Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Hobelevanc

0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hát úgy néz ki lehet nem is Károly Róbert, ahogy eddig hittük, hanem  Koltai Ferenc, a Jura Trade Kft. ügyvezető igazgatója és egy széles körben használt pénzjegyeken található biztonsági elem szabadalmának egyik tulajdonosa - legalábbis a szentkoronarádió szerint. Mi azt…..
Hóbelevanc Rubint szív blog.hu 2008.04.22 16:00:00
Akik nem szeretik a visszatérő témákat, azoktól előre elnézést. A cím bármilyen más blogban feltűnő címre történő hasonlósága csak a véletlen műve. Mindenestre a nagy hír, hogy Rubint Réka ismét írt a blogjába, és a téma a korábbi fájdalmának újabb nézőpontból…..
w Szabadság! 2007.04.04 06:00:00
Ha nem lett volna rendszerváltás, ha nem lett volna Gorbacsov, akkor ma nagy ünnep lenne: a felszabadulásé. Április négyről szóljon az ének, csilingelnék az úttörők vidáman. A Parlament előtt díszszemlén vonulna el mind a tizenöt tankunk. Hazánkba látogatna az SZKP első…..
Hobelevanc 2007.04.05 13:41:45
Ha abból indulunk ki, hogy április 4-e a II. világháború magyarországi szakaszának végét szimbolizálta, akkor én nem látok semmi szégyellnivalót abban, hogy anno az "átkosban" április 4-i ünnepségeken vettem részt, és azt gondoltam, hogy ez a nap valóban ünneplésre érdemes. Mert ezt gondoltam. És részben - többé-kevésbé, de inkább többé mint kevésbé - ezt gondolom ma is.

Április 4-e nyilván egy önkényesen kiválasztott időpont, mert pl. míg az ország déli részén 1944 őszén értek véget a harcok, addig a nyugati határszélen csak 1945. április közepén. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ez az időpont a II. világháború Magyarországon folyó harcainak végét jelképezi.

Nem Rákosit, mert 1945. április 4-én Rákosi még sehol nem volt. Nem is a szovjet blokkba integrált Magyarországot, mert ennek a képe 1945. április 4-én legfeljebb még csak mint a jövő jelenre vetődő sötét árnyéka jelenhetett meg. (Mert egyébként, ezzel az erővel a franciák meg ne ünnepeljék a II. világháború végét, csak azért, mert a németeket olyan amcsik (is) szorították ki Párizsból és egész Franciaországból, akiknek az unokái majd bő fél évszázaddal később Guantanamóban terroristává nyilvánított emberkéket kínoznak.) Agyrém!

Meg hogy a zsidók és a nem-zsidók másként fogták fel április 4-ét! (Gyakorlatilag a magyarországi harcok végét.) Na, ja! Annyira másként, mint amilyen különbség tehető azok között, akiknek nagyon veszélyben az életük, és akiknek "csak simán" veszélyben az életük. Azok megkönnyebbülése között. Mert - gondolom - rengetegen lehettek ebben az országban, akik 1945. tavaszán azt gondolták, hogy de kár, hogy véget ért a háború! Marha sokan lehettek!

Halották napján, amikor temetőbe megyünk a családommal, mindig gyújtunk egy-egy szál gyertyát a világháború(k) német, magyar és szovjet áldozatainak emlékére is, mert nekik van emlékhelyük a város sírkertjeiben. Nem teszünk különbséget. Nem tördelünk le címert, sast, csillagot. Ilyen bután neveltek minket.

De semmi probléma! Ha nagyon sokat iszok: el tudom hinni, hogy a világháborúról, a háború végéről értekezni többnyire olyan emberkék hivatottak, akiknek a háborúval, a hadsereggel kapcsolatos összes erőfeszítése annyi volt, hogy éccsapa-éccsanya kapcsolatai révén elkerüljék még azt a nyomorult kis - 6-9-12 hónapos - sorkatonai szolgálatot is. Ja, hogy néztek már hollywoodi háborús filmeket a meleg lakásban popcornt eszegetve? Ja, úgy már egészen más!

