Regisztráció Blogot indítok
Adatok
pikirt01

0 bejegyzést írt és 36 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hunvald nagyon megszívta.Egyik társa, Kardos Péter beismerő vallomást tett az ingatlanpanama -ügyben, zárolják a vagyonát (ideje volt), és most igazán szaftos részletek kerültek napvilágra az életviteléről.Egykori sofőrje kitálalt a Magyar Hírlapnak. Az interjút változtatás…..
Sajókaza. Emlékszünk: "Dugó" és a hírhedt áramlopási ügy januárból. (Itt és itt és itt és itt) Most megint a figyelem középpontjába került ez a 3500 lakosú Borsod megyei település. Egy család: apa, anya és 6 gyerek. Aput meg anyut a bíróság 10 hónap letöltendő…..
pikirt01 2009.09.11 16:33:31
Egaesz Homo:
abban teljesen igazad van, hogy az ilyen körülmények között élőktől nem lehet elvárni a normák ismeretét és betartását.
Azért azt viszont tegyük hozzá, hogy a mai helyzetüket nem csak a rendszerváltásnak, a korrupt roma vezetőknek, a politikusoknak köszönhetik, hanem vastagon maguknak is.

Mire vezet az, ha folyton felmentjük őket mindenféle felelősség alól? Nem ismeri a normákat, a származása, a hagyományai, stb.

Akivel szemben nem támasztunk elvárást, az nem is fog teljesíteni, mert minek? Ezzel nem csak a cigányok vannak így, hanem mindenki. Ha téged a főnököd a semmittevésért, munkából lógásért is megfizet, nem elvárás a tisztességes munkavégzés stb, akkor fogsz teljesíteni? Nem fogsz. Ha gyermekkorodban nem lett volna elvárás a szüleid, családod, tágabb környezetedtől, hogy tanulj fiam mert hülye maradsz, akkor tanultál volna délutánonként, írtál volna leckét mondjuk focizás helyett?
Aligha.

Tehát a folyamatos felmentéssel, nulla elvárással, nem csak magunkkal cseszünk ki, de azokkal a gyerkekkel is akik ebbe születtek és végső soron magának a cigányságnak ártunk.

Azt meg már láthattuk, hogy a liberális individualista, ÉN érvényesüljek a társadalom le van ejtve elvek hová vezettek.
A társadalom igenis csak akkor működik, ha ésszerű határokon belül a közösség érdeke felülírja az egyénét.

Nem tudom, miért gondolod, hogy ha azt mondod nem ismerhetik a normákat, azzal felmentheted őket a saját egyéni felelősségük alól. Mint ahogy nem mented fel a társadalmat, nem mented fel a vezetőiket sem a felelősségük alól.

más:
Ha jól emlékszem a Fidesz kormányzása alatt volt olyan feltételhez kötve a családi pótlék, hogy a gyereknek iskolába kellett járnia. Volt is nagy hörgés, mert a szociológusok, jogvédők körében dívik a nézet, hogy aki bármit is elvár az állam által közpénzen nyújtott segélyért cserében, az kirekesztő, rasszista és pfuj... Hát itt az eredménye!
KKBK Gazdasági bérgyilkos 2010.09.15 19:15:00
Ahogy korábban már a zsebforradalomban is posztoltam róla, elgondolkodtatónak tartom a Zeitgeist által felhozott borzalmakat és az arra válaszolni próbáló idealisztikus Vénusz Projektet is. Nézzétek meg ezt a szeletet és gondolkodjatok el a minket érintő dolgokon. Lázas hidegrázás…..
Szinte napra pontosan egy hónapja már, hogy belekezdtünk a "cég" viselt dolgainak boncolgatásába (I.rész, II.rész, III.rész, Phej, mocskosgecik, IV.rész), és mivel a hírek dőlnek, az érdeklődés pedig nagy, nem is állunk le a remek kis sorozatunkkal. Most egy apróságra,…..
pikirt01 2009.09.02 15:28:55
@laspalmas: nagyon utálom az ilyesmit, de nem lehet rájuk küldeni egy munkaügyi ellenőrzést??
Kivételesen ellenőrizhetnének olyat ami messziről büdös ahelyett, hogy kkv-kat szekálnak ki a világból.
KKBK Ha 2009.08.31 10:06:00
Sosem gondoltam volna, hogy a korábban Kisléta kapcsán írt poszt akár ennyire közel is eshet a valósághoz. Évtizedünk egyik legnagyobb tragédiája, hogy mindet “Akár”, “Ha a hír igaz” jelzőkkel kell kezdenünk. Eljutottunk oda, hogy már semmit sem hihetünk el,…..
pikirt01 2009.08.31 20:34:44
@tesz-vesz: hát nem ebben a szakmámban és csak áttételesen a másikban:-D

Az elképesztő az, hogy az ember lassan 8 éve mindig eljut arra a pontra, hogy ennél lejjebb már nincs.
A D-209-es dolog ma már csak játszótéri heccnek tűnik, így az Öszödi beszéd, 2006. október 23-a óta, hogy csak a tej fölét említsem.
Vajon miért nem vagyok meglepve, hogy egyre kétségbeesettebb lépéseket tesznek a hatalom megtartása érdekében, legalább csak annyi időre ameddig még ellopják azt a keveset ami még megmaradt...

