Adatok
Eitan ben Abram
0 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Szép Ernő a magyar zsidó irodalmár írt egy verset 1923-ban Imádság címmel. Az a Szép Ernő, aki zsidóként élte le életét, aki 1914-ben önkéntesnek jelentkezett a háborúba, és akit 1944-ben hurcoltak el munkaszolgálatra. Aki visszatérte után úgy mutatkozott be, hogy…..
„Holokauszttagadó demonstrációt tartottak szélsőjobboldali nézeteket valló szervezetek, köztük a Magyar Gárda 60 fős egysége szombat délután a budai Várban, a német nagykövetség előtt. Egy nappal a holokauszt emléknapjához kapcsolódó Élet Menete rendezvény előtt…..
Eitan ben Abram
2009.04.19 10:23:29
Ajánlom figyelmébe minden provokáló holokauszttagadónak Randolph Braham háromkötetes Magyar Holocauszt Atlaszát: a kötetekben minden megtalálható.
S szeretném a www.polgarerno.com honlapról addig is egy kortárs magyar író írására felhívni a figyelmet, miközben az Örökkévaló áldását kérem mindenkire:
Polgár Ernő
Monológ
Sokan várakoztunk a háziorvos rendelõjének várótermében, amikor görbe botjára támaszkodva egy idõs hölgy lépett be. Az egyik padon sikerült neki még helyet szorítani, hálás volt érte, s mielõtt helyet foglalt volna, megpróbálta levetni télikabátját, amelynek szabása, gyapjúanyaga, színe, szabása és prémgallérja az ötvenes éveket juttatta eszembe.
Gyermekkorom szereplõi elevenen élnek az emlékezetemben, s õk hasonlóképpen öltözködtek.
A súlyos és meleg kabátot lesegítették róla.
- Jaj! Jaj! Jaj! Köszönöm! - A hölgy kifújta a levegõt és leült. Nyolcvan fölött lehet, gondoltam, s a földi léttõl már elbúcsúzott, nyolcvanhárom éves koráig aktív és erõs, közben mégis "vagonszindrómában" szenvedett apám jutott eszembe. A görbe botját maga elõtt tartó, kezét azon pihentetõ hölgy mély lélegzeteket vett, s maga elé meredve beszélt, beszélt, beszélt… Szavait, mondatait lassan, kulturáltan, pontosan és választékosan illesztette egymáshoz.
Csend lett. Egyre mélyebb és feszültebb csend.
- A harmadik emeleten lakunk… Nincs lift! Lassan jövök lefelé… Fölfelé sokszor fél óra is kell… Az az ember gonosz! Nem szeret bennünket… Egy ideig jött utánam… aztán rám kiabált… Büdös kurva!… Mikor döglesz meg már?… És kikerült… megelõzött… visszanézett, csak úgy villogtak a szemei, s akkor mondta… Vén szar!… Miattatok üres a nyugdíjkassza!… Elpusztíthatatlanok vagytok!… Nem tehetek róla… Lassan tudok csak menni… Érszûkületem van… Gyógyíthatatlan… Nyolcvanhat éves vagyok… a fiam az egyetlen vigaszom… Hétvégeken mindig eljön… s azzal vigasztal… Mama, nem biztos, hogy tudja, hogy zsidó vagy… Mert a fiam - ahol csak tudja - letagadja, hogy zsidó… A házban sok gonosz ember lakik… Õ is, aki bánt… Tüntetésekre jár… Felismertem a televízióban…A házban szûk a lépcsõház… liftet építeni nem lehet… Falon kívülre szerelt lift pedig nagyon drága lenne… A ház eredetileg két emeletes volt… de a háború alatt bombatalálat érte…s a felszabadulás után… amikor az élet újra elindult… és elõ lehetett jönni a pincékbõl… a házat elkezdték újjáépíteni… és ráépítettek még két emeletet… s akkor kerültünk mi a harmadik emeletre… de a háború elõtt a másodikon laktunk… A trianoni döntés után Erdélybõl menekültünk Budapestre… nevünket mi már akkor magyarosítottuk… Nagybátyám, aki ügyes és gazdag ember volt… keresztény anyakönyvi iratokat szerzett…
Mintha apám története lenne! - gondoltam. S ilyen drámaian felépített és elõadott monológot ritkán hall az ember még színházban is.
