Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tokfalvi

3 bejegyzést írt és 143 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A múltnak sarát tizenöt évvel a rendszerváltozás után is hordozzuk magunkkal, az úgynevezett ügynökkérdésre mindezidáig nem sikerült megoldást találni. Ma a magyar közélet a pocsolyában dagonyázik és maximum sárdobálásra futja az erejéből. Ennek véget kell vetni (...)…..
Tokfalvi 2012.03.08 09:02:57
Ez nem a seggszáj esete, hanem a klasszikus dezinformációé. Tudni kell, hogy 2005 elején Gyurcsány egyszer már megpróbálkozott azzal, amiből aztán a Kenedi-bizottság lett, de akkor még ereje teljében volt az állambiztonsági brancs, Tóth Andrástól lefelé.

Ez itt arra egy reakció, tökéletes összhangban a brancs 1990 óta folytatott taktikájával. A Dunagate pl. az MDF és a Kónya Imre-féle Független Jogász Fórum nyelvén "iratmegsemmisítési és lehallgatási botrány" volt, ahol a III/III felfedezését azzal igyekeztek relativizálni, hogy "kiderült", hogy "rengeteg", nyilván kurvafontos mszmp-s iratot is megsemmistenek. Meg is rendeztek egy titkos éjszakai iratkihordást a Köztársaság téren, amihez riasztották a fél sajtót, hogy lássák, micsoda disznóság folyik. Aztán már amikor nem volt szükség rá, elejtették a szálat.

De 2005-ben megint szükség volt rá a kamuhoz, úgyhogy Demeter elsüti a hazugságot, hogy a III-as főcsopfőség iratait "úgyis széthordták" (egy nagy büdöst), és hasonló rangra emeli a közelebbről meg nem határozott, de nem állambiztonsági tartalmú "pártállami iratokat", amiket szemét módra titkosítottak. Mármost aki betette a lábát levéltárba, az tudja, hogy ezek nagyon jól kutathatók az áb iratokhoz képest. Külön poén, hogy olyan kormány tagja hazudik ekkorákat, amelyik megszüntette a kormányülések jegyzőkönyvezését (pl.), ami ugye sem a 89 előtti kormányokról, sem az mszmp PB-ról nem mondható el.
 Gondolkoztam azon, hogy megírjam-e ezt a posztot. Talán nem kellene, de annyira nyomaszt, hogy ha nem írom meg, ha magamban tartom, akkor csak rosszabb lesz. Vegyük ezt egy nemposztnak, jó?  Egy mandineres kommentről az ember ne írjon posztot. A mandinerről ne írjon posztot.…..
Tokfalvi 2011.12.18 09:40:08
@Kettes: a lényeg pont az, hogy nemnácikat menteget.
@ Szindbad: B, minősített eset. Annyiban rossz az analógia, hogy a Néphadseregben voltak ugyan kivételként munkaszolgálatos jellegű cigány egységek, de egészben nem volt büntető jellegű faji szegregáció, és nem voltak háborús viszonyok, amikor az életben maradási küszöb, ugye, alacsonyabb. Hogy Petschauert vízzel megfagyasztották, az annak a meghosszabbítása, hogy a keret akármikor lenyúlhatta a munkaszolgálatosok otthonról küldött meleg ruháit, és rendesen volt, aki élet a lehetőséggel. Fordítva ez nem történhetett meg, ennyit a közösségről.
magyar-magyar szótár seh 2011.12.12 15:43:41
A múltkoriban valóságos okoskatörpként mutattam rá, Fellegi  miniszter milyen Horn-típusú csiki-csukit adott a miniszterelnöknek. Most aztán egy Tokfalvi mestertől ellesett fantörpikus mozdulattal veregethetem magam vállon, mennyire [nem] lett igazam. Fellegi Tamás tárca…..
Az elmúlt napokban több, Boldoghy Olivér ügyével foglalkozó, különböző színvonalú szöveg is napvilágot látott. Olvassuk el a témában az egyébként általában jó Tokfalvi Elek írását a HVG-n, vagy éppen a hídas fiúk blogjának Boldog állampolgár c. bejegyzését. Mindkettőben közös, hogy szegény,…..
 A Varsói Magyar Kulturális Intézet meghívta a Biszku-filmet és minket is. Jó néhány országban vetítették már a Bűn és büntetlenséget (lengyelül: Zbrodnia bez kary), de Varsóban meglepett minket, hogy a bő háromszáz fős moziterem majdnem teljesen tele volt érdeklődő…..
Dobray, Megadja, Szerető: a velünk élő hősök, akik nem féltek a szemkilövető, kardlapozó Gyurcsány-rendszer idején, és nem félnek most sem kiordítani minisztériumi szolgálati autójuk ablakán, hogy kinek van faszhiánya, ki mit merjen követelni az államtól, hogy milyennek is…..
