Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Luce

0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Első alkalommal véletlenül bukkantam rá egy internetes oldalon a Hellinger terápiára, amit egy közismert lélekgyógyító és problémamegoldó, Soma „mamagésa” ajánlott a honlapján egy segítséget kérőnek. Utánanéztem a dolognak, és úgy találtam, hogy az eljárás Magyarországon is egyre inkább…..
Luce 2009.03.15 22:38:01
Nektek, akik itt fikáztok, legfőképpen ennek a pszichiáternek, aki elkezdte az egész fikázást de még életében beteget nem gyógyított meg, aki tudományos magyarázatokat keres minden mögött, öntelten, mintha az ember mindent képes lenne megmagyarázni, és csak azt hiszi el, amit meg tud magyarázni és be tud bizonyítani, szóval nektek üzenem, ha bizonyítékot akartok látni, hogy működik e, vagy sem a módszer, menjetek el egy állításra. Állítsatok a szkepticizmusotokra! Meglátjátok, mi jön ki belőle. Majd ha látjátok, hogy vadidegen emberek, akiket most láttok először és akiket képviselőként, beállítottatok anyátoknak, vagy apátoknak az ő mozdulataikat mozdulják, az ő gondolataikat gondolják és az ő érzéseiket és érzeteiket érzik, és ha ott majd valami megmagyarázhatatlan oknál fogva emiatt sírva fakadtok, akkor majd elhiszitek, hogy működik. Van, amikor már rögtön érzed és van, amikor idő kell hozzá... ez a probléma súlyától függ, hogy a lelked mennyi idő alatt tudja feldolgozni. Nem is értem, hogy tudtok oldalakat vitázni, véleményt mondani olyan dologról, amit még ki se próbáltatok! Ez a pszichiáter, aki kezdte az egész becsmérlést volt már állításon? Vagy ő úgy gondolja, annyira rendben van, hogy neki ilyenre nincs szüksége? Megjegyzem anyámat a pszichiáterek "tették el láb alól" sok évtizedes fáradozás után. Meggyógyítani nem tudták, hiába kínozták szegényt.