- Édesanyám nevét Reichrõl Gazdagra változtatta… A reich német szó és gazdag a jelentése… Így menekültünk meg az életveszélytõl… A pincében laktunk… de a zsidó férfiakat könnyû felismerni… körül vannak metélve… Apám gyakran visszament a lakásba… nehogy meglássák… meg azért is, hogy becsukja az ablakokat… Amikor légiriadó volt, az ablakokat ki kellett nyitni és rohanni le a pincébe… Nagyon szerette anyámat… s hogy a mama bombázás után ne fázzon a lakásban… mindig hamarább felment, és amikor éppen a hálószobában csukta be az ablakot… s a házat bombatalálat érte… apámat anyám holtan fekve találta az ablak elõtt… Én apámra ütöttem, õ is magas kort élt volna meg… Erõs ember volt… Én nem voltam velük… féltem a bombázástól… Hallottam, hogy a németek… minden menekülõt felvesznek a Székesfehérvárra menõ úton… Ott álltam… egy teherautó megállt… tele volt sebesült német katonával… A szívem úgy zakatolt, hogy majdnem kiugrott a helyérõl… Megkérdeztem tõlük németül, hogy elvisznek-e?… Nem vittek el, mert egy közeli német katonai kórházba igyekeztek…Vártam tovább az út szélén… Nemsokára egy másik német teherautó állt meg, azt mondták… Wir fahren nach Weissburg… Ami Fehérvár… S felvettek… Egész úton úgy hallgattam, mint a sír… Szerencsére õk sem kérdeztek tõlem semmit… Fáradtak voltak… többen aludtak… Székesfehérváron cselédlány lettem… elõször egy gonosz asszonynál…de aztán a piacon megismerkedtem Bábel Izabellával… egy svájci asszonnyal… akinek az ura katona volt…Õ vett át engem, s alkalmazott… De hamarosan rájött, hogy zsidó vagyok… s nem árult el… Szeretett engem… Jó volt nekem nála… Az ura nem jött haza… õ sem élt sokáig a háború után… Amíg tudtam, egész életében jártam a sírjához… Olyan jó rágondolni!
- Ezt a nevet el kell majd küldeni a Yad Vashem Intézetnek! - mondtam a hölgynek, de nem folytattam, mert én kerültem sorra, s beléptem a rendelõbe.
Az orvos látta rajtam a megrendülésemet, meg is kérdezte, mi a baj. Gyógyszert írattam, a recepteket a nõvér kinyomtatta, már csak az orvosnak kellett azokat aláírni. Ezért kérdezte meg, hogy mi a baj.
Elmondtam.
S megígérte, hogy legközelebb, mikor találkozik a hölgy fiával, feljegyzi a fehérvári asszony adatait, s elküldi Izraelbe, hogy nevét beírják az Igazak Könyvébe.
S szeretném a www.polgarerno.com honlapról addig is egy kortárs magyar író írására felhívni a figyelmet, miközben az Örökkévaló áldását kérem mindenkire:
Polgár Ernő
Monológ
Sokan várakoztunk a háziorvos rendelõjének várótermében, amikor görbe botjára támaszkodva egy idõs hölgy lépett be. Az egyik padon sikerült neki még helyet szorítani, hálás volt érte, s mielõtt helyet foglalt volna, megpróbálta levetni télikabátját, amelynek szabása, gyapjúanyaga, színe, szabása és prémgallérja az ötvenes éveket juttatta eszembe.
Gyermekkorom szereplõi elevenen élnek az emlékezetemben, s õk hasonlóképpen öltözködtek.
A súlyos és meleg kabátot lesegítették róla.
