Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Cortona

1 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„Sok pszichiáter naivan úgy tekintette a{z 1973-as} döntést, mint egy diagnózis egyszerű törlését annak érdekében, hogy megszűnjenek az igazságtalanságok. A valóságban azonban igazságtalanságokat teremtett a homoszexuális irányultságú emberrel szemben azáltal, hogy az…..
Cortona 2013.04.26 14:05:08
Én csak most olvastam el - ellentétben a sok előttem szólóval - ezt a cikket. Mérsékelt és alapos, minden szélsőségtől mentes elemzésnek tartom a leírtakat. Különösebben nem érdekel a melegek problémája, de feltűnő, hogy most - talán a gazdasági és politikai válság idején szerte Európában és az USA több tagállamában, meg talán Uruguayban is most ismerik el a melegházasságot és a gyermekek örökbefogadásának jogát. Lehet ez egyfajta pótcselekvés? Politikai szemfényvesztés, hogy eltereljék a figyelmet más alapvetőbb és fontosabb társadalmi-gazdasági kérdésekről?

Ha nem is erről van szó, akkor viszont arról a kérdésről lehet szó, amit röviden a logikus és értelmes, érvelő, gondolatokat, elveket és morális és tudományos érveket is felsorakoztató közéleti viták hiányának neveznék. Ebben a kérdésben többnyire elvakult hívek "vitatkoznak", vagdalkoznak általában, holott józanul is lehet erről beszélni, mint a cikk írója teszi. Szerintem is a meleg kérdés nem etnikai, kisebbségi, vagy elnyomott és elnyomó közti viszony kérdése. Én sem akarok senkit gyógykezeltetni, sem vallásos alapon meggyőzni, de a történeti-morális és biológiai, szociológiai érveket megfontolásra érdemesnek tartom. Ezeket pedig figyelembe véve nem hinném, hogy a melegeknek házasodni, pláne gyermeket nevelni törvények biztosította joggal kellene rendelkezni. Örököljenek, legyenek bejegyzett élettársi kapcsolatban, ne bántsa őket senki, becsüljék meg az egyes melegeket, mint kiváló embereket különféle tulajdonságaik-képességeik és tehetségük szerint, de ne mint "melegeket"....Gyermeket pedig valóban ne...ne adjunk örökbe nekik...
w Caligula a lovát ugratja 2010.06.25 05:30:00
Az keveseket érdekel, hogy az Alkotmánybíróságba vagy az Állami Számvevőszék élére pártlelkű droidok kerülnek. Hogy mire jók ezek a szervek, eleve nem sokan értik, ezek csak távoli Audi-kulcsok. A köztársasági elnök, az már látványosabb szerep, annak ellenére, hogy arról…..
w A teleszart szentfazék 2010.03.19 04:30:00
Még le se ment a választás, és máris a jobbos ciklusok örökzöld poénján röhögünk: a teleszart szentfazékon. Vagyis azon, amikor valaki, aki amúgy féltéglával veri a mellét a kereszténységére, kurvára tököncsapja magát, pedig próbált úgy tenni, mint akinek nincs is.…..
Cortona 2010.03.19 13:31:41
Kicsit feldühödtem a cikken..., a kommentek egy része viszont kicsit visszasbillentette az egyensúlyt. A fickó egyszerűen gusztustalan, pláne hogy keresztény-konzervatív köntösben mutogatta magát egy szélsőjobb párt szóvivőjeként. Eddig nekem is oké, de átkozottul nem hiszem, hogy meleg felvonuláson nyomulni, fűves cigit szívni és (ha jól értettem) öregeket leszólni/inzultálni marha "bulis", "trendi" stb. volna. Attól, hogy sok mindenben liberális vagyok/lennék átkozottul utálom, ha valaki a meleg mivoltával dicsekszik és az utcán rázza a farát, meg némi kábszert töm az agyába.

Bármennyire is utálom, ha valaki "szentfazék" és álszent, de a kereszténység tényleg kétezer éves tradició, útmutatás, orientációs pont Európában és ha az egyházzal szemben átkozott sok kételyem is van, de a "mezei" papság között tényleg vannak mélyen hívő és követésre méltó, valódi szolidaritást, békét sugárzó, valódi szeretetet adó emberek is, akiknek a példája - még nekem is, aki igencsak kételkedem a vallásos hitben - emberfelettinek tűnik.

A másik meg, hogy mielőtt nekiesünk évezredes tradicióknak, nem szabad elfelejteni, hogy ha visszatekintünk a történelemben, akkor az az utolsó ötven-száz, vagy ha tetszik kétszáz év mióta a liberalizmus alakot öltött Európában, még nem jelenti azt, hogy minden más tradiciónak el kellene tűnnie, a divat, az uralkodó értékek, az erkölcsi normák változnak és meg kellene férniük tisztességes vitában egymás mellett.

