Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Gajatri

0 bejegyzést írt és 24 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ferenc pápa szerint a római katolikus egyháznak jobb fordítását kellene adnia a Miatyánk imádságban szereplő "ne vigy minket a kísértésbe" kifejezésnek. "Ez nem jó fordítás." - mondta a pápa egy szerda esti televíziós interjújában. Ahogy Ferenc pápa mondta, a katolikus egyház Franciaországban úgy…..
Gajatri 2019.01.04 11:02:34
@csaba_carmarthen: Tisztelettel kérem és javaslom, hogy csak tiszta forrásból származó tanítást fogadjon el és terjesszen. Azon üzenetek, amelyre csak halvány árnyéka vetődik a tévedésnek és félrevezetésnek kerülendő. Így tettek az őskeresztények is amikor kiválasztották és a Szenthagyományban tovább adták a kánoninak, Istentől származónak azaz hibátlannak ítélt üzeneteket. Ezek kerülhettek be az olvasmányos könyvekbe amiket a közösség előtt felolvastak. Jézus Krisztus Evangéliuma a Szenthagyomány és az Ószövetség tiszta tanítása éppen elegendő számunkra az igazság megismeréséhez. Ahhoz hozzáadni vagy elvenni hiba lenne és veszélyes.
A katolikus egyház létszáma, ha kis mértékben is, de évről évre növekszik – adják hírül a hivatalos vatikáni források –, ám fokozatosan elmozdulás történik a „perifériák” irányába. Európa folyamatosan veszít a jelentőségéből, a legdinamikusabb növekedés pedig Afrikában figyelhető meg. A…..
Gajatri 2018.09.28 23:54:56
@Abdiás..: Sion.... Az elmúlt 2000 év mást mutat. :-)
Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke augusztus 20-án a Szent Jobb körmenethez kapcsolódó szentmisén tartott szentbeszédében elhangzott gondolatai a lombikbébiprogramról komoly vitákat váltott ki a hazai közéletben. Nemrég a 168 óra is feltette a kérdést Dr. Orosz Gábor…..
Az Új Egyenlőség interjút készített Perintfalvi Ritával és Török Csaba atyával, melyben többek között az Amoris Laetitia (AL) kérdését is érintették. Török Csaba atya nem csak hallgatásával nyugtázza, hanem rá is tesz a teológusnő hamis állításaira a polgárilag elvált újraházasodottakkal…..
Gajatri 2017.04.21 19:18:44
@kávét!: Sehol nem mondott ellen a katekizmusunknak. Fundamentális teológusként még véletlenül sem tesz ilyet! Tévedsz, ha azt hiszed ellent mondott.
Gajatri 2017.04.21 19:19:57
@kávét!: És én az 1ó 22 perces videóról beszélek és nem a fenti cikk ferdítéseiről!
Gajatri 2017.04.22 09:04:11
A Bibliát csak úgy érdemes olvasni, hogy annak szándékát és célját jóindulattal és nyitott lélekkel képesek vagyunk és szándékozzuk hittel befogadni és az értelem fényénél értelmezni, valamint szoros kapcsolatban vagyunk az egyházi hagyománnyal a Biblia által formálódott élő közösséggel és a Szentlélekkel, aki sugalmazta a Bibliát.

Az AL olvasóitól elvárható lenne egy alapvető hozzáállás. Mégpedig hogy feltételezik a szerző(k) igazságra törekvését, jóindulatát és bölcsességét. Csak akkor érthetünk szót egymással, ha ezt akarjuk is. Ha "egy nyelvet" beszélünk, mert a célunk is egy. A cél pedig nem lehet más, mint a hit erejével az értelem fényét megtámogatva minél mélyebben felfedni a reveláció (Isten kinyilatkoztatásának) titkát, hogy minél többen lejuthassanak az üdvösségre. Így lesznek közös alapvetések amikről kiindulhatunk. (Az már régen rossz, ha az egyik fél abból indul ki, hogy a pápa biztos rombolni akarja az Egyházat, sőt az árokparti látnokok már megmondták, hogy a pápa az hamis... Ez rossz kiindulás még akkor is ha csak hátsó gondolatban van jelen amint ez tetten érhető a katolikusválasz és a katolikusblog oldalain.)

Ha pozitívan állunk hozzá az AL-hez, akkor megérthető, hogy a pápa mit szeretne mondani.
1. A pápa semmiesetre sem akar szentségtörésre buzdítani!
2. A Szentatyát az irgalom vezérli és rávilágít arra, hogy bizonyos estekben a jog kizárhat hívőket a szentáldozásból, pedig lelkiismeretük tiszta Isten előtt. Ferenc pápa nekik szeretné megadni a lehetőséget, hogy szentáldozáshoz járulhassanak.
3. Ki az aki inkább kizárna arra méltókat is a szentáldozásból, csak, hogy nehogy valaki méltatlanul vehesse magához az Úr testét és vérét? (Egyáltalán létezik olyan ember, aki teljesen méltó a szentáldozásra...?)