Mindeközben még mindig nem nyílt ki elég ember zsebében a bicska...
Kezdődik az ősz, fél év múlva választások, a Fidesz 55%-on áll, az MSZ 8%-on. Mit tennék én, ha Fideszen politikus lennék? Kussolnék, és  hátradőlve élvezném az MSZP-SZDSZ showt. Mit tesz valójában egy Fideszes politikus? Ígérget. Nyilatkozgat. Sajtótájékoztatókat tart.…..
Sárdobáló Kuss, Ékes 2009.08.28 14:20:00
Ékes Ilonának, a Fidesz képviselőjének, sikerült nagyot domborítani. Azt mondta, hogy ticcsák be a melegfelvonulást, mert az a közrendet, a köznyugalmat sértheti,  valamint veszélyeztetheti a kiskorúak erkölcsös fejlődését (mert idén tanévkezdés után lesz a menet, ezért…..
Először is Üdv mindenkinek! :) Ezentúl heti egy-két alkalommal fogok írni a KKBK-n. Jómagam a Kifordított ország blogról "származom"... Inkább a politikai vonalat képviselem, ha senkinek nincs ellenére :)***Bizony 230 milliárd forint már "odafent" is…..
pikirt01 2009.08.28 14:44:10
Nagyon sok választási lehetősége nincs annak aki nem szeretné tétlenül nézni ami itt folyik.
Abszolút érvényesül a megszoksz vagy megszöksz elv.
Aki inkább megszökött az már réges régen külföldön van, szerencsés esetben esetleg hajlandó visszatérni ha értelmét látja, szerencsétlenebb esetben viszont soha többé nem akarja betenni ide a lábát.

Kalandféreg írta, hogy jó lenne ha a többiek is felébrednének. Nem fognak, akkor sem fognak ha az utolsó gatyájukat adják el, ha nincs mit enniük, mindaddig amíg van Bors, Blikk, Máúnikasó stb.
Lehet mentegetni őket, hogy mitől lennének tájékozottak, meg már annyira lejáratódtak a politikusok, hogy persze h nem érdekli az átlagembert a politika.
Lehet, csak nem igaz. Senki nem tiltotta meg, hogy blikk és metropol helyett napilapot is olvasson, senki nem kényszeríti, hogy rtl klub híradót nézzen, senki nem kényszeríti, hogy beleszärjon és ne érdekelje ami körülveszi. Ennyi, aki állandóan a konyha közepére csinál az előbb utóbb belefullad.

És már nagyon unom azt hallgatni mindenkitől lépten nyomon, hogy így kaki úgy kaki a helyzet és mikor megkérdezem volt e választani rávágja, hogy dehogy volt. Igen? Akkor pofa súlyba.

Igénytelen banda, meg is érdemeljük, hogy itt tartunk. Mi termeltük ki a ma politikai elitjét, mi voltunk azok akik nem teccettek forradalmat csinálni és nem nyúltunk drasztikus eszközökhöz egyből mikor egyátalán szóba jött, hogy Horn miniszterelnök legyen, mi nem követeltük ki, hogy aki az átni világban bármilyen szerepet betöltött a pártban az élete végéig maradjon csöndben ha politikáról, közéletről van szó.

Akkor most kit is hibáztatunk???
Ugyehogy magunkat!
Mandiner blog BKV: szétesés 2009.08.28 09:01:00
   Sajnos-hálistennek ritkán szembesül az ember ennyire plasztikusan az ország/város/közszolgáltatás nyomorával, mint tegnap volt szerencsém a fővárosi Rákóczi úton. Az elmúlt hetek amúgy is a BKV, pontosabban a kitűnő menedzser, Kocsis István és a nagyszerű…..
pikirt01 2009.08.28 11:46:23
@Karmadealer:
"És mert az irígység itthon a legjobb hívószó, ez mindig hálás és kiszámítható közönségsiker."

