Regisztráció Blogot indítok
Adatok
szandra24

0 bejegyzést írt és 87 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Végső soron fura ezt leírni egy olyan meccs után, amelyik jó példa lenne akár arra is, hogy nem az. Hiszen Nole csak eljutott három meccslabdáig, sőt megengedem, jobban is játszott, mint Rafa, mi több, talán még erővel is jobban bírta a végét. Ezt pedig talán soha nem gondoltam…..
A Nole rulez sorozatunk következő darabkája. A hétvégén egy olasz showman, Fiorello vendége volt, aki szintén szokott másokat parodizálni. Nole megígérte neki, hogy őt is kifigurázza, így fekete parókában és bicegve lépett pályára. (Fiorello picit sántít.)..
Hát ebből nem lesz egyenlítés. Nalbi megőrizte pozitív mérlegét Rafa ellen, hiába verte ugyanis Almagrót két szettben ma, visszalépett a holnapi Nadal elleni negyeddöntőtől csípősérülés miatt. Így a világelső játék nélkül jutott a négy közé. Még a végén…..
szandra24 2009.04.24 13:22:55
szandra24 2009.04.24 14:15:39
@dd aka kertagrár: @noriega77: köszi a tájékoztatást! :)
Ez valóban szánalmas... Van a sport tv-nek legalább 5 kommentátora, akiket beültetnek teniszt közvetíteni, plusz ott vannak a szakkommentátorok, és így sem jön össze nekik egy színvonalas kommentálás.
szandra24 2009.04.24 18:28:56
@ettumifilii: Igen, ők jók. Machán Róbertet mindig szívesen hallgatom, nagyon kifinomultan, összeszedetten, nagy szókinccsel beszél, és korrektül kommentál.
Warning: Keves teniszezők, akik a héten vagy a következő hetekben Rafa ellen vagytok kénytelenek játszani salakon, saját érdeketekben kérlek benneteket, hogy ne nyálazzátok át az alábbi statisztikát, mert elmegy az életkedvetek is.      165-14 - Rafa karrier…..
szandra24 2009.04.23 14:57:11
@borsz: Jó, jó, értem én! :) De bármi közbejöhet: elfelejt eljönni a székbíró, eldurran az összes laszti, az ellenfél ufoid módon játszik stb... :)
szandra24 2009.04.24 07:45:41
@Dimitria: @Geysap: Miért, hogy beszéltek? Én nem láttam egyik meccset sem, gondolom, nem maradtam le semmiről, de érdekelne, hogy hogyan beszéltek a kommentátorok. Kik kommentáltak?
szandra24 2009.04.24 14:17:35
@Geysap: köszi! El bírom képzelni, milyen lehetett.
Hahha, a tegnapi tengerparton szaladgálós sorozatnak hála Istennek még nincs vége, így mára is jut nekünk pár szép pillanat. Nálam ezúttal Feliciano nyert az első képével, bár gyanús, hogy többre viszi modellként, mint a pályán. ..
szandra24 2009.04.23 15:16:11
@piszy: szabad, szabad, szabad :) Remélem Ptera is egyetért!
A családunkban nem én volnék a bankár, így aztán azokat a híreket, hogy ennek meg annak a versenynek így meg úgy emelkedett a pénzdíjazása, a számadatok értelmezése nélkül olvastam át eddig. Emelkedett oszt jó' van. Majd ha csökken, akkor értelmezem, gondoltam naívan. Addig meg…..
Szép napunk lesz, hűséges olvasónk, Koczka bukkant egy miami fotósorozat eredményére, mely spanyol teniszezőket ábrázol a tengerparton. Feli, Verda, Ferrer, Almagro, Tommy. Gyanítom, ők a fotózás idején már kiestek a versenyből, ezért is nem volt ott Rafa, aki biztos épp buzgón…..
szandra24 2009.04.22 18:57:10
@koczka85: Hogy tetszenek-e? Ezer hála és köszönet! :)
Édes Istenkém...a lélegzetem eláll...
Hát Ferrer nagyon szexi! És Verdasco a kalapos képen... Mmmm!! Almagro is cuki, de nakam Lopez sosem tartozott a kedvenceim közé semilyen szempontból.
