Regisztráció Blogot indítok
Adatok
drszoszi

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az alábbi levél jogvégzetteknek és a jogszabályt ismerőknek kicsit megmosolyogtató lehet, de a segítőkész válaszokat minden bizonnyal örömmel venné a levélíró.Élettársammal két gyermekünk van. Kapcsolatunk végét járja. Nagyobbik fiúnk áprilisban lesz 5 éves, a kicsi…..
drszoszi 2010.12.08 17:19:28
Házastársi tartás - mint az a nevében is benne van - kizárólag az önibáján kívül rászoruló és arra nem érdemtelen házastársnak jár.
Élettársak esetén nincsen erre lehetőség.
Önmagában a gyerek(ek)et a felek erre vonatkozó egyezsége hiányában annál a félnél helyezi el a bíróság, ahol kedvezőbb fejlődése (testi, értelmi, erkölcsi) biztosított. Pusztán az alacsony jövedelem nem kizáró ok az elhelyezésnél. (pláne, ha figyelembe vesszük, hogy az apa jelen esetben max annyit mondhat, hogy alkalmi munkákból van jövedelme, kb. ennyi és ennyi, nem kellene hirdetnie hogy rendszeres fekete jövedelemmel rendelkezik csak.)
Ha mindkét szülő azonos mértékben alkalmas a gyerekek megfelelő nevelésére akkor általában igazságügyi pszichológus szakértő bevonásával dönt a bíróság, aki a feleken (esetleg azok új tartós kapcsolatán) kívül a gyerekeket is megvizsgálja. (nyilván utóbbiakat játékos módszerekkel, amelyekből a kötődés, ragaszkodás leszűrhető)A szakértői vélemény ezen a szinten sokat nyom a latban. Olyat még nem láttam, ahol az egyébként minden szempontból megfelelő nevelőnek tekinthető szülőt pusztán az anyagi helyzet alapján tekintette volna hátrányosabbnak a bíróság. ( Jelen esetben igazolt jövedelem van (GYES, csp), emellett alkalmi munkákból még meg lehet próbálni plusz bevételhez jutni, plusz gyermekvédelmi támogatásra is lehet kérelmet benyújtani, egyéb lakásfenntartási támogatást is fizetnek az önkormányzatok a rászorulóknak, abszolút nem reménytelen a helyzet.)
A társasházépítésekre szakososodott project cégek eltüntetése nemzeti sportággá vált, és rengeteg probléma fog még ebből adódni. Azon felül, hogy a minimálisan elvárható szavatosságot sem lehet érvényesíteni, az építkezéssel okozott kár megtéríttetésére semmi esély…..
drszoszi 2009.03.05 15:46:55
@Pascal:
Khm, nem egészen értelek. (A nevemet meg szerintem hagyjuk, egyáltalán nem voltál humoros, már, ha egyáltalán az akartál lenni. (a szmájliból erre következtettem.)

Egyértelmű a két eseti döntésből kiragadott idézet alapján, hogy a LB hogyan döntene. Világos, hogy itt az építtető nem levélírónk volt. Viszont újépítésű lakást vásárolt, annak első tulajdonosává vált. (a jogszabályok meghatározzák, mi tekinthető újépítésű ingatlannak: 1.a leendő tulaj az építtető legyen (ami jelen esetben nem történt meg) vagy 2. a forgalmazási céllal felépített lakás első tulajdonosa legyen (ekkor adásvétellel szerez tulajdonjogot, a levélíró esetében ez történt.)

Vagyis: levélírónk az első tulaja az ingatlanának, így a második idézett döntés alapján felelősséggal tartozik a szomszédos ingatlanban az építkezés által okozott kárért.

Mondjuk én egy ilyen horderejű és összetettségű jogi problémára, ahol elsőfokú ítélet is van, nem egy fórumon várnám a megoldást... Persze itt is meg lehet beszélni, de konkrét jogtanácsot aligha fog tudni kapni levélírónk. (Már csak azért sem, mert esetleg olyn körülmények is lehetnek, amiről nem tudhatunk, mégis alapvetően befolyásolhatják a jogeset megítélését.)