Örülünk, Vincent? Orbán után 2011.10.14 22:35:00
 Caveat:  Az Olvasó az alábbi rövid írás minden egyes mondata elé képzelje oda a "szerintem", "esetleg", "én úgy érzem, hogy" kifejezések valamelyikét, esetleg az összeset. Ez nem politikatudományi tézis, nem játszom Török Gábort, nekem az…..
Tokfalvi 2011.10.15 19:47:03
Jótündér, ez meglepően naiv hozzád képest. Hogy a svájci vagy az ír párhuzam hol nem stimmel, az más lapra tartozik, de:
1. Tölgyessy és Sólyom (utóbbinak a szerepét túlértékelik) hibáztak. Egész pontosan az adott pillanatban nem hibáztak, de azt a rendszert, ami 2010-ig eltartott, csak az átmenet idejére tervezték, amíg - ja, konszenzussal - nem lesz igazi alkotmány. Úgy gondolták, a szabadon választott parlamentben ez egy-két év alatt megvalósul. Majd amikor az Alapító Atyák rájöttek, hogy tévedtek, nem szóltak, viszont rettentően dicsérték a saját művüket.
2. Az országos népszavazás borzalmas dolog, evidens kérdésekben fölösleges közjogi cicoma, bonyolultabb kérdésekben pedig az elit (igazad van, nemelit) akadálytalanul manipulálhat, és a butaság győzelme garantálva van.Nem, egy bizonyos összetettségi fokon felül (és az elég alacsony fok) nem hogy demokratikus a népszavazás, hanem egyenesen kártékony.
3. A 2010-ig tartó rendszernek éppen az volt a baja, hogy az egymásssal hadakozó politikai szereplők a legkülönbözőbb piszlicsáré ügyekben konszenzusra kényszerültek (2/3-os törvények, kinevezések, felügyeletek), ami egyfelől bénított a politizálást, másfelől a szabályok kijátszására ösztönzött.
Azért mégis visszatérve az ír (vagy a spanyol) példához: mind a két helyen organikusan kialakult, őszinte és egyformán legitim pártok voltak, amik a paktumnál magukat adták, és megtehették, hogy betartják. A mai magyar pártok vagy betegek és hazugok, vagy őszintén hülyék és küldetéstudatosak. És nincs olyan párt, amelyiket az összes többi kivétel nélkül legitimnek és tárgyalóképesnek tart + ő is legitimnek és tárgyalásra méltónak tartja az összes többit.
Nem lehetséges az, hogy a sajtóban szereplő Stadler Mária, aki felvetette Gyurcsány lelövését, azonos azzal a Stadler Mari néni nevű nagymamával, akinek mindenütt lehet kapni a szakácskönyvét? Tessék a Stadler Mari nevet guglizni, látni fognak egy fényképet, és nekem úgy tűnik,…..
"Az állandó jógyerekezés miatt elveszíted az olvasóid egy részét [kiknek a jógyerekek szimpicsekek ÉSDEÁMMÉGIS azon pedig besérülnek, ha LEjógyerekezed őket]."/egy kedves olvasóm kifakadása/"[mmsz]-nak egyszerűen az a baja, hogy nem életrevaló."/A szerző…..
Tokfalvi 2011.08.15 17:48:56
@magyar-magyar szótár: Igen, ez nagyon tiszta. Hozzátéve, hogy létezik egy amatőr videó, ami a gyűlés előtti félórától addig mutatja az eseményeket, hogy a "békés megemlékezőket"az Astoriáig szorították. Ebből a felvevő készített egy félórás kivonatot, amiből 2-3 perces részletek szoktak felbukkanni a youtube-on, azzal az eszmei mondanivalóval, hogy rárontottak stb. (ha megnézed, a lovasrohamban senkinek a haja szála se görbült, viszont tény, hogy a jard rondán megvert embereket, akik túl közel mentek). Szóval az "egész" félórásból kiderül, hogy a "rendőrökön", a hajigálósokon és a rendkívül naiv Wittner Mária-Tamás Károly-Debil-Gyík körön volt még egy szereplő, aki úgy cselekedett, hogy nem cselekedett. De ezt így valamiért sohase szokták másolni-letölteni.
Olvasom az interjút. Első benyomás: a hazai nagypolitika környékére merészkedő bárkik szükségszerűen vagy hülyék már eleve, vagy hozzáhülyülnek. Nem mintha a szoclib potentátok körül akkora lumenek villogtak volna, de ebben Orbánnak világra szóló tehetsége van.…..