Amikor az ember pl. zsidókról, zsidózásról olvas - többek között ebben a topikban is -, akkor okvetlenül elkezd gondolkozni azon, hogy vajon valóban az "átkos" végzett-e ekkora pusztítást az agysejtek között. És aztán egy idő után rá kell döbbennie, hogy ez az idő előrehaladtával már egyre kevésbé fogható az "átkosra".

Hány olyan tizen- és huszonéves, vagy éppen már a harmincas éveiken is túl járó van ebben az országban zavaros eszmékkel a fejükben, akiknek a butaságát csak annyira foghatjuk a kommunistákra, mint az ufókra...

Az emberi butaság újratermelődik, mert ennek az országnak a lakossága semmire sem fogékony annyira, mint a széthúzásra, a pártoskodásra, a bűnbakkeresésre, a cselekvésképtelenségre, és úgy általában a butaságra. Ez a Nagy Büdös Magyar Átok, emberek, és nem a zsidók, nem a kommunisták, nem a szcientológusok meg miegymások, akiket éppen kitalálunk magunknak álcaként a saját ökörségeinkre! A legtöbb magyar embernek az ellensége ott lapul a tükörben, csak szembe kellene nézni vele. És az a baj, hogy ha ez az elmúlt 18 évben sem sikerült, akkor jó esélyünk van rá, hogy talán még az elkövetkező 180 évben sem nagyon fog.
w Emberarcú hüllő 2007.04.02 06:00:00
Az SZDSZ elnöke Kóka János, a végeredmény nem okozott meglepetést, legfeljebb a szoros verseny. A legitimáció ahhoz kevés, hogy Kóka azt tegyen a párttal, amit akar. De bizonyára megpróbálja. Hogy mit, arról már írtam: a Magyar Kapitalista Párt létrehozását. Kell, kell, kell…..
Hobelevanc 2007.04.02 10:29:27
Tudod, TWÁ, ez a "húdegazdagoszthúdebunkómertménemjótékonykodikpedigmegtehetné"-szöveg egy akkora demagógia mint ide Oszaka. Van ebben az országban egy rakás olyan ember, akik közepes színvonalú fizetésből élnek, nem gazdagok, de ha mondjuk a fizetésük 10 százalékát jótékonysági célokra költenék: attól még nem halnának éhen. Viszont eszükbe sem jut. Emberi alaptípusok vannak, és nem arról van szó "gonosz gazdag - szentferenci jótét lélek szegény". Ha hiszed, ha nem: vannak gonosz szegények és jótét lélek gazdagok is. Most meglepődtél, ugye?

Egyébként szerintem hitelesen az tud csak szólni a gazdagok társadalmi szolidaritás iránti elkötelezettségének fontosságáról, aki ezt az elkötelezettséget maga is rendszeresen gyakorolja úgy, hogy ráadásul közben még gazdag is.

Mert könnyű ráparancsolni a tacskóra, hogy ugorja át az ember kinyújtott kezét, de méltán felháborodni ennek hiányán leginkább csak olyan tacskó jogosult, amelyik kedvenc hobbija a másfél méter magasba ugrándozás.

Ha meg mondjuk az ember azt gondolja, hogy egy adott pártálláshoz tartozó ember emberségét alapvetően a pártállása befolyásolja, az vizsgáltassa meg magát egy szcientológussal. (Majdnem pszichológust mondtam.)

Az ehhez hasonló dumán meg mindig csak mosolygok: "Én szegény vagyok, néha adok a koldusnak, te gazdag vagy és mégsem tudok róla, hogy adnál. Szégyelld magad, te mocsok gazdag!"

Mert az ember akkor dumáljon, ha van mondjuk 200 millió forintja, és ebből 100 milliót azonnal gyermekétkeztetésre ajánl fel. Addig meg hallgasson.

