Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ابن بطوطة Ibn Battúta

0 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A szemünk előtt pusztítanak ki egy népet. Nem is akármilyet. Több, mint négyezer éve éltek ezen a földön. Végignézték birodalmak felemelkedését és vesztét. A  Krisztus utáni huszonegyedik század közepét már nem valószínű, hogy  megérik. Pedig Krisztus éppen az ő nyelvüket…..
 A palesztin nép arra irányuló reményei, hogy az Obama kormány kitart az izraeli telepek építésének befagyasztása mellett immár szertefoszlottak. Különösen nehéz pillanat volt a palesztinok számára, amikor Hillary Rodham Clinton, amerikai külügyminiszter-asszony „példa…..
ابن بطوطة Ibn Battúta 2009.11.22 18:54:03
@Lacapc: Cak egy példát említenék "az anyák megmentője helyett", aki a muszlim civilizáció szülötte: Ibn Szína (Avicenna), akinek évszázadokon keresztül oktatták orvosi könyveit Európa egyetemein (miután muszlim mintára létrehoztak ilyeneket). Persze a tudósok száma végtelen az iszlám civilizációban, csak az Európa-központú oktatás erről nem tesz említést. Az pedig hogy ma sok muszlim országban elmaradott az oktatás, mint az európai, az sajnálatos tény, okait lehetne boncolgatni, de természetesen a legkevésbé sem áll kapcsolatban az iszlámmal.
  Habár a háború egészségre gyakorolt hatásait sokkal nehezebben lehet felismerni, mint például a pszichére gyakorolt hatásait, mára egyre világosabbá válik, hogy mekkora katasztrófához vezetett bizonyos vegyi anyagok alkalmazása egyes közel-keleti országokban. A fehér…..
ابن بطوطة Ibn Battúta 2009.11.21 10:05:17
@Lacapc: Elnézését kérem, de nem igaz, hogy a Kárpát-medencét mi magyarok "formáltuk állammá", hiszen előttünk is léteztek államalakulatok itt (avar, gepida, stb). ((Akik ha ma szeretnének, bármikor visszatérhetnének, hisz valaha az övék volt a terület. A magyaroknak pedig végig kellene nézniük, hogy ők államotalapítanak))
  Egy, az iráni elnököt ábrázoló fénykép, melyen Ahmedinezsád a 2008 márciusi választások alatt magasba tartja személyi igazolványát, egyértelműen bizonyítja, hogy családja zsidó származású – írja a The Daily Telegraph, brit lap.    A dokumentum szerint…..
ابن بطوطة Ibn Battúta 2009.10.05 20:06:12
@salamonmandy: Szerintem egy ilyen "színvonalú" hozzászólásra a TÖRTÉS lenne a megfelelő válasz. És a bármilyen formátumú megnyilatkozás életfogytiglanig tartó megtiltása, bár ez aligha áll módodban...

Maga a hír tökéletesen kacsának tűnik. Néhány "úgy értelmezhető", vitatott nézeten alapuló ferdítés, és máris kész a médiavilág gyöngye! Ugyan ilyen "komoly tudományos hipotetikus baromságon" alapulva azt is kitalálták már, hogy Hitler zsidó volt... Ez egyrészt komolytalan, másrészt lényegtelen. Mivel egy embert ugysem az határoz meg, hogy épp zsidó vagy bármilyen más etnikumu volt-e valamelyik őse, hanem hogy ő milyennek nyilvánítja magát.
Jahh, és egy ilyen fotó manipulálásához nem kell informatikusnak lenni.

Ami az iszlámon belüli szektákat illeti, maga az iszlám nem engedi, hogy a hívei bármi más tanítást, elképzelést, filozófiát, stb. kövessenek, mint Mohammed és a Korán útját. Az azonban nehezen tagadható, hogy nem valósul meg mivel sokan máshogy értelmeznek dolgokat, mint a közösen elfogadott álláspont. Az viszont tény, hogy az iszlám elve, a Korán tökéletesen egységes, még nyelvi különbség sincs benne, hiszen csak az arab nyelvű tekinthető Koránnak. Egyetlen rész létezik, ami különbség a két fő irányzatközt, amit a siiták írtak hozzá. De a siita-szunni különválásnak, mint oly sok másnak is politikai oka volt.

