Regisztráció Blogot indítok
Adatok
mérges öregúr

0 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sávoly Tamás mikor az Áttekintés a Magyar Rádió Archívumának ’56-os dokumentumaiból című tanulmányát közölte talán nem is sejtette, hogy az általa idézett sorok a Rádió 1935-ös Évkönyvéből mennyire igazak lehetnek rá nézve is. „Az emberiség e civilizációt…..
mérges öregúr 2012.02.19 12:46:04
@midnight coder:
Biztos forrásból tudom, hogy a dokumentumok eltüntetésével a Rózsadombi Értekezlet pici zöld űrlényeket bízott meg, akik Attila kincsének fejében el is végezték a munkát.
A tegnap este megrendezésre kerülő Policity-konferencián a bloggerek kérdezhettek egyet Gyurcsány Ferenctől. Kérdeztem, kikérte magának, aztán megbeszéltük. Szemtelen kérdés volt, az tény, de egy blogger életében (még ha úgy is mutatkoztam be nagy fellengzősen, hogy: publicista)…..
Mint ismeretes, kis hazánkban a (bal)liberális beállítottságú médiamunkások egyik, ha nem a legfontosabb feladatuknak tartják a lakosság figyelmének ráirányítását a (szerintük) mindenhol - és különösen az utóbbi időben - folyamatosan terjedő (szélső)jobboldali tendenciákra, nézetekre. Erre az egyik…..
mérges öregúr 2010.02.07 17:27:43
Nagyon derék gyerekek vagytok, amíg én szunyikátlam ti szorgalmasan blogoltatok. Végigolvastam a posztokat és viszket a klaviaturám. Elnézést, hogy csak felmerült témák és nem nick szerint reagálok.

1. Finn-Szovjet háboru. A szovjet és a magyar történetírásban elég sokáig egyszerüen nem létezett. Karsai Elek "A berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig" c. (egyébként nagyon szinvonalas,, személy- és esménytöréneti keresgélésre mai napig alkalmas) 500oldalas könyvében egy öt (5) soros bekezdés foglalkozik a finn-szovjet háboruval. Bennem is ez indította el a vezérhangyát és kezdtem kutakodni utána. Azóta jártam a Mannerheim múzeumban is, és irigykedve össze tudtam hasonlítani Horthy és Mannerheim valamint a hazafias finn és a nyilas magyar tisztikar magatartását a háboru befejezésében.

2. A milponyva és a"komoly" történelmi irodalom között van egy nagyon olvasmányos és történetileg teljesen hiteles réteg, az emlékiratokra és a túlélőkkel készített személyes interjúkra alapozott tényirodalom. Kedvenceim Cornelius Ryan , Larry Collins, Charles McDonald. Ezekből néhány magyarul is megjelent ("A leghosszabb nap", "A halál 50 órája", "A híd messze van" stb.). Sajnos, és nem is nagyon értem miért, ezek nem arattak olyan sikert, mint milponyvák,pedig a belőlük készült filmeket is bemutatták.

3. A Monte Casino dokufilmmel kapcsolatos fenti megjegyzésekkel teljesen egyetértek. Annyit tennék hozzá, hogy volt egy játékfilm (inkább fikciónak mondanám ) az "Elit alakulat" amely az utolsó egyenruha gombig htelesen és mégis élvezetesen mutatta be a amerikai légihadosztály II. vh alatti történetét
mérges öregúr 2010.02.07 18:03:05
@Bemmbemm:
Nemtom mijaza mentalista, de bisztos csúnya, ezér megsértődtem.

Én csak egy KR könyvet olvastam, te tízet ezért elismerem hogy jobban ismered, de továbbra is fenntartom amit fennebb írtam:
" Meggyőződésem, hogy Kurt Rieder könyve David Irving "The trail of the Fox" c. Rommel könyvének zanzásított magyarítása.
Az eredeti műből átjött a hihetetlenül bátor katona, a Pour le Merité kitüntettje de kimaradt a vérnáci, a Hitler protezsé és a Göbbels puszipajtás médiasztár"

Ha nem hiszed, nézd meg ezt:
www.fpp.co.uk/books/Rommel/index.html
Ha nem tucc angolul, akkó nézegesd a képeket abból is kiderül.
mérges öregúr 2010.02.07 18:08:03
@Bemmbemm:
Keresztbeveszekszünk. Okl. villamosmérnök, nukleáris méréstechnika szakmérnök vagyok, kérlek ne röhögj körbe.
Az mszp szemmel láthatóan megkezdte a 2010-es választási kampányát, hiszen már országszerte láthatóak a pártot népszerűsítő óriásplakátok. Nem megerősített hírek szerint, az óriásplakátokon kívül, egy 2010-es naptár kiadását is tervezi a jelenlegi kormánypárt.…..
Annak ellenére, hogy nem nagy érdeklődéssel figyelem az eseményeket, valamilyen hír kapcsán szinte naponta hallani a Zuschlag által elkövetett disznóságokról. Napjainkban (hálás téma a médiának) Gyurcsány Ferenc  "őszinte" vallomásától hangos a sajtó, aki…..
mérges öregúr 2009.11.16 19:27:25
Zuschlag Jánosnál antipatikusab, politikai törtetőt nemigen látott a világ. Ez tény.
Az is tény, hogy Zuschlag János gyanús körülmények között meggazdagodott.
Zuschlag János ellen politikai koncepciós per folyik. Ez megint egy tény.
A koncepció lényege, hogy kormánytisztviselők, politikusok tudta és támogatása nélkül Cusi nem sikíthatott volna. A "támogatás" koncepció az ügyészségi kihallgatásokon megbukott, minden kísérlet, hogy neves politikusokat társtettesként meggyanúsítsanak hamvába holt. A "tudott róla" koncepció a bírósági tárgyalásokra maradt
Cusi hallgat és vigyorog, mert tudja, hogy a tárgyalás nem róla szól. Súlyos bűncselekményekkel vádolják:: bűnszövetketben elkövetett csalás, sikkasztás. okirathamisítás, de a bizonyítékok furcsák. Sehol egy fecni hamis papír, sehol egy hamis bizonylat (gyanusak vannak dögivel), de van tanuvallomások végtelen sora, köztük testi-lelki jóbarátja, titkárságának vezetője, negyedrendű vádlottársa. Aki éveken át felvette saját telefonjára barátja telefonbeszélgetéseit. Sajnos a módszer nem tökéletes, hiszen csak az egyik beszélgetőt, Cusit, lehet hallani. A bíróság nyolc (8) tárgyalási napon át találgatta, hogy kik lehettek a beszélgető partnerek. Gyanús adat rengeteg, bizonyíték egy szál sem került elő.
Ezért Cusi hallgat és vigyorog.
Azért egy kicsit szomorú is, mert azt is tudja. hogy a választásokig biztos nem szabadul, hiszen neve kampány jelszó és tárgyalására minisztereket, államtitkárokat és más vezető politikusokat idéznek a "tudott róla" koncepció jegyében. Ma például Szilvássy Györgyöt, akivel az ügyész jól összeveszett azon, hogy Cusi telefonjának NBH-s lehallgatása az ügyészségtől vagy az NBH-tól szivárgott-e ki. Persze, hogy Cusi hallgat és vigyorog. .