Az álszent fenékrázó és a liberális nihilista egyaránt utálattal tölt el, de az őszinte, toleráns hivő és liberális egyaránt közel áll hozzám
w Balfenéken 2009.04.22 00:45:00
Hét évük elszelelt. Ha valaki olyat talál mondani, hogy ez a hét év nem része a rendszerváltásnak, a történelemnek, akkor felháborodnak. Közben a hét év vívmányait saját kezükkel bontják vissza tövig, a száznapos programig. A családi pótlék, a nyugdíj, az összes…..
Cortona 2009.04.23 12:32:00
Nem ma olvastam a cikket, most csak átfutottam, de a kommentekbe is belenéztem...Lehet nem vagyok annyira fitt már csak ezért sem...de..dühösebb annál inkább....

Tóta W. mindig "elfelejtkezik" arról, hogy nem a liberális mennyországban él és jó ("rendszerbarát": szoci-liberál dörgölődző) újságíróként sok olyan tényről, ami baromira nem illik az elméleteibe:

Hadd' mondjak néhányat: A jelenlegi válsághelyzet okai között előkelő helyen áll az eladósódottság - Nem a jelenlegi kormányzópártok vettek fel nyakló nélkül kölcsönöket (minden hétre jutott egy bejelentett kölcsön-hitelfelvétel)?

Nem ők a felelősek abban, hogy teljesen szabadjára engedték a svájci frank alapú magánhitelezést és egyetlen szót sem szóltak ellene, hogy 'Emberek baromi sz*r lessz ebből' (- csak csendben, halkan nyammogtak valamit, amire senki nem figyelt).

Nemdebár Magyar Bálint és csapata nyomta állandóan a diplomások számát egyre feljebb, hogy lézengő kommunikációs és politológus nullákkal van tele az ország, szakmunkás, mérnők meg alig?

És vajh' nem nevezett vezette be a kétszintű érettségit, ami gyakorlatilag analfabétákat termel "középszintű érettségi" címén?

Aztán az alföldi alagútak, a lankákon épült völgyhíd, az SZDSZ Viadom nevű csodás autópályacégének botránya, a pesti metró, a hatodik és hetedik kerület MSZP polgármestereinek "csínyei", a Velencei tó melletti ingatlanpanamák, a MOL részvények "sikeres" eladása (csak most nem győzzük vakarni ott is ahol nem viszket, amikor az oroszok szépen felvásárolnak minket kilóra)stb. stb....végeérhetetlen sorolhatnám, csak a médiákban megjelenteket....

Mindez nem számit???? Hány száz és ezer milliárd úszott el, nem tagadva a bürökráciát, a felesleges hivatalok bornirtságát etc......nem ezzel kezdene valamit kezdeni "a le/elszámolást?

Vagy pl. a multi nagykereskedőkkel, akik 80 féle (!!!) jogcímen szívják a vérét a magyar termelőnek, hogy egyáltalán kitegyék az árúját a polcukra (és svéd zöldséget vehetek pl. a SPAR-ban, mert olcsóbb - a svéd állam által "legálisan" agyontámogatva).

Vagy nem kellene a STRABAG-ról beszélni, a MÁV kocsibeszerzéseiről és privatizációjáról, a reptér, a MALÉV eladásáról, a magyar munkavállaló végtelen kiszolgáltatottságáról (12 órás műszakok, első-második műszakok, szürke és feketébbnél is fekete gazdaságban) ha nem valami "menő" szakmája van, hanem "csak" tisztességes lakatos, villanyszerelő, ács, vagy hentes, bolti eladó....?

Nemdebár nem "EZEK" vitték el a pénz nagyobbik felét és nem a családi pótlék, meg az állítólagos "egyenlősdi", amit Tóta W. libárlis-félhülye, de szerintem egyszerűen csak demagóg SZDSZ-MSZP akolmelegben szocializált lázálmaiban vizionál....

Majd ha ezekről legalább akkora súllyal irogat, akkor lehet a "szocializmus maradékairól" elmélkedni kicsiny hazánkban....
Zárkozott Exhibicionista 2009.03.27 10:41:00
No elindult...szerencsétlenkedem, de ez nem csoda, mert blogot még nem írtam....magamnak, magamtól....Oszt' ha tetccene valakinek, akkor isten neki...ha rátalál itt...olvassa, kommentálja...Nem újdonság....másutt is, mindenütt () káosz és züllés-szétzüllés…..