt benne Shirley Jackson és ami a legfontosabb, Robert Aickman is (Az osztálytársnő). Meg Charles L. Grant, akit a mai napig nagyon kedvelek. Amikor elolvastam az Aickman sztorit, tudtam, hogy valami ilyesmit keresek, aztán évekkel később megörültem, hogy neve is van ennek a fajta elbeszélésnek. Azóta igyekszem összegyűjteni minden fontosabb írót, most térek át az európaiakra - Stefan Grabinski hiányosságom például, tőle most fogom megrendelni a The Dark Domain című kötetet.
Joshi egy érdekes dolog. Te mennyire bírod? Örülök, hogy összegzi a műfajt, de egy kicsit rá is telepszik. Érdekes például, mennyire nyomatja Kaitlín R. Kiernant. Egyenesen a legnagyobbnak tartja, Ligotti mellett. Amellett, hogy elismerem, nagyszerű író és sok novellája nagyon erős és hatásos (mint a Rats Live On No Evil Star, az Onion, a To This Water (amiben magyarul is beszélnek amúgy), a Postcards from the King of Tides, az Emptiness Spoke Eloquent, stb.), de azért a nagy része hatásvadász agymenés, pózok sorozata, ami nem feltétlenül biztos, hogy olyan jó. A legújabb kötete, a The Ape's Wife azért van most parkolópályán nálam, mert nem bírtam tovább, hogy csak dagonyázik az ötletekben ahelyett, hogy kibontaná őket. Persze azért el fogom olvasni. A regényei közül a The Red Tree-vel szemezek. A The Drowned Girl-t olvastam, de nem tett rám nagy hatást, főleg, hogy korábbi novellái összegzésének tűnik inkább. Ezért nem értem, a Joshi miért ennyire lelkes.
Kathe Koja The Cipher című regényét olvastad esetleg?