Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kibogozom a lakóhelyi biztonsághoz vezető utat

0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kerületi programunk közbiztonsággal és bűnmegelőzéssel kapcsolatos részének kidolgozásánál számos új fogalmat, közösségépítő és szervező technikákat alkalmaztunk, melyek pontos jelentése talán még nem teljesen elfogadott a köznyelvben. Ma amikor a valóság és a…..
Kibogozom a lakóhelyi biztonsághoz vezető utat 2010.09.18 14:20:15
Remélem, a közösségi rendőrség megvalósításának szándéka valóban komoly elhatározás! Már az Európa Tanács is sok éve szorgalmazza, sőt ajánlja. Az EU EBESZ pedig éppen jelenleg vár konkrét kérdésekre konkrét válaszokat, tanulmányozva, hogy hol is tart országunk. Hogy hol is tartunk? Tragikusan - jóformán - sehol. Pedig ha számos országban remekül működik, sőt a lakossági elégedettséghez vezető egyik út ez, mielőbb tenni kell érte! Én is ezen vagyok:

kibogozom.blogter.hu/430851/biztonsag_partnersegben

A Rendészeti Megelőzési Társaság mellett létrejövő Országos Biztonsági és Bűnmegelőzési Műhely is éppen ezen munkálkodik.
Lehet csatlakozni, a kézikönyvet kérni, és megtudni a valós elgonoldásokat, benne az EU közösségi rendészeti szakértő ismereteit is.
Miután pedig van már a Nemzeti ügyeknek Tárcaközi Bizottsága, az ország biztonsága, benne a helyi közösségek biztonsága NEMZETI ÜGY kell, hogy legyen, fel kell emelni a témát a nemzeti ügyek mellé!
A jelenleg folyó Alkotmányban is meg kell jelennie annak, hogy a rendőrségnek az emberi jogokért való cselekvése is a feladata kell, hogy legyen, s ezt most azonnal, mielőbb be kell vinni az Alkotmányba. A franciák a Rendőrség modernizációjáról szóló törvénnyel indították a folyamataikat, a finnek egy Nemzeti biztonsági szakpolitikát majd stratégiát, benne egy nemzeti közösségi rendészeti szakpolitikát és nemzeti közösségi stratégiát alkottak.
Mire várunk, ha változást akarunk? Nem csak lent kell indítani a folyamatokat, hanem elsősorban a PARLAMENTI PÁRTOK EGYEZSÉGE ÉS KÖZÖS SZÁNDÉKÁRA VAN SZÜKSÉG -ENÉLKÜL NEM KÉPES SEMMI VÁLTOZNI.
Fogjunk össze a változásokért, bírjuk rá a Parlamenti pártokat. S hogy hol is kellene kezdeni? A blogcímem elárulja:
kibogozom.blogter.hu/archive

Üdvözlettel - HM
Hivatalosan július 1-jén, a valóságban azonban inkább a hétvégi brüsszeli táncos-koncertes-tűzijátékos rendezvénnyel új elnökség kezdődött: Belgium tizenkettedik alkalommal vette át az Európai Unió Tanácsának irányítását. Ez jó alkalom arra, hogy értékeljük a távozó…..
Kibogozom a lakóhelyi biztonsághoz vezető utat 2010.07.05 12:20:44
Nekem számos aggodalmam van:

Stocholmihoz: Blogomon is foglalkoztam vele, mindössze egy ember reagált, ebből leszűröm, a lakosság vajmi keveset tud a dolgokról, s ez tragédia:
kibogozom.blogter.hu/419068/a_stocholmi_programrol

A blogcímem önmagáért beszél. Blogomon több helyen is az aktuális dolgokról, lehetséges, és szükgéses teendőkről kommentezek. Az EU SZBJ -hez tartozó Magyar Nemzeti Stratégia kormányhatározati szinten van, jócskán korrekcióra szorul, túl azon, hogy meglátásom szerint, éppen a benne lévő anyagok korrekciós szükséglete miatt, a kormányhatározati szintről OGY szintre szükséges emelni. A Hágai programot felváltó Stocholmi programmal aktualizálni lenne szükség az EU SZBJ -hez készült, kormányhatározati szinten lévő Nemzeti Stratégiát, a benne lévő, ám elkészülte után asztalfiókban landolt rendészeti stratégiát, és mindazt, ami e körül hibásan történt. Ha ezek nem lesznek helyrehozva, akkor e téren is nézünk majd ki a fejünkből, és ez nagy szégyen lesz!

A jelenlegi kormányváltás és csúcsminisztériumokban folyó átrendeződések mellett ki figyel erre?!

Talán nem véletlen, hogy amiként Ausztriában, így a mi országunkban is célszerű lenne egy OGY bizottság ideigleges alakítása a Stocholmi programhoz, és sürgősséggel nekiállni az elakadt folyamatok korrekciójának, kiegészítésének aktualizálásának, és a MEH nemzeti stratégiai módszertani útmutató szerinti korrekciójának! Az azért mégsem járja, hogy egy nemzeti rendészeti stratégiát a rendőrség mellett tevékenykedő MRTTITanács készítsen, és szűken a rendőrségre vetítve, hiszen egy nemzeti rendészeti stratégia sokkal több kell, hogy legyen!