- Jaj! Jaj! Jaj! Köszönöm! - A hölgy kifújta a levegõt és leült. Nyolcvan fölött lehet, gondoltam, s a földi léttõl már elbúcsúzott, nyolcvanhárom éves koráig aktív és erõs, közben mégis "vagonszindrómában" szenvedett apám jutott eszembe. A görbe botját maga elõtt tartó, kezét azon pihentetõ hölgy mély lélegzeteket vett, s maga elé meredve beszélt, beszélt, beszélt… Szavait, mondatait lassan, kulturáltan, pontosan és választékosan illesztette egymáshoz.
Csend lett. Egyre mélyebb és feszültebb csend.
- A harmadik emeleten lakunk… Nincs lift! Lassan jövök lefelé… Fölfelé sokszor fél óra is kell… Az az ember gonosz! Nem szeret bennünket… Egy ideig jött utánam… aztán rám kiabált… Büdös kurva!… Mikor döglesz meg már?… És kikerült… megelõzött… visszanézett, csak úgy villogtak a szemei, s akkor mondta… Vén szar!… Miattatok üres a nyugdíjkassza!… Elpusztíthatatlanok vagytok!… Nem tehetek róla… Lassan tudok csak menni… Érszûkületem van… Gyógyíthatatlan… Nyolcvanhat éves vagyok… a fiam az egyetlen vigaszom… Hétvégeken mindig eljön… s azzal vigasztal… Mama, nem biztos, hogy tudja, hogy zsidó vagy… Mert a fiam - ahol csak tudja - letagadja, hogy zsidó… A házban sok gonosz ember lakik… Õ is, aki bánt… Tüntetésekre jár… Felismertem a televízióban…A házban szûk a lépcsõház… liftet építeni nem lehet… Falon kívülre szerelt lift pedig nagyon drága lenne… A ház eredetileg két emeletes volt… de a háború alatt bombatalálat érte…s a felszabadulás után… amikor az élet újra elindult… és elõ lehetett jönni a pincékbõl… a házat elkezdték újjáépíteni… és ráépítettek még két emeletet… s akkor kerültünk mi a harmadik emeletre… de a háború elõtt a másodikon laktunk… A trianoni döntés után Erdélybõl menekültünk Budapestre… nevünket mi már akkor magyarosítottuk… Nagybátyám, aki ügyes és gazdag ember volt… keresztény anyakönyvi iratokat szerzett…
Mintha apám története lenne! - gondoltam. S ilyen drámaian felépített és elõadott monológot ritkán hall az ember még színházban is.
- Édesanyám nevét Reichrõl Gazdagra változtatta… A reich német szó és gazdag a jelentése… Így menekültünk meg az életveszélytõl… A pincében laktunk… de a zsidó férfiakat könnyû felismerni… körül vannak metélve… Apám gyakran visszament a lakásba… nehogy meglássák… meg azért is, hogy becsukja az ablakokat… Amikor légiriadó volt, az ablakokat ki kellett nyitni és rohanni le a pincébe… Nagyon szerette anyámat… s hogy a mama bombázás után ne fázzon a lakásban… mindig hamarább felment, és amikor éppen a hálószobában csukta be az ablakot… s a házat bombatalálat érte… apámat anyám holtan fekve találta az ablak elõtt… Én apámra ütöttem, õ is magas kort élt volna meg… Erõs ember volt… Én nem voltam velük… féltem a bombázástól… Hallottam, hogy a németek… minden menekülõt felvesznek a Székesfehérvárra menõ úton… Ott álltam… egy teherautó megállt… tele volt sebesült német katonával… A szívem úgy zakatolt, hogy majdnem kiugrott a helyérõl… Megkérdeztem tõlük németül, hogy elvisznek-e?… Nem vittek el, mert egy közeli német katonai kórházba igyekeztek…Vártam tovább az út szélén… Nemsokára egy másik német teherautó állt meg, azt mondták… Wir fahren nach Weissburg… Ami Fehérvár… S felvettek… Egész úton úgy hallgattam, mint a sír… Szerencsére õk sem kérdeztek tõlem semmit… Fáradtak voltak… többen aludtak… Székesfehérváron cselédlány lettem… elõször egy gonosz asszonynál…de aztán a piacon megismerkedtem Bábel Izabellával… egy svájci asszonnyal… akinek az ura katona volt…Õ vett át engem, s alkalmazott… De hamarosan rájött, hogy zsidó vagyok… s nem árult el… Szeretett engem… Jó volt nekem nála… Az ura nem jött haza… õ sem élt sokáig a háború után… Amíg tudtam, egész életében jártam a sírjához… Olyan jó rágondolni!