Amit le kell írnod, méltó, hogy elfelejtsd/óegyiptomi alsópapi tanítás/ Elveszett egy irkám -ezt a fejbeni rekonstrukciós  vázlatomat blogbarátaim martalékára vetem, előre is köszönöm az abriktolását és húzását-vonyását, jöhet a fika is :)  Minden kor…..
Vajdaság Insajd 3. Újabb különszám a határon túliak szavazójogáról   Előzmények: 1. Öt trollhárító a külhoni szavazók védelmében 2. A zEmberek véleménye a 6áron túliak választójogáról A határon túli szavazás témakörében egy fárasztó szóvicc az erre…..
Tokfalvi 2011.05.12 09:32:49
Ez mind szép, de:
A1. A Parlament a Trianon előtti Magyarországra van méretezve, de a Trianon előtti Magyarország népességének csaknem a fele nem magyar nemzetiségű volt, úgyhogy voltak abban a parlamentben román pártok is pl., és máig sem sikerült senkinek megmagyaráznia, hogy milyen alapon diszkrimináljuk a Trianon előtti Magyarország nem magyar nemzetiségű magyar állampolgárainak leszármazottait, ha esetleg magyar állampolgárok akarnak lenni.
A2. Miért kellene a részletkérdésekről a legmagasabb fórumon tárgyalni? Szubszidiaritás, ugye. Senki és semmi se tiltja, hogy az egyes magyar közösségeket érintő kérdésekben a magyar állam egyeztessen a... kivel is? itt a másik bökkenő: ahol nagy magyar közösségek vannak, ott azokat pártok képviselik, és nincs etnikailag behatárolt képviselet. Erre a célra tehát külön létre kellene hozni (illetve ha megvalósul az egyenrangú választójog, mondjuk a vajdasági magyarok etnikailag behatárolt képviselete létre is jön). Namost a magyaroknak sem Szlovákiában, sem Romániában, sem Szerbiában nincs etnikai alapú önkormányzatuk (csak magyarokból álló képviseletük, ami csak magyarokról dönt), és nem is lesz. Tessék meggondolni, hogy mi történik, ha Budapest csinál egy kis szerbiai magyar államot az államban.
A3. Slota stb. mint vitapartner semmit sem javított a ht magyar politikusok képességein. Ami javított, az mondjuk Dzurinda mint koalíciós partner. A másik, hogy mivel önkéntes az állampolgárság felvétele, a megválasztottak között erős túlsúlyban lesznek azok a politikusok, akikre a budapesti vitakultúra van hatással.

B1. A parlament legfőbb funkciója konszolidált demokráciában mégiscsak az, hogy a költségvetési pénzekről döntsön. De ettől függetlenül: Semjénék legfőbb érve a ht választójog mellett az volt,hogy nem lehet különbség magyar állampolgár és magyar állampolgár között. De ezek szerint mégis van különbség, mert a ht magyarok csak csökkent értékű képviselőket választhatnak. Úgyhogy az egész Semjén-féle érvelés elesik.
B2. Képviseleti demokrácia pártokkal működik. Ha nincsenek pártok, akkor az nem képviseleti demokrácia. Megint csak: ha odahaza pártjaik vannak, akkor Budapesten miért is nem? (Lásd még A2.) Ha pedig engedélyezik a ht magyaroknak a külön minipártok szerinti frakciókat, míg a határon inneni magyaroknál nem, akkor megint sérül az egyenlőség.
B3. Akár korlátozott a mandátum, akár nem, az elkurvulás több mint reális veszély. 89-ben az akkori MSZMP ragaszkodott hozzá, hogy a magyarországi kisebbségeknek legyenek külön képviselőik, és az ellenzéki demokraták alig bírták kilőni ezt az ötletet, mivel tudni lehetett, hogy "mérleg nyelve" helyzetben megveszik őket kilóra (x-szer megtörtént az önkormányzatokban). A másik, hogy a ht magyar politikusok 20 év alatt nem a korrumpálhatatlanságukat bizonyították akármilyen "részletkérdésben", hanem ellenkezőleg.
magyar-magyar szótár Máj. 1. 2011.05.01 04:55:00
 Észosztó vezérlő értelmiseggjeink, a relativista-gecista Felnőtt Bácsik (jelentősebb eszteták, társadalomszociológusok , nemrég akár még bérbloggerek is…) kedvelt operációi közé tartozik az 1957. május 1-jei áll.tám hiv. agitprop felvételekkel való blazírtas…..
Méltatlan támadások sora éri Magyarország valószínűleg legismertebb filozófusát, Heller Ágnest. Heller soha nem rejtette véka alá Orbán Viktorral szembeni ellenérzését, ezért zúdított a kormányközeli média pergőtüzet az idős filozófusra. Sokáig nem is kellett…..