Szerintem nem az irigység verte ki a biztosítékot az embereknél, hanem a pofátlanság. Abban igazad van, hogy jól lehet terelni vele a közvéleményt, de azért lássuk be elég nagy disznóól van a BKV háza táján is. Éppen elég nagy ahhoz, hogy ne menjünk el mellette szó nélkül. (na nem mintha sokat érne itt a mi szavunk :-P)
pikirt01 2009.08.28 14:13:24
@Karmadealer: Nézd neked abban teljesen igazad van, hogy a BKV-nál lenyúlt összegek eltörpülnek a szövevényesebb általad is említett esetek mellett amik negyed ekkora nyilvánosságot sem kapnak (nyílván mivel negyed ennyi információnk sincs ról). Én azzal nem feltétlen értek egyet, hogy az irigység motiválná a bkv-s ügyön felháborodókat. Szerintem nem vagy egyedül azzal a véleményeddel, hogy aki megérdemli, mert jól dolgozik az a megfelelő anyagi elismerésben is részesüljön. Szerintem egyik előző hozzászólásomban ezt ki is fejtettem.
Annál is inkább fontos, hogy tisztességes pénzt kapjanak a felső vezetésben (is) (A JÓL dolgozók) mert akkor talán nem csak nagyrészt azok dolgoznának a közszférában (állami cégektől polgármesteri hivatalokig bezárólag) akik a versenyszférában 2 másodpercig sem állnák meg a helyüket. Tényleg tisztelet a kivételnek, de a közszféra jelen pillanatban tele van totál dilettáns emberkékkel, akik vagy nem dolgoznak, csak megmagyarázzák, mit miért nem lehet megcsinálni, vagy dolgoznak és akkor meg bár ne tennék.
Mégegyszer, egyetlen közszolga tyúkszemére sem akarok rálépni, tisztelet annak aki lelkiismeretesen és szakértelemmel látja el a feladatait, de üzenem nekik, hogy kevesen vannak.
pikirt01 2009.08.28 14:14:18
@Milán Milán: Sikerült megfognod a poszt lényegét...
KKBK Bánfi és az euró 2009.08.28 00:17:00
 Szevasztok! Leginkább a reakcióról és a vastagbőrről ismerhettek, civilkontrol vagyok.Kicsit már untam a nevemet ezért a mandiner születésekor én is újítottam.turnerhez hasonlóan én is politika függő vagyok masszív fidesz szimpátiával és egyes kommentek hangulatának…..
pikirt01 2009.08.28 11:26:55
@civilkontrol: na de már mikor, csak eddig read only módban voltam jó ideje. Azt csiripelték a madarak reggel írtad a posztot... Már tudom miért kell az irodát folyamatosan szellőztetni... Amúgy meg dógozzáá g....!!! :-D
pikirt01 2009.08.28 12:00:32
@civilkontrol: ööö, meheiiihk re teccik gooondolni?? én már öreg vagyok és szenilis, biztos ezért nem jut egy sem az eszembe. Na jó persze nem karitatív egyesület egyetlen cég sem, nyilván nem is ezt kell elvárni.
Azért arra baromi kiváncsi leszek, hogyha átmegyünk orange country-ba akkor mit lép majd a vezetés az említett problémával kapcsolatban (éhes bankok, lehúzós multik)...
Csodák pedig nincsenek (a politikában pl. biztos nem.)
Az ember, aki kimondta helyettünk, az öröklétbe ment. Sokan kísértük, s bár nem láttam a fejekbe, mintha mindenki önmaga félmúltjának temetésére érkezett volna. Meghalt a dal, a hetvenes évek szűrt levegőjének krónikása a történelembe távozott. Az örök barát maradt. És…..
pikirt01 2009.08.27 18:09:00
Jó pap holtig tanul – tartja a közmondás. De mit tanul a pap?  A legtöbb pap abból él meg, amit egykor tanult, azt a tudást bővíti, ehhez még hozzáteszi a saját élettapasztalatát. Ettől lesz jó pap, s nem attól, hogy éjt nappallá téve biflázza az éppen trendi…..
 Kedves Mindenki, Aki egyetért a lenti sorokkal, kérem írja alá név, foglalkozás formában. Az aláírásgyűjtés után a levelet továbbítom a címzetteknek és aláírásokkal együtt publikálom a http://valasztasokat.blog.hu/ oldalon. Itt kommentek formájában további…..
 Valaki fékezze meg Gyurcsány Ferencet!Itthon már megszokhattuk, hogy a legkevésbé sem átgondolt ötletbörzét forradalmi reformnak csomagolva kapjuk vissza a médiából. Köszönjük. Belefér, elmegy. A hülyeség házon belül marad. Megszavaztuk aszt most megesszük amit főztünk.…..