- Ezt a nevet el kell majd küldeni a Yad Vashem Intézetnek! - mondtam a hölgynek, de nem folytattam, mert én kerültem sorra, s beléptem a rendelõbe.
Az orvos látta rajtam a megrendülésemet, meg is kérdezte, mi a baj. Gyógyszert írattam, a recepteket a nõvér kinyomtatta, már csak az orvosnak kellett azokat aláírni. Ezért kérdezte meg, hogy mi a baj.
Elmondtam.
S megígérte, hogy legközelebb, mikor találkozik a hölgy fiával, feljegyzi a fehérvári asszony adatait, s elküldi Izraelbe, hogy nevét beírják az Igazak Könyvébe.
Szerintem már nagyon régen, de 20 éve már biztosan tudom!Állítom ilyen nehéz helyzetben a liberalizmus akkor sem volt Magyarországon.Az előző elnökválasztáson írtam:"Most kell megragadni a lehetőséget, hogy a liberálisan gondolkodó polgárok visszakapják pártjukat. A…..
Eitan ben Abram
2009.04.18 09:03:11
Igen! Igen!
Engedjék meg a Tisztelt Olvasók, hogy Polgár Ernő Az istenek szigete regénye (Kráter, 2002) mottójából idézzek:
"A XX. század, ahonnan érkeztünk,
több rossz embert csinált,
mint amennyit elpusztított.
Ahogy éltünk, már nem lehet, ahogy kellene, még nem tudunk."
További részletek:
www.polgarerno.com
Engedjék meg a Tisztelt Olvasók, hogy Polgár Ernő Az istenek szigete regénye (Kráter, 2002) mottójából idézzek:
"A XX. század, ahonnan érkeztünk,
több rossz embert csinált,
mint amennyit elpusztított.
Ahogy éltünk, már nem lehet, ahogy kellene, még nem tudunk."
További részletek:
www.polgarerno.com
Reggel még bosszankodtam egy kicsit, amikor öltözködés közben egy könnyed lefelé irányuló mozdulatsor apropójából halk de erőteljes reccsenés hívta föl a figyelmemet, hogy nadrágomon visszavonhatatlanul egy nagyjából húsz centiméteres szakadás jött létre. Mivel már az idő…..
Eitan ben Abram
2009.04.17 10:28:29
Több mint gáz, ami a televízió képernyőjén történik. Vannak, akik azt gondolják, hogy bármikor és bármilyen eszközzel a szélső jobboldal szereplőit szimpatikussá lehet tenni a zsidóság számára? Mint, példának okáért Csurka Istvánt. Teszik ezt egy zsidó műsorvezető…..
Ezt a kedves biztató hangvételű levelet kerületünk egyik természetesen mélyen tisztelt alpolgármestere küldte, valamennyi önkormányzati képviselőnek, pártállásától függetlenül. Talán emlékeztetni kellett volna a levél elküldése előtt, hogy Magyarországon csak nem 20…..
Eitan ben Abram
2009.04.06 14:47:44
„Az SZDSZ országos tanácsának kétharmada döntött úgy a testület tegnapi ülésén, hogy a liberális párt támogatja Bajnai Gordon miniszterelnökké jelölését. A végleges döntést azonban csak a részletes program és a kabinet névsorának ismeretében hozza meg a párt.”…..
