Regisztráció Blogot indítok
Adatok
molnari

0 bejegyzést írt és 22 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
1990-ben egészen pontosan még csak 3 éves voltam, és videojátékok helyett a csattogós lepkémet tologattam jobb esetben, ha a nővérem nem nyúlta le tőlem. Nem tudom pontosan mikor, de kaptunk egy Atarit amihez én soha nem nyúlhattam, mert a nővérem azt hitte, hogy elrontom, így csak…..
molnari 2014.06.02 21:10:12
Guller Zoltán miniszteri biztos korábbi cégét, a Commitment Zrt.-t tavaly nyáron kigolyózta az állam a közoktatásban elfoglalt piacvezető helyéről, mikor egy másik, ám szintén nem baloldali konzorciumtól vette meg az iskolákban használt adminisztrációs szoftver egy éves…..
Kétség sem férhet hozzá, hogy a versenyző/csapat maximálisan felkészült a versenyre. A versenyző/csapat a megmérettetés előtti nyilatkozatában elmondta, hogy az aranyérem a cél. Az idei eredmények alapján ugyan az ezüst/bronz/helyezés is szép eredmény lenne, de ez az…..
molnari 2012.08.08 22:18:05
@bigthereal: A sportolóink zseniálisak! Az un. Közmédia riportereivel vannak komoly bajok. Fel kéne nőni az olimpikonok szintjére!
Manapság mindenből divat toplistát gyártani, még abból is, amiből nem lehet, ez a hóbort pedig minket se került el, így természetesen az alább elterülő, kizárólag a Viagra szerkesztőinek meglátásait tükröző lista relevanciája is igencsak megkérdőjelezhető, akár a rajta…..
Hajcsatok Eger olyan, mint a szex 2012.02.08 20:25:00
Gerendás Györgyé az év nyilatkozata! "Ez az Eger olyan, mint a szex. Ha jó, akkor nagyon jó. De ha rossz, akkor is jó" - mondta Gerendás György azután, hogy csapata hazai medencében 10-9-re kikapott a Szegedtől, így kiesett a vízilabda Euroligából...
Hajcsatok Magukat lövik szét 2011.06.16 08:20:00
Két kajakoslány számára kiírtak egy szétlövést, hogy eldöntsék, melyikük indulhat a magyarországi vb-n, aztán kiderült, hogy a vesztesé a lehetőség. Agyrém a legeredményesebb magyar sportágban.   Az ember esze megáll. Felállítanak egy válogatási rendszert, megrendezik a…..
molnari 2011.06.16 09:44:08
@Lotyó Bridzsida:
Amerikában előfordult úszásban, hogy az olimpiai válogatón elbukott a korábbi címvédő így lemaradt az olimpiáról. Ott tiszta (verseny)helyzet van a jobb utazik és kész.

Nem véletlenül tart a sportjuk ott ahol a mienk sohasem fog. Sajnos ebben az országban egyre kevésbé számít az EREDMÉNY, sokkal többet el lehet érni a fehér asztal melletti paktumokkal, sumákságokkal.

Ez lesz a "szép új világ" már a sikersportágainkban is!
Harmadik összeállításunk immár több, mint 20 évvel ezelőttre tekint vissza. Célja, hogy a '80-as évekről ne csak az ABBA, vagy a Boney M jusson eszünkbe. A listát különösen azoknak ajánlom, akik szerint az SF rövidítés San Franciscót takar. Star Trek rajongók kíméljenek!…..
molnari 2010.09.21 20:27:19
@lamb79: egyetértek Rutger Hauer tényleg szenzációs volt. és persze ne felejtsük el Vangelis remek zenéjét sem. szóval szerintem is igazi alapmű.