A Jobbik sem szavazza meg az új alkotmányt. Úgy tűnik, éppen a hatalmi szempont miatt kerültek beáldozásra a hagyományos jobboldali elképzelések. Végleg eldőlt: az új alkotmányt a parlamenti frakciók közül egyedül csak a Fidesz és a KDNP képviselői fogják megszavazni, tegnap…..
Végre valóban lenne politikai lehetőség az antikommunizmusban – csak nem annak, akinek magának is komoly pártállami múltja van. (Fotó: Index) Úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc még mindig nem értette meg, hogy amihez nyúl, az szinte azonnal hiteltelen lesz. Az esetek többségében ez…..
Hej, ha ezt Lenin elvtárs megérhette volna! De nem érte meg, pedig a permanens forradalom nevű ötletével egészen pofás kis világbirodalmat gründoltak össze az utódai. A világbirodalom már a múlté, az új magyar Alkotmány azonban képes volt továbbfejleszteni a nagy gondolkodó…..
Tokfalvi 2011.03.13 07:37:44
@kiskii: Ez konkrétan Gyurcsányról szól. Ugyanis eddig is volt olyan, hogy nincs választójoga annak (tehát nem is választható), aki szabadságvesztését tölti, ill. el van tiltva a közügyek gyakorlásától. Az új tervezetben viszont az van, hogy ezen felül sarkalatos törvény további feltételeket szabhat a választhatóságnak. Mondjuk, azt, hogy az illető ne legyen előzetes letartóztatásban. Úgyhogy azzal számolnak, hogy Gyurcsány vagy bárki más jogerős eltélését nem lehet gyorsan lezavarni, viszont ezzel megoldják, hogy olyan, _mintha_ le lenne sittelve. (Az évekig tartó előzetes tényleg olyan.)
Peter Green is például, amikor lelépett a még régi, blues jellegű Fleetwood Mac-től, cigiért ugrott le. Valaki Richard Brautigan életművében is leugrott cigiért -azaz soha nem jött vissza. Az 1971-ben kihúnyt, de korpuszában még évekig vegetáló John Lennon is cigiért ugrott le,…..
Tokfalvi 2010.06.18 14:44:59
Amikor belinkeltem ezt a klipjét a fészbukra: www.youtube.com/watch?v=UeosPciyU8o&feature=related , egy angol barátom azt írta, hogy sokat látta Délnyugat-Londonban csellengeni az összeomlása után, és mindig mosolygott. Nagyon szeretni, akármit csinál. És legalább él, megint.
magyar-magyar szótár okosság 2010.06.10 07:07:00
Megtudhatja, mit ér az internet, ha valaki utánagugliz Bolgár György legújabb okosságának ezügyben. Ugye, mennyivel könnyebb volt az élet, amikor még Bolgár György betelefonálói csak előzetes moderálás után kaphatták vonalvégre A Nagy Ész Osztó-t! Ez semmi. A…..
levél egy budai úrifiúnakDöntösön a piac!/Milo Minderbinder, Pianosa, Italy 1944./ Ingyenpornó nincs! /Aspektus von Aspekt/javallat: aki túljól olvas , az olvasás előtt kattintson a videóra ÉS TŐGÁZ Tátrai Tibusz Effect:  hogy átérezhesse, mit hallhat a Nagy…..
Tokfalvi 2010.05.26 08:18:09
@Frick László Emlékzenekar: Hogy mást ne mondjak, azért ne feledkezzünk meg Bayer Zsoltról.
Évek óta pöccőzöm, mióta megvan, a YT-ot az elveszett kazettám elveszett zenéje után, valami amerikai gitárpárbaj volt, Alvin Lee... Robbie Krieger (szegény, nemhiába végzett konzervatóriumot klasszikus gitár szakon, mindig gyöngécske volt) meg a fene tudja már, Jeff Beck ... Most…..
Tokfalvi 2010.05.14 21:22:46
magyar-magyar szótár dagonya 2010.05.05 03:25:00
"csak akkor tarts állatot, ha'mikor kell, képes vagy megölni"/Hrabál Bogumil magyar író tanítása/A disznó igen tiszta állat. A disznó a sertés felnőtt változata, leginkább tenyészállat, kan avagy koca.Szőke -Józsaf Attila Öcsödön láthatott disznókat. Szelíd szóra…..
mondolat bs395-nek s Tokfalvinak Érdekes, az én apám iparos volt, az övé meg paraszt?/Móricz Miklós kisvállakozó, a múlt század 30-as éveiben/ Amit Petőfi rónák végtelenjé-nek ír, újság volt akkor. Vágtatott a Tisza a rónán át, de az oda-vissza, kétirányba …..