Írok egy példát: 17 éves lány feleségül meg egy ateista fiúhoz, aki eljátssza, hogy hisz. Jogilag érvényes szentségi házasságban élnek, de a férfi homoszexuális. Csak kirakatnak kellett neki a házasság. A felesége el szeretne válni, de a férje ragaszkodik a színlelt házassághoz. Tanú nincs. A nő elhagyja "hites férjét" és később megismerkedik egy szabad állapotú férfival. Összeházasodnak polgárilag. Gyerekeik születnek 10-20-30 éve együtt élnek. Többször pórtála rendezni házasságát, de az ateista homoszexuális férje nem hajlandó tanúsítani, hogy házasságuk több okból is érvénytelen. Az AL-szerint ha a nő és új férje példamutatóan él egy közösségben, a lelki-vezetőjük jól ismeri őket, és lelkiismeretük állapota szerint méltóak a szentáldozásra Isten előtt és ezt még a lelki-vezető papjuk is így látja, akkor áldozhatnak. Ki az a szőrösszívű pap vagy hívő, aki ezt megtagadná tőlük?

Az AL az ilyen határesetekre szeretne megoldást találni! Semmi más nincs benne. Jóindulattal és egészséges hozzáállással ez ki is olvasható belőle.
A Szentatya csak térdelve és nyelvre áldoztat      Nagyon fontos, hogy a titok és a hódolat iránti érzéket újra felébresszük. XVI. Benedek pápa a Sacramentum caritatis kezdetű apostoli buzdításában a szentáldozással kapcsolatosan maga mondja: „Magunkhoz venni a szent…..
Fehér kivitelben jelképe a békének, szelídségnek, gyengeségnek, szentléleknek. Elvakult szerelmes viszonyban klasszikus becenévként használatos, és mi sem természetesebb annál, mint hogy az egymás társaságát élvező párok turbékolnak.Városi megjelenése azonban kevésbé…..
Gajatri 2015.09.19 18:45:59
@lavór: Igen, de amíg csőtöréskor a főcsapot nem zárják el, addig is tenni kell valamit, különben megtelik a ház vízzel.
Öreg bérházunk '90-es retró Demszky-plakátját időközben lekaparták a falról, de Budapest rendszerváltás utáni vőlegénye él és virul. Most kaptuk az infót, hogy épp a washingtoni Wilson Center munkatársaként, szakértőként dolgozik a Városi Fenntarthatóság Műhelyben, a…..
Cikksorozatunk első részében arra a kérdésre kerestük a választ, hogy vajon a Sió-csatorna üzemeltetői-e a felelősek a nagyon alacsony vízszintért, és megállapítottuk, hogy nem: 21 hónapja egyetlen centi vizet sem engedtek le a Balatonból, az okokat tehát máshol kell keresni. Egy…..
Gajatri 2013.01.30 21:10:15
@Csabi.: Igen, csak nem fejtették ki a pusztulás léptékét. Mert ugye már több ezer éve pusztul, zsugorodik, de nem az utóbbi 2-3 évben tapasztalt ütemben!

Azt meg sunyin elfedi a cikk, hogy a természet 3 éve előre megadta azt a többletet, ami az elmúlt két éveben elpárolgott. Csak éppen a turizmus és a parti tulajok miatt leengedték a Sióba a többletet! "Túl magas a víz, a talajvíz feljött a telkembeee!"

De ilyen az egész ország vízgazdálkodása. Ha jön a víz, a csapadék, az ár, akkor hiszti van a víz miatt. Emelik a gátakat, szivattyúzzák a belvizet és mindent leengednek a folyókba, a tengerbe. De 1-2 hónap múltán azért panaszkodnak, mert aszály van!

Minden vizet itt kellene tartani. A gátakat meg kell nyitni, az ártereket, tározókat fel kell tölteni vízzel. Akik meg az évek alatt az olcsó ártéri telekre építkeztek, azok költözzenek el. Inkább mint éhen és szomjan haljunk!
Pawel Kuczynski lengyel illusztrátorról azon kívül, hogy Szczecinben született 1976-ban és a Poznani Képzőművészeti Akadémián végezte tanulmányait, túl sokat nem lehet megtudni. De talán nem is kell, hiszen csontig hatolóan szatirikus, rendkívül éles látásmódról árulkodó, sokoldalú és kiváló munkái…..
Gajatri 2011.05.31 08:43:28
@Alensha: Szia! Nem rólunk vegákról van szó a macskáson (szerintem). Hanem az áruházakban kapható macskakajákról! Ha igaz a macskakaja reklám, akkor a régen sokkal hasznosabb állatokat: Marha, ló, birka, tyúk stb. ölik és dobozolják be ma macskakajának! Régen a macska hasznot hozott, megette az egeret, cserebogarat stb. ritkán kaoptt egy kis tejet. Most meg vannak, akik többet költenek a macskájuk etetésére mint a szomszédban éhező gyerekre!

A.
Gondolkodott már rajta, milyen világ köszönt ránk, ha elfogy a szén, a gáz az olaj? Ha nem találunk hasonlóan könnyen és nagy mennyiségben kiaknázható energiaforrást, a tudományos kutatók véleménye szerint váltás helyett akkora válság vár ránk, amilyet még nem láttunk.…..
Gajatri 2011.01.31 14:40:56
@magy1:
"Nézz meg pl. 1 Egely előadást, abban is szó esik erről."