A David Lynch féle Dünét és is hiányolom. A mai napig is megnézem újra meg újra és nem tudom megunni.

egyébként elég korrekt lista
Harmadik összeállításunk immár több, mint 20 évvel ezelőttre tekint vissza. Célja, hogy a '80-as évekről ne csak az ABBA, vagy a Boney M jusson eszünkbe. A listát különösen azoknak ajánlom, akik szerint az SF rövidítés San Franciscót takar. Star Trek rajongók…..
Lehet, hogy Stephen Hawking a világ egyik legnagyobb koponyája, de az biztos, hogy mostanában nagyon levert. Először arról beszél, hogy az idegenek IGENIS léteznek, de egyáltalán nem békések a szándékaik, inkább leigáznának bennünket. Most pedig azt mondja: ha nem hagyjuk el a…..
molnari 2010.08.11 19:38:21
@enyje-benyje: "Újabban már szemmel látható anyagdarabokat teleportálnak"
hmmm..., anyagdarabokat nem tudnak teleportálni (ehhez az anyagdarab összes atomjának helyét pontosan megállapítani és analizálni, de még egyet sem tudnak.) arról van szó, hogy egy fotonnyalábba kódolt információt lehet "lemásolni".

és ha már Hawking. nem én mondom, hanem Ő, hogy a sci-fi ízű dolgokat el kell felejteni (olvasandó tőle kezdőknek: Az idő rövid története, haladóknak: A tér és az idő természete c. könyve)

@xtolzig: a net nincs bekötve. egy tér-idő szingularitáson keresztül kvantumok segítségével kommunikálok a veletek a jövőből. ne csesszétek el a Földet, nincs másik....
Mennyi közpénz elherdálásában kell közreműködőnek lenni ahhoz, hogy orbáni értelmezésű oligarchának mondhassunk valakit? Tíz vagy százmilliós az összeg? Esetleg apróval nem játszunk, és milliárd alatt nem is tétel az ilyesmi?Gyönyörű beszéd volt az oligarchás. Csak úgy…..
  Viktoria levelét adjuk közre, amelyben megosztja velünk gondolatait a magyar oktatásról, valamint azt, hogy miért nem kíván a magyar közoktatásban elhelyezkedni. Immár 10 éve tanítok, (sajnos) eddig szerencsém volt külföldi intézményekben kamatoztatni tudásom, így…..
molnari 2010.02.28 13:47:37
@BISMARCK:
1. minőségbiztosítás (Comenius program), kompetencia alapú oktatásra történő felkészítések, iskolai adminisztrációs programok, 3 éves számítógépbérlések, digitális aláírás (nem működő tanúsítvánnyal), OM azonosító kártyák (a diákigazolványok mellé teljesen feleslegesen), több százmilliós felvi.hu oldal ami egy közepes webportál kiszolgálásától lehal, OM-es flash játék 2 millióért...

folytassam?

2. mindenhol vannak (hála istennek) kivételek. én pusztán arra utaltam, hogy nálunk az egész képzési módszertan arra épül, hogy rossz jegyekkel büntessük a gyereket. az én gyerekemnek is van egy nagyon jó fizika tanára, aki tényleg kiválóan tanít de úgy követel, hogy a legjobb tanuló is csak négyes nála. a gyerekek tiszteli, nagy fegyelem van az óráján, de így senkivel sem fogja megszerettetni a tantárgyát. egyszerűen hiányzik a sikerélmény nekik. nézd meg pl. a sportban az USA sportolóit. kirobbannak az önbizalomtól és nem félnek a náluk erősebb ellenféltől sem. ugyanakkor egy 5-6 helyben is a sikert látják nem a kudarcot. nálunk egy olimpiai ezüstérem is kudarc. ez a mentalítást pedig már az iskolában megszerzik.
  Hácsé interjúja Meszliner Szabinával már publikálása előtt is klasszikus volt - nem csoda hát, hogy Professor Pizka - régi olvasónk - úgy gondolta, folytatja. A Playmate-ek és szépségversenyzők gyári tartozéka. A szerepe az, hogy a kislányát a lehető legkevesebb…..
molnari 2010.01.22 09:22:05
  Megtudhatjuk mostanában úton-útfélen, hogy angolul beszélni nem feltétlenül vagányság, csak egyszerűen illik, muszáj tudni. Ezt nekem is be kell látnom, bár minden tekintetben a németet és beteg dialektusait részesíteném előnyben - nem beszélve a magyarról -, de itt van…..
molnari 2009.11.16 18:41:47
Akik csak a postok első mondatát szokták elolvasni, azoknak mondom gyorsan, hogy nem kell összeomlani fejben, a Last.fm továbbra sem lesz fizetős, csupán a rádiót dugják el a havi 3 euróba kerülő lakat mögé.Amúgy én eddig sem használtam a Last.fm rádióját. Az ember nem is azért…..