Regisztráció Blogot indítok
Adatok
monguz1

0 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A tévénézőknek mindössze 30 százaléka szokta végigülni a reklámblokkot, elsősorban a nők és az idősebbek – derült ki a KutatóCentrum és a Marketing&Media közös felméréséből. A kutatás során az is kiderült, hogy ugyan az új médiatörvényben szabályozták a…..
monguz1 2012.11.18 09:55:13
@Baqndus:
Ez még mind hagyján ,de a másik az míg anno megrögzött film kezdési idő volt 20:15 addig ez mára jóval fél tíz vagy még későbbre tolódott így hát melósoknak akiknek minden reggel kelni kell nem épp előnyös.
C MUX: 65-ről 54-re változik a csatornaszám. November 13-án 8 és 16 óra, illetve 10 és 15 óra között mind a MinDig TV, mind a MinDig TV Extra szolgáltatások szünetelnek a fenti körzetekben, ez idő alatt egyik digitális csatorna sem lesz fogható.A szolgáltatások várhatóan 16…..
Kedves Indamailesek!Zenét, filmet, vicces képsorozatot mailben küldeni és fogadni egyaránt jó móka, ám egy idő után a rengeteg nagyméretű csatolmány sokat foglalhat az egyébként nem kevés tárhelyünkből, és a levelek letöltését is lelassíthatja.Az Indamailben eddig is…..
Kedves Felhasználók,ahogy azt korábban már jeleztük, az Indamail-en tapasztalt, szokásosnál hosszabb válaszidők, és az átmenetileg nem elérhető postafiókok problémáját a szerverek stabilabb környezetbe történő költöztetésével orvosoljuk.A költözésre ma este 22:00-tól…..
Kedves Felhasználók, Miután az Indamail internetszolgáltatójánál erősáramú karbantartást végeznek, az Indamail üzemelése szünetelni fog 2009.04.26-án vasárnap hajnali 2-6 óráig. Ez idő alatt az Indamail szerverei nem lesznek elérhetőek. A visszakalpcsolás után a levelek…..