Mert a mellüket verő emberkék (önnön elképzelt - egyébként nemlétező - nagylelkűségükben tetszelgő önjelölt Grál-lovagok) általában vastagon
sz@rnak embertársaikra, ha lehetőséghez jutnak. (Pl. nyernek a lottón.)

Szóval nekem ez a nagy "felháborodásdi" akkor lenne úgy igazán hiteles, ha a tisztelt Szerző Úr beszkennelne-belinkelne ide egy jövedelemigazolást (ill. vagyonkimutatást), és mellé egy arról szóló bizonylatot, hogy a mindenkori jövedelme (vagyona) mondjuk csak 8-10 százalékát jótékonysági célokra költi. Nem várok el 100 milliókat meg milliárdokat, csak 8-10 százalékot.

De mondhatnék 1-2 százalékot is: biztos vagyok benne, hogy azt sem sikerülne igazolni. De ennek a tört részét sem.

Persze, ilyenkor kezdi az ember fényesre mosni a lelkiismeretét azzal, hogy "-Adakozzon az, aki ezt megteheti! És ha nem teszi, akkor mocsok, ellentétben velem, aki csak azért nem teszem, mert nem tehetem." Pedig igazából - arányait tekintve - akár minimálbérből is lehet jótékonykodni, mert tíz- és százezrek lehetnek ebben az országban, akiknek fejenként még ennyi sem jut.

Nincs mulatságosabb a képzelt Grál-lovagoknál.

La Mancha lovagja és Münchausen báró unokái azok.
Hobelevanc 2007.04.02 13:06:02
A magyar ember mindent felülről vár. Ha sikertelen: akkor ez "nyilván" amiatt történt, mert a sikeresek minden sikerre való lehetőséget elhappoltak előle. Ráadásul tisztességtelen eszközökkel. Mert csak így logikus az, hogy ő maga nem lett sikeres.

Ha esetleg mégsem lehet azt állítani a sikeresről, hogy lopott (mert nincs bizonyíték) : akkor meg miért nem adakozik. Pedig ő, a szegény magyar hogy adakozna, ha tudna! (A fenét! És annak is csak a felét.)

Szerintem egy gazdaságot sokkal inkább az egyéni boldogulásba vetett bizalmon alapuló szorgalom, tenniakarás és a kedvező helyzetek felismerésére és kihasználására való - tömeges - képesség és készség tart fenn és pörget, mintsem az éppen aktuális politikai vezetőgárda ilyen vagy olyan döntései.

A mai magyar társadalomnak nem az a legnagyobb baja, hogy éppen milyen vezetőgárda van fölötte, hogy azok lopnak vagy nem lopnak, arrogánsak vagy adakozók, stb.

Hanem az a baj, hogy mindenki a másik boldogulásával van elfoglalva, ahelyett, hogy a saját boldogulása érdekében tenne valamit.

Ha mindenki csak feleannyit gondolkozna a saját lehetőségein, mint amennyit politizál: ez az ország olyan gazdag lenne, hogy az Öböl-menti emirátusok hozzánk fordulnának szociális segélyért.

Ennek az országnak a parttalan viták, az irígység, a nemtörődömség, a lustaság, a feljelentési készség, stb. a legnagyobb ellenségei, nem az éppen aktuális ilyen vagy olyan politikus. Ha Albert Schweitzer lenne a miniszterelnökünk: attól jobb lenne nekünk?

A társadalom tagjainak egy jelentős része elvesztette a lendületét, a küzdenivágyását, és már el sem hiszi magáról, hogy lakik benne olyasmi, hogy tehetség, kitartás, szorgalom, küzdeniképesség.

Marad az alkohol, a lelkibetegségek, a leszázalékolások, a depresszió.