S mind ebben hol van az önkormányzatok érintettsége és teendője? A Hágai program is megfogalmazta az EU RB ajánlásai alapján az önkormányzatok teendőit, ám ez a mai napig nem látszik, nem ismert. Lehet, hogy az önkormányzatok nem is vettek részt a korábbi Hágai programban? Pedig az EU RB 2007-2013 időszakra vonatkozóan elfogadott állásfoglalása taxatívan sorolja a nemzeti önkormányzatok számára is az ajánlásokat, de azt is, hogy évente készüljenek értékelő-jelentések a benne foglaltak végrehajtásáról. Vajon Magyarországon hol, kik foglalkoznak ezzel? Amerre eddig érdeklődtem, még választ sem kaptam - egy stratégiai szakértő szerint országunkban ez a vonal teljesen hiányzik...Igaz lenne?

Ha a Hágai programban az ajánlások mentén nem vettek részt az önkormányzatok, akkor miként vesznek rész a Stocholmi programban? Már csak azért is, mert ahogy a Hágai pr.-hoz tartozó, előbb említett ajánlások fogalmazzák a teendőket, úgy a Stocholmi program kapcsán is lenne hatásköre, illetékessége az önkormányzatoknak is... holott annak folytatása a Stocholmi program. Ha ez így van, ez nagy baj!

Az Európai polgárok által fontosnak tartott értékek érdekében került megfogalmazásra a Szabadság, biztonság, jog térségéhez tartozás programja - ugyebár. Számos ország remek modelljét csak irigyelhetem, legfőként pedig a helyi lakosság elégedettségéhez vezető Community Policing módszerét. Az Európa Tanács (nem Európai Tanács) helyi és regionális kongresszusán (CLEAR)2007-es kongresszusán a tagországoknak ajánlották a rendőrség modernizációját, hogy a lakosság bizalmát visszanyerje. Ez remek lehetőség lenne, hogy a la kosságnak is eljussanak azok az információk, amelyek eddig nem jutottak el, hiszen a lakossággal való kommunikáció az egyik legfőbb értéke. A Közösségek felé fordulás olyan ügy, amely egész nemzetünk részéről szükséges lenne, megtalálva a soros elnökséggel és számos európai értékekkel a lakosság megismertetését, hiszen országunk lakosságának szükségleteit, és elégedettségét nem méri senki, nem is cselekszik az elégedettség érdekében igazán. Pedig alapvető lenne, hiszen hogy is tudja polgárunk értékelni az Európai Uniós közösségi tagságot, ha a saját országában sem tesz senki az elégedettségéért, a törekvések, az értékes hírek el sem jutnak hozzá...Így viszont számára az EU közösség keserű malaszt marad...ezen változtatni szükséges.
Hogy hogyan? Én magam is keresem a módját, blog posztjaimon, irigyelve Anglia, Finnország, Francia-ország remek best példáit, bosszankodva a nemzeti tutyi-mutyiságon.
S amíg a kedvező változások nemzeti vonalon is be nem következik, álláspontom:

amelyek - ezzel már számos ország élt,

Az elnökségre való felkészüléshez nincs belelátásom, de tudom, sok országban nagy ünnepségek közepette kezdődik, mert ezt az adott ország büszkeségének tekintik a lakosság is, jelentős tömegeket utcára vonva ünneplésre.
Nálunk - azt gondolom, még az EU soros elnökség jelentősége, ideje is hiányos főként a lakosság körében, s ez rányomja a bélyegét.

Lakosságunk sok tekintetben elégedetlen, és felháborodott, elkeseredett - a pozitív kommunikáció ellenére is.
Irigykedve nézem, kutatom, olvasom más országok best példáit, amely a lakossági elégedettséghez vezetett.
Dühöngök tehetetlenségemben és töprengek a lehetséges sürgős korrekciókért, a szükséges változásokért.
Benne pedig elsősorban azért, hogy a mi lakosságunk is elégedett legyen, ahogy ez tud lenni a remek nemzeti modelljével a fent felsorolt 3 ország is. Finnországot kifejezetten irigylem, hiszen ott olyan programot alkottak, aminek révén néhány év alatt a lakosság elégedettségét 92%-osra növelték. Ez azért nem semmi!
Országunkban is itt lenne az ideje e változásoknak, de sürgősséggel. Ennek hiányában teret nyer az euroszkeptikusok köre, és folytatódik a rendetlenség, a polgári engedetlenség, gyűlöleletkeltés, és szitás, a lakóhelyi biztonság bizonytalansága, fittyet hányva az EU alapvető jogok Chartájában foglaltakban lévő lakóhelyi és magánéleti biztonság területére is.
Amíg csak halvány reményét sem látom a változásoknak addig bzony a véleményem:

kibogozom.blogter.hu/421399/elegem_van_a_tesze-toszasagbol

kibogozom.blogter.hu/archive
Az Eurostat tegnap ismertette legfrissebb, 2007-es adatokat tartalmazó felmérését az uniós régiók jövedelmi helyzetéről. A gyorsjelentésnek több érdekes pontja is van: az egyik szembeötlő az, hogy a 20 leggazdagabb régió között ott találjuk Prágát (ötödikként!) és Pozsonyt…..