Egely már évek óta abból él, hogy hülyeségeket hirdet. Sokfelé előad, beszél, de semmi konkrétum. Ha számolni tudó emberrel le ül beszélgetni, akkor 5 perc alatt felsül. Volt olyan állítása, egy energiatermelő folyamatról, ahol a bevitt összes energia 1,5x több volt mint a kimenetei. És ezt évek óta energiaforrásnak hirdette.

Kókler a fickó, egy életművész. Jobban járt volna ha papnak megy ekkora hittel!

A.
Gajatri 2011.01.31 17:01:59
@Polly-pudli-pötty:

Jó a humor és fontos! :-)

30 éve csak azt mondogatták, hogy hamar el fog fogyni.
Ma azt mondják (adatokra támaszkodva), hogy baj van! Stagnál a kitermelés, nincsenek új kutak, hiába növelik a kitermelésbe fektetett időt, pénzt energiát nem nő a kitermelt mennyiség. Ellenben Kína és India is olajat akar! Sok olajat!!!

Még többet! De nincs még több!

Ez most nem riogatás, puszta tény. Kína 5 év alatt 400 000-ről 8 000 000-ra növelte a személyautó állományát és az Ő gazdaságuk száguld tovább a végtelenbe..., a többiek is olajalapú fenntartható fejlődést akarnak fenntartani, egy véges tartalékú földön!

Ha csak a pénzpiacot nézzük: ha nincs fejlődés, nincs kölcsön, nincs gazdaság, nincs kamat!

Ez előbb, utóbb bukta!

A.
Gajatri 2011.01.31 17:23:17
@Goompah: Igen ez a nagy ugrás a hiányzó láncszem miatt...
vagy a teória tévedése okán van.

Nincs darwini bizonyíték az ember fejlődésére. Voltak fejlődő majmok, aztán egyszer csak felbukkant egy értelmes ember. A leletek között eddig még nem találtak összekötő kapcsot, átmenetet.

De ez szerintem offtopic!

A.
A Művelt Alkoholista Hoppáhoppá 2010.03.05 05:59:00
Amikor múlt héten készültem kedvenc online bormagazinom Furmint Februárjára, többeknek tettem elhamarkodott ígéretet, miszerint írni is fogok róla. Aztán persze a sors és a sietség máshogy hozta. Az ilyen rendezvényeknek ugyanis általában az a legnagyobb hátránya, ami a…..
Dobolyi volt hétfő reggel a Mokka vendége, ahol nemcsak a makaói útról kérdezgették, hanem a 2 millió forintba kerülő mongóliairól is. (Veres Jani repjegye 1,1 millióba került, a neten 250 ezerért találtam, de az a fránya közbeszerzés de megdrágította ...) Dobolyi szerint…..
bodoky Én nem lőttem fejre 2010.01.17 20:49:00
Rebiszesként, vadászpuskával oszlatott 2006. X. 23-án interjúalanyunk. >>> Először beszél, aki lőtt. ..
Gajatri 2010.01.18 17:33:37
@Trejo: "Mi a faszért kell elvinni a gyereket pártrendezvényre? Hogy unatkozzon? Fideszes rendezvényre azért sem szabad elvinni, mert elhülyül."

Nem Fideszre vittük, hanem egész napos ünneplésre! Megemlékezésre! Azért hogy 56-ot és a mai politikát ne a Te és Komcsi hazug barátaid "történelem" könyveiből tanulja, hanem tisztább forrásból. Az Astoria csak egy állomás volt a napban. Végállomás lett. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ezek erre is képesek! '56 megismétlődött és ki-ki a helyén volt megint, csak a lámpavasak maradtak üresek...

Azóta utálják az összes büdös görényt, aki a szétlövetésben részt vett és azokat is akik parancsot adtak erre. Egy életre megtanulták kire nem szabad szavazni! Öngól!
Gajatri 2010.01.18 17:36:35
@buzirendőrök: Azért közöttük is sok volt a megvezetett áldozat! Ők is csak fogaskerekek voltak egy elmebeteg játékában! Biztos sokan köztük később megbánták! Valsz. most már Ők inkább mellék állnának egy hasonló helyzetben, mint sem a megalázójukat támogatnák megint.
Nincs sok választásunk, mert nagyon elkúrtuk: kiadós recesszió, vagy hirtelen halál.>>> Vajon mire gondolhatott az utolsó pálmafát kivágó húsvét-szigeti munkavállaló?  ..
Gajatri 2009.05.20 11:15:17
@Muster Mark: Ne beszélj ZÖLDEKET! Egy új erőmű felépítése 15-20 év!!! Nincs már annyi kőolaj! Talán már normális klíma sincs annyi...!
Ezen felül, pedig hasadóanyag sincs annyi, hogy minden kőolajat és földgázt kiváltson! És az atomhulladékot meg beleöntjük a tengerekbe mi?

A fúziós-reaktor jó lenne, de még a bizakodók is 20-30 évre teszik (azaz a végtelenbe) a használható tömegformáját.