Petra, remélem Te is jóllakattad a szemeidet! Melyik kép a favoritod? :)
szandra24 2009.04.22 19:35:18
@szpetra: hát igen, gondolhattam volna, hogy fogós kérdés lehet ez minden női blogolvasó, és a kedves szerkesztő hölgy számára :)
Nehéz dönteni, na... :)
szandra24 2009.04.23 09:29:36
@BORIS: Ott a pont, de ami szép, az szép, ezt meg kell hagyni nem? :)
Ugyanúgy a lányoknál, mint a fiúknál. Egyébként nem hinném, hogy a férfi teniszt népszerűsíteni kéne, főleg nem így, elég népszerű az enélkül is. De ha már ezek a csinos fiúk ott voltak Miamiban a forróságban...
Jó, viccet félretéve, én nem ellenzem az effajta képsorozatokat, legalább új perspektívából csodálhatjuk meg a női és a férfi tenisz kiválóságait, vagy nem kiválóságait. Bár hozzám képest mindegyikük kiválóság ;) ;P
Hát ha ezen múlott volna, akkor én esküszöm szívesen írtam volna egy posztot hamarább is Gaudioról. Hosszú idő után ismét meccset nyert. Nem nagyot. Nem könnyen, de meccset. Gaudio - Junqueira 6/4 3/6 6/4  ..
A címet nem gondolnám lefordítani, talán megteszi majd más, én nem volnék műfordító. Ez a címe Szeles Mónika önéletrajzának ugyanis. Bár őszintén szólva, olyan komoly illúzióink nem lehetnek a magyar fordítást illetően, hiszen eddig konkrétan egyetlen teniszező könyve…..
Őszintén szólva, életem egyik legnagyobb élménye a 2004-es RG döntő, annak is a döntő játszmája, a kis lúzer Gastonnal és a szintén kicsi szenvedő Varázslóval.Gaudio - Coria a gyengébbek/fiatalabbak kedvéért.Akkor én bevallom azt hittem, ők ketten majd esztendőkre…..
szandra24 2009.04.21 14:08:06
@Turambar: Igen, igazad van, rosszul fejeztem ki magam, bocs. Szóval, ahogyan Te is mondtad, Nadal megjelenésével csak izgalmasabb lehetett volna a verseny salakon, de Coria pályafutása kicsit hamarabb elkezdett lefelé ívelni, mint kellett volna. Sérülések, nem hitt eléggé magában stb... Sajnálom, nagyon kedveltem.
Ma jelenik meg egy svájci magazinban Roger és Mirka esküvőjének több oldalas képriportja. Mindent meg fogunk tenni, hogy megszerezzük a képeket, és megmutassuk Nektek itt a blogon. Csak szekennelné már be valamelyik svájci netező :)  ..
Dinara ma világelső lett. Ez pedig Marat miatt sporttörténelem. Gratula! ..
szandra24 2009.04.20 16:54:04
@Ladyashley: Nekem sincs vele semmi bajom, csak a tavalyi nagyszerű remeklése óta most mintha kicsit dekoncentráltabb lenne. Persze, hogy hatalmas grat neki, mert hát azért nem mindenkiből lesz világelső csak úgy. Van már két GS fináléja, sőt a R.G.-on meccslabdákat hárítva, meccseket megfordítva jutott a döntőbe, ahol Ana állította meg. A US openen meg Serena. Mindenesetre gratuláció, az, h világelső nem véletlen.
szandra24 2009.04.20 17:05:41
@Ladyashley: :-) no problem :-) értem, mire gondolsz

@Éva01: nagyon szívesen, máskor is!
A vasárnap nem csak Rafának volt emlékezetes, hanem a blog számára is nagy pillanat volt. Január elejétől írjuk napi rendszerességgel a Salakblogot, és sosem gondoltuk volna, hogy ilyen hamar eljutunk idáig. De tegnap estére elértük a félmillió…..