Alkoholistákkal, lelkibetegekkel, leszázalékoltakkal és depressziósokkal viszont nem lehet egy sikeres gazdaságot csinálni, mert ez csak a pénzt viszi, ezeket el kell tartani, és ha a társadalom többi, kereső tagja úgy látja, hogy egyre nagyobb terheket kénytelen viselni a vállán: akkor okvetlen, hogy egy idő után csak a saját érdekeit fogja nézni. Politikus és magánember egyaránt.

Nem Kókát kell megkeresni a kancsukával, hanem azt kell feltárni, hogy milyen eszközökkel lehet megállítani és visszafordítani ezt az össztársadalmi, kollektív lendületvesztést.

Lehet, hogy ez olyan nagy feladat, mint az asimovi - alapítvány-trilógiabeli - pszichohistória kidolgozása. És az is lehet, hogy - ehhez hasonlóan - ez is csak a sci-fi világában marad.

De ha már eljutnánk oda, hogy a teljesen felesleges "ki lop?", "ki lop többet?" helyett már iyesmin is elkezdünk gondolkozni: már az is egy haladás.

Ne jótékonykodjunk, csak legyünk becsületesek, ami a közteherviseléshez való hozzájárulásainkat jelenti.

És ezt a becsületességet alapvetően ne másoktól várjuk el, hanem a saját kicsi életünkben próbáljunk valami minimálisat megvalósítani belőle.

Ebben az országban mindig mindenki arról beszél, hogy a másiknak mit kellene, vagy éppen mit nem kellene, nem kellett volna csinálnia. De hogy magának mit kellene vagy mit kellett volna csinálnia: arról mélyen hallgat.

És amíg ez így marad: addig
sz@rban is lesz ez az ország. Egyre nagyobb sz@rban.
w Kénkő újratöltve 2007.03.30 02:52:00
Erre nemhogy a betegágyból, de a ravatalról is felkapnám a fejem. Sőt onnan pláne. Van pokol! A pokol egy valós hely, ahol azok égnek, akiknek nem sikerült elhinni, hogy ez tényleg így van. Benedek pápa kifejezetten cáfolja azt a gyanús modern állítást, hogy ez a mese igazából…..
Hobelevanc 2007.03.31 08:29:51
Csak nemrég csöppentem ide, de már elég sokat olvastam a blogbejegyzések és a hozzászólások közül.

Úgy általában tetszik a blog és T.W.Á. stílusa, bár szerintem azért elég gyakran esik abba a hibába, mint pl. a gimnáziumból hirtelen egyetembe csöppent emberkék egy jelentős része, akik valamiféle furcsa, perverz késztetést éreznek az értelmiségi brancshoz tartozás non-stop demonstrálására fennkölt és semmitmondó beszélgetések közepette.

Egyszerre akarnak érdekesnek és értelmiséginek látszani, holott ez a kettő igen sokszor üti egymást, mert vagy a téma, vagy a személyiségjegyeik miatt nem összeegyeztethetőek. ('A sokat akar a szarka'-effektus.) És kívülről már nem látszanak sem érdekesnek, sem értelmiséginek, hanem csak pályát tévesztett kabaréfiguráknak, mert az ember amikor hallgatja őket, néha zavarban van, hogy most mit is várnak el tőle: hogy komolyan bólogasson, avagy illedelmesen kuncogjon; s mivel mindkettő csak kényszerből jöhet folyamatos erőfeszítések közepette: egy idő után kezd nagyon kínossá válni az egész dolog, és már mindenki feszeng.

Egyszerűen vannak olyan szituációk, témák, emberek, hogy totális képtelenség egyszerre érdekesnek és értelmiséginek is látszani, mert mindkettő csak erőltetett lesz. Ehelyett jobb, ha az egyiket az ember teljesen elhagyja, és a másikra koncentrál. Mert így elmúlik az a feszengés, amelyik legalábbis nálam megoldhatatlan dilemmát jelent: hogy bólogatás avagy heves fejrázás közben hogyan oldjam meg azt, hogy még ráadásul sírjak vagy nevessek is.

(Hogy én is provokáljak. Ha már egyszer manapság akkora divat lett.)