Ami elhangzott, hogy Germanus zsidó volt, ez egy jó példa (bár eddig ezt nem tudtam róla), de talán még ismertebb Goldziher Ignác. Ő a judaizmus és az iszlám nemzetközileg elismert szaktekintélye, és alighanem a valaha élt legkiválóbb ismerője. Minden antiszemita muszlimnak és arab/iszlám ellenes zsidónak ajánlanám a könyveit.
ابن بطوطة Ibn Battúta 2009.10.06 07:25:27
@Mudzsahid Al-Madzsar: Ezen értelmetlen vitatkozni. CSak azért amlítettem Goldzihert, mert ő pedig mint tudós volt mindkét "fél" tökéletes ismerője és megértője. Míg Germánus csak származását tekintve lehetett zsidó, nem volt hívő zsidó (tudtommal), és nem volt a zsidó vallás tudósa.

Igen, amint ezt írtam is (valóban talán nem egyértelműen), de jól ismert, hogy van egy Korán, és ehhez tettek hozzá a siiták. Ami nyilvánvalóan NEM része, de egy kivülállónak ez összezavaró lehet.

Salamonmandy: Hogyne az világos. Érdekes a cikk, és nyilvánvalóan semleges.
Az elmúlt két hónapban három minnesotai illetőségű szomáliai-amerikai állampolgár vallotta magát bűnösnek, akik kiképzést kaptak és harcoltak az Afrika-szarvát rettegésben tartó, az al-Kaidával kapcsolatot fenntartó al-Shabab terrorista csoport oldalán – olvasható a…..
"Látogasson el hozzánk!" - olvaható a Magyar Nemzeti Múzeum bronzkori temetkezéseket ábrázoló óriásplakátján a Múzeum körúton.Mindent összevetve a kép és a szöveg nekem, már csak hivatalból is, nagyon tetszik és csak mindenkit bíztatni tudok, hogy tegyen így,…..
  Egy palesztin emberi jogi szervezet jelentésében a Gáza-övezetben kialakult víz-krízisre figyelmeztet. A krízis oka, hogy a rombolás után, melyet ez év elején az izraeli hadsereg okozott a Gáza-övezetben, még mindig késlekednek a helyreállítási munkálatok. Az…..
Húsvét vasárnap (bevezető helyett) A húsvét vasárnapot Edináéknál töltöttük Flóra és Josephine társaságában. Edina nyíregyházi, és körülbelül 15 éve házasodott össze agrármérnök férjével, Ahmaddal, akivel négy gyermekük van. Damaszkusz egyik elővárosában,…..
Elöljáróban: nem sértődöm meg, ha kommenteznek az olvasók. (Ha nem, akkor sem, de rosszul esik.)Petra, Holt-tenger, Vádi r-Rúm – helyett Az amúgy látatlanba tervezett jordániai utazás időpontját szerda délutánra tűztük ki, de a hét elején újabb jelentkező akadt az…..
A damaszkuszi úton... Palmyra I. 2009.03.22 17:47:00
Csütörtökön a Tanárok Ünnepére való tekintettel szünetet kaptunk, és a háromnapos hétvégét természetesen utazással szándékoztuk tölteni. Az időjárás-jelentések zömmel – néhányat kivéve – napos időt jósoltak a hétvégére, így reménykedve indultunk keletre,…..
A képeket most a végére teszem, a szöveg után tessék megnézni őket. A törölközőm elvitelét még este jeleztem a recepción, ahol azt mondták, hogy a mosodából reggel hozzák vissza – nyolc-kilenc tájt. Így hát nyolckor keltünk, és kilencre készültünk össze.…..
ابن بطوطة Ibn Battúta 2009.03.15 08:58:09
Ha nem ismered véletlenül: www.abunour.com
Még az is lehet, hogy osztálytársak leszünk (nahh nem hiszem, mert alighanem sokkal jobban tudsz nálam arabul).
Persze csak ha még ott leszel, de május elején megyek.

Jahh és nagyon köszi a blogot, így már nem kell azon törnöm a fejem, hogy hol kapok Egyiptomban Szíriai utikönyvet (lehetőleg magyarul), hiszen mindent leírtál.
Tényleg nayon tetszenek az írásaid!