Őszintén szólva nem sokat láttam belőle. Mondhatni alig. Döntő szett 2/1-től, úgyhogy sok izgalom már nem akadt. Djokóról nem akarok semmit mondani, fáradt volt már, pontatlan. Egy apró pici gondolat Rafáról: salakon utoljára tavaly a Garroson láthattuk, amikor tönkreverte…..
szandra24 2009.04.20 12:05:55
@dd aka kertagrár: Jó meglátás :) Sajnos ez van...
Szokatlan nap ez a mai. Úgy döntöttem, rámegyek a papírformára. Bár ezzel gyakorlatilag aláírtam, hogy mínuszban zárom a tornát. Rafa 1,16, Nole 1,30, kötésben ketten együtt 1,46. Megraktam ezt is, hogy legalább egy kis izgalom legyen. 88 centért harcoskodom ma, nem tűnik egy…..
szandra24 2009.04.18 16:49:46
@gazdi17: én más linket nem nagyon tudok. A channelsurfingen láttam a bemelegítést én is, meg az első két pontot, aztán semmi!

A sporttv-nek a tenisz felé nincs szerződési kötelezettsége?! :(
Na mindegy
szandra24 2009.04.18 17:04:42
@Geysap: Egyszerűen nevetséges, sőt felháborító, hogy össze-vissza, félbeszakított meccseket adnak le, pont a legizgalmasabb résznél közlik, hogy átkapcsolnak kézilabda közvetítésre, máskor azt mondják, hogy nem maradtunk le semmiről (na ná, hogy nem, Federer-Murry IW döntő szettre bekapcsolódtunk, végülis tényleg "csak" két játszmáról maradtunk le, a rotterdami döntőt is összevágták egy órásra... Így lehet élvezni egy teniszközvetítést?

Ezelőtt nem volt semmi baj a linkekkel, én IW-t ott néztem végig, az atdhe-n, jó volt a kép is, most meg sz.r.
szandra24 2009.04.18 17:08:01
szandra24 2009.04.16 16:43:06
@LGfan: :) Nagyon igaz, amit mondasz...
szandra24 2009.04.16 16:47:14
szandra24 2009.04.16 19:38:06
@agimano: hol nézed? Nekem egyelőre sehol nem mutatják :(
Hát Wawrinka tényleg megsértődött ezen az elmaradt esküvői meghívón, el is verte Rogert. Szegény Stant az elmúlt négy napban csak a lagzi részleteiről kérdezték, most legalább okot szolgáltatott, hogy másról is beszélhessen.Ha azt nézzük, hogy Roger el sem indult volna Monte…..
Hát ha ez tényleg így működik, akkor megérte ütőt cserélni. :)Brilliáns alakítás. ..
szandra24 2009.04.15 20:40:42
@marchellow: nagyon is kapcsolódik Esticsapás kommentje a reklámhoz, mert arról szól, hogy Djokonak eleinte nem nagyon ment az új Head ütövel, most pedig reklámot készítettek róla, mégpedig nem is akármilyet :)
Szóval a tegnapi napot gyalázatos 13 centes bukóval zártam (volna). Illetve már tényleg nem tudom, hogy volna vagy nem volna, de úgy döntöttem, hogy a továbbiakban nem volna:) Szóval Radek elvitte még az este a hasznomat. Az kellett volna még, hogy Ljubó is kikapjon, mert akkor az…..
szandra24 2009.04.14 17:30:35
@borsz: Nem az élvezhető és izgalmas kategóriába sorolnám Máriék meccsét.

Nekem unszimpi volt, ahogy a végén Mári a hálónál még csak meg sem paskolta ellenfele vállát... Kezet fogott Hanescuval, mert kötelező, illik, de semmit nem mondott/csinált... nekem ez nem tetszik, na mindegy, nem bomlasztalak titeket tovább ezzel...
szandra24 2009.04.14 17:39:53
@koczka85: live score-on követed az állást? Mert én nagyon szeretném nézni, de az eddig bevált linkek közül semelyik nem megy... :(
szandra24 2009.04.14 17:45:31
@koczka85: köszi!!! (a hibaüzi tényleg gáz)
Két egykori világelső játszik ma elődöntőt. Léjt idén már másodszor, Memphis után, de hogy az utóbbi években nála sem teljesen megszokott dolog ez, az mutatja, hogy 2008-ban egyetlen egyszer sem jutott ilyen messzire. Szúnyog Casablancában jutott be, ő 2008 januárjában jutott…..