A XIII. kerületi Fidesz szerint le kell mondania képviselői mandátumáról Döry Miklós kerületi szocialista képviselőnek, mert véleményük szerint a politikus antiszemita kijelentést tett a Fidesz egyik képviselőjére
Spaller Endre, a XIII. kerületi Fidesz…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Gaudiopolis
Gyerekköztársaság a zugligeti Pax gyermekotthonban, 1945 és 1950 között. Az alapító Sztehlo Gábor; a köztársaság első miniszterelnöke Keveházi László, a kultuszminisztere Horváth Ádám volt. A tábor lakói szerepet kaptak a Valahol Európában című filmben. Szántó Erika két alkotásának is témája témája volt az egyedülálló, alig öt évig működő kezdeményezés.
Előzmény
Sztehlo Gábor evangélikus lelkész, a német megszállás után gyermekotthonokban, pincékben bújtatta a menekülteket. Gyakran említette, ha túlélik a háborút, gyermekállamot alapít az árváknak. A háború után sok magára hagyott árva bandákba verődött. Minden állami otthon megtelt, akiknek nem találtak helyet azt Sztehlo gondjaira bízták. Több száz gyermeknek keresett helyett 1945 tavaszán. A Weisz Manfréd család egyik rokona segített és a zugligeti villáikat ajánlotta fel a menekülteknek. A nagyobbak a Budakeszi út 48. sz. alatti a "Farkastanyára" költöztek, a kisebbek a szomszédos épületekben rendezték be a "Fecskefészket". Az első időben csak fiúkról gondoskodott a lelkész, később lányok is nála találtak menedéket, a létszám 700-800 főre nőtt.
Lakók
A szovjet bevonulás előtt elsősorban zsidó értelmiségi gyerekek kaptak szállást. Ezt követően több menekült katonatiszt, hivatalnok gyermeke is idekerült. A tábor lakói voltak többek között Szauer később Orbán Ottó; a későbbi riporter Szilágyi János; Andrási Andor a KFKI főmunkatársa; Molnár Ferenc unokái: Horváth Ádám filmrendező és a visszaemlékező Sárközi Mátyás Londonban élő író is.
Élet az ifjúsági telepen
Bár a svájci és dán vöröskereszt élelemmel, bútorral segítette őket, ennek ellenére Sztehlo irányításával önfenntartó gyermektársadalom alakult ki. A gyerekek a tanulás mellett iskolát, sportpályát építettek, gyümölcsöt termesztettek, műhelyekben dolgoztak.
A gyerekköztársaság megalapítása
1945 szeptemberében megalapították Gaudiopolist, az örömvárost. Az első miniszterelnök Keveházi László lett. A gyerekek szervezték kulturális programjaikat, könyvtárat alapítottak. Szabad választás alapján szakmát tanulhattak, önkéntesen dolgozhattak is. Pénzük a Gapo dollár volt árfolyamát a villamosjegy ára határozta meg. A gyermekköztársaságnak alkotmánya és törvényei is voltak. A rendetlenségért nyilvános dorgálás járt, de ki is közösíthették a súlyosabban vétkezőket. Ritkán kellett fegyelmezni. Az Örömvárosban teljes vallásszabadság volt. Rendelkeztek állami vicclappal a "Gapo Matyi"-val is.
Művészi inspirációk
Radványi Géza Valahol Európában című filmjének nemcsak az ötletét, hanem a gyermekszereplők zömét is az Örömváros adta. Szántó Erika 1985-ben dokumentum filmet készített az egykori miniállam lakóiról. Három évvel később Gaudiopolis címmel tévéjátékot is rendezett. Az alkotás 1989-ben Európa-díjat kapott, mint a legjobb televíziós film.
A vég
A mikroállamot sem az egyház sem a magyar állam nem támogatta. Sok segítséget kaptak a Nemzetközi Vöröskereszttől, de azóta is kérdés hogyan tudtak öt éven át létezni. A köztársaságot 1950-ben államosították, felszámolták.
Az Örömváros területén 2008-ban
Valami csoda folytán a Budakeszi út 48. szám alatt szinte érintetlen minden. Az elhanyagolt Árnyas úti aszfaltot most jó eső érzés látni, talán 60 éve sem lehetett jobb állapotban. Az árván maradt gyerekek birodalma volt a Budakeszi út jobb oldalán elterülő völgy is.