Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kenu

0 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Februártól öt évig Dörner György lesz az Új Színház igazgatója. Márta Istvánt váltja. A hírek szerint a szakmai testület Mártát javasolta Dörner ellenében a főváros vezetésének. Már az elmúlt években is az Új Színház volt az a pesti színház, amelyről a…..
Vasárnap tiltott előzésért sorolták vissza a németet Monacóban, négy éve, amikor legutóbb indult ott, pályán parkolásért. 2006-ban másodpercek voltak hátra az időmérőből, Michael Schumacher vezetett, de Fernando Alonso utolsó gyors körén volt, remek részidőkkel. A ferraris…..
Kommentelőink is aggódtak amiatt, hogy mi lesz a "humor nagyágyúival" azután, hogy a Fidesz közvetve betette a lábát az RTL Klubba, de nyugi a Heti hetes megmarad, bár nemsokára nyári szabadságra mennek. Kolosi Péter, a csatorna programigazgatója szerint felesleges az…..
Az első négy futamon csak 10 pontot szerzett a német, negyvennel kevesebbet, mint csapattársa, Nico Rosberg. A Mercedes a hétvégére átépítette neki F1-gépét, de az olasz nem hisz a feltámadásban.”Egyre nehezebb és nehezebb lesz neki, nem tudom, hogyan jöhetne föl innét.…..
kenu 2010.05.06 10:16:58
@sityú: Az objektivitás miatt megjegyezném,
hogy amikor Schumacher világbajnok lett a
Benettonnal, akkor az nem volt egyértelműen a
mezőny legjobb autója, sőt...
Amikor utána átszerződött a Ferrarihoz,a csapat
minden idők leggyengébb korszakát élte, hihetetlenül gyenge kocsival. Évekbe tellett nekik, Schumacher hathatós közreműködésével (+Brawn+Todt), hogy a világbajnoki címig elérjenek. Szóval minden címében benne volt a
kivételes versenyzői képessége és a nagyon komoly
munkája!
Amikor nyolc nappal ezelőtt, közvetlenül a Fehérvár–Jesenice jégkorongmeccs után azt írtam, engedjék szárnyalni Léderer Ákost, a legkevésbé sem arra szerettem volna utalni, hogy hadd repüljön. Ehhez képest főnökei majdnem kirúgták szegényt. Történetesen az év…..
kenu 2010.02.11 11:20:28
@Muad\\\'Dib: Telejesen egyetértek!!!!!rokker és specialist kretének. Az évszázad közvetítése volt! Akik nehezményeznek vmit a közvetítéssel kapcsolatban, azok életükben nem voltak sportversenyen (esetleg sakk, íjászat stb.), fogalmuk sincs milyen érzelmeket képes generálni egy ilyen. Akár akkor, ha néző az ember, akár ha aktív résztvevője! A testnevelésből felmentettek kíméljenek meg mindenkit a kommentjeiktől, mert nincs meg a tapasztalatuk ahhoz, hogy érdemben és hozzáértően nyilatkozzanak egy ilyen szituációról! Léderer for president!!!!!!!
f1 Szakított az álompár 2010.01.11 09:52:00
Közel két év után véget vetett kapcsolatának Nicole Scherzinger és Lewis Hamilton.A pár szóvivője jelentette be, ”szétválnak, mert a karrierjükre akarnak koncentrálni”. Barátok maradnak, de szorosabb dolog nem fér bele, mert az énekesnő – újra –…..
kenu 2010.01.11 13:26:11
@SOTEBARN: Hát lesz idén eleget mögötte...
f1 Ketten licitálnak a Renault-ra 2009.12.04 15:06:00
Csütörtökön újabb válságülést tartottak a franciák főnökei, már biztos, hogy a cég nem marad teljes gyári csapattal a Forma-1-ben.Pénteken a Le Parisien és az autosport.com is arról írt, két komoly vevő van az istállóra: a raliban a Subaruval többszörös világbajnok…..
kenu 2009.12.05 11:54:27
@Hentes21: briattoret ide. megvesz 10 futamot és világbajmok csaptot csinál
f1 Káosz Kimi Raikkönen körül 2009.11.19 16:39:00
”Úgy néz ki, szabadság lesz, nem tudtam megegyezni a McLarennel, kihagyok egy évet. A Brawnnal nem tárgyaltam, most, hogy ott a Mercedes, szerintem két német pilótájuk lesz” – idézte a formula1.com Kimi Raikkönent csütörtök reggel, miután menedzsere, Steve Robertson…..
Meg akarja szerezni a finnt a japán csapat, de vezetője szerint a pilóta menedzserei túl sokat kérnek.”Nem tartunk sok vasat a tűzben, az asztalra tettük, amit adni tudunk, szerintem komoly ajánlat a jelenlegi piaci helyzetben” – nyilatkozta John Howett az…..
Rekordvégkielégítéssel küldi el a Ferrari Kimi Raikkönent és rekordfizetéssel viszi a helyére Fernando Alonsót, állítja a barcelonai elmundodeportivo.es.A katalán újság szerint a múlt hétvégi Szingapúri GP-n véglegesítették a feltételeket, köszönhetően a Ferrari új, a…..
A Ferrari különleges engedélyt kért a riválisoktól, hogy a világbajnok egy napot gyakorolhasson visszatérése előtt. Nem fog, mert a Williams ellenkezik.”Köszöntjük Michael Schumachert a Forma-1-ben, de a szabályok szerint bármilyen szezon közbeni teszt tilos. Emiatt nem…..
Az előző rész tartalmából: a kétharmad igenis elérhető, sőt Pécsett el is lett érve, illetve a kétharmad nem egyenlő az atombombával, mert hasznosan is lehet forgatni. Mellesleg az atombombával is csodás dolgokat lehet megvalósítani, az egyik a gombafelhő, a másik meg a béke.…..
Már a MaxFactor Masterpiece Max sem bírja, ázott csomókban csüng a szempillán, miközben széles sávot mar magának a könny a finoman felvitt Loreal Accord Parfait alapozóban. De kit érdekel, amikor már zokogva szorítod magadhoz a vadonatúj Louis Vuitton-táskát. Szabó Patrícia…..
Van ez a több milliárd dolláros, mozgó reklámfelület, amit ugyebár száguldó cirkusznak hívnak azok, akik hálóőrt mondanak kapus helyett. A forma-1. Most vasárnap például csak azért nem állt le a közvetítés, mert ugye vannak az aláírt szponzori szerződések, és ha már nem a…..