Hát ezért megérte fennmaradni, nagyon nagy meccs volt. Gratula mindkettőjüknek, hiszen Rafa bűnrosszul játszva is majdnem megnyerte a mérkőzést, az első három meccslabdánál pedig megmutatta, mekkora versenyző (a döntő szettben alig ment be első szervája, a három meccslabdánál…..
szandra24 2009.04.03 16:58:58
@kata797: lehet, hogy rosszul emlékszem, de én a Safin-Monfils meccsre gondolok. Nem azon volt? Mostmár én sem tudom... :)
szandra24 2009.04.03 17:17:24
@kata797: igen, elég rendesen összezavarnak :) Én személy szerint majdnem mindegyik közvetített meccset néztem ezen a héten, és az IW-i tornán is, kicsit kavarognak az emlékek a fejemben :) Nameg persze álmos is vagyok :)
Azok után, hogy az elmúlt napokban sejtéseim találati pontossága a nullához konvergál, továbbá, hogy tegnap amikor megfestettük a Kicsi Szent Válogatott Szenvedéseit, kaptunk a kommentekben rendesen, elég nehéz dolgom lesz. :)Már csak azért is mert összességében fogalmam sincs mi…..
szandra24 2009.04.03 15:50:25
@noriega77:
Itt is tudod követni 19:00-től
atdhe.net/live-tv-5656.html

Szerintem Djokonak ma annyi. Nagyon szeretném, ha nyerne, de egyszerűen nem fogja bírni a meleget. Az pedig tudjuk, hogy mivel jár... Federer jó formában van, nem hiszem, hogy csak úgy hagyná ezt a meccset, Djokovic pedig meg fog főni. Szerintem. De várjuk ki a végét... Ezek után bármi megtörténhet. Ha elmúltak a gyomorpanaszai elvileg lehet esélye, de hogy a gyakorlatban mennyi lesz?
Jó szurkolást ma estére mindenkinek!
A világ legrövidebb könyvei sorozatban létezik egy kötet, Arcmimika az amerikai színjátszásban a címe, Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger jegyzi.Novak Djokovic szerintem nem olvasta.Vagy nevesebb színészektől tanult.Mondjuk ahonnan ő jött, ott arra felé azért akadnak. Az is…..
szandra24 2009.04.02 16:07:26
@Éva01: Hát így utólag elolvasva tényleg furára sikeredett a kommentem... :)
De már unom, hogy ennyit foglalkozunk vele. Lehet, hogy kutya baja, lehet, hogy sokminden közrejátszik abban, hogy ezt látjuk kívülről. Előbb-utóbb úgyis kiderül az igazság magától. Vagy ki tudja...
szandra24 2009.04.02 16:11:50
@viktor78: hát igen, kicsit mindannyian eltúloztuk ma itt ezt a "Nole hipochonder/Nole pánikbeteg/Nole színészkedik/Nole tényleg beteg/Nole nem bírja a meleget" dolgot. Én is nagyon remélem, hogy semmi baja, de ha komolyabb baja lenne, nem hiszem, hogy így tudná magát tartani a ranglistán, és a versenyeken. Tényleg nem lenne jó, ha komolyabb baja lenne!!!
Vajon mit szólna Ő(Djokovic), ha ezeket a kommenteket elolvasná? :)
szandra24 2009.04.02 16:27:02
@viktor78: minden szavaddal egyetértek. De nézzük a pozitív oldalát: most NEM adta fel! Azért én olyan kíváncsi lennék, vajon mi lehet a valóság!? Jó lenne a "veséjükbe" látni...
Nem is olyan rég még Möri volt a nagy téma, nem ártana nekünk sem a ma esti (éjszakai) Verdascoval esedékes meccsére fókuszálni. (Remélem lesz róla Gábortól egy Murray-Verdasco elé poszt).