Regisztráció Blogot indítok
Adatok
dzsoni5

3 bejegyzést írt és 67 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Lázár János jött, (meg)látott és győzött. Nem volt szégyellős, nem válogatott az eszközökben, nem játszotta a finnyás úriembert - miért is tette volna? - de végül sikerrel lenyomta a versenyszférát, mint hálószobai fing a libidót. Az eredmény egy halott és egy sikerrel…..
dzsoni5 2014.03.04 20:27:53
@Bakter: Nyilván, ha nekik tejelne, nem lettek volna ennyire lelkesek most. Ráadásul ezt még némi mutyiellenes köntösbe is lehet öltöztetni. Hülyék lettek volna nem megtenni.
dzsoni5 2014.03.04 20:30:45
@gnme: Az uniós pályázatok szinte teljes nyilvántartását tartalmazza. A pályázati folyamat döntéseit, pénzügyi adatait ebbe rögzítik. Ennyi év után kibaszott sok adat van benne, nem egyszerű csak úgy eldobni, és jobbat csináltatni, és erre kiképeztetni a vele dolgozókat.
dzsoni5 2014.03.04 20:56:26
@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: Azért mert nem FIDESZ-MSZP választóvonal volt a WELT biznisz haszonélvezői között. Lázárék tavaly nyáron kerültek helyzetbe, hogy eősebbek legyenek. Azóta tervezgetik is ezt a lépést. Ez elég egyszerű összefüggés :)
K report Az állam, mint arkangyal 2014.01.23 08:25:16
NGM: "Magyarországon több tízezren azért nem tudják átvenni a diplomájukat, mert bár államvizsgáztak, a szükséges nyelvvizsgát még nem tudták megszerezni. Ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium 3 milliárd forintos keretösszegből "Diplomamentő" néven képzési programot indít. A…..
dzsoni5 2014.01.23 21:23:06
@nigel: Ha egy előbb gondolkodnál, mint mielőtt megpróbálnál beoltani, eszedbe juthatna, hogy a többség olyan másoddiplomára törekszik, ahol a nyelvvizsgakövetelmény általában magasabb, mint az eredeti diploma követelménye.
dzsoni5 2014.01.23 21:47:01
@dzsoni5: "Ha egy kicsit gondolkodnál" akart lenni eredetileg, elnézést.
dzsoni5 2014.01.23 22:12:14
@nigel: Örülök, hogy ismét kicsit bővebben és nyugodtabban fejted ki a gondolataidat :) Légyszi, innentől ezt tartsuk. Én nem a bsc fokozat msc-re cserélésére gondoltam, hanem a "büfészak" valami komolyabbra váltásáról - és a másoddiplomának ez talán a leggyakoribb motivációja manapság. Ott általában van ugrás a nyelvi követelményekben - többnyire egy szakmai középfokú formájában. Az analízis egy példa volt - te úgy látom mérnöki szemmel nézed, ebből a szempontból igazad van. Ugyanakkor ugyanez népszerű gazdasági és favorizált természettudományi szakokon is követelmény, ahol ez nem feltétlenül létfontosságú minden esetben. A követelményelv szerintem nem különbözne ezekben az esetekben a nyelvvizsgánál alkalmazottnál. Hogy mennyire használom az idegen nyelveket a mindennapi munkában? Eddig kevéssé, de az utóbbi fél év rádöbbentett, hogy mennyivel jobb lehetnék, ha jól tudnám használni az egyszer már megszerzett nyelvtudásomat a mindennepi munkavégzésben, mert eddig nálam sokkal gyengébb szaktudású emberek sajátították ki a külföldi partnerekkel való kommunikációt. Egyébként meg ablakot nyit a világra minden tekintetben. És bármennyire is hülyén hangzik, ennek "felismeréséhez", az erre a szintre való eljutáshoz szükség volt egy bizonyos kényszerre - és ez a diplomához kötelező nyelvvizsgakövetelmény volt.
1985. 13 éves Omayra Sanchez a kolumbiai Nevado del Ruiz vulkán kitörésekor lezúdult sárlavinában ragadt. 4 teljes napig kitartott, de nem tudták kiszabadítani. A kép halála előtt pár órával készült. A legnépszerűbb videómegosztón megtekinthetőek az utolsó szavai, amelyben az édesanyjához szól,…..
A világ egyik legnagyobb vasúti „csodájával” hazánk büszkélkedhet, hiszen egy olyan vasútvonal épült az ötvenes években a Duna bal partján, aminek nem volt pályája, mégis valódi vasúti forgalmat bonyolított le igazi vasutasokkal. A vonalnak egyébként több köze volt a…..
Baromira nem mindegy, hogy valaki külső felhasználóként tartja magát vasútbuznyáknak, vagy épp az adófizetők pénzét szórja el hót fölösleges vonatindításokra, járatsűrítésre. Jómagam például gyerekkorom óta vb vagyok, de nagyon fel tudja kúrni az agyam, hogy egyre…..
dzsoni5 2013.12.02 07:22:33
@BigPi: Amennyiben valaki megveszi azt az autót és fenn is tartja. Ez általában kimarad a gazdaságossági számításból.
Elvek. Fennkölten hangzó és jól eladható szlogen, hogy az elvek számítanak leginkább, hiszen azok adják egy civilizált társadalom tartását, ideológiai megalapozottságát, hogy mit tart követendő értéknek, és melyek azok a magartások, amelyeket ki kell gyomlálnia. Amolyan…..
dzsoni5 2013.11.28 12:21:20
@sony: A "hangosabbak, mint a nők" megállapítással vitatkoznék :) Amiket felsorolsz adottságok: ki mire alkalmas jobban. Ha munkaadó vagy, kit foglalkoztatsz inkább? Aki alkalmasabb, vagy aki kevésbé? Ezért kell nagyon vigyázni a bizonyos csoportokat alanyi jogon védő bérezési szabályokkal: a munkaadó ilyenkor mérlegel és ha nem ítéli megfelelőenek a célszemély teljesítményét, nem megemeli az illető fizetését, hanem kivágja.
A múltkor kifejtett „csodavárás” eredményeként a megoldásokat felülről, legalábbis kívülről várjuk, az egyéni felelősség, a megalapozott döntések, alternatívák szerepét valahogy kicsinek tartjuk.  „Három diplomám van és nincs munkám. Valami gond van ezzel a…..
Okosak siráma Vitaindító 2013.11.20 08:50:14
Nálunk mindenki okos (következésképpen a többiek hülyék), de ennek ellenére valahogy mindenkinek van valami gondja, siráma. Akinek nincs az gyanús. Aki azt mondja, hogy még tanulnom, tapasztalnom kell, az gyanús...  Mindenki szakértő, és mindenkitől a…..
Ahogy azt a múlt héten megszámoltuk, három feltétele van annak, hogy a menetrendkönyv ne a billegő asztal alá kerüljön támasztéknak, vagy a kutyus házába játéknak, hanem hasznos forgatnivaló váljék belőle: aktuális, jól használható legyen és szakértő kezekbe kerüljön.…..
dzsoni5 2013.10.18 13:08:32
@efi: Itt az este 6 és reggel 6 közötti időszakban közlekedő vonat percadatának aláhúzásával jelölték a napszakot. A távolsági vonalaknál egyébként tényleg zavarbaejtő, hogy az induló állomástól távol az este közlekedő vonat van elöl (bal oldalon), és a reggeli a végén.
Attól, hogy ön szép, még nem következik, hogy ön okos.Egyesével kell visszautasítanom azt a sok butaságot és baromságot, amit ön itt elmondott az elmúlt öt percben.Én ott voltam másokkal egyetemben, (…), amikor lépések tömkelegét tette meg Orbán Viktor a nagybányai…..
dzsoni5 2013.09.10 13:25:15
@csak egy néző: Ó, volt még neki pár nagy húzása. Ő volt az egyik, aki azt hangoztatta, hogy a bősi C variáns csak papírtigris. soha nem lesz megépítve. Áldják is a nevét az osrzág északnyugati sarkában. Idén tavasszal még sikerült öregbítenie jó hírét a töltéses bakival.
De a legdurvább húzása az volt, amikor a rádióban azt nyilatkozta, hogy az atomerőmű egyik fő kockázata, hogy leolvadás esetén átolvasztja a földkérget: www.haea.gov.hu/web/v2/portal.nsf/hirek_hu/78D0B341B79B9DDFC12571FE004EF286
dzsoni5 2013.09.10 16:09:43
@FILTOL: Bocs, tényleg átkerült. Módosítanám. Pintér még hogyhogy nem mondott le? :)
Megmondóembernek lenni jó! Pláne akkor, ha liberális az ember, mert így ugye rendre figyelmen kívül lehet hagyni az igazságot. Továbbá a liberális mindenhez ért, mindent mindent lát, és természetesen mindenről van mértékadó véleménye is. Az örökké szivárványszínű…..
Mostanában sokat BKV-zok csupa-csupa olyan vonalon, ahol elsőajtós felszállás van. Ezek a vonalak ráadásul jó hosszúak is, így van időm megfigyelni az utazóközönség reakcióit az új módira. Örvendetes, hogy a legtöbb ember jól vette az akadályokat és az első ajtón…..
dzsoni5 2013.08.27 09:42:53
@parandroid: A verzió: Busz beáll, anyuka mutatja a bérletét/jegyét + a babakocsit, sofőr kinyitja a középső/hátsó ajtót, anyuka odasétál, felszáll a kocsival, és mindenki boldog. B verzió: Anyuka felszáll, előresétál, megmutatja a bérletét/jegyét és mindenki boldog. Működik ez már vagy 20-30 éve az egész országban, hamarosan itt is működni fog.
Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere saját kezűleg csavarozta fel az utolsó névtáblát abból a 806-ból, amelyet az elmúlt fél évben cseréltek le a városban, aztán büszkén odaállt elé, a képeket pedig ő maga rakta ki a Facebookra. Persze, értjük, csavarozás meg…..
dzsoni5 2013.03.22 10:43:13
@SemBoga: Nem.
Azok a házakon vannak.
Februárban mutatták be Szlovákiában és Csehországban a "Vrahem z povolaní" (Foglalkozása: gyilkos) című filmet, amely az ungvári születésű Vas Károly azaz Karel Vaš egykori hírhedt, véreskezű csehszlovák kommunista ügyész és bíró viselt dolgait mutatja be az…..
Az elmúlt napokban sorra nyilvánitják ki ismeröseim, hogy Bajnai miatt nem vesznek részt a Milla tüntetésén. Én nem vagyok Bajnai Gordon rajongója, számtalan érvet tudok mondani, hogy miért ne legyen miniszterelnök újra belőle, de lehet mondani mellette is. Megértem ugyan azokat,…..
A kormánynak már feltűnt, az ellenzéknek még nem, hogy rekordmértékben nem tudjuk lehívni az EU-s forrásainkat. Jó úton haladunk abba az irányba, hogy akár több száz milliárd forint uniós felzárkóztatási forintunk is örökre elússzon. A 2013-ig tartó EU-s költségvetési…..
Pénzkérdés (Fel)támadhatunk? 2012.05.07 12:50:00
 Merre induljunk: a kínai vagy a kazah út vezet az ország felvirágoztatásához? Szerintünk egyik sem. Volt ugyan már olyan időszak, amikor sikerrel valósítottuk meg az ország felvirágoztatásának stratégiáját, bár ezt csak a történelemkönyvekből ismerjük. Pedig a képlet…..
Rendes egyetemista nyáron nem az egyetem honlapját frissítgeti áhitattal. Pedig kellene, hiszen akkor nem néhány nappal ezelőtt tudta volna meg, hogy idén a világvégére való tekintettel egy hónappal hamarabb kell fizetni. A lányom a Budapesti Corvinus Egyetem (Közgáz) végzős…..
Az van MÁV: WTF? 2012.07.25 22:02:00
Ma Gödöllőről kellett eljutnom Kelenföldre, időre. Logikusnak tűnt, hogy a Keletiben nem metrózom, vagy 7-es buszozom, hanem átdöcögök a legközelebbi nyugat fele tartó vonattal. Még a gödöllői vonaton megkérdeztem a kallert, ajánlott is egy gyors csatlakozást. A Keletiben…..
    Miközben sokat hallhatunk a kormány által előszeretettel csak „Új Széchenyi Terv”-ként emlegetett 2007-2013-as EU-források felhasználásáról – és fel nem használásáról – megjelentek az első, a 2014-2020-as uniós tervidőszakkal kapcsolatos hírek is. A…..
dzsoni5 2012.07.10 20:00:40
@Trompf: Mivel a pályázati kiírások megtervezése átlag fél év, a pályáztatás szintén átlag fél év (ugye meg is kell írni a pályázatot), a támogatások lehívása pedig tipikusan az átlag két éves megvalósítási időszak végén pörög fel, ezért egy 2007-08-ban nekilendülő fejlesztési program 2010-12 között pörgeti fel a pénzek lehívását. A statisztika ezért a logikád szerint az Orbán-kormány jobb munkáját fogja jelezni, de ennek semmi köze a valós teljesítményhez, csak a rendszer sajátossága. A 2009-2012-es lehívásokat kell majd összehasonlítani a 2013-15-ösökkel. Az mutatja majd